21. rész: Back for you

Ahogy egyre közelebb értem a szobához, a kiabálás is egyre jobban hallatszott. Remek... Természetesen csak az én családom kezd el ordibálni egy luxusszállodában az éjszaka közepén, ezzel felverve a többi vendéget. Nem csodálnám, ha kidobnának innen. Teljesen jogosan tennék...
Az ajtó előtt állva már teljesen biztos voltam benne, hogy a veszekedés egyik főszereplője Jade, aki meglehetősen felemelte hangját, de tőle a kiabálást már abszolút megszoktam. Viszont néhány másodpercig még nem tudtam rájönni, hogy ki az, akivel kiabált. Aztán hirtelen felismertem a hangot.
- Perrie?! - kérdeztem magamtól, majd elkezdtem dörömbölni az ajtón.
Néhány másodperc várakozás után anya kinyitotta az ajtót, majd feldúltan rám nézett.
- Kicsim, szükség van rád! - sóhajtott fel, majd elkezdett befelé lökdösni.
Ahogy beléptem a lakosztály társalgórészébe, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy állatkertben lennék. A látvány, ami fogadott egyrészt ijesztő volt, másrészt viszont egy icipicit mulatságos is a maga módján. Egy csajbunyó kellős közepébe csöppentem. Ilyet eddig jóformán csak a Bajos csajok című filmben láttam, és azt hittem, hogy a valóságban azért nincsenek ilyen elvetemült lányok. De hogy lehettem ilyen naiv? Hiszen együtt élek Jade-del, akitől ez simán kitelik. És ez most be is igazolódott.
- Engedd már el a hajam! - kiabálta Perrie, miközben próbálta ellökni magától az őrjöngő nővéremet.
- Csak szeretnéd, padlizsánfej! - válaszolt Jade, miközben továbbra is cibálta szerencsétlen lány haját.
Megan Jade mögött állt, és próbálta leszedni Perrie-ről, de szegényt az én elmebeteg nővérem jól orrba vágta a könyökével, így inkább kivonta magát a harcból. A következő aggodalmunk az volt, hogy szegény húgomnak nem tört-e el az orra.
- Lányok, hagyjátok abba! Mi történt? - kapkodtam kettőjük között fejem.
- Ó, csupán annyi, hogy a nővéreddel nem lehet emberi módon kommunikálni, ugyanis rögtön neked esik - válaszolta ingerülten Perrie, majd megragadott egyet Jade élénkvörös hajtincsei közül, és húzni kezdte.
- Te csak maradj ki ebből Grace! Vagy akarsz te is egyet az orrodba? - szegezte rám egy pillanatra tekintetét Jade, de az az egy pillanat örökké az agyamba vésődött. Az a nézés... Egy horrorfilmbe is simán elment volna.
Védekezően magam elé helyeztem kezeimet, majd két lépéssel hátrébb mentem. Komolyan durván összekaptak, mivel szó szerint egymást tépték. Jade-től mondjuk kitelik hogy így letámadja. Szerencsétlen lány...
- Jade, azonnal szállj le Perrie-ről! - kiabálta Georgi ijedten, és olyan fejet vágott, mint aki mindjárt elsírja magát, vagy elájul. - Fejezzétek már be! Nem bírom tovább ezt a fe-feszültséget - motyogta, majd a másodperc töredéke alatt elszédült és elájult. De komolyan nem túlzok, tényleg elájult. Georgi olyannyira pánikolós, hogy képes eszméletét veszíteni az ilyen helyzetekben.
Anya Georgi élesztgetésével volt elfoglalva, Megan az orrát fogta, mivel szent meggyőződése szerint eltört neki, én tisztestávolságból próbáltam szétválasztani Jade-et és Perrie-t, szóval kész őrültekháza volt nálunk. Apropó, említettem már, hogy a családom kissé elmebeteg?
Hálát adtam az égnek, mikor két perc múlva Zayn tört be az ajtónkon, és odarohant a lányokhoz, majd Perrie-t egy erőteljes mozdulattal elrántotta őrjöngő nővéremtől.
- Belétek meg mi a franc ütött? - kérdezte emelt hangon Zayn, miután a lányok kissé lenyugodtak.
- Jade egy őrült - válaszolt feldúltan Perrie, miközben haját próbálta visszarendezni a szokásos formájába.
- Khm - köhintett anya. - Ez senkinek sem újdonság - szólt bele, miközben a földön fekvő Georgi-t pofozgatta, aki már kezdett magához térni.
- Csodás... A saját anyám is ellenem van - mormolta Jade, majd összefonta maga előtt karjait.
- Vele meg mi történt? - mutatott Zayn felvont szemöldökkel Georgi-ra, aki zavartan nézelődött.
- A feszültség miatt elájult - legyintettem kezemmel, mintha ez olyan természetes lenne.
Zayn szintén csak legyintett egyet, mert most már ő is tisztában van vele, hogy mi mekkora őrültek vagyunk. Komolyan valóságshow-t kellene csinálni a mi családunkról! Komoly sikerünk lenne.
- Miért kaptatok így össze? - fordult Zayn a lányok felé.
- Igen, ez engem is érdekelne - tettem hozzá bólogatva.
- Zayn, azt hiszed nem tudom Jade hogy érez irántad? - sóhajtott fel Perrie.
- Én... Én nem érzek sehogy! - szólt bele Jade felháborodottan.
- Nem most jött el az ideje annak, hogy ezt tagadni próbáld - mondtuk egyszerre. Mindenki számára világos volt, hogy Jade gyengéd érzelmeket táplál Zayn irányában. Csak a baj az, hogy ez egyik érintettnek sem kedvező.
- Én csak tisztességesen beszélni akartam vele, semmi rossz szándék nem volt bennem.
- Mit akartál mondani neki? - kérdezte felráncolt homlokkal Zayn.
- Beszélni akartam vele az érzéseiről, és azért valamilyen szinten tisztázni, hogy te az én barátom vagy. És amint ehhez a részhez értünk, ő rögtön támadásnak vette amit mondtam, majd szó szerint rám vetette magát és tépni kezdte a hajam. Ja, és utána hozzátette, hogy ezt már régóta meg akarja tenni. Én meg nem hagyhattam magam!
- Jade, ez tényleg így történt? - nézett Zayn zsörtölődő nővérem felé.
- Igen - mormolta, majd megforgatta szemeit. - De miért ne mutathatnám ki, hogy ennyire utálom? És tudod mit, Zayn? Te is utálhatsz, és Perrie, te is. Utálhattok mind, engem nem érdekeltek. Sajnálom, hogy őszinte vagyok. Sajnálom, hogy kissé erőszakos vagyok. Sajnálom, de én ilyen vagyok. De nem is magyarázkodom tovább, mivel nem tartozom nektek elszámolással. Megérdemlitek egymást, ennyit tudok mondani - mondta Jade teljesen nyugodtan, majd sarkon fordult, elindult a közös szobánk felé, és jól bevágta maga mögött az ajtót.
Néhány másodpercig tanácstalanul bámultunk magunk elé, miközben próbáltuk feldolgozni a történteket. Végül aztán Perrie úgy döntött, hogy nem marad tovább, így gyorsan átölelt, majd elindult az ajtó felé, miközben a kezét nyújtotta Zayn-nek. Láttam a srácon, hogy néhány másodpercig hezitált, és majdnem elindult a szoba felé, ahol Jade tartózkodott, de végül csak felsóhajtott, majd megfogta barátnője kezét, és kisétált a lakosztályból. Zayn-t látva nem voltam százszázalékosan biztos benne, hogy csak barátként tekint Jade-re. Ahogy ránéz, és a tettei is erről árulkodnak. Abban biztos voltam, hogy a dolgok ebben a Jade-Zayn-Perrie szerelmi háromszögben egyre csak bonyolódnak.



Másnap a fiúkra várt egy nagyon megtisztelő és izgalmas feladat, ugyanis ez a nap az aranyjegyet nyert lányokról szólt. Én természetesen nem voltam ott, de a srácok elmondása szerint elképesztő buli volt, a rajongóktól pedig egyenesen el voltak ájulva. Minden ország nyertesével külön készítettek fényképet és beszéltek pár szót, emellett pedig leadtak egy akusztikus koncertet is, csak nekik.
Miközben ez lezajlott, én Eleanor és Danielle társaságában vásárolgattam, de körülbelül félúton lemaradtam, amikor beszabadultam egy hatalmas könyvesboltba, ahol antik és már használt könyveket árulnak. Így a végeredmény az lett, hogy Dani és Eleanor egy csomó elképesztő ruhával lett gazdagabb, én meg két igazi antiknak számító regénnyel. Hát, nem vagyunk egyformák.
- Na mit vettél? - lépett oda mellém Eleanor, miközben egy Starbucks-kávét szorongatott a kezében.
- Hát, két könyvet. Nagyon régiek, de pont ezért nyerték el annyira a tetszésemet - mosolyodtam el halványan, majd kivettem a könyveket a zacskóból, és megmutattam a lányoknak.
- Hmm... Érdekesnek tűnnek. Én is nagyon szeretek olvasni - mosolyodott el Eleanor is. - Remek időtöltés - tette hozzá, Danielle pedig egyetértően bólogatott.
Örömmel vettem tudomásul, hogy ők is szeretnek olvasni, mivel a mai világban sajnálatos módon egyre többször találkozni olyanokkal, akiknek inkább megterhelő olvasni, mintsem hogy élveznék. Pedig fantasztikus dolog.
- Jut eszembe, hoztunk neked egy csokis sütit a Starbucks-ból - tartotta fel mutatóujját Danielle, majd a kezében szorongatott zöld logóval ellátott barna zacskót a kezembe nyomta.
- Ó, kedvesek vagytok hogy gondoltatok rám, nagyon köszönöm - mosolyodtam el, majd kivettem a zacskóból a sütit, és rögtön megkóstoltam.
- Ugyan, egy barátért ez a minimum - legyintett vigyorogva Eleanor. - Na, finom?
- Hmm... Ez... Ez mennyei! - találtam meg a megfelelő szavakat, mire a lányok felnevettek.
- Tudtuk hogy imádni fogod - mondták egyszerre, mire én is jólesően elnevettem magam.
Úgy látom híre ment a kaja iránti szeretetemnek. Már csak napok kérdése, és valaki megajándékoz egy "Grace loves food" feliratú pólóval. Azt imádnám!
Egy kiadós séta után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a hotelbe, mivel biztosra vettük, hogy a fiúknak már véget ért az aranyjegynap. Már kezdett sötétedni, így fogtunk egy taxit és ennek segítségével jutottunk vissza a hotelbe.
A vásárlás komolyan fárasztó is lehet. Egészen elfáradtam, mire visszaértünk a szállodába. Szívem szerint azonnal lefeküdtem volna aludni, viszont amikor megláttam Harry-t, hirtelen mintha kipattantak volna a szemeim. Az egyik oka ennek Harry kimondhatatlanul vonzó kisugárzása volt, a másik pedig az, hogy tudtam, jó néhány óra, és hetekig nem fogom látni. Ő még egy ideig New Yorkban marad, aztán L.A.-be repül, meg még egy csomó helyre, én meg visszamegyek Londonba, és ott is maradok. Éppen ezért ki akartam használni minden percet, amit még vele tölthetek.
Sietős léptekkel sétáltam a hallban, majd mikor odaértem közvetlenül Harry elé, azonnal a nyakába ugrottam.
- Hű, ennyire hiányoztam? - nevetett fel, majd esetlenül átölelte derekamat.
- Ennyire - húzódtam kissé távolabb tőle, majd vigyorogva megböktem mellkasát. - És mit tervezünk a maradék időre, amit együtt tölthetünk?
- Van egy kis meglepetésem - mosolyodott el sejtelmesen. - Készen állsz rá, hogy most azonnal elinduljunk?
Gyorsan végignéztem magamon, majd megállapítottam, hogy semmi extra nincs a kinézetemen, de ez cseppet sem zavart. Vállalhatónak találtam magam.
- Igen, csak lepasszolom Eleanor-nak és Danielle-nek amit vásároltam - bólintottam, majd odasétáltam a tőlünk néhány méterre társalgó lányokhoz, akik engem vártak, mivel azt hitték, hogy én is felmegyek a lakosztályba.
- Na, mehetünk? - fordult felém mosolyogva El.
- Az a helyzet, hogy Harry valami meglepetésről beszélt, úgyhogy most elmegyünk - vontam meg vállam vigyorogva, nekik pedig egy sejtelmes "hú" hagyta el szájukat. - Felvinnétek anyáékhoz a könyveket, amiket vettem? És ha már ott jártok, megmondanátok anyának, hogy nem készülök elszökni a világ másik felére, csak Harry-vel ruccanok ki egy kicsit? - nyújtottam feléjük a kezemben szorongatott zacskót.
- Ez csak természetes. Jó szórakozást - kacsintott rám Danielle. - Majd találkozunk. Szia! - köszönt el, majd megragadta Eleanor karját, és a lift felé kezdte el húzni.
- Szia Grace! - nézett vissza egy pillanatra Eleanor.
- Sziasztok! - integettem, majd mosolyogva visszasétáltam az éppen telefonját pötyögő Harry-hez.
- Készen állsz? - kérdezte és visszacsúsztatta mobilját a zsebébe.
- Abszolúte - bólintottam vigyorogva, majd odanyúltam mellettem lógó kezéhez, és összekulcsoltam ujjainkat. Egy pillanatra összefonódott kezeinkre szegezte tekintetét, majd ahogy felnézett, nyomott egy puszit a fejemre.
Mikor kisétáltunk a hotel elé, azonnal egy halom lesifotós kezdett el fényképezni minket, én pedig ösztönösen lehajtottam fejem. A kettőnk kapcsolata még nagyon friss volt az emberek többségének, így általában mindig a figyelem középpontjába kerültünk, valahányszor felbukkantunk valahol együtt.
Amint beszálltunk a nagy, fekete kocsiba, azonnal fellélegeztem.
- Nehéz még megszokni ezt a sok paparazzit, igaz? - húzta el száját.
- Eléggé - sóhajtottam fel. - De ha veled járok, ez elkerülhetetlen.
- Sajnos igen - helyeselt bólogatva.
- De ennyi áldozatot simán képes vagyok meghozni érted - hajoltam oda hozzá, majd nyomtam egy puszit arcára, mire lehajtott fejjel elmosolyodott, melynek köszönhetően elképesztően aranyos gödröcskéi megmutatkoztak. Ó, azok a gödröcskék! Azok a gyengéim. Imádom, mikor megjelennek az arcán. - Hmm... Hmm... Mi ez az illat? - szagoltam bele a levegőbe, mikor megcsapta orromat valami ínycsiklandó illat.
- Tudtam, hogy hamarosan megérzed - nevetett fel hangosan. - Van nálunk... Pizza! - kiabálta, nekem pedig felcsillantak szemeim.
- Pizza! Szeretjük a pizzát! - kiabáltam én is nevetve, ezek után pedig úgy ordibáltunk, mint a vadállatok. Komolyan olyanok voltunk mint két haver, akik csak szimplán hülyülnek egy jót.
És tényleg ott volt Harry mellett egy gőzölgő sajtos pizza. Jelen pillanatban az a pizza és Harry voltak azok, amikre a legjobban vágytam, szóval minden tökéletes volt.
Felnyitotta a dobozt, majd kivett egy szeletet, és átnyújtotta nekem. Ez volt a legfinomabb pizza, amit életemben ettem, de tényleg. Meg vicces is volt autóban enni.
- Ez volt a meglepetés? Mert akkor levettél a lábamról - dőltem hátra az ülésben, mikor megettük az utolsó szelet pizzát is, melyet testvériesen elfeleztünk.
- Ugyan, ez még csak a bevezetés volt! - legyintett és elmosolyodott.
A nem túl hosszú kocsiút után egyre kíváncsibb lettem arra, hogy hova megyünk. Mikor kiszálltunk az autóból, azonnal sejteni kezdtem, hogy mi Harry meglepetése, és megjegyzem; rettentően örültem neki.
- Észben tartottam, hogy megemlítetted mennyire szeretnél egyszer elmenni egy igazi amerikai kosárlabdameccsre - suttogta fülembe, mire elmosolyodtam.
- Még soha senki nem figyelt ennyire rám - néztem rá meghatottan.
- Jól vigyázz velem, mert ha valami kívánságot kiejtesz a szádon, én azonnal intézkedni kezdek - vigyorodott el, mire szorosan hozzábújtam.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - néztem fel mélyzöld szemeibe.
- Említetted már párszor - válaszolta még mindig mosolyogva. - De nyugodtan mondhatod még. Egyébként... Én is téged - tette hozzá, majd lehajolt hozzám, és lehelt egy rövid csókot ajkaimra.

A kosárlabdameccs elképesztően jó volt, és nagyszabásúbb volt, mint gondoltam. A New York Knicks és a Lakers játszottak. Szoros küzdelem volt, és egy percig sem unatkoztam. Nagyon élveztem, és hatalmas lelkesedéssel szurkoltam a Knicks-nek. Amikor kosárra dobtak, és ezzel pontot szereztek, ujjongva álltam fel, és kiabáltam a tömeggel. Közben Harry-vel is beszélgettem, szóval úgy éreztem, hogy ennél már nem is lehetne tökéletesebb a randink. Azonban erre rácáfolt egy történés valahol a meccs közepén. Egy rendhagyó dolgot most is megcsináltak, aminek a neve Kiss Cam. Nagyon mulatságos és jópofa dolog, végig vigyorogva figyeltem a párokat, akiket lekaptak egy csók erejéig. Voltak idősek, középkorúak és fiatalok is, akik mind nagyon aranyosak voltak. Aztán valamikor ennek az egész kis akciónak a vége felé hirtelen felénk irányult a kamera, és megláttuk magunkat a nagy képernyőn. Én egy pillanatra zavarba jöttem, de kissé el is nevettem magam. Harry is felnevetett, majd átkarolt, közelebb hajolt hozzám és röviden megcsókolt. A kis szereplésünket hangos huhogás kísérte, és miután Harry megcsókolt, én vigyorogva ráhajtottam fejem vállára. Itt beigazolódott, hogy még tökéletesebb is lehet ez a randi.
Összességében annyira jól éreztem magam, mint még soha ezelőtt. Valósággal szomorú voltam, mikor vége lett a meccsnek, de jó hír volt az, hogy a New York Knicks nyert, úgyhogy abszolút volt értelme annak a lelkes szurkolásnak.

- Na, jó randi volt? - kérdezte Harry mosolyogva, miután bepattantunk a fekete kocsiba.
- Életem eddigi legjobbja - szólaltam meg halkan, majd mosolyogva ránéztem. - De komolyan.
- Ez volt a célom - hajolt oda hozzám, majd megpuszilta arcom.
Jó volt egy ilyen emlékkel elválni tőle három hétre. Talán egy külső szemlélőnek ez nem tűnik sok időnek, de egy párkapcsolatban szerintem ez nagyon is sok. Hiszen három hét alatt bármi megtörténhet. Ezen bármik közül a legrosszabb rémálmom az volt, hogy Harry majd megcsal engem. Sajnos tudom, hogy milyen. Persze reménykedem benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, de az egy tény, hogy Harry eléggé... Szóval olyan. Ezért is csodálkoztam azon, hogy velem még nem vette számításba azt a dolgot. Vagy lehet, sőt valószínű, hogy számításba vette, csak tudja, hogy nálam ez nem megy egy csettintésre. Nekem nagyon sok idő kell ahhoz, hogy valakivel ilyen komolyra fordítsam a kapcsolatomat. Annak tényleg nagyon örültem, hogy Harry ezt tiszteletben tartja. Ebből arra mertem következtetni, hogy tényleg fontos vagyok neki, ha képes rám ennyit várni. Ezen számomra kényes témán már sokat agyaltam, de úgy éreztem, hogy elég kellemetlen lenne mással is beszélni erről.

Másnap reggel komolyan azt hittem, hogy elsírom magam, de azért mégsem akartam ennyire nyálasnak tűnni. Azt hajtogattam magamban, hogy "ez csak három hét, karácsonykor újra találkoztok", de tényleg nagyon rossz volt elválni Harry-től. Na meg New Yorktól is. Viszont Harry biztosított arról, hogy szeret engem, és nem kell aggódnom semmiért, három hét múlva találkozunk. Aztán belegondolva rájöttem, hogy mi van ha ez még csak a kezdet, és lesz, hogy ennél sokkal több ideig nélkülöznünk kell majd egymást? Így elkezdtem pozitívan hozzáállni a dologhoz, és biztosítani magam is arról, hogy ez az idő túlélhető. A búcsú nehéz volt, de elkerülhetetlen.

~ * ~

Az utóbbi három hetem nem telt el valami gyorsan, de elég eseménydús volt annak ellenére is, hogy Harry nem volt velem. A családom többi tagja is tudomást szerzett apa új feleségének terhességéről, és senki nem repesett az örömtől, mikor meghallotta a hírt. Jade teljesen magába fordult és azóta nem hajlandó apával beszélni, Georgi és Megan félnek, akárcsak én, hogy el lesznek felejtve, Lola és Andrew pedig igyekeztek normálisan kezelni a helyzetet. Nekik valamennyire sikerült is, nekünk viszont egyáltalán nem. Talán gyerekes dolog, de én sem beszélek apával, ahogy Georgi és Megan sem. Egyszerűen fogalmunk sincs mit mondhatnánk, és őszintén szólva eléggé úgy érezzük, hogy apa igyekszik minél jobban eldobni magától. Mindenesetre azt sosem fogom neki megbocsájtani, hogy így magunkra hagyott minket. Összességében a családomban most nagyobb felfordulás van, mint egyébként lenni szokott, és ez aztán már tényleg nagy teljesítmény. 

A karácsonyt idén eléggé szétszakadva fogjuk tölteni, mivel Lola és Andrew apáékhoz mennek, mi pedig karácsony előtti este elmegyünk Harry szülővárosába, Holmes Chapel-be, ami anyának elég nagy kihívás lesz, ugyanis durván három és fél órás az út oda Londonból. De ahogy őt ismerem, ezt is megcsinálja. Vezetett ő már nagyobb távolságokat is. Mindezek mellett pedig Jade is felajánlotta, hogy elvezet egy darabig, ugyanis neki már van jogsija, csak kocsija nincs. Szóval izgalmasnak ígérkezett ez a karácsony, azt pedig külön nagyra tartottam, hogy Harry elhívott minket hozzájuk. Úgy éreztem, ez annak a jele, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és szeretné, hogy a családja többi tagját is megismerjük.

Az apával való problémán kívül volt még egy dolog, amit elég nehéz volt feldolgoznom. Méghozzá a jó néhány utálkozó rajongó, akik minden lehetséges helyen kifejtették rólam "szerény" véleményüket. Georgi és Megan pedig úgy tűnik nincs tisztában azzal, hogy nekem rossz érzés, ha a negatív megjegyzéseket mutogatják, ugyanis folyton közlik velem, hogy milyen "szép" dolgot látta vagy hallottak rólam éppen az interneten. Éppen ez az oka annak, hogy nem csinálok twitter-t, ugyanis nyilvánvalóan ott is szállingóznának felém a kedvesebbnél kedvesebb vélemények. Néha olyanokat írnak, amiktől komolyan majdnem elsírom magam. Elhordanak mindennek aminek lehet, így tegnap éjjel már sikeresen eltört nálam a mécses, és nem csak majdnem, hanem tényleg el is sírtam magam. Felhívtam Harry-t, aki azt hajtogatta, hogy ne érdekeljen mit gondolnak, csak az számít, hogy ő szeret engem, én pedig őt. Azt is hozzátette, hogy tudja milyen érzés, mikor szörnyűbbnél szörnyűbb megjegyzéseket tesznek az emberre, legfőképpen az interneten. Ő mostanra már megtanulta kezelni ezt, de sokszor még most is nehéz neki. Amit mondott, az valamennyire lelket öntött belém, na meg belegondoltam, hogy vannak egy csomóan, akik szerint nagyon aranyosak vagyunk együtt, és örülnek, hogy Harry-vel egy ilyen lány van együtt. Ez pedig ezerszer fontosabb az utálkozó üzeneteknél és a féltékeny lányoknál. Meg tudom érteni, hogy nem nézik jó szemmel a bálványuk egyre kibontakozó szerelmét, de én soha nem küldenék senkinek ilyen mocskos szavakkal teli üzeneteket. A fiúknak sem küldtem, pedig köztudott, hogy nagyon nem bírtam őket. De ez már a múlt, én pedig most teljes mértékben a jelenre koncentrálok.

Egy takaróba beburkolózva ültem a kanapén, miközben kakaót ittam, és egy interjút néztem, melyben a fiúk szerepeltek. Georgi és Megan mellettem bújták a laptopjukat, Jade pedig valamit vágott a szőnyegen. Először gondoltam rá, hogy rákérdezek mit csinál, de aztán inkább elvetettem ezt az ötletet. Talán vudu babát csinál? Meglehet. 

Néha-néha rápillantottam a már felállított piros és arany gömbökkel díszített karácsonyfánkra, melyet látva elkapott az az utánozhatatlan ünnepi hangulat, ami annyira szívmelengető. 

Bambulásomból a tévében beszélő riporter kérdése rázott vissza a valóságba. 

- És Harry, mi a helyzet veled és a barátnőddel? - kérdezte mosolyogva, mire Harry arcára kiült egy elképesztően édes vigyor. 

- Velünk minden oké - bólogatott vigyorogva. 

- Láttunk néhány képet a kosármeccses randitokról New Yorkban - vonogatta szemöldökét, a többi fiú pedig csak mosolyogva figyelte Harry-t. 

- Ja, jól éreztük magunkat - bólintott ismét még mindig hatalmas vigyorral arcán. 

- Lekapott titeket a csókkamera is - nevetett fel a műsorvezető is, a srácok pedig mind elmosolyodtak. - Mit szoktatok csinálni, ha együtt vagytok?
- Hmm... Hát, csókolózunk... - válaszolta Harry, majd zavartan balra-jobbra forgatta szemét, miközben folyamatosan vigyorgott, a közönség meg huhogott egy sort. A műsorvezetőnek egy "aww" hagyta el száját, a srácok meg mosolyogva oldalba lökték Harry-t. - Meg úgy komolyan, csak átlagos dolgokat csinálunk, olyanokat mint minden más szerelmespár ezen a világon. Egyszerűen szeretünk együtt lógni.
- Ez jól hangzik - bólogatott a riporter vigyorogva. - Őszintén remélem, hogy még nagyon sokáig együtt lesztek.

Az interjút hallgatva folyamatosan a nyakamban lógó H-betűs medált markolásztam, néhányszor pedig egy hangos, elégedett sóhaj hagyta el számat. A csókolózós résznél hangosan fel is nevettem, csak úgy, mint Georgi és Megan is.
- Ú, ez a Harry úgy tűnik tényleg szeret téged - nézett rám fintorogva Jade, miközben még mindig az ollójával babrált.
- Hát igen, és ez az érzés abszolút kölcsönös - mosolyodtam el.
- Hát, kezdem feladni, hogy valaha együtt legyek Harry-vel - sóhajtott fel mellettem Georgi, mire odahajoltam hozzá, és szorosan átöleltem.
- Egyszer téged is megtalál a szőke herceged - mosolyogtam rá, majd megsimogattam haját.
- Bizonyára igen. Úgy döntöttem kivetem a hálóm Justin Bieber-re - vonogatta szemöldökét, mire én és Megan hangosan felnevettünk.
- Jó gyorsan továbbléptél - néztem rá hitetlenkedve.
- Szerintem ez a tulajdonság még jól fog később jönni - vigyorodott el Georgi is, majd megpuszilt.
Az idilli testvéri pillanatot Jade őrült akciója szakította félbe, amely abból állt, hogy belevágta az ollót a falba.
- Jade, mi történt? - hőköltem hátra.
- Á, semmi - nézett ránk műmosollyal az arcán, miközben valamit tépdesett a kezében. - Csak... Zayn... Perrie-ről... Beszélt... A... Tévében - mondta szaggatottan, miközben valamit sikerült szétcincálnia.
Jade-től már nem lepődünk meg semmitől. Igazából az sem érne túl váratlanul, ha felrobbantana valamit.
- Grace, alakult egy tumblr oldal, aminek az a neve hogy... - fordította felém a laptopot, és eléggé szíven ütött amit láttam. Csináltak egy blogot rólam, ami arról szól, hogy mennyire utálnak.
- Köszönöm Megan, szebb lett az életem attól, hogy ezt most megmutattad - forgattam meg szemeimet, majd csalódottan besüppedtem a kanapéba.
Egyáltalán nem mindig fenékig tejfel, ha egy sztár barátnője vagy. De azt nem mondom, hogy nem éri meg ennyi áldozatot vállalni. Mikor egy interjúban azt mondja, hogy "nos, csókolózunk..." és utána aranyosan nézelődik ide-oda, olyankor rájövök, hogy semmi nem számít. De néha azért én is elbizonytalanodok.
- Oké, oké, bocsi. De nézd, itt van egy olyan blog, ami teljes mértékben azzal van teli, hogy sokan mennyire támogatják Garry-t - nézett rám mosolyogva, majd megmutatta az oldalt.
- Garry? - vontam fel szemöldököm.
- Jaj, tudod, ez az összevont nevetek! Olyan mint a Zerrie...
- Azt ne említsd! - szólt közbe Jade, miközben szúrós tekintettel méregetett minket.
- Oké, rendben - helyezte maga elé védekezően kezeit Megan. - Szóval a Z-betűs, amit Jade miatt nem mondhatok ki, aztán ott van Elounor meg Payzer, de van ilyen neve Miley Cyrus-nak és Liam Hemsworth-nak is; nekik Miam az összevont nevük...
- Ó, most már mindent értek - bólogattam. - De a miénk olyan furán hangzik. Igen... Pontosan úgy hangzik mint a csiga neve a Spongyabobban. Csupán egyetlen "r" betű a különbség - néztem magam elé fintorogva.
- Nem is hangzik hülyén! Nekem egyébként is a csiga a kedvencem belőle! - szólalt meg aranyos hangon Georgi.
- Grace, neked most komolyan az a bajod, hogy hülyén hangzik-e az összevont nevetek, vagy nem? - nézett rám felháborodottan Jade. - Amúgy tényleg hülyén hangzik, de ez most mellékes - tette hozzá, mire háborogva fújtattam egyet. - Örülnék neki, ha ilyen problémáim lennének. Viszont én mindennap azon rágódom, hogy egyedül fogok meghalni hetvenkét macskával!
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor Andrew lépett be a helyiségbe, és kettőt tapsolt kezeivel, ezzel elérve, hogy mind ráfigyeljünk.
- Oké, figyeljetek - nézett végig rajtunk. - Mivel holnap, vagyis karácsony napján nem találkozunk, így most adom oda az ajándékotokat. Először neked, Georgi - nyújtott kezébe egy gondosan becsomagolt ajándékot, húgom pedig izgatottan esett neki a kibontásnak.
Mikor kivette az aranyos pólót a csomagolásból, én magam is meglepődtem, hogy milyen jól választott Andrew. Valójában arra számítottam, hogy mondjuk a pincében talált ezeréves molyirtót fogja becsomagolni, de kellemesen csalódtam. Viszont az a felső már nagyon ismerős volt valahonnan...
- Tessék Grace, ez a tiéd - nyújtott kezembe egy képet, melyen én is Harry voltunk. Először felcsillantak a szemeim, mivel valami aranyos kis szerkesztésre számítottam, de a mosoly rögtön lehervadt arcomról, mikor közelről is szemügyre vettem ajándékomat. Harry fején egy ördögszarv díszelgett, vámpírfoga volt és Andrew mindenhová szőrt rajzolt neki, én meg valahogy hasonlóan festettem, szóval mondhatom, szívmelengető ajándék volt...
- Csodás ajándék, mondhatom... - mormoltam orrom alatt, majd gúnyosan ránéztem.
- Csodás ajándék, mondhatom - utánozta hangomat idegesítően két oktávval feljebb.
- Én nem is így beszélek! - ráztam meg fejem, majd összeszűkült szemekkel méregetni kezdtem.
- Én nem is így beszélek nyenyenye!
- Nyenyenyenye!
- Nyenyenyenye!
A végén már komolyan csak ilyen nyenyenyézést lehetett hallani, ezért Jade hirtelen elkiabálta magát.
- Folytathatnánk az ajándékozást? - Éles hangja hallatán mind összerezzentünk, majd elhallgattunk. - Nagyszerű - bólintott, majd visszaült a szőnyegre.
- Oké, nos, akkor Jade. Tessék - nyújtott kezébe egy félig megevett hot dogot.
- Fúj - szólalt meg mellettem Megan.
- Andrew, ez már körülbelül egy hete rohad a szobádban, nem lehetett volna valami normális ajándékot adni neki? - néztem hitetlenkedve bátyámra.
Na igen, az én érett, felelősségteljes Amerikában már majdnem felnőtt bátyám. Kíváncsi leszek meddig fog a szüleimnél lakni. És ezek után még csodálkozik, hogy nincs barátnője?
- Undorító vagy Andrew - jegyezte meg Jade, majd hozzávágta a felettébb ínycsiklandó hot dogot bátyámhoz.
- Neked is boldog karácsonyt - mormolta Andrew, majd elfordult Meg felé. - Megan, tessék. Boldog karácsonyt! - nyújtott kezébe egy gondosan becsomagolt ajándékot.
- Miért van az, hogy nekik tudtál normális ajándékot venni? - ráztam meg fejem értetlenül.
Mikor Megan kibontotta ajándékát, ismét kellemesen csalódtam Andrew-ban. Egy nagyon szép felsőt ajándékozott húgomnak, amely abszolút az ő stílusa volt.
- Andrew, ez az én stílusom, az én méretem, az én színvilágom! Ez... Az enyém! - meredt dühösen bátyánkra Megan. - Te kivetted a szekrényemből, és becsomagoltad? - kérdezte felháborodottan.
- Gondoltam mi másnak örülnél jobban, mint a saját felsődnek - vonta meg vállát, majd széttárva karjait elvigyorodott.
- Georgi... Ez a te felsőd! - világosodtam meg, majd rápillantottam mellettem ülő húgomra. Andrew bizonyára nála is a vegyük-ki-a-szekrényből ajándékozási módot alkalmazta.
- Hát, most már igen - bólintott zavart mosollyal arcán.
Georgi-nak két perc után sem esett le, hogy az a felső az övé, ami arról árulkodik, hogy tényleg alacsony az IQ-szintje. Nagyon, nagyon alacsony...


Kora délután már mindenki készen állt rá, hogy elinduljunk Holmes Chapel felé, Lola és Andrew pedig már rég a repülőtéren voltak, ugyanis rájuk várt még egy meglehetősen hosszú út. Elég jó kocsink van, de az ikrekkel hátul kissé nyomorogtunk. Már csak az volt a szerencse, hogy nem nekem kellett középen ülnöm. Megan tényleg szeret mindennek a középpontjában lenni, így van ez az autókkal is. Na meg onnan pontosan látja magát a visszapillantó tükörből.
- Oké gyerekek, az ajándékok megvannak, ti megvagytok... Akkor minden készen áll az induláshoz, ugye? - nézett hátra anya, mi pedig bólogattunk egy sort.
- Indulhatunk anya, de az ég szerelmére, most már komolyan menjünk, mert soha nem érünk oda - mormolta Jade, majd bedugta fülébe fülhallgatóját, és elkezdte hallgatni elvont zenéit.
Georgi és Megan rendkívül jól szórakoztak mellettem, ugyanis Meg telefonján van valami photoshop, amivel összeszerkesztették Georgi-t és Justin Bieber-t. Megállapították, hogy összeillenének, aztán összeszerkesztették Megan-t és Zayn-t.
- Annyira összeillenénk - csóválta fejét Meg. - De Zayn-nek sajnos van barátnője... Na meg ott van Jade is, a másik zavaró tényező. Amúgy, rájöttem, hogy jobb ha az álomvilágomban élek még egy darabig, mert az elérhető fiúk csak átvernek.
- Nocsak, te tapasztaltabban beszélsz mint én - szóltam közbe.
- Úristen, nézzétek! - mutatott anya előre, mire Georgi felsikított.
- Esik a hó! - nézett ki az ablakon ámuldozva.
Texasban, ahol mi éltünk, nagyon ritka volt a havazás, ezért szinte soha nem volt lehetőségünk testközelben havat látni, úgyhogy most gyermeki lelkesedéssel figyeltük az ablakra eső hópelyheket, melyek szépen lassan vizessé váltak, majd lefolytak.
Úgy tudom errefelé sem gyakori a hóesés, és nemhogy esett, hanem szabályosan szakadt a hó, úgyhogy féltünk, hogy valahol esetleg lebénul majd a közlekedés, szóval a kezdeti lelkesedés hamar elszállt, mikor attól féltünk, hogy soha nem érünk oda Holmes Chapel-be.
Hála Istennek ez nem igazolódott be, néhol voltak kisebb torlódások, de összességében a körülményekhez képest egészen hamar elérkeztünk a célponthoz. Nagyon helyes ez a kis Cheshire keleti részén elhelyezkedő falu. Egészen más mint London. Ennek van valami utánozhatatlan hangulata, amitől jobb kedvem lesz.
Mikor leparkoltunk a ház elé, gyomrom görcsbe rándult, és eléggé kezdtem izgulni. Három hete nem láttam Harry-t, és abban biztos voltam, hogy helyesebb lett. Mindig helyesebb lesz az idő múlásával. De mi van, ha én meg nemhogy szépülök, hanem csúnyulok? Te jó ég! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ledermedve cövekeltem a kocsi mellett. Hirtelen Jade elém lépett, majd jól megrángatott.
- Áu, mi van? - sziszegtem, majd megsimogattam karom, amibe az elmebeteg nővérem jól belemarkolt. Nem csodálnám, ha karmolásnyomok lennének rajta...
- Úgy bámulsz, mint aki szellemet látott... Örülj már inkább! Itt vagyunk a te kis szerelmednél, itt töltjük a karácsony előtti estét, ne vágj már mindig ilyen világfájdalmas arckifejezést - forgatta meg szemeit, majd elsétált mellőlem.
- Ugye milyen aranyos kis városka? - nézett körbe anya mosolyogva.
- Ja, el vagyok ragadtatva tőle... - mormolta Jade, majd összefonta maga előtt karjait.
- Jade, könyörgöm neked, próbálj meg kedves lenni, és ne járasd le a családunkat! - kérlelte anya.
- Szerintem ez már megtörtént - tettem hozzá, Jade pedig elismerően biccentett egyet felém.
- Grace, életedben először mondtál valamit, amivel egyet értek - rázta meg kezem Jade, ezzel kifejezve gratulációját.
Én csak vágtam valami grimaszfélét, majd tekintetem a húgaimra tévedt, akik már vagy az ezredik képet csinálták magukról Harry háza előtt. Emlékszem, nem is olyan régen még az volt a legfőbb vágyuk, hogy eljussanak ide, most meg már magától értetődő nekik, hogy ilyen közel vannak Harry-hez.
- Miért állunk még itt? Csöngessünk már be! - terelt minket az ajtó felé Jade, mi pedig felkaptuk az ajándékokat, majd becsöngettünk.
Körülbelül félpercnyi várakozás után Anne nyitott ajtót, aki mint mindig, most is csodásan nézett ki. Emlékszem, hogy még Andrew is megjegyezte, egyszer szívesen látná Harry anyukáját fürdőruhában. Bizarr? Egy kicsit igen.
- Sziasztok! - üdvözölt minket hatalmas mosollyal arcán, majd odalépett hozzám, és először engem ölelgetett meg.
- Szia! Most megölelnélek, ha nem lenne teli a kezem ajándékokkal - mondtam, mire felnevetett.
- Semmi baj, még lesz lehetőséged bepótolni az ölelést - mosolygott rám kedvesen, majd mikor kicsit beljebb léptem, odalépett anyához, és őt is átölelte. Majd Georgi-t és Megan-t, és végül Jade-et, aki most az egyszer nem lökte el magától, hanem esetlenül megveregette vállát. Azt még neki is el kellett ismernie, hogy Anne nagyon kedves nő, és komolyan csak szeretni lehet.
- Na, gyertek beljebb! - invitált befelé, majd mikor beléptem a nappaliba, azt láttam, amire számítottam.
Elegáns, de mégis egyszerű berendezés, szépen feldíszített karácsonyfa, szóval minden a helyén volt. Üdvözöltük Harry nevelőapját is, aki szintén nagyon szimpatikus ember, majd tekintetemmel Harry-t kezdtem el keresni. Viszont nem ő sétált le a lépcsőn, hanem egy gyönyörű, húsz év körüli lány, akiről már sokat hallottam. Harry nővére, Gemma jött le közénk, aki egy hatalmas mosollyal üdvözölt minket.
- Sziasztok! - köszönt nekünk, majd közelebb jött hozzám. - Biztosan te vagy Grace - nézett végig rajtam.
- Igen, én vagyok - viszonoztam mosolyát.
- Harry nonstop rólad beszél a nap minden percében - nevetett fel. - Pontosan olyan vagy, ahogy elmesélte - kacsintott rám, majd átölelt.
A többieket is üdvözölte, Jade pedig kivételesen megemberelte magát, és normálisan bemutatkozott neki. Karácsonykor még ő is normális. Vagy nem. Ez majd kiderül.
- Tényleg, Harry hol van? - fordultam körbe értetlenül.
- Odakint van, az udvaron - biccentett fejével a terasz felé Anne, ahonnan égősorok gyér fénye világított. - Menj ki. Csak vegyél fel kabátot.
- Rendben - bólintottam mosolyogva, majd odamentem az előszobában felakasztott kabátomhoz, felvettem, és valami érdekes mozdulattal a tornacipőmet is magamra erőltettem. Képes vagyok még ilyenkor is azt hordani.
Lassú léptekkel elsétáltam a teraszig, majd mikor kinyitottam az ajtót, csodálatos látvány tárult elém. A kertben a legtöbb fán égők sorakoztak, néhol még kis kerti díszek is fel voltak aggatva, de a legszebb rész az egészben a kert közepén álldogáló barátom volt, aki természetfelettien aranyos mosollyal méregetett. Ú, azok a gödröcskék! Az őrületbe kergetnek.
Amint megláttam, én is azonnal elmosolyodtam, majd lesétáltam a lépcsőn, odarohantam hozzá, és a karjaiba vetettem magam. Olyan szorosan öleltem, mint még soha azelőtt. Nem győztem magamba szívni illatát, és érezni érintését, amit majdnem egy hónapja nem tehettem meg.
- Nagyon hiányoztál - suttogtam, mikor még mindig olyan erősen kapaszkodtam belé, amennyire csak lehetett.
- Te is nekem - válaszolta, majd kicsit eltolt magától, mélyen szemeimbe nézett, ezután pedig megcsókolt.
Ez volt az egyik dolog, ami annyira hiányzott az elmúlt három hét alatt. Nem is tudom hány percig álltunk ott, de csak abban voltam biztos azokban a pillanatokban, hogy szívem szerint megállítanám az időt.

7. és 8. díj :)

Blogom megkapta a hetedik és a nyolcadik díját. Juhúúú!

1.

Köszönöm Milla.! (http://millastory3.blogspot.hu)

  

Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj a 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!
4. Küldd tovább néhány blognak!

1.) Úú, ezt már annyiszor megtettem, most inkább kihagyom. 

2.) 

Mióta blogolsz? Február óta.
Miért kezdted el? Mert megszületett egy történet a fejemben, és szerettem volna másokkal is megosztani.
Ki a kedvenced az 1D-ből? Harry baby.
Szeretnél tetoválást? Néhány év múlva igen, de csak olyat, aminek van valami jelentése számomra.
Hiszel a szerelem első látásban dologban? Hát... Inkább abban, hogy első látásra lehet két ember között vonzalom. Szerintem amíg nem ismersz valakit, addig nem lehetsz belé szerelmes.
Van háziállatod? Van, egy kutyám.:3
Kedvenc fiúneved? Harry. Hihihihhihii.
Ha tehetnéd hova költöznél el? Londonba!
Milyen telefonod van? Szereted? LG. De nem szeretem, már elég régi...
Hogy találtál rá a 1D-re? Egyszer YouTube-on néztem videókat még tavaly ősszel, és akkor kattintottam rá először a WMYB klipjére, de akkor még nem fogtak meg.
Szerinted van esély arra hogy egyszer találkozz velük? Szerintem van! Ez az egyik legnagyobb álmom, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy valóra is váljon. 

 

3.) és 4.) 

Ezt most kihagyom. 

2.

Köszönöm  PattiKossuth†! (http://lullaby-altatodal.blogspot.hu)

1.) Oké, ezt most itt is kihagyom.:DDDDDD

2.) 
Kedvenc könyv? A Szent Johanna Gimi ötödik része és Nicholas Sparks Az Utolsó Dal című regénye.

Milyen könyvet olvastál utoljára? A shiver című vérfarkasokról szóló könyvet.
Olvastál önszántadból szépirodalmat? Még nem, de a Legyek Urát nemsokára el fogom olvasni.
Mi a célod azzal, hogy blogot írsz? Nagyon szeretek írni, nekem ez a szenvedélyem, ezért csinálom.
Mennyi idő alatt találsz ki egy-egy karaktert a történethez? A karaktereket meglepően gyorsan kitalálom.:)
Milyen dolgokra szeretsz hangsúlyt fektetni a történetben? Hát... Ez egy jó kérdés. Mindenképpen olyan dolgokra, amiknek van tanulsága és olykor példamutató jellege.
Lehet valamit tanulni a történetedből? Hát, igyekszem úgy írni, hogy legyenek benne tanulságos dolgok. Például szeretném az olvasóknak azt sugallni, hogy nem baj, ha nem vagy tökéletes, nem vagy olyan, mint egy modell, mert biztosan van valaki, aki úgy szeret, ahogy vagy. És ez a valaki akár még Harry Styles is lehet...:) Csak légy önmagad, ez a legfontosabb.
Mit csinálsz ha nincs ihleted? Segítséget kérek a barátaimtól, nekik meglepően jó ötleteik szoktak lenni.
Mi a mottód? Soha ne mondd hogy soha.
Mik a terveid a jövőre nézve? Szeretnék Londonban élni, és regényeket írni. Egyenlőre ennyit tudok.:) Na meg az, hogy Harry Styles felesége legyek, de ez kicsit necces... Na mindegy, azért megteszek mindent az ügy érdekében.:)

3.) és 4.) Most ezt itt is kihagyom, de csak azért, mert mostanában nem olvastam sok blogot. Amiknek meg rendszeres olvasója vagyok, azok már korábban megkapták tőlem a díjat. 

Köszönöm még egyszer!:)

20. rész: Minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

Az ágyon ülve olvastam a kopott, gyűrött Jane Eyre könyvemet, miközben néha-néha kipillantottam az ablakon, ahol New York magas épületei álltak előttem. Próbáltam teljes mértékben a könyvre koncentrálni, de ez nehezen ment, miközben Georgi és Megan a holnap esti koncert miatt sikoltoztak örömükben.

- Örülök, hogy kitomboltátok magatokat, de lehetne most már kicsikét halkabban? - pillantottam fel egy pillanatra a regényből, majd rájuk szegeztem tekintetem.
- Hoppá, bocsika - tette szája elé kezét Georgi, majd kuncogni kezdett.
Kérésemre kissé lecsillapodtak, így ismét el tudtam merülni a könyv világában.
Hirtelen mobilom rezgésére, majd csörgésére lettem figyelmes, mely a csendes hotelszobában olyan váratlanul ért, hogy a hirtelen felcsendült dallam hallatán összerezzentem.
Becsuktam a könyvet, majd odanyúltam a polchoz, és mikor rápillantottam a kijelzőre, hirtelen elkerekedtek szemeim. Apa keresett, akivel majd' három hete nem is beszéltem. Meglepetten, de ugyanakkor gyermeki izgatottsággal vettem fel a telefont.
- Igen? - szóltam bele határozatlanul.
- Grace, szia kicsim! - hallottam meg apa mély, de ezúttal lelkes hangját. - Mi újság veletek?
- Hát, három hét eseményeit nehéz lesz összesűríteni, és feltételezem, hogy nem szánsz sok időt a telefonbeszélgetésünkre - mondtam enyhén szarkasztikusan.
- Grace, tudom, hogy haragszol, de én csak érdeklődni szeretnék, hogy mi van veletek. Komolyan sajnálom, hogy nem beszéltünk.
- Igen, én is - enyhült meg kissé hangom, majd megköszörültem torkom. - Jól vagyunk. Most éppen New Yorkban...
- New Yorkban? - szakított félbe döbbenten. - Mit csináltok ti New Yorkban?
- A fiúk koncertjére megyünk holnap - mosolyodtam el leginkább csak magamnak, majd az elnyűtt kardigánom ujját kezdtem el gyűrögetni.
- Ó, vagy úgy - komorodott el. - Nagyon komoly a dolog... Azzal a Harry gyerekkel?
- Hát, úgy tűnik eléggé - mosolyodtam el ismét.
- Oké, lassan el kell fogadjam ezt a tényt - folytatta ugyanilyen komoran, melynek hatására akaratlanul is felnevettem.
- Apu - motyogtam.
- Tessék?
- Hiányzol - hajtottam le fejem, és egy pillanat alatt elszállt a vidámságom, mikor arra gondoltam, mennyire szétesett minden a családom körül.
- Ti is nagyon hiányoztok nekem.
Szívem szerint azonnal rávágtam volna, hogy akkor gyere haza, és legyen minden ugyanúgy, mint régen, de fölöslegesnek találtam, hiszen tudtam, hogy ez a kijelentés semmit nem fog megváltoztatni. Talán ez volt az egyik nagy hiba, amit mind elkövettünk a testvéreinkkel. És ez az volt, hogy nem mondtuk ki apának, amit éreztünk, vagy gondoltunk. Talán csak féltünk a választól. De akkor is hiba volt nem őszintének lennünk.
- Jut eszembe - törtem meg a hirtelen beállt csendet. - Mi a helyzet az... Az esküvővel? - kérdeztem dadogva.
Furcsálltam, hogy nem küldtek repülőjegyet, vagy bármi ilyesmit, mikor úgy volt, hogy a lehető leghamarabb összekötik az életüket. Vajon megváltoztak volna a terveik? Másra nem tudtam gondolni.
- Helyben vagyunk - préselte ki magából nehézkesen a szavakat, majd ismét beállt a hirtelen csend.
- Mire célzol ezzel? - kérdeztem gyanakvóan.
- Kicsim, két dolgot is el kell mondanom, és azt hiszem, már elég érett vagy ahhoz, hogy ezeket a dolgokat higgadtan fel tudd fogni.
- Mondd már! - Kezdtem egyre idegesebbé válni, és ez a hangomon is erősen meglátszott.
- Én és Nell... Már összeházasodtunk, másfél héttel ezelőtt - Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, tudtam, hogy már menthetetlen és visszafordíthatatlan az, hogy elhagyott minket. Kár mindenért, tényleg komolyan gondolták a dolgot.
- De... Miért kellett ezt titokban? - motyogtam rekedten. Szívem szerint ordítottam volna, de nem tudtam normálisan összeszedni gondolataimat.
- Értsd meg kérlek! Azt... Azt nem mondhatom el miért volt ilyen sürgős.
- Remek - szűrtem ki fogaim közt, miközben megpróbáltam uralkodni érzéseimen. - És még mit akarsz közölni? Esetleg gyereketek lesz, vagy mi? - Ezt a kérdést öt tonna nyers iróniával, gúnnyal és teljességgel komolytalanul tettem fel.
- Kicsim...
- Igen?
- Eltaláltad... Nekem és Nell-nek gyerekünk lesz.
Két percbe tellett, amíg felfogtam kijelentésének súlyosságát, és egyáltalán meg tudtam szólalni. Őszintén szólva a legrosszabb rémálmaim top ötös listájának elején szerepelt az, hogy apának és ennek a nőnek - akit még személyesen nem is ismerünk - gyerekük lesz. Éppen eléggé elhanyagolva éreztem magam eddig is... Valahogy az összes testvéremnek sikerült több figyelmet és törődést kapnia, mint nekem. Andrew a folyamatos hülyeségével hívta fel magára a figyelmet, Lola a tanulás és új ismeretek iránti vágyával tudta lekötni legfőképpen apa figyelmét, Jade a különös gondolataival és világszemléletével, na meg a balhéival volt mindig mindennek a középpontja, Georgi-nak és Megan-nek meg csupán annyi volt az indoka, hogy ők a legkisebbek. Én pedig mindig a felelősségteljes, csöndes gyerek voltam, akit épp azért hanyagoltak el, mert nem volt velem semmi probléma. Egy újabb gyerek csak még jobban rádöbbentene ezekre a dolgokra.
Nem tudtam higgadtan reagálni erre a bejelentésre, éreztem, hogy a könnyeim egyre inkább kezdenek előtörni belőlem, majd lassan, vontatottan lefolynak arcomon.
- Grace, kicsim, itt vagy? - rázott vissza apa elmélkedésemből a valóságba.
Megpróbáltam nem hüppögni és szipogni, de ez nagyon nehéz volt. Nehezebb, mint gondoltam.
- Tudom, hogy ezt most nehéz felfogni, és legfőképpen feldolgozni, de ennek csak örülni kell! Lesz egy testvéretek, aki...
Nem tudtam tovább hallgatni az ódáit az új babáról, ezért inkább kinyomtam a telefont, olyan gyorsan, ahogy csak lehetett. Apa örökre kilépett a mi életünkből. Már nem hozzánk jön haza esténként, már nem velünk ebédel hétvégenként, már nem velünk megy nyaralni a szünetben... Már nem hozzánk tartozik.

Zokogva feküdtem el az ágyon, miközben gondolatok ezrei cikáztak egyszerre a fejemben. Egy hirtelen elhatározással odanyúltam a polchoz, ahová lehajítottam a telefonom, majd tárcsáztam Harry számát.
- Szia! Mi újság? - szólt bele harmadik csengés után vidáman.
- H-hol vagy most? - kérdeztem szipogva, majd letöröltem arcomról könnyeimet.
- A hotelben. Miért, te nem ott vagy? És miért sírsz? - kérdezte aggódva.
- Jó, akkor átmehetek hozzád? - motyogtam, majd felültem, és kifejezéstelen arccal kezdtem bámulni a távolba.
- Persze, gyere, amilyen gyorsan csak tudsz - hadarta, majd letette a telefont.
Néhány másodpercig némán meredtem magam elé, miközben a mobilt szorongattam kezemben. Hirtelen összerezzentem, mikor megláttam Jade-et az ajtóban.
- Miért vágsz ilyen világfájdalmas arckifejezést már megint? - kérdezte bunkón, majd besétált a szobába, és megállt előttem. - Mi az, Harry szakított veled?
- Semmi kedvem nincs most humorizálni - néztem fel rá keserűen. - Kérdezd apát, hogy miért vagyok ilyen lehangolt. Kérdezd azt az embert, akinek új felesége van, új háza, új gyereke... - soroltam gúnyosan, majd felálltam, és kikerülve Jade-et kiviharzottam a szobából, majd a lakosztályból.
- És új élete - motyogtam magam elé, mikor Jade már nem hallotta, majd elindultam a szálloda egyik emeletének hosszú folyosóján, melyen egy élénkpiros szőnyeg futott végig. Minden egyes léptem nagy zajt csapott, mivel az emelet kongott az ürességtől. Csak tornacipőm gumitalpának nyikorgását és szaggatott hüppögésemet lehetett hallani. Mikor odaértem a lifthez, benyomtam a gombot, majd karba tett kezekkel vártam, hogy megérkezzen az a nyavalyás szerelvény, és végre felmehessek Harry-hez, akinek akadt egy kis szabadideje. Késődélután óta próbáltak, de ezt abszolút meg tudtam érteni, hiszen egy ilyen - vagy bármilyen más - koncert előtt a gyakorlásra nagyon is szükség van. Bár biztos vagyok benne, hogy ők rögtönözve is képesek lennének lenyomni egy fergeteges koncertet. És itt egy újabb példa, hogy milyen visszafordíthatatlanul megváltozott a véleményem róluk, ilyen rövid idő leforgása alatt. A barátaim lettek.
A lift természetesen nem volt üres, rajtam kívül még tartózkodott benne egy kopasz, meglehetősen mogorva férfi, és egy jól öltözött asszony. Már a tekintetükön is látszódott, hogy mennyire ellenszenvesek. Pedig még csak nem is beszéltem velük.
A feszült liftes félpercet magam mögött hagyva elindultam Harry szobája - vagy inkább lakosztálya - felé, majd lassan, szaggatottan bekopogtam.
Harry néhány másodperc múlva ajtót nyitott, majd olyan rémült és aggodalmaskodó fejjel bámult rám, hogy én is még jobban elbizonytalanodtam. Szerintem először azt hitte, hogy meghalt valakim, amiért ennyire szenvedek, de nekem ez a hír épp elég tragikus volt.
Megfogta kezem, majd behúzott a szobába, becsukta maga mögött az ajtót, és odasétált velem az ágyhoz. Lefeküdt, majd magával húzott engem is, én pedig ráhajtottam fejem mellkasára.
- Mi történt? - kérdezte bizonytalanul, miközben hajamat simogatta.
- Apának és Nell-nek gyereke lesz - motyogtam.
Jólesett, hogy nem kezdett el azonnal azzal bombázni, hogy ennek mennyi jó oldala van, és hogy mekkora hülye vagyok, amiért ilyen dolgok miatt ekkora hisztit csapok. Nem ezt tette. Csak ott volt, és meghallgatott. Valójában csak erre volt szükségem.
- Lehet hogy más ugrálna örömében, ha kistestvére születne, még akkor is ha csak a féltestvére lesz, de én így nem tudok örülni ennek. Apának új élete van, mi pedig ebbe nem tartozunk bele. Mi már csak egy része vagyunk a múltjának, és ebbe valahányszor belegondolok, elszorul a torkom. Persze, mindig azt mondja, hogy az égvilágon semmi nem fog megváltozni, de ugyan már, kinek akar hazudni? Az új baba megszületése után minden csak körülötte fog forogni, mi meg le leszünk ejtve... Na nem mintha eddig nem lettünk volna, de ezek után még annyira sem fogunk számítani - magyaráztam ki magamból összes összegyülemlett sérelmemet és gondolatomat ezzel kapcsolatban, majd felsóhajtottam.
- Sajnálom - mondta halkan, majd állát fejemnek támasztotta. - Tudom mit érzel. És abszolút nem akarom védeni apukádat, mert amit tett, nem volt tisztességes. De az biztos, hogy szeret téged, bármennyire nehéz is ezt most elhinni. Ha kicsit lenyugodtál, gondold át újra a dolgokat - nyomott egy puszit fejemre, majd végigsimított karomon, az érintésétől pedig valósággal libabőrös lettem.
Nem tudtam mit mondani, egyvalamiben viszont biztos voltam. Hogy a családom körében történt dolgok ellenére én vagyok a világ legszerencsésebb lánya. Hogy miért? Mert itt fekszik mellettem a földkerekség leghelyesebb, legfantasztikusabb és legmegértőbb fiúja, aki szeret engem.

A néhány perc nyugalom után ismét elfogott valami borzasztó érzés, ezért megint azon kaptam magam, hogy patakokban folynak a könnyeim, és nem tudom megállítani őket. Harry próbált nyugtatgatni, de nem járt igazán sok sikerrel... 
- Hé, Grace, figyelj - fordította maga felé fejem. - Tudod, amikor Zayn besétál egy szobába, mindig ilyen arcot vág - mondta, majd összeszűkült szemekkel, amolyan csábító tekintettel meredt az ajtó felé, melytől akaratlanul is felnevettem. Borzasztóan hitelesen utánozta Zayn-t, de az ő előadásában nagyon vicces is volt. A vállam már rázkódott a nevetéstől, a jókedvem pedig egybefolyt a szomorúságommal. Biztos te is voltál már úgy, hogy egyszerre könnyeztél és nevettél. Kicsit vicces érzés.

* Jade szemszöge *

Percekig gondolkodtam annak a jelentésén, amit Grace hadovált apáról, de mivel nem volt képes érthetően és összefüggően beszélni, így most folyamatosan ezen rágódom. Feszült hangulatomat csak tetézte az, hogy mikor kinéztem a szobánk ablakán, megláttam Perrie-t és Zayn-t, amint a szálloda bejárata felé sétálnak kézen fogva. Idegesen csattogtattam rágómat, miközben belül valósággal őrjöngtem. Perrie eleve böki a csőröm, de Zayn-re is iszonyúan megharagudtam, amikor közölte, hogy ő csak barátként tekint rám. Most komolyan... Ki az az idióta, aki egy "barátot" hátulról ölelget, majd elölről, aztán meg elkezdi bökdösni, és megint olyan szorosan magához öleli, hogy az illető alig kap levegőt? Mindig is utáltam a szomorú szerelmes szerepét betölteni, Grace-nek az mindig sokkal jobban ment. Én nem tudom elviselni, ha valaki így szórakozik velem.

- Lúzer - mormoltam orrom alatt, miközben folyamatosan Zayn-en járt az agyam. 

Valami késztetést éreztem rá, hogy Zayn-t is bombázzam a kíméletlenebbnél kíméletlenebb beszólásaimmal. Aki Jade Harris-szel szórakozik, az nem ússza meg büntetlenül! 

Kisétáltam a lakosztály társalgórészébe, majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki szipog meg hüppög a fürdőszobában. Megforgatva szemeimet elindultam a helyiség felé, és szent meggyőződésem volt arról, hogy Grace itatja odabent az egereket, de nagyon meglepődtem, mikor megláttam, hogy Megan ül a földön összekuporodva, miközben könnyes szemekkel bámul maga elé. 

- Istenem, ma mindenki sír? - sóhajtottam fel kelletlenül, majd megforgatva szemeimet leültem mellé a földre, hátamat pedig az elegáns fürdőkádnak támasztottam. - Veled meg mi van? - kérdeztem cseppet sem kedvesen, de mivel Meg a húgom, ezért tudja, hogy nálam ez az érdeklődés jele. 

- Elegem van a fiúkból - mormolta, majd egy erőteljes mozdulattal letörölte könnyeit arcáról. 

- A fiúkból? - vontam fel szemöldököm hitetlenül. - Azt hittem a "fiúk" szó nálad annyival ér fel, hogy One Direction. Miféle más fiú van még a te életedben? 

- Imádom a srácokat, de tudom, hogy mind az öten úgy tekintenek rám, mintha a húguk lennék - vonta meg vállát lehajtott fejjel.

- De gondolom nem ezért sírsz. 

- Nem. Van egy fiú a suliban... Grace évfolyamtársa. Nagyon megtetszett nekem, és úgy tűnt én is neki. Egyszer voltunk is együtt sétálni a Temze partján, és tök jól éreztem magam vele, aztán meg még rengetegszer beszélgettünk a suliban. Azt hiszem beleszerettem - szűrte ki fogai közt. 

- És hol itt a probléma? - értetlenkedtem. 

- Az érzés nem kölcsönös. Olyannyira nem, hogy tegnap óta elméletileg jártunk, de a barátnőm küldött egy képet róla, és egy lányról, amint a tegnapi buliban csókolóznak - mondta remegő hangon, majd ismét kitört belőle a sírás. 

- Seggfej. Mi mást lehet erre mondani? 

- Az... De akkor is szeretem - válaszolta szipogva. 

- Na igen, tudod, sajnos tisztában vagyok vele mit érzel - szólaltam meg meglepően halkan. 

Meg éppen szólásra nyitotta száját, mikor egy őrült kicsapta a fürdőszoba ajtaját, és értetlen, riadt tekintettel meredt ránk. Az illető Louis volt, de ezen miért is nem lepődtem meg? 

- Hogy jöttél be a lakosztályunkba? - kérdeztem gorombán. 

- Anyukátokkal pont egyszerre értünk ide, és gondoltam benézek. Vásárolni voltak Anne-vel. Nagyon komolyak a dolgok Harry és Grace között - nézett ránk eszelős vigyorral arcán. - De veletek... Vagyis veled Megan, mi történt? - váltott át kicsit komolyabb hanghordozásba, majd ő is leült Meg mellé a fürdőszoba padlójára. 

- Egy fiú - vetettem oda, majd élénkvörös hajtincseimet kezdtem el birizgálni. 

- Mit csinált az a seggfej? - kérdezte dühösen.

- Én is ezt mondtam - jegyeztem meg, mire Louis elismerően biccentett egyet. 

- Hát... Csak... Ö-összetörte a szívem - kezdett rá újra a sírásra Megan, és abban a pillanatban hirtelen Zayn is megjelent az ajtóban, majd annak nekitámaszkodva kezdett el figyelni minket. 

- Nocsak... Hol hagytad a "szuper" barátnődet? - kérdeztem bunkón Zayn-től. 

Csak nagyokat pislogva meredt rám, majd egy legyintéssel nyugtázta megszólalásomat. Az a legbosszantóbb, amikor az emberek nem idegesítik fel magukat a lekezelő beszólásaimon! 

- Ki az? Megverjük? - kérdezte Louis, mire Megan hangosan felnevetett, azonban a könnyei még mindig hullottak, szóval most szó szerint igaz volt, hogy sírva nevetett. A szó szoros értelmében. 

Zayn egyetértően bólogatott Louis megszólalása után. 

- Nem, nem kell megverni - mondta Megan még mindig sírva-nevetve. 

- Ó, ugyan, ilyet ne is kérj tőlük, hiszen mind tudjuk, hogy Zayn-t a saját nagyanyja is kiütné - tettem hozzá gúnyosan, Zayn-t pedig feltűnően zavarni kezdte, hogy ennyire kritizálom. 

- Hát jó... De ha mégis szükséged lenne a "szolgáltatásainkra", csak szólj nyugodtan. Igazából, meg is ölethetjük... Ismerjük a brit miniszterelnököt, neki kitűnő kommandósai vannak - ölelte át Louis vigyorogva Megan-t, aki ismét elnevette magát. 

Miután némileg megoldódott a probléma, szétoszlottunk, és mindenki ment a saját dolgára, én viszont még megragadtam az alkalmat, hogy egyszer jól vállba lökjem Zayn-t, és a lehető leglenézőbb tekintettel ránézzek.

Miután ezt megtettem, és már Zayn is elhagyta a szobánkat, egy hatalmas vigyorral arcomon, dúdolva léptem ki a folyosóra, majd elindultam a lift felé, hogy lemehessek a hallba, ugyanis Michael Bublé állítólag ebben a hotelben szállt meg, és mindenképpen akartam vele egy képet csinálni. Anya nagy rajongója ennek az embernek, szóval gondolom ő akkor már odalent őrjöngött. Nekem viszont igazából csak az számított, hogy híres, egyébként magasról teszek arra az emberre.

A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor hirtelen egy sötét szobából kinyúlt egy kéz, majd megragadva karomat berángatott a helyiségbe. Először olyan gondolatok születtek meg a fejemben, hogy emberrablók fognak elvinni Argentínába, és rabszolga leszek életem végéig, de hála Istennek ez a borzasztó elmélet nem bizonyult igaznak, mikor a szűk helyiségben felkapcsolódott a lámpa, és Zayn komoly tekintetével találtam szemben magam. Először értetlenül meredtem rá, majd körbenéztem a kis szobaszerűségben, melyről másodpercekkel később megállapítottam, hogy ebben a helyiségben gyűjtik a takarítók a használt ágyneműket. Ezt alátámasztották a mosógépek is, melyek még inkább összeszűkítették az amúgy is kicsi teret. Amolyan raktárféleség lehetett. Zayn-nek mégis hogy jutott eszébe pont ide behozni? Nagyokos...

- Te mégis mi a francért húztál be... Ide? - mutattam körbe a helyiségen, majd felráncolt homlokkal vártam válaszát. 

- Beszélnünk kell! - sóhajtott fel, majd komolyan rám nézett. 

- Miről? - kérdeztem értetlenül. 

- Oké, fogalmazzunk inkább úgy, hogy tisztáznunk kell a dolgokat. 

- Milyen dolgokról beszélsz? - fontam össze magam előtt karjaimat, majd megforgattam szemeimet. - Csak vesztegetem rád a drága időm... 

- Jade, ez most komoly dolog! - emelte fel hangját, majd indulatosan rám mutatott. - Miért vagy velem ennyire undok? Oké, persze, tőled ez nem meglepő, de velem sosem voltál ilyen. Mi történt? 

- Mi történt? Hogy mi történt? - nevettem fel gúnyosan. - Ha erre nem jössz rá magadtól, akkor komolyan nagy gondok vannak veled, Zayn!

- Tettem valami rosszat? - kérdezte bizonytalanul. 

- Már egyszer burkoltan elmondtam, hogy mit gondolok, és már azzal is túl sokat árultam el az érzéseimről. Ne kérd, hogy ezt még egyszer megtegyem - ráztam meg fejem, majd elfordultam, és a kilincs után nyúltam, hogy ki tudjam nyitni az ajtót, melyet Zayn elég erősen becsapott.

Azt éreztem, hogy mindjárt elkezdek sírni, de én nem vagyok olyan, mint Grace vagy Megan. Én majdnem senkinek nem hagyom, hogy sírni lásson. És Zayn abszolút azok közé tartozik, akiknek ezt nem engedem. 

Elkezdtem rángatni a kilincset, de az nem nyílt ki, én pedig egyre idegesebb lettem. Az érzéseim kezdtek egyre inkább felülkerekedni rajtam, ráadásul attól is féltem, hogy lemaradok Michael Bublé-ról. 

- Mi a francért nem nyílik ki ez a nyavalyás ajtó? - kérdeztem a tőlem abszolút szokatlan hisztérikus hangon. 

- Állj el onnan, majd én kinyitom - szólalt meg hátam mögött, majd egy finom mozdulattal arrébb lökött. 

- Jaj, hát persze, a nagy varázsló... Mit gondolsz, azt mondod, hogy "szezám tárulj!" és már ki is nyílik? - forgattam meg szemeimet. 

- Ha nem látnád, éppen azon vagyok, hogy kijussunk ebből a kilenc négyzetméteres helyiségből, és végre ne kelljen egy levegőt szívnom veled!

- Mi az hogy most még neked áll feljebb? - vittem fel két oktávval feljebb hangom, majd csípőre tettem kezeimet. 

- Olyan bunkó vagy! És akkor még csodálkozol, hogy nincs kedvem társalogni veled?

- Ó, tudtommal az előbb még te rángattál be ide pszichopatamódon, azért, hogy társalogj velem. Nem így volt, nagyokos? - forgattam meg szemeimet, majd nekidőltem a falnak. 

- Befognád végre? Próbálom kinyitni ezt a hülye ajtót! - förmedt rám idegesen. 

- Istenem, menj már onnan! - löktem arrébb durván, majd elkezdtem dörömbölni. - Hahó! Valaki! Beragadtam ide egy elmebeteg popsztárral, valaki szabadítson ki! - kiabáltam a lehető leghangosabban, de az ajtó túloldaláról nem jött semmiféle válasz, vagy reakció. 

- Én vagyok az elmebeteg? Én? - nevetett fel ironikusan. - Te magad vagy az elmeborultság megtestesítője! 

- De valami mégiscsak vonz téged bennem - motyogtam, majd komolyan ránéztem. 

A következő másodpercben arra lettem figyelmes, hogy hirtelen magához ránt, és arca közelebb van enyémhez a kelleténél. Mélyen szemeibe néztem, miközben éreztem, hogy szívem százszor gyorsabban ver a kelleténél. Próbáltam azt hajtogatni magamban, hogy "Jade, te nem ilyen vagy, állítsd le a pillangókat a gyomrodban, de nagyon gyorsan", viszont ennek ellenére sem tudtam uralkodni magamon. Zayn mogyoróbarna szemeiben úgy vesztem el, mintha egy végtelenül mély tengerbe ugrottam volna, ajkai pedig olyan hívogatóak voltak, hogy szívem szerint abban a pillanatban megcsókoltam volna. Olyan csönd volt kettőnk között, hogy csupán Zayn mély lélegzetvételeit és az én dübörgő szívveréseimet lehetett hallani. A köztünk lévő minimális távolság már majdnem teljesen eloszlott, és csak millimétereken múlt, hogy ajkaink találkozzanak, azonban mikor ez megtörténhetett volna, abban a pillanatban hatalmas dübörgést hallottunk meg a folyosóról. A helyiségben lévő síri csend után valósággal megijedtünk a trappolástól, ezért mindketten zavartan és égővörös fejjel távolodtunk el egymástól. Azonnal felismertem a kiabálást, melyet egyértelműen Niall hallatott magából, ezért odaléptem az ajtóhoz, és rángatni kezdtem. 

- Niall! Niall, itt vagyunk bent, nyisd ki az ajtót! - kiabáltam, mire meghallottam, hogy az említett személy hirtelen lelassít, és megáll. 

- Jade? - kérdezte meglepetten. 

- Igen, igen, csak nyisd már ki! - kiabáltam türelmetlenkedve, mire ő könnyedén, csupán egyetlen mozdulattal kinyitotta az ajtót. 

- Zayn?! - szaladt fel az egekig szemöldöke, mikor látta, hogy nem vagyok egyedül a raktárban. - Mit csináltatok ti itt?

- Hosszú történet... - legyintettem kezemmel. - Hogy tudtad kinyitni? 

- Öhm, mondjuk, elfordítottam a kilincset? - nevetett fel kínosan, mire én olyan erővel rácsaptam karjára, hogy felordított. 

- Hűha, nem mondod, hogy így kell ajtót nyitni? - ironizáltam nyálas hangon. 

- De most komolyan, szerintem annyi lehetett a baj, hogy rossz felé rángattátok a kilincset. 

Zayn-nel kínosan összenéztünk, majd mindketten megállapítottuk, hogy ez bizony abszolút lehetséges, mivel csak jobboldali irányba próbálkoztunk, de nem ez volt a megfelelő. 

Elindultam a lift felé, a fiúk pedig közvetlenül mögöttem kezdtek el sétálni. 

- De tényleg, mit kerestetek ti abban a raktárban? - kanyarodott vissza az eredeti témához Niall, mire ördögi tekintettel ránéztem. 

- Niall, ne kérdezősködj, mert akkor rácsapok egyet a másik karodra is, viszont az akkor már eltörik - meredtem rá felvont szemöldökkel, ő pedig pillanatokon belül vette az adást. 

- Oké, befogtam - tette maga elé kezeit védekezően, majd elhallgatott. 

Életem legfeszültebb két percét töltöttem a liftben, miközben Niall köztem és Zayn között állt, és ide-oda kapdosta a fejét köztünk. 

- Felettébb sokat beszéltek - dugta zsebre kezeit, majd feszülten ránk nézett, és kínosan elmosolyodott. 

Zayn lesütött szemekkel bámulta cipője orrát, én pedig hajamat birizgáltam, miközben végig meg sem mukkantam - ahogy Zayn sem. 

Majdnem lehajoltam és megcsókoltam a padlót, mikor végre kiszálltunk a liftből, és magam mögött tudtam ezt a kínos kis incidenst.

Sajnos Michael Bublé-ról lekéstem, de Niall és anya nem, engem azonban ez cseppet sem boldogított. Egyáltalán nem. Nem vagyok olyan fajta, aki örül más boldogságának, ha az az enyémet keresztezi. Na jó, anya talán kivétel ez alól, de csak nagyon jóindulattal. Apropó, mondtam már hogy kicsit gonosz vagyok? Éppen ezért is határoztam el, hogy Zayn-nel csak azért sem leszek kedves. Nem lenne semmi értelme annak, ha még egyszer ilyen közel kerülnénk egymáshoz.

* Grace szemszöge *

Harry és én a Times Square-en sétálgattunk kézen fogva, miközben én a fényreklámokban gyönyörködtem - már ha lehet így fogalmazni. Persze, Londonban is van, de mi az a Times Square-hez képest? Olyan elképesztő hangulat uralkodott el rajtam, hogy azt hittem valami igazi hollywoodi filmben vagyok. Kézen fogva sétálok a világ legklasszabb srácával azon a helyen, amit tulajdonképpen New York jelent és jelképez. Lehetséges, hogy ez a valóság? Az én extra átlagos életembe valahogy cseppet sem illik bele ez a sok elképesztő dolog, de azt hiszem én vagyok az egyik élő bizonyítéka annak, hogy egy teljesen mindennapi lánnyal is megtörténhet mindaz, ami most velem.

- Meglepődnél, ha most azt mondanám, éhes vagyok? - néztem Harry-re mosolyogva. 

- Cseppet sem lepődnék meg - nevetett fel. 

- Hát... Éhes vagyok - tártam szét karjaimat, majd én is elnevettem magam. 

Az éhségem hamar elmúlt, mikor vettünk valami utcai árustól egy olyan igazi jenki hot dogot. Életemben nem ettem még ilyen finomat, pedig én aztán már sok mindent megkóstoltam. De az is meglehet, hogy csak a varázslatos város és a mellettem álló lenyűgöző fiú miatt volt minden olyan különösen jó. 

Mindent összevetve elképesztő élmény volt New Yorkot látni, és reménykedtem benne, hogy nem utoljára látom. Na meg abban is, hogy ugyanezekkel az emberekkel fogok ellátogatni ide. 

Este még eszembe jutott, hogy megkérdezem Niall-t, mi van köztük April-lel. Komolyan kezdett érdekelni, mert ugyan csak egy csekélyke ideje ismerik egymást, mégis minden jel arra mutatott, hogy eléggé vonzódnak egymáshoz. Áthívtam Niall-t a mi lakosztályunkba, majd hirtelen ötlettől vezérelve felhívtuk a szobaszervizt is, és rendeltünk egy extra nagy sajtospizzát. Miután ezt elfogyasztottuk, elégedetten dőltünk hátra a székünkben, és meglepően konstatáltuk, hogy ketten képesek voltunk megenni a világ legnagyobb pizzáját. Bár tőlem és Niall-től ez nem meglepő, nem igaz? 

- Amúgy van valami konkrét oka annak, hogy áthívtál pizzázni? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd belekortyolt kólájába. 

- Valójában igen - haraptam ajkamba sejtelmes mosollyal arcomon. - April-ről lenne szó. 

- Konkrétabban? 

- Tudod, April a legjobb barátnőm, te meg az egyik legjobb barátom, vagy nem?

- De, persze - bólintott mosolyogva. 

- Na igen... És látom, hogy valami alakulóban van köztetek. Vagy tévedek? 

- Igazság szerint nem tévedsz olyan nagyot - kezdte el a plafont bámulni, mintha csak valami érdekes lenne rajta.

- Tudtam én - vonogattam szemöldököm elégedett vigyorral arcomon. - Szóval, mit gondolsz róla? 

- Egyre jobban kezdem megkedvelni April-t... Tudod, ő olyan laza és vicces. Nem játssza meg magát és a társaságában igazán felszabadult tudok lenni. Ő olyan... Igazi - találta meg a megfelelő szavakat, majd tekintetét a padlóra szegezte, és ott bujkált az a sejtelmes és vágyakozó mosoly arcán. - Nem olyan, mint azok a lányok, akikből mostanság olyan sok van. April semmit nem reagál túl és lazán veszi a dolgokat. Ó, és két fontos szempontot ki is felejtettem. Először is: mindenen képes nevetni. Másodszor pedig: imád enni, ami nálam külön fontos - tette hozzá, mire jólesően felnevettem. 

- Igen, ő tényleg pontosan ilyen - helyeseltem mosolyogva. - Láttad már, amikor Madonnát utánozza a Celebration című klipből? - nevettem fel, mikor megjelent előttem April képe, amint azt a fura mozdulatot csinálja a lábaival. 

- Igen, és annyira nevettem rajta, hogy majdnem megfulladtam - nevette el magát ő is, ezek után pedig már mindketten annyira röhögtünk, hogy szó szerint a földön fetrengtünk. Eddig is nagyon jóban voltam Niall-lel, de úgy éreztem, hogy April még közelebb fog hozni minket egymáshoz, és tényleg nagyon szoros barátság fog kialakulni közöttünk. A bimbózó kapcsolatukat pedig csak támogatni tudom, mert April fantasztikus lány, aki képes mindig önmagát adni, Niall pedig egy rendkívül vicces és elképesztően jó fej fiú, szóval tényleg nagyon összeillenek. Csupán nagyon kevés kivétellel most mindenkinek jól alakultak a dolgait, különösen nekem. Az utóbbi két napban - mióta Harry kiállt az ablakba, és közölte a világgal, hogy szeret engem - egyszer sem inogtam meg magammal és a kapcsolatunkkal kapcsolatban. Az sem számított, hogy tudtam, milyen lányok veszik még körül Harry-t, akik közül kivétel nélkül bárkit megkaphatna. Mert szeret engem. Talán sosem fogok úgy kinézni, mint egy szépségkirálynő, de önmagam vagyok, és Harry pontosan ezért szeret engem.

 ~ * ~

Azt hittem a Times Square-nél már nem érhet nagyobb meglepetés, de a Madison Square Garden még ennél is nagyobb izgalommal töltött el. A koncert napja ma jött el, mi pedig még délelőtt lehetőséget kaptunk rá, hogy ott állhassunk a világ tetején. Persze most még teli volt mindenféle drótokkal meg állványokkal, de még így is leesett az állam az egész arénától. Kész őrültekháza volt a fiúk körül, Niall a telefonjával járkált körbe, és nagyon meglepődtem, mikor a képernyőn megláttam April-t. Kiderült, hogy legjobb barátnőm webkameráról csatlakozott, Niall-nek meg van valami program a telefonján, amivel a másik képes őt látni. Ezen igazság szerint nem lepődtem meg, mert szerintem Niall azzal az extra modern és überelhetetlen mobiljával a Holdról is tudna telefonálni.

Zayn Perrie-vel beszélt és közben a hatalmas arénát nézegették, Liam és Danielle ugyanezt tették, ahogyan Louis és Eleanor is. Csak az én családom nem tudott civilizáltan viselkedni. Még anya sem. Úgy őrjöngtek, hogy leginkább gorillákra emlékeztettek. Jade természetesen az izgatottság legapróbb jeleit sem mutatta ki, csak ennyit mondott szokásos mogorva hangvételben: "Azt hittem nagyobb." Igen, ez olyan nagyon Jade-es megszólalás volt, tőle nem is számítottunk volna másra. Nekem viszont nem szabadott volna felmerészkedtem a drótokkal és zsinórokkal teli színpadra, mivel köztudott, hogy mennyire két ballábas vagyok. Így mikor békésen vettem lépteimet, egyszer csak megakadt tekintetem az aréna tetőszerkezetén, és azt kezdtem el figyelni, nem pedig a lábam elé néztem. 

- Grace, vigyázz! - hallottam meg hátam mögül Harry hangját, viszont amikor már felfogtam, hogy lábam belegabalyodott egy zsinórba, késő volt. Nem bírtam megtartani egyensúlyom, így hasra estem. Borzasztóan ciki volt egy rakás dolgozó ember és a családom meg a barátaim körében orra esni a világ legjelentősebb színpadán. Még jó, hogy nem volt közönség... Illetve de, volt, azok, akik még munkákat végeztek a stadionban. Néhányan meg is tapsoltak meg huhogtak, és azt kiabálták, hogy feldobtam az unalmas napjukat. Szuper... Niall a hasát fogva nevetett, a többiek meg ijedten kérdezték, hogy nem törtem-e el valamimet, mivel elég csúnyát estem. Most komolyan, lehetnék ennél is kínosabb? 

- Nyugi emberek, semmi gáz, egyben vagyok - ragadtam meg Harry kezét, aki felsegített, majd kínosan felnevettem. - Nem tört el semmim - tettem hozzá, a többiek pedig nyugodtan fellélegeztek. 

- Grace, hogy lehetsz te ennyire szerencsétlen? Komolyan át kellene adni neked "a világ legszerencsétlenebb embere" címet! - lépett oda mellém Jade, majd megforgatta szemeit. 

- Lehet, hogy borzasztóan szerencsétlen és két ballábas, de az én két ballábasom - hangsúlyozta ki Harry az "én" szót, majd magához húzott, és megpuszilta homlokomat. 

Jade fintorogva elsétált tőlünk, miközben valami olyasmit morgott, hogy "most biztos megint nyáladzani fognak", minket azonban ez cseppet sem izgatott. Hurrá, hivatalosan is nyáladzó párkapcsolatban élő lettem! 

- Komolyan szeretsz ennyire bénán is? - néztem fel Harry mélyzöld szemeibe egy meghatódott mosollyal arcomon. 

- Te nem is tudod, hogy mennyire - viszonozta mosolyom, majd lehajolt arcomhoz, és hosszan megcsókolt.

Abban a pillanatban ki tudtam volna csattanni az örömtől, de az energiámat inkább a koncertre tartogattam. 

Az este nagyon izgalmasnak ígérkezett, és a fiúk teljesen érthetően eléggé idegesek voltak. Ez talán a legnagyobb dolog, ami valaha történhetett velük. Mielőtt elkezdődött, még gyorsan megcsókoltam Harry-t, majd elengedtem kezeit. Én a backstage-ből figyeltem a koncertet a családom, Perrie, Danielle, Eleanor és a fiúk szüleinek társaságában. Még egy képet is készítettek rólunk, melyen én, Perrie, Eleanor és Danielle voltunk, El pedig fel is tette a twitterre "Proud girlfriends!" címmel. Láttam Jade tekintetén, hogy valami ilyesmi járhat a fejében: "Nekem kellene ott állnom Perrie helyett!".

Nagyon jól éreztem magam, és valamikor a koncert közepe táján Anne is odajött hozzám. 

- Na, hogy érzed magad? - simogatta meg vállam, majd kedvesen rám mosolygott. 

- Nagyon jól - viszonoztam mosolyát, majd tekintetem a színpadra tévedt, melyre nekünk volt rálátásunk. - A fiúk olyan... Közvetlenek. 

- Bizony - bólintott még mindig mosolyogva. - Még nem volt alkalmam elmondani mennyire örülök annak, hogy Harry veled van. Tudod, mostanában kicsit elszállt magától... Viszont amikor jöttél te, hirtelen minden megváltozott. Tulajdonképpen te kihozod belőle a legjobbat. Melletted önmagát adja, és úgy viselkedik, mint az a Harry, aki még nem volt sztár, csak egy átlagos fiú.

Hihetetlenül jólesett ezt hallani. Én Harry-t tényleg azért szeretem, aki. És ez nálam aztán tényleg nem hazugság, mert amíg nem ismertem, csak azt tudtam, hogy a One Direction tagja, addig egyszerűen rühelltem.

Viszont amikor tényleg megismertem, olyannyira megváltozott róla a véleményem, hogy beleszerettem. 

- Most hihetetlenül büszke vagyok rá - mosolyodtam el a színpad felé nézve, majd a nyakamban lógó H-betűs nyakláncot kezdtem el szorongatni. - És persze a többi fiúra is. 

- Ne is mondd! Én is az vagyok, nagyon - mosolyodott el meghatottan. Ezek után könnyezni kezdett, és örömében elsírta magát. Átöleltem, és néhány percig így néztük a fiúkat, amint énekelnek. 

Harry feltűnően sokszor oldalra nézett, oda, ahol én álltam, ezért Liam egyszer enyhén fejbe verte, hogy figyeljen már a közönségre. Ezen jólesően felnevettem, majd rámosolyogtam Harry-re. 

A koncert olyan elképesztő volt, hogy valósággal szomorú voltam, mikor vége lett.

Miután a fiúk előkerültek, az első dolgom volt, hogy gratuláljak Harry-nek. Persze csak miután Anne jól megölelgette. 

- Fantasztikusak voltatok! - ugrottam szó szerint nyakába, majd megpusziltam arcát. 

- Köszönjük - mosolyodott el, majd még szorosabban magához húzott, és hosszan megcsókolt. 

Olyan hihetetlenül büszke voltam rá, hogy ezt az este folyamán körülbelül ötszázszor mondtam el neki. A végén már befogta a számat, és csak annyit mondott, hogy "tudom, büszke vagy rám". Várt még ránk egy after-party is, melyen egy rakás olyan ember is ott volt, akiket Harry elmondása szerint nem is ismer. Vicces és jó hangulatú volt az egész, és igen, a legtöbben eléggé becsiccsentettek. Én természetesen nem, Georgi-nak meg Megan-nek pedig anya eleve nem is engedte, hogy elmenjenek a partira, amiért kicsit hisztiztek is, de végül beletörődtek a ténybe. 

Miután vége lett a bulinak, én Harry-vel kézen fogva indultam el a hotel felé, melyet jó néhányan lefényképeztek. A nagy felhajtásnak az lehetett az oka, hogy még sokan nem hallottak Harry "ablakosakciójáról". Kicsit - sőt, nagyon - szokatlan volt ez a sok vakuvillogás, ezért inkább lehajtott fejjel sétáltam. Hihetetlen, hogy a sztároknak ezt szinte mindennap át kell élniük. Én ezt sosem tudnám megszokni. Talán pont ezért nem vagyok sztárnak való. Jobban szeretek meghúzódni a háttérben.

Annyira jól éreztem magam az este folyamán, hogy az apával történt dolgokat szinte teljesen elfelejtettem egy kis időre. 

- Na, jól érezted magad? - kérdezte Harry, majd leült az ágya szélére, és ölébe húzott. 

- Nagyon jól - mondtam, majd hozzábújtam. 

Adott egy puszit fejemre, majd néhány percig csak csöndben bámultunk magunk elé, de ez határozottan nem az a kínos csönd volt, hanem az a jóleső csend, amikor szavak nélkül is tudtuk mire gondol a másik. 

- Most már mennem kell, különben anya újabb összeesküvés-elméleteket fog szőni a fejében, hogy mik történnek itt - suttogtam nevetve. 

- Ne menj még - mondta halkan mély, rekedtes hangján, majd megpuszilta arcom. 

- Muszáj - sütöttem le szemeimet mosolyogva. 

- Na jó, rendben - sóhajtott fel, de néhány másodperc múlva ismét elmosolyodott. 

A külvilágnak komolyan bosszantó lehet néha, hogy mi ennyire össze vagyunk nőve. Egyetlen éjszakára kell elválnunk, de mi nem vagyunk képesek elengedni egymást. Még körülbelül öt percig álltunk a lakosztálya ajtaja előtt kézen fogva, és beszélgettünk meg húztuk az időt, csak hogy ne kelljen még elmennem. Komolyan nagyon nyálasak vagyunk!
Végül aztán egy csók kíséretében elbúcsúztunk egymástól, majd elindultam vissza a szobánkba. Végig nagy csönd volt a folyosón, azonban mikor a mi lakosztályunkhoz értem, hirtelen kiabálás és csapkodás ütötte meg a fülem, a hangok pedig nagyon ismerősek voltak...

Hatodik díj

Blogom megkapta a hatodik díját is, aminek nagyon örülök!

Köszönöm  *Beccsu♥ !

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 blognak!

1.)

1. Selena Gomez a példaképem. 

2. Számomra az írás nem csak hobbi, én ezzel szeretnék foglalkozni. Így tudom magam a legjobban kifejezni.

3. Nagyon szeretek fényképezni. 

4. Az egyik kedvenc előadóm Ed Sheeran.

5. Hatalmas rajongója vagyok a Szent Johanna Gimi könyvsorozatnak. 

6. Néhány évvel később szeretnék Angliában - azon belül is Londonban élni.  

7. Nagyooon szeretek enni.(L):DD

8. Belieber vagyok lassan három éve. 

9. Miley Cyrus és Demi Lovato is a kedvenceim közé tartoznak. 

10. Az olvasás az egyik kedvenc időtöltésem. 

11. Képes vagyok órákat eltölteni zenehallgatással. 

2.)

1. Miért lettél Directioner? Valami megfogott a fiúkban. Meg úgy egyszerűen szimpatikusak voltak. Nagyon megszerettem őket. És igazából olyan lazák és viccesek, hogy nem is lehet nem szeretni őket.

2. Mi vett rá a blogolásra? Hát, annak idején az, hogy kialakult egy történet a fejemben, amit másokkal is meg akartam osztani.

3. Van/volt olyan álmod, amit szeretnél valóra váltani? Ha olyan álomra gondolsz, amit éjszaka álmodtam, akkor azok közül talán az, amikor Harry megcsókolt. Na, azt szeretném valóra váltani.:DDD

4. A zene milyen hatással van Rád? Zene nélkül el sem tudnám képzelni az életemet.

5. Álom város/ország? London! És magától értetődően Anglia.

6. A 1D-n kívül milyen zenéket szeretsz még? Justin Bieber, Ed Sheeran, Miley Cyrus, Demi Lovato, Selena Gomez, Taylor Swift.

7. Milyen nyelveken tudsz még - a magyaron kívül :p? Németül elég jól, angolul pedig egy kicsit.

8. Kedvenc számod? Hű, abból sok van, de ha most perpillanat ki kellene egyet emelni, akkor Taylor Swift-től az I knew you were trouble. És Ed Sheeran-től a Give me love.

9. Eddig mennyi blogod volt? Kettő.

10. Ha valamelyik híresség a családtagod lehetne, kit választanál? Selena Gomezt.:3

11. Van háziállatod? Ha igen, milyen? Egy keverékkutyám.

3.) és 4.)

Ezt most kihagyom, mert nem tudom kinek küldhetném tovább.