7. rész: Kedvellek.

Telefonom csörgésére ébredtem fel. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak álmosan fogtam fejem, miközben próbáltam kissé felfrissülni, annak érdekében hogy ki tudjak kászálódni az ágyból. Félig még nedves hajam - mely nem tudott teljesen megszáradni az este - arcomba lógott.

Fáradtan megdörzsöltem szemeimet, majd elindultam a saját szobám felé, hogy kivehessek szekrényemből valami teljesen száraz, tiszta ruhát.
Amint beléptem a szobába, a nap fénye erősen belesütött szemembe. Gyorsan végignéztem a falakon, melyeket jobbára párizsi látványosságok képei díszítettek. 
Kinyitottam ablakomat, majd kihajoltam hogy megnézzem milyen az idő odakint. Nagy örömömre azt véltem felfedezni hogy az idő kellemesen friss, az égen pedig szinte egyetlen felhő sincs. Lélekben fel kellett készítenem magam, hogy Londonban ilyet nagyon kevésszer fogok látni. Épp ezért úgy gondoltam kihasználom a mai napot.
Kikaptam ruhásszekrényemből egy farmer halásznadrágot, egy szürke topot, melyre egy vajszínű inget vettem, és egy fekete tornacipőt.
Hajam gyorsan átfésültem, majd elindultam az ebédlő felé, ahol már az összes drága családtagom jelen volt.
- Jó reggelt - motyogtam, majd leültem Megan mellé.
- Kisasszony... Lenne szíves elmondani hogy hol járt tegnap este? - állt meg előttem anya összefont karokkal.
- Megmagyarázom - sóhajtottam fel. - Egy bálon voltam.
- Egy bálon? - kérdezett vissza, majd felvonta szemöldökét. - És mit kerestél te egy bálon? Ja és még valamit árulj el Grace Harris. Milyen magyarázatot tudsz arra adni hogy hajnali egykor vergődtél haza?
- Anyu ez bonyolult...
- Ó, egyáltalán nem az! - szólt közbe Meg. - Majd én vázolom a tényeket - mondta, majd felállt és elkezdett körbe-körbe járkálni az asztal körül. - Grace elvállalta hogy álrandizik Harryvel, aki megkérte hogy menjen el vele egy bálba. Bizonyára néhány affér megakadályozta azt hogy időben hazaérjen. Nos, ennyi - S ezzel visszaült helyére.
Egy reménykedő pillantást vetettem anya felé, abban bizakodva hogy nem kell tovább vesézgetnünk ezt a témát.
- Hát jó - Vett egy mély levegőt. - Egyenlőre megelégszem ezzel az ugyan elég furcsa, de részben kielégítő magyarázattal. - De ezzel még nem végeztünk kis hölgy - mutatott rám fenyegetően, majd odasétált a hűtőhöz.
- Egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogy lenyúltad a pasim - kezdett el hisztizni Georgi.
- Georgi. Harry sosem volt a pasid - forgattam meg szemeimet.
- Dehogynem. Csak ő... Ő éppenséggel még nem tudott róla - adta meg bugyuta válaszát, majd belekanalazott gabonapelyhébe.
- De ha már itt tartunk... Milyen színű a szeme közelről? - faggatózott Megan.
- Zöld... Smaragdzöld - gondolkodtam el.
- Ó ezt nem hiszem el! Én is látni akarom! - kiabált Georgi.
- Nyugodj meg. Az a legkevesebb hogy bemutatlak neki - kacsintottam rá, majd összeborzoltam haját. 
- Hogy vagytok képesek két másodpercnél hosszabb beszélgetést folytatni arról a nyálas képű ficsúrról? - nézett ránk döbbenten Jade.
- Mi ezt sosem fogjuk megérteni - veregette meg Jade vállát Lola, majd folytatta reggelijét.
Andrew egész reggeli alatt csak csöndben bámult maga elé.
- Andrew, valami baj van? - hajoltam oda hozzá.
- Ami azt illeti igen... - sóhajtott fel. - Anyuék azt hiszik hogy biztosan felvettek az egyetemre Texasban. De valójában nem. És igazából most muszáj Texasban találnom egy munkát, hogy apu is azt higgye egyetemre járok.
Andrew sosem volt egy IQ bajnok. Egyszerűen lusta és hanyag, a tanulás pedig sosem volt fontos neki.
- Én mindig mondtam hogy tanulnod kellene - mormolta Lola.
- A te kis okoskodó megjegyzéseidre most nincs szükségem - oktatta ki Andrew.
- Oké gyerekek, ne veszekedjetek - csitítottam le őket. - Andrew, inkább mondd el anyáéknak, minthogy életed végéig valami minimálbért fizető autómosóban kelljen dolgoznod.
- Mit kell Andrewnak elmondania? - lépett be az ebédlőbe anya kíváncsiskodva.
- Semmit - válaszoltuk kórusban egy angyali mosollyal arcunkon.



Gyűlölöm hogy sehol nem tudok beilleszkedni. Éreztem hogy ugyanaz lesz mint Texasban. Mindenki égőnek tart és senki nem ad lehetőséget arra, hogy megmutathassam ki vagyok valójában.
Nincs annál rosszabb érzés, mint mikor csak csapongsz az emberek között, és bármennyire szeretnéd, mégsem találod a helyed. Én minden egyes nap így érzem magam. Kirekesztve.

Unottan végigsétáltam az iskola folyosóján, majd a végén megálltam, ahol egy hatalmas tábla volt rajta ezernyi szórólappal. Megan is előtte ácsorgott, ezért gondoltam megkérdezem mi jót csinál itt.
- Miért álldogálsz itt Megan? Van valami érdekes ide felfüggesztve? - léptem mellé, majd rámosolyogtam.
- A szakköröket nézegetem - viszonozta mosolyom. - Arra gondoltam jelentkezek az énekkarba. Hiszen mindig is az éneklés volt az álmom - gondolkodott el.
- Gyönyörű hangod van Meg, úgyhogy ebben csak támogatni tudlak - Miközben megsimogattam vállát, szemem hirtelen megakadt egy hirdetésen, mely arról szólt hogy az iskola indítana egy tánckört, ahová minden érdeklődő diákot szívesen várnak.
Megan bizonyára észrevette hogy milyen arckifejezéssel bámulom azt a hirdetést. Igen, csupán apa volt az aki tudta mennyire kimondhatatlanul szeretek táncolni. De azért valamelyest Meganék is tisztában voltak vele hogy érdekel ez a művészeti ág.
- Grace, én láttalak már táncolni. És elképesztő voltál! - bátorított. - Jelentkezz, és meglátod hogy nagyszerű leszel. Talán ez lehetne az első lépés az álmaid megvalósításához - mosolygott rám, majd átölelt.
- De nem lehet... - bámultam magam elé üres tekintettel.
- Most ugye csak viccelsz velem? - fordult velem szembe csípőre tett kezekkel. - Mégis miért ne lehetne?
Felsóhajtottam, majd eltűrtem egy arcomba lógó hajtincset.
- Mert az osztály ügyeletes barbi babája Amanda ma nagy büszkén hirdette hogy idén is őt választották meg a vezérszurkolók kapitányának. És igen, azt is kijelentette hogy bármilyen táncos esemény vagy verseny is legyen, ő oda biztos jelentkezik. Én meg csak egy lúzer vagyok, és nem akarom előtte és az udvartartása előtt még jobban lejáratni magam - sóhajtottam fel ismét.
- Mindig is utáltam az ilyen feltörekvő kis libákat - szorította ökölbe kezeit. - De Grace, nem hagyhatod hogy egy ilyen kis hadd ne mondjam ki micsoda uralkodjon rajtad, és megakadályozzon bármiben is!
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen sikítást hallottunk meg a folyosó másik végéről.
- Gondolhattam volna... - forgattam meg szemeimet, miután tudatosult bennem hogy Georgi rohan felénk ordítva.
- Te meg mi a fészkes fenéért rohansz végig a folyosón sikítva? - nézett ikertestvérére értetlenül Megan.
- Az iskolaújság kihirdette hogy egy tizedikes csajnak van a legszebb haja a suliban! Kiakasztó és elképzelhetetlen hogy nem az enyém! - Szinte már sírt, de ez nála teljesen normális, ha a hajáról van szó.
- Georgi... Még csak pár napja járunk ide. Az iskola háromnegyede valószínűleg azt sem tudja hogy ki vagy - vázoltam fel neki a tényeket.
- Engem az nem érdekel! Ha nem nekem van a legszebb hajam, akkor inkább ne is legyen hajam - kezdett el hisztériázni.
- Georgi nyugalom! Vegyél mély levegőt - nyugtatta Meg. - Inkább nézd ezt a hirdetést. Színjátszókör. Imádsz színészkedni nem? Akkor jelentkezz!
- Oké, megnyugszom és megyek, jelentkezem a színjátszásra - Vett egy mély levegőt, majd elsétált.


Az ebédlőben kilométeres sor állt, és később kiderült hogy nagyjából a semmiért álltunk ennyi ideig sorba, mivel a kaja borzalmasan nézett ki. Már akkor is tudtam hogy szörnyű lesz, mikor még csak meg sem kóstoltam.
Georgi, Megan, Jade és Lola társaságában leültem egy asztalhoz.
- Ó, ki ez a szépség? - kérdezte Megan, miközben a tükröt bámulta.
- Te most magadhoz beszélsz? - nézett rá ledöbbenve Jade.
- Miért tán baj? Megan, ma még a szokásosnál is jobban nézel ki - Itt tartott egy rövid szünetet. - Köszönöm Megan, te is észbontó vagy - folytatta önmaga dicsőítését.
Megforgatva szemeimet leintettem, majd ismét a gyomorforgató konyhai kosztot kezdtem el bámulni.
- Én ezt nem eszem meg - fintorgott Lola.
- Igen, én is fontolgatom hogy meg merjem-e kóstolni - turkáltam a cseppet sem étvágygerjesztő kotyvalékban.
- Ez az undorító kaja tökéletes lesz arra hogy beledobjam Harry arcába - nevetett fel ördögien Jade, majd belekotorta egy edénybe, amit beledobott táskájába.
- Gonosz vagy - nézett Jadere összeszűkült szemekkel Georgi.
- Igen, ez egy tény - nevetett fel ismét Jade, majd elővette telefonját, és pötyögni kezdett rajta.



Különös módon a cukrászdabeli elesős affér után mégiscsak megtarthattam a munkát, így már kevésbé tűnt reménytelennek hogy valaha eljutok Párizsba.
A borzalmas iskolai nap után azonnal rohantam is dolgozni.
Majdnem elkéstem, ezért turbósebességgel rohantam át az utcákon hogy időben elkezdhessem munkámat.
Levegő után kapkodva rohantam be a cukrászdába, majd odasiettem a pult mögött ácsorgó anyukámhoz.
- Szia anyu - köszöntem szapora levegővételekkel, mivel a nagy futás közepette teljesen kifulladtam.
- Késtél - mondta, majd kezembe adta a kötényt, melyet egyenruhagyanánt kellett viselnem.
- Ne haragudj de késett a busz - néztem rá bocsánatkérően.
- Jól van, jól van semmi baj. De most már indulás dolgozni - mutatott az asztalok felé, majd rám mosolygott.
Bólintottam egyet, majd belekezdtem munkámba.
Minden teljesen simán ment, egészen addig amíg ismerős arcok nem léptek be a kávézóba. Amanda és az udvartartása... Pöpec. Ahogy magamat ismerem, biztos voltam benne hogy le fogok égni.
- Jaj ne... - sóhajtottam fel.
- Ismered őket? - lépett mellém anya.
- Igen, sajnos ismerem őket. Amanda az osztály - jobban mondva a suli - szépségkirálynője. Ahogy rám néz, már abból látszik hogy mennyire lenéz.
- Ne hagyd magad kincsem - simogatott meg. - Akarod hogy én menjek ki? - ajánlotta fel megértően.
- Nem. Az én asztalom, nekem kell mennem - Vettem egy mély levegőt, majd elindultam feléjük.

Odaléptem hozzájuk, majd igyekeztem nagyon kedvesnek tűnni, ezért rájuk mosolyogtam.
- Szia Amanda - szólítottam meg, majd bólintottam egyet. - Srácok... - köszöntem a többieknek is, majd kikaptam zsebemből a cetliket, melyre a rendelést szándékoztam feljegyezni. - Hát... Nehéz napunk volt, igaz? - Próbáltam valami normális dolgot kinyögni annak érdekében hogy esetleg mondjuk egy icipicit jobban megkedveljenek.
- Esetleg... Rendelhetnénk? - nézett rám kioktatóan.
Na tessék, erről beszéltem. Próbáltam természetes és egy kicsit közvetlen lenni, de mint mindig, most is csak kellemetlenül jöttem ki a dologból.
- Persze - Vettem egy mély levegőt, majd bólintottam.
Gyorsan felfirkantottam a rendelésüket, majd visszasétáltam a pulthoz, hogy leadjam amit kértek.
Hirtelen egy fülbemászó dal ütötte meg fülem. Odanéztem a hatalmas tévére, mely a falra volt felfüggesztve, és arra lettem figyelmes hogy Harry, Louis, Liam, Zayn és Niall énekelnek. Nyilvánvalóan valami új klip lehetett, mivel én még nem láttam. A dallam ismerős volt, mivel gondolom Megan és Georgi már hallgatták ezt a számot.
Egészen jó szám, ezt el kell ismerni. Ahogy néztem Harryt, olyan különös érzés fogott el. Nem tudom megmondani micsoda, de még sosem éreztem ehhez foghatót.

"Let's go crazy, crazy, crazy till we see the sun
I know we only met but let's pretend it's love
And never, never, never stop for anyone
Tonight let's get some and live while we're young
Come on and live while we're young
Tonight let's get some
And live while we're young"

Anya rápakolta a tálcára Amanda és a barátai rendelését, majd ismét elindultam feléjük.
Lehajtott fejjel eléjük tettem amit kértek, majd éppen elindultam volna a pult felé, mikor Amanda megállított.
- Hé Grace - szólt utánam, mire hátra fordultam. - Ne tudd meg milyen fejet vágtunk mikor megtudtuk hogy te jársz Harry Styles-szal - A te szót olyan jelentőséggel mondta ki, hogy még én magam is meglepődtem.
Szóval ilyen lehetetlen lenne hogy én és Harry valaha együtt legyünk? Akkor ebből valóság sosem lesz...



Egy katasztrofális nap. És még mindig nincs vége, mivel még csak fél négy van. Mi jöhet még?
Fáradtan estem be lakásunk bejárati ajtaján, majd ledobtam vállamról táskámat, lábamról pedig fekete Converse cipőm.
Besétáltam a szobámba, majd levetettem magam az ágyba, mely egy fehér, puha anyagból készült takaróval volt leborítva.
Nagyon álmos voltam, és úgy éreztem menten elalszom. Ez majdnem így is lett, mikor hirtelen Georgi és Meg kiabálására lettem figyelmes.
- Grace, gyere a nappaliba! - kiabálták.
Az én családomban az embernek köztudottan egy perc nyugta sincs.
Idegesen fejemre tettem párnám, majd sikítottam egyet, ezzel némileg tompítva hangosságát.
Kicsoszogtam a nappaliba, ahol már az összes családtagom jelen volt. Álmosan beletúrtam hajamba, majd levetettem magam Lola és Andrew közé.
- Történt valami? - vontam fel szemöldököm.
- Apa szeretne valamit bejelenteni - mondta anya, majd leült az egyik fotelbe.
- Telefonon? - kérdeztem értetlenül.
- Hát másképp nem tudja - vonta meg vállát Jade.
Hirtelen megcsörrent a telefon, majd anya felvette és kihangosította.
- Sziasztok - köszönt apa.
- Szia - köszöntünk egyszerre.
Kíváncsian előrehajoltam, várva apa fontos bejelentésére.
- Tudom hogy furcsa így beszélni, telefonon... De nem akarok tovább várni, azt szeretném ha fel tudnátok készülni a nagy eseményre.
- Apa, kinyögnéd végre hogy mi az a nagy esemény? - szólalt meg szokásos bunkó hangnemében Jade.
- Rendben. Hát, arról lenne szó hogy Nell és köztem elég komolyra fordultak a dolgok. Ezért úgy döntöttünk összeházasodunk. Minek is várnánk tovább? - Mikor kimondta ezen mondatokat, úgy éreztem szívem a torkomban dobog. Mégis hogy gondolja ezt? Elhagy minket, aztán egy hétre rá közli velünk hogy elveszi feleségül az új nőjét. Az már nem is számít hogy mi mit gondolunk? - Egy hónap múlva lesz az esküvő. Szeretném ha tudnátok valamit. Azért szóltam nektek már most, mivel nagyon szeretlek titeket. És szeretném ha ott lennétek velem a nagy napon. És azt is tudnotok kell hogy semmi sem változik meg, attól hogy mindez így történt! Köztünk semmi. Mindig ti lesztek a legfontosabbak számomra.
- Na persze apa! Hiába mondod azt hogy semmi sem fog változni, már most minden megváltozott! Már nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem Nell. Ha tényleg mi lennénk, nem hagytál volna el minket - Kiabálta Megan, majd zokogva berohant a szobájába.
Én csak csöndben ültem, majd tenyerem homlokomnak támasztottam.
- Marc, azt hiszem én most leteszem - mondta anya, majd elköszönt apától. - Gyerekek, nyugodjatok meg. Tudom hogy ez most elképesztően nehéz. Nekem is az. De próbáljátok meg feldolgozni - nézett ránk megértően, majd megsimogatta Jade-et, aki ezúttal kivételesen nem tiltakozott.
- Bárcsak olyan könnyű lenne - állt fel Lola, majd könnyeit visszafojtva ő is elrohant saját szobájába.

Remek... Én mindig reménykedtem benne hogy ez a válásdolog a mi családunkban nem fordulhat elő, hiszen úgy tűnt hogy anya és apa közt minden rendben. Csakhogy apa félrelépett. Ez a válások tipikus esete. Mikor az egyik fél lelép a kollégájával. Sosem gondoltam volna hogy ez velünk is megtörténhet.

A mai nap életem egyik legrosszabbja volt. Azt gondoltam most már végre kipihenhetem ezt a sok fáradalmat, de tévedtem. Ugyanis amint lefeküdtem az ágyba, csengetést hallottam. Mivel mindenki el volt foglalva, nekem kellett kinyitnom az ajtót.
Idegesen felkeltem, majd elindultam az előszoba felé. Amikor kinyitottam, nagyon meglepődtem, és őszintén szólva kicsit örültem is, hogy végre találkozok valamilyen pozitív személlyel ezen a horrornapon.
- Szia - intett kezével Harry.
- Szia - köszöntem vissza mosolyogva. - Gyere be - invitáltam be. Miután kicsit beljebb értünk, ismét én szólaltam meg. - Miért jöttél?
- Hát, az az igazság hogy Paul szeretné ha ismét beharangoznának a hírek egy álomrandit. És arra gondoltam hogy "randizhatnánk" most, ha neked alkalmas.
Végignéztem magamon, majd elgondolkodtam. Nem voltam éppen a legjobb formában, de nem igazán volt választásom.
- Persze, alkalmas - bólintottam. - Esetleg átöltözzek, vagy valami ilyesmi?
- Semmi szükség rá. Tudod, csak természetesen - kacsintott rám.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen Georgit pillantottam meg, amint lecövekelve bámulja Harryt, az imádata tárgyát.
- Szia H-Harry - köszönt neki dadogva.
- Hali - intett Harry mosolyogva. - Sokat hallottam már rólad.
- Tényleg? - csillantak fel szemei. - Ja és csak úgy mellékesen... Leszel a férjem? - kérdezte reménykedve Harrytől.
- Hmm... Csábító ajánlat - kacsintott rá, majd féloldalasan rámosolygott.
- Oké, én most megyek. Szeretlek Harry - dobott neki egy csókot Georgi, majd szó szerint visszaszökkent szobájába.
- Ne haragudj miatta. Kissé bolond - nevettem fel.
- Semmi baj, már megszoktam az ilyen kérdéseket - legyintett kezével, majd felém is intézett egy olyan féloldalas mosolyt.

Azt gondoltam szegény fiúnak már nem kell több őrültet látnia, de a hitem hamar elszállt, mikor Jade lépett ki a konyhából.
- Harry, ő Jade - mutattam be.
- Szia Jade - köszönt Harry barátságosan.
- Szia. Gyűlöllek - vetette oda közömbösen Jade, majd elsétált.
- Ó, és miatta is bocsi - húztam félre ajkaimat.
- Hűha, neked aztán tényleg érdekes családod van - mondta nevetve. 



A kis álomrandi a St. James's Parkban került megrendezésre. Végre először megcsodálhattam a Buckingham-palotát is, ami elképesztően szép volt.
Ez a park gyönyörű. Teli van fákkal, amely nagyon kellemes légkört áraszt, és ettől az ember akaratlanul is megnyugszik.
- Nézd, innen látni a London Eyet! - böktem oldalba Harryt, jelezve hogy nézzen arra amerre én.
- Igen, az lesz a következő "randink" színhelye - kacsintott rám. - Egyébként készülj fel hogy most körülbelül minden bokorban áll egy paparazzi, aki minket fotóz. Szóval... Fogd meg a kezem - motyogta határozatlanul.
Úgy tettem ahogy utasított. Nem tudom miért, de akkor, abban a pillanatban mikor megérintettem kezét, különös érzés uralkodott el rajtam.  Nem tudom megmondani mi, de jó volt. Olyan bizsergő. Mintha a talaj megremegett volna a lábam alatt, én pedig elemelkedtem volna, egyenesen a felhők fölé. Ez lenne a szerelem? Nem, az kizárt...

- Szeretnék neked mutatni egy helyet - mosolygott rám, miután már jó néhány perce sétálgattunk, kéz a kézben. Ez kissé kínos volt számomra, és láthatólag Harrynek is.
- Rendben - bólintottam rá, majd elmosolyodtam.


Ez a hely is a St. James Parkhoz tartozott, de egy eldugottabb helyen volt.
Valami magas fal volt, aminek a teteje kellően széles volt ahhoz, hogy le tudjuk rajta ülni.
Mikor nekem is sikerült felmásznom - Harry segítségével - ámuldozva néztem körbe. A kilátás csodaszép volt. London belvárosának felét be lehetett látni, mivel kellőképpen magasan voltunk.
- Ez elképesztő! Ott van a Big Ben... És a Westminster-palota! Hű - képedtem el. Ez a látvány semmihez sem volt fogható. Már szinte teljesen besötétedett, ezért a fények is gyönyörűen pompáztak.
Harry intett kezével, jelezve hogy üljek le mellé. Bólintottam, majd leültem. Tudtam hogy ennek egy jó kis felfázás lesz a vége, de akkor nem igazén érdekelt.
- Mindig ide jövök ha egy kis magányra vágyom. És még senkinek sem mutattam meg. Még Louisnak sem - nevetett fel.
- Ó, akkor ebben az esetben megtisztelve érzem magam - nevettem fel én is.
Hangosan felsóhajtott, mire kíváncsian ránéztem.
- Olyan jó néha átlagosnak lenni. Semmi kamera és aláírásra vagy fotóra éhező emberek. Csak szimplán önmagam lehetek. És ez nagyon tetszik - mosolyodott el a távolba.
- Hát rendesen megleptél Harry.
- Miért? - vonta fel szemöldökét.
- Másnak képzeltelek. Teljesen másnak. Azt hittem neked a hírnéven, a  jó csajokon és a pénzen kívül már semmi nem számít. Csak egy felfuvalkodott popsztárnak tartottalak. De be kell ismerjem, tévedtem.
- Nem tévedtél olyan nagyot - rázta meg fejét, majd lesütötte szemeit. Ezen kijelentése után kíváncsian ránéztem. - Mostanság tényleg ilyen vagyok. A hirtelen jött hírnév engem is megváltoztatott. De amikor veled vagyok, mindig másnak érzem magam. Olyan igazinak. Tudod, úgy érzem te közelebb viszel ahhoz aki valójában vagyok.
- Tényleg? - mosolyodtam el, majd zavaromban elkezdtem ingem szélét birizgálni.
- Tényleg - bólintott, majd viszonozta mosolyom.
Néhány percig csak csöndben bámultunk a távolba.
- Kiskorom óta arra vágyom hogy eljussak Párizsba - törtem meg hirtelen a csendet azzal hogy hangosan kimondtam gondolataim. - Minden egyes nap elképzelem hogy felmászok az Eiffel-torony tetejére, aztán végignézek a városon. Vagy hogy ugyanezt megteszem a Sacré Coeurnél. Ez az egyik legnagyobb álmom - néztem el a távolba mosolyogva.
- Egyszer biztosan valóra válik.
- Sokszor úgy tűnt hogy be fog teljesedni, aztán valami mindig megakadályozta... A tizenkettedik szülinapomra apukámtól kaptam egy karkötőt, melyen Párizs összes látványossága rajta van egy medál formájában. Azóta is viselem. Minden egyes nap - Arcomról még mindig nem lehetett levakarni a vigyort, miközben ezekről beszéltem. - Csakhogy apa már... - Itt hirtelen elakadt a szavam, mikor az utóbbi idő eseményeire gondoltam.
- Mi van vele? - nézett mélyen szemeimbe.
- Hirtelen bejelentette hogy elhagy minket. Most pedig el fogja venni feleségül Nellt, az új nőjét, akit még csak nem is ismerünk. Meg ez az új város... Egy teljesen idegen helyen illeszkedjek be, mikor még otthon sem tudtam? - bámultam mereven magam elé.
- Az én szüleim is elváltak... Tudom hogy ez nagyon nehéz. Először nekem is az volt. De aztán megszerettem anyukám új férjét. Muszáj elfogadnod. Hidd el, könnyebb ha beletörődsz, mintha azon fáradozol amin már valószínűleg úgy sem lehet segíteni. Az hogy Londonba költöztetek, szerintem nem olyan nagy tragédia. Ennek köszönhetően - ha ugyan furcsa módon is -, de megismerhettelek - Utolsó mondata nagyon jól esett. - És igen, kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk, de azt hiszem ez gyorsan megváltozott. Legalábbis részemről.
- Én is így gondolom - mosolyogtam rá, majd ajkamba haraptam. - Tudod Harry, én kedvellek téged. Nagyon kedvellek.
- Én is kedvellek Grace - szegezte rám tekintetét. Arca komolyságot tükrözött, melyből csak remélni tudtam hogy tényleg, őszintén mondja hogy kedvel.
Hirtelen, néhány perc csönd után arra lettem figyelmes hogy az ég ezernyi színben kezd pompázni.
Néhány másodpercen belül tudatosult bennem hogy tűzijáték van. Elképesztően szép volt, ahogyan a London Eye és a Big Ben előtt ragyogott a világ összes létező színe.
- Ez gyönyörű - mosolyodtam el.
- Ugye? - viszonozta mosolyom, majd tekintetét ismét az égboltra szegezte.
Elképesztő látványt nyújtott a tűzijáték, az érzéseim pedig legalább ennyire hihetetlenek voltak.

Végre úgy éreztem hogy valaki úgy kedvel, ahogy vagyok. Hogy előtte lehetek az, aki valójában
vagyok.