3. rész: "Felemelő" találkozás...

A hirtelen lendület miatt a földre zuhantam, majd gyorsan odatettem kezem sajgó fejemre, hogy ezzel némiképp enyhítsem fájdalmamat.
Abban a pillanatban azt sem tudtam mi van velem és hogy hol vagyok, úgy meglepődtem. El is felejtettem hogy tulajdonképpen kinek a kocsijánál vagyok.
Egy göndör, zöldszemű srác hajolt le hozzám.
- Úristen ne haragudj! Jól vagy? - kérdezte, majd mellé lépett egy kék szemű fiú is, és akkor hirtelen minden leesett.
- Várjunk csak... Ti nem... - nem tudtam befejezni mondatomat, mivel mindketten ösztönösen nyúltak szám felé, hogy kezükkel betapasszák azt, és ez végül a göndörnek jött össze.
- Pszt! Kapsz ezer fontot ha most nem kezdesz el sikítozni - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám, mire kezét idegesen vettem le számról.
- Hozzám ne érj! - szólaltam meg flegmán, miután szám ismét szabad utat kapott. - Egyébként meg teljesen hidegen hagy az ezer fontod, mivel nem vagyok a rajongótok.
Hirtelen érdekesen összenéztek, majd ismét felém pillantottak.
- Mi a neved? - kérdezte egoista uraság.
- Grace - mondtam, majd felráncoltam homlokom.
- Tessék, kapd magadra a kabátom - nyújtotta oda ruháját Harry.
- Oké, menjünk el egy kórházba - vetette fel ötletét kissé borostás barátja.
- Ó köszönöm, már eleget tettetek értem - mondtam ironikusan, majd megforgattam szemeimet. - Rám várnak a tesóim. Örülök az "ünnepélyes" találkozásnak. Viszlát - álltam fel, majd elindultam a zajos utca felé.
Hirtelen arra lettem figyelmes hogy egy rakás fotós és újságíró barikádozza el a kijáratot.
Hátrafordultam, ahol Harry és a barátja, akit azt hiszem Louisnak hívnak hevesen integetni kezdtek nekem hogy forduljak vissza.
- Ó csúcs... Gyerünk! Gyere már! Nem láthatnak meg - szólt oda halkan a nagy hajú, de annál inkább gorombábban.
Visszasiettem hozzájuk, ahol azt az utasítást kaptam hogy szálljak be a kocsiba.
- Miért nem mehetek haza? - kérdeztem értetlenül, mielőtt bepattantam volna a járműbe.
- Arra most tuti nem mehetsz ki. Mert ha ezt teszed, ilyen kérdések fognak elhangzani: "Hol találkoztál Harryvel? Mióta ismeritek egymást? Mikor jöttetek össze?" - szólalt meg Harry.
- Mi van? Összejöttünk? - vontam fel szemöldököm.
- Igen, a média mindent eltúloz. Na gyerünk, szállj már be - hessegetett kezeivel.
- Oké, oké. Rendben van - emeltem fel kezeimet védekezésképpen, majd beszálltam a hátsóülésre.

Mindketten idegesen bepattantak, majd Harry elindította az autót.
- Rendben... Csak az a lényeg hogy húzd össze magad és takard az arcod. Menni fog? - pillantott rám hátra hatalmas zöld szemeivel.
- Azt hiszem igen... De hé, még mindig fáj a fejem!
Louis hirtelen keresgélni kezdett a kesztyűtartóban, majd kivett egy üveg hideg vizet.
- Ez hűtött, tedd a fejedhez - nyújtotta hátra, majd Harryre pillantott. - Remek Styles, ezt szépen elintézted! - mordult rá barátjára.
- Jól van na! Nem gondoltam volna hogy jönnek a fotósok, meg... Ez is - mutatott rám, majd elkezdett kifelé tolatni.
- És mi lesz a tesóimmal? - kérdeztem.
- Majd azt mondod nekik hogy nem volt kedved itt maradni vagy mit tudom én! De hogy velünk találkoztál, ezt semmiképpen sem mondhatod el nekik! - parancsolt rám Harry.
- Miért nem? Nem fognak rögtön a tévéhez rohanni ezzel a kis információval - vontam meg vállam.
- Jó de akkor sem lehet! Majd kitalálsz valamit. Úgyis olyan intelligens kis csajnak tűnsz - Tudtam hogy ezzel a tudálékosságomra céloz, ezért ezt a mondatát egy műmosollyal díjaztam. - Oké, most húzd össze magad!
Kihajtottunk a paparazzik hatalmas tömegéből, majd elégedetten felsóhajtottak.
- Úgy tűnik megúsztuk - S ezzel Harry adott egy pacsit Louisnak.
- Oké, nagyon örülök hogy ti boldogok vagytok, de nem mehetnék végre haza? - forgattam meg szemeimet.
- Ó de, persze! Merre laksz? - fordult hátra Harry.
- A Hyde Parknál - mondtam unottan, majd állam kézfejemre támasztottam és kinéztem az ablakon.


Hirtelen a visszapillantó tükörből azt véltem felfedezni hogy Harry arca idegességet tükröz.
- Ne már! Ezek még ilyenkor is követnek? - kérdezte idegesen.
Megfordultam, majd megláttam hogy legalább három kocsi követ minket, és nyilvánvalóan valami szaftos kis sztorira éhező újságírók ülnek benne.
- Grace, sajnálom de nem vihetünk haza.
- Mi? De miért? - csattantam fel.
- Mivel hozzávetőlegesen három autónyi fotós és újságíró követ, akik rögtön kombinálni kezdenének, ha mi most kitennénk téged a házad előtt - érvelt Louis.
- Most hazamegyünk, és amíg nincs vége ennek a felhajtásnak, ott is maradunk - mondta Harry.
- Héhéhé! Én nem megyek el hozzátok. Haza akarok menni!
- Nyugi, arra is sor kerül... Csak nem most - nyögte ki Louis.
- Csodálatos! Most várhatok rá hogy anya tizenöt év szobafogságra ítéljen! - túrtam bele idegesen hajamba. - Vezess már gyorsabban! - kiabáltam rá Harryre, aki olyan tempóban szelte az utakat, mint egy csiga.
- És a fejed... Még mindig fáj? - pillantott rám az oldaltükörből Louis.
- Mit gondolsz? Igen, fáj - vetettem oda közönyösen. - Nem hiszem el, ilyen is csak velem történik! Vigyetek haza! Most! - emeltem fel hangom szinte már hisztérikusan.
- Elég volt! - kiabált rám Harry. - Fogd már be! Mióta a kocsiban ülünk, folyton csak ezt hallom: "Nem mehetnénk haza? Jaj, annyira fáj a fejem! Vezess már gyorsabban! Anyukám tizenöt év szobafogságra fog ítélni!" - próbálta utánozni hangom két oktávval feljebb, amely idegesítő hatást keltett bennem.
- Én nem is így beszélek! - szólaltam meg felháborodva.
- Ó dehogynem beszélsz így - kiabált rám idegesen.
Úgy veszekedtünk ezzel a Harryvel mint két dedós, s Louis ezen láthatóan jól szórakozott.
- Tényleg? Nem kellene most az én "idegesítő" hangomat hallgatnod, ha nem vágsz fejbe egy ajtóval!
- Bocsánat hogy nem vettem észre azt hogy a földön vagy! Ki gondolta volna hogy egy perszóna áll a kocsim ajtaja alatt - mondta még mindig kiabálva.
- Perszóna vagyok? Elnézést Mister Tökéletes - forgattam meg szemeimet.
- Tudod mi vagy te? Okoskodó.
- Köszönöm a megállapítást - néztem rá közömbösen.
- Harry, az útra figyelj! Itt le kell fordulni - utasította Louis.
- Figyelj már! Mindjárt lesodródunk az útról - kiabáltam Harryre.
- Erről beszéltem... Annyira tudálékos - suttogta Louisnak Harry.
- Mindent hallok... - forgattam meg szemeimet, majd homlokom az ablaküvegnek döntöttem.

Pöpec... Örök időkig itt dekkolhatok egy beképzelt celebbel, meg a dilis barátjával.


Olyan fényűző házban laknak, hogy azt hiszem ilyet én még sosem láttam. Besétáltam a nappalijukba, majd óvatosan kipillantottam az ablakon, ahol még mindig fotósok tömkelege állt.
- Nagyszerű... Sosem fogok innen hazajutni - sóhajtottam fel.
- Hát Harry, innentől már neked kell megoldanod a dolgokat, mivel Eleanor már a partin van és vár. Sok sikert tesó - veregette meg Louis barátja vállát, tőlem pedig egy gyors integetéssel köszönt el.
- Könyörgöm Lou, ne hagyj itt ezzel a... "Bűbájos" teremtménnyel - nézett Harry könyörgően Louisra.
- Mint már mondtam... Sok sikert - kacsintott ránk, majd a fotósokat kikerülve beült kocsijába, és elhajtott a buli helyszínére.

Odasétáltam Harryhez, majd szó szerint fejére dobtam a kabátot, melyet kölcsönadott nekem.
- Kösz a kabátot - vetettem oda közömbösen.
- Áu. Köszi, tényleg - szedte le fejéről a ruhadarabot.
- Na és meddig kell még itt dekkolnom a te csodás társaságodban?
- Ameddig a fotósok fel nem szívódnak - válaszolta, majd kitekintett az ablakon. - Szóval te nem vagy rajongó... - fordult meg hirtelen.
- Pontosan. Abszolút nem. Ellenben a húgaim... Ők a megszállottjaitok. Georgi téged szinte már bálványoz. És arról álmodozik hogy egy nap a férje leszel - húzódott számra egy halvány mosoly.
- És hány éves? - vonogatta szemöldökét.
- Tizennégy. Belefér még a repertoárodba?
- Azt hiszem éppen beleesik - nevetett fel halkan. - És te hány éves vagy?
- Tizenhat. Viszont én semmi esetre sem szeretnék a feleséged lenni. Totál hidegen hagysz.
- Rendben, azt hiszem bele kell törődnöm hogy nem csípsz... - sóhajtott fel, majd elmosolyodott, mélyzöld szemeivel pedig mélyen enyéimbe nézett.
Mosolya csábító volt, ám ettől én még nem voltam elájulva.
- Ó kérlek. Ez a... Ez a tekintet...
- Milyen tekintet? - nézett rám értetlenül.
- Hát ez a "csábító" valami, amivel eléred hogy a csajok beléd zúgjanak. Ellenben nálam teljesen hatástalan, úgyhogy nem is kell próbálkoznod vele - néztem mélyen szemeibe, majd elsétáltam és leültem a puha, selymes anyaggal beborított kanapéra. 

Hirtelen arra lettem figyelmes hogy telefonom csörögni kezd. Kihalásztam táskám legaljáról, majd megláttam Jade nevét a kijelzőn.
- Igen? - szóltam bele, majd nyeltem egy nagyot.
- Hol a francban vagy Grace? Már mindenütt kerestünk! - teremtett le Jade.
- Bocsi, de én... Szóval nekem csak nem volt kedvem már ottmaradni, ezért elindultam hazafelé - mondtam bizonytalanul. Sosem tudtam jól hazudni...
- Oké, de hol vagy? Mert otthon nem, az biztos. De várj! Igazából nem is érdekel hol vagy - nevetett fel ironikusan.
- Hahaha. Nagyon vicces - forgattam meg szemeimet, melyet ő természetesen nem láthatott. - Akkor meg miért hívtál?
- Mert anya megkért hogy tárcsázzalak. Mivel már mindenki  próbált hívni csak én nem. És tudod miért nem hívtalak? Mert nekem tök mindegy mit csinálsz. Úgyhogy szia - hadarta, majd egy hirtelen gombnyomással bontotta a vonalat.
Néha tényleg úgy érzem hogy Jade utál engem. De aztán valami aprósággal mindig bebizonyítja, hogy igazából jó testvér.


- Olyan bosszantóak ezek a fotósok... Az embernek egy perc magánélete sincs... - sóhajtott fel Harry.
- Ó te szegény. Biztos annyira borzasztó életed van - biggyesztettem lefelé ajkaim, majd megforgattam szemeimet.
- Igazad van. Miért is magyaráznám neked ezeket a dolgokat? Hiszen te csak egy átlagos lány vagy, nem értheted ezt.
- Szóval szerinted egy magamfajta hétköznapi ember ezt nem képes felfogni? Hát igazad lehet... Csak kár hogy azt gondolod te mindenkinél különb vagy.
- Remek... Már megint kezded az okoskodást! - sóhajtott fel.

Az emberek mindig azt mondják rólam hogy zsémbes, tudálékos és olykor bosszantóan okos próbálok lenni. Igen, ebben van is igazság. 
Sokszor eléggé szarkasztikus is vagyok, ami másokat szintén a halálba kerget, vagy megbánt. De én ilyen vagyok...
Ráadásul most össze vagyok zárva egy nagyképű celebbel. Szóval a kettőnk párosítása nem éppen a legjobb.
És különös, mivel körülbelül egy órája ismerem, de már most határozottan ki merem jelenteni, hogy egyáltalán nem kedvelem. Bár ez eddig is így volt, de most már látom hogy pont olyan elviselhetetlenül öntelt és egoista, mint amilyennek képzeltem.

- Alig várom hogy miattad életem végéig szobafogságban legyek - dünnyögtem.
- Azt hiszed csak neked rossz hogy a sors egymás mellé sodort minket? Hát tévedsz. Ugyanis miattad ki kellett hagynom életem buliját - mondta szinte hisztérikusan.
- Ó, szóval nálad ez így megy. Ha nem kapsz meg valamit máris kivágod a hisztit.
- Csak egy nyomós okot adj amiért ennyire rühellsz - tárta szét karjait.
- Kapásból többet is tudok. Először is fejbe vágtál egy kocsiajtóval. Nem túl ígéretes kezdet, nemde? Aztán miattad itt kell dekkolnom, ahelyett hogy hazamennék, ahol anya már biztos a haját tépi, de nem mondhatom el neki hogy hol vagyok, mivel ha bárki tudomást szerezne erről a kis incidensről, akkor ártanék a te kis imidzsednek - néztem rá lenézően.
- Én meg tudod mit mondok? Hogy én sem kedvellek téged túlságosan. Ami vicces, mivel még csak másfél órája ismerlek, de már most az agyamra mész. Sosem láttam még nálad gorombább, zsémbesebb, szarkasztikusabb és tudálékosabb embert!
- Én nem vagyok tudálékos! Sem zsémbes, sem goromba. Ellenben te egy irritáló, nagyképű és felfuvalkodott híresség vagy. Pont amilyennek gondoltalak... - vontam fel kihívóan szemöldököm.
- A kioktató szövegeid helyett inkább tedd hasznossá magad és nézd meg itt vannak-e még a paparazzik - utasított cseppet sem kedvesen.
- Máris megyek... - forgattam meg szemeimet, majd felszegett állal odasétáltam az ablakhoz.

* Harry szemszöge *

Hát ez hihetetlen. Ahelyett hogy a világ legjobb partiján buliznék, itt kell gubbasztanom a házamban egy ilyen elviselhetetlen nőszeméllyel. 

Egyszerűen elképesztő hogy hogy lehet valaki ennyire apatikus. Folyton csak oktatgat. És még ő mondja rám hogy irritáló vagyok... 

Hirtelen telefonom csörgésére lettem figyelmes, melynek kijelzőjén Shay neve villogott. 

- Szia Shay - szóltam bele gondterhelten, majd az ablaknál ácsorgó Gracere pillantottam. 

- Kicsim! Mindenki rád vár. De nem vagy sehol. Mi van veled? Már Louis is megérkezett - Alig hallottam hangját, mivel a háttrében üvöltő zene meglehetősen hangos volt. 

- Hát izé... Nem tudom ott leszek-e - túrtam bele hajamba. 

- De miért? - kérdezte szomorúan.

- Elég hosszú - szegeztem pillantásom ismét a sötétbarna hajú lányra. - Holnap elmesélem. 

- Jaj ne már! Pedig szerettem volna hogy itt legyél. Na mindegy, akkor puszika - köszönt el, majd letette a telefont.

- Oké... - mormoltam orrom alatt. Jó gyorsan túltette magát a hiányomon. Ebből is látszódott hogy a Shayyel való kapcsolatomban nincs semmi őszinte érzelem. Tudtam hogy ez előbb utóbb a sajtónak is fel fog tűnni. 

- Van egy jó hírem - sétált mellém Grace. - A fotósok felszívódtak. Most már lennél szíves hazafuvarozni? 

- Remek. Persze, menjünk - válaszoltam megkönnyebbülten, majd kezembe kaptam kocsikulcsom. 

Mikor a garázsban beszálltunk a kocsiba, azonnal azt az utasítást adtam neki, hogy vegye fel a kabátomat. 

- Húzd be a cipzárt és vedd fel a kapucnit!

- Oké oké... Azért nem kell ilyen paranoiásnak lenni - ráncolta fel homlokát, majd összehúzta magán a dzsekit. 

- Hidd el, jobb félni mint megijedni - nevettem fel keservesen, majd beindítottam a kocsit. 

Ahogy kihajtottam a garázsból, látszólag tisztának tűnt a levegő. 

Természetesen amint elindultunk, Gracenek rögtön bele kellett kötnie valamibe. 

- Pocsék sofőr vagy! Minden fontosabb mint a vezetés. Hol a hajadat igazgatod, hol pedig a mobiloddal babrálsz - szólalt meg feszült hangnemben.

- Ezt kikérem magamnak! Mindkettőre csak egyszer volt példa! - válaszoltam felháborodottan. 

- Egyébként meg felesleges igazgatnod mert így is úgy is hülyén áll - vetette oda, majd elfordította fejét. 

- Hú... Őszinte - nevettem fel halkan, majd ismét az utat kezdtem el kémlelni. 

- Ez az a ház. Kösz a fuvart - mondta durcásan. 

- Elárulnád miért vagy ilyen durcás és lobbanékony? - kérdeztem értetlenül. 

- Először is egyik sem vagyok. Másodszor pedig egyszerűen nem kedvellek oké? 

- De hát engem mindenki szeret - gondolkodtam el.

- Azt te csak hiszed - nevetett fel ironikusan. - Látod, itt az ellenpélda. Én. Na, akkor viszlát - nyitotta ki kocsim ajtaját. 

- Grace - mondtam, mire hátrapillantott.  - Örülök hogy találkoztunk - Magam sem tudtam hogy ezt átvitt vagy tényleges értelemben mondtam-e. 

- Ó hidd el, én nem annyira - rázta meg fejét, majd intett egyet és elsétált. 

Én csak halványan elmosolyodtam, majd egy percre elgondolkodtam. Ez a lány bosszantóan őszinte. De mégis olyan valódi... Ám ez cseppet sem változtatott azon a tényen hogy nem igazán kedveltem. 

Ki tudja, talán nem is látom majd viszont...

Másnap reggel egy hatalmas ásítás kíséretében sétáltam le a lépcsőn, ahol Louisba és meglepő módon Eleanorba botlottam.

- Ó sziasztok - köszöntem meglepetten. 

- Szia Harry - mondta mosolyogva El, majd hosszú, kissé hullámos haját füle mögé tűrte. 

- Milyen volt a buli? - kérdeztem sóhajtva, mellyel arra akartam célozni hogy végtelenül sajnáltam amiért én nem lehettem ott.

- Szuper volt - mondta vidáman Lou, majd adott egy puszit barátnője arcára. - Végül sikerült... Mindent elrendezni?

- Igen, mindent elintéztem - kacsintottam rá, majd besétáltam a konyhába és lehuppantam az egyik székre. Az asztalon volt egy újság, melyet kíváncsiságból kezembe vettem, és lapozgatni kezdtem. 

Állam hirtelen a földet súrolta, mikor megláttam egy rólam szóló cikket...

* Grace szemszöge *

Anya tegnap nagyon dühös volt, amiért olyan későn vergődtem haza. Nyilvánvalóan azt gondolta hogy őrülten partiztam, vagy valami hatalmas hülyeséget csináltam. 

Szívem szerint elmondtam volna minden részletet a tegnap estével kapcsolatban, de megígértem Harrynek, hogy tartom a szám. És én nem vagyok az a fajta aki megszegi az ígéreteit.

Gondoltam egyébként sem lesz már soha többé közöm hozzá, ezért nem is tartottam lényegesnek ezt a kis incidenst. 

Másnap reggel, körülbelül reggel kilenc körül álmosan kullogtam be a konyhába, ahol a többiek már ettek. 

- Mi a reggeli? - ültem le Megan mellé.

- Elárulnád hol voltál tegnap este, miután nekünk sikerült levadászni Niallt? - fordult felém. 

- Semmi különös nem volt Meg. Csak nem akartam tovább ott maradni, és elindultam haza. De útközben kissé elkeveredtem, ennyi - fogtam rövidre válaszom, majd belekortyoltam tejeskávémba.

- És Harry kocsijánál nem volt semmi érdekes? Mondjuk egy sapka, egy üveg víz, vagy... Esetleg Harry? - hajolt hozzám közelebb Georgi, majd kíváncsian rám mosolygott. 

- Nem - ráztam meg fejem. - Semmi különössel nem találkoztam. 

- Ó milyen kár - szólalt meg ironikusan Jade. - Én örültem hogy eltévedtél, legalább addig sem kellett egy levegőt szívnunk.

- Köszi Jade, igazán kedves vagy - néztem rá egy tettetett műmosollyal, majd megforgattam szemeimet. 

Lola kezében hirtelen megpillantottam egy újságot, majd messziről próbáltam leolvasni a felém eső cikkeket. 

Hirtelen megláttam egy cikket Harryről, melynek az első mondata ez volt:

"Harry Styles megcsalja barátnőjét?"

Kiguvadt szemekkel kezdtem el olvasni, olyan gyorsan amennyire csak tudtam. 

"A One Direction szívtipróját tegnap este egy ismeretlen barna hajú lánnyal látták bemenni házába, aki történetesen nem Shay Parker. 

Több információnk egyenlőre még nincs az üggyel kapcsolatban, de a helyzet teljesen világos, s ezt a kép is alátámasztja. A popsztár szívét elrabolni készül egy új lány!?"

A sokkos állapotból néhány másodpercig nem tudtam visszarázódni a valóságba, ám mikor ez sikerült, hirtelen kikaptam Lola kezéből az újságot. 

- Most mit csinálsz? - kérdezte értetlenül. 

- Ez az újság teli van... - Ki kellett találnom valami épkézláb magyarázatot arra, hogy miért téptem ki kezéből az irományt. - Teli van... Hazugságokkal. Nézd csak! Azt állítják, Kate Middleton terhes. Hülyeség! Csak azért mert kicsit hízott? És nézd... Justin Timberlake és Jessica Biel szakítottak? Badarság! Hiszen már öt éve együtt vannak. Látod? Csak nem akarom hogy hülyeségeket olvass - Ennél hülyébb kifogást sem találtam még. De nem akartam hogy a Harrys cikk egyáltalán eljusson a szemükig. 

Jobb lett volna elfelejteni a tegnapi galibát, de ez még csak a kezdet volt...