5. rész: - Az emberek változnak.

Elképesztően szép volt az a ruha. Enyhén törtfehér színben pompázott, és az egészet apró kövek díszítették.

- Ezt... Ezt én fogom felvenni? - pillantottam fel az eladóra, majd ismét a ruhát kezdtem el bámulni.
- Bizony - mosolygott rám. - Eredetileg az a hisztérika Shay viselte volna, de amint látom Harrynek megjött az esze, és valami normális lányt fogott ki.
- Ezt most vehetem bóknak? - mosolyodtam el.
- Abszolúte - kacsintott rám, majd megsimogatta vállam.
- De ha ez eredetileg Shaynek lett tervezve, akkor nem biztos ebbe bele fogok férni - húztam félre ajkaimat.
- Ó dehogynem! - mondta biztató hangnemben, majd legyintett egyet kezével.
- Ez kedves - varázsoltam arcomra ismét egy halvány mosolyt.
- Egyébként mind tudtuk hogy ez a Harry-Shay páros nem fog sokáig tartani, mivel egyértelmű volt hogy nem lángol köztük az a tűz. Ha érted mire gondolok... Harry minden este más csajokkal mutatkozott, és mindenki számára nyilvánvaló volt hogy ez azért van mert Shay mellett nem boldog - Én csak zavartan bólogattam, miközben szemem a csodálatos ruhán legeltettem. - Na és most gyere! Megcsináljuk a hajad - ragadta meg kezem, majd a ruhaüzlet melletti elegáns fodrászat felé kezdett el húzni.

Mielőtt elkezdődött volna a mestermű elkészítése, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy megcsörren a telefonom.
Előhalásztam zsebemből, majd megláttam hogy Meg keres.
- Igen? - sóhajtottam fel. Tudtam hogy Megan most rám fogja zúdítani az összes kérdését Harryvel kapcsolatban - Georgival karöltve.
- Elárulnád hogy mégis mi a rézfán fütyülő rézangyaláért jött Harry Styles a mi házunkba? Hozzád?! - az utolsó szót olyan jelentőséggel mondta ki, mintha egy eget rengetően komoly dologról lenne szó.
Éppen válaszolni akartam, mikor hirtelen Georgi magas hangja ütötte meg fülem a vonal másik végéről.
- Igen, erre én is szeretnék választ kapni! - kiabált a telefonba.
- Ó kérlek ne ordíts! Kiszakad a dobhártyám - érintettem meg fülem. - Egyébként ez egy hosszú, bonyolult történet. Később elmesélem.
- Mi az hogy később? Egyébként anya itt idegeskedik, amiért nem tudja hol vagy... Szóval, merre jársz? - vette át a telefont ismét Megan.
Abban a pillanatban nem beszélhettem ki a Harryvel való álkapcsolatom részleteit, mivel a helyiségben az összes ember azt hitte szerelmesek vagyunk. Hát ez vicces... Szerelmesek... Ugyan!
- Most nem lehet! Izé, figyelj Megan. Mondd meg anyának hogy elmentem a könyvtárba és még egy jó ideig ott leszek. Oké? - Nem szeretek hazudni. De vannak olyan helyzetek, amikor muszáj.
- Jól van... - Hallottam hangján hogy csalódott amiért nem kapott választ létfontosságú kérdéseire.
- Akkor én most leteszem. Szia - Meg sem várva válaszát letettem a telefont, majd visszasétáltam az engem körülvevő fodrászok és öltöztetők közé.

- Várjunk csak! És a magassarkú?
- Milyen magassarkú? - néztem rá értetlenül. Sosem hordtam magassarkút. És itt a sosem tényleg nem túlzás. Még különleges alkalmakkor sem. Volt egy fekete Converse cipőm, amely már nem éppen a legjobb állapotában volt, de le sem lehetett rángatni rólam. - Én nem veszek fel magassarkút! - utasítottam rájuk.
Néhány percig még próbáltak győzködni arról hogy vegyem fel, de sikertelenül jártak. Tudtam hogyha most az egyszer rábólintok, akkor tuti az lesz a vége hogy hasra esek egy hadseregnyi ember előtt.
Végül a tornacipőm maradt, ami elég viccesen mutatott, de reméltem hogy a hosszú ruha kellően takarja majd.

- Remek. Akkor lássunk is munkához.
Jó darabig eltartott mire elkészült a hajam, amely őszintén szólva nagyon tetszett. Még sosem láttam magam ennyire szépnek. Ez öntött belém némi önbizalmat, amiből elég kevés volt.
Az üzletben dolgozó hölgyek mind elégedetten néztek rám, tudatosulva bennük hogy jó munkát végeztek.
- Izé... Lehetne még egy kérdésem? - szólaltam meg.
- Persze - bólogattak.
- Mit kell csinálnom ezen a bálon?
- Ó, a lényeg hogy bájologj és légy kedves mindenkivel. Még azzal is aki nem az.
Remek... Mégis mi a francért mentem bele ebbe a játékba, ha tényleg abszolút semmi jó nem származik nekem belőle? Azok az átkozott mélyzöld szemek.
Egy szóval nem mondom hogy tetszik Harry, vagy bármi ilyesmi. De ha rád néz azokkal a szemekkel, nem tudsz tiltakozni... Semmi ellen.
Hirtelen egy öltönyös, kissé kreolbőrű fiatal férfi lépett be a szépségszalon ajtaján, mikor a csodálatos ruha már rajtam díszelgett.
- Maga Grace Harris? - lépett oda mellém.
- Igen, én vagyok. És maga? - vontam fel szemöldököm. 
- Én fogom elvinni a bálra - Az akcentusa érdekes, ugyanakkor ismerős volt. Biztos voltam benne hogy ő nem brit.


A kocsi, amiben ültem, nem az a kimondottan limuzinfajta volt. Inkább csak egy egyszerű, de annál inkább elegáns autó.
- Szóval a kisasszony Harry barátnője? - nézett rám a visszapillantó tükörből.
- Öhm, izé... - Egy pillanatra elgondolkodtam. - Persze, igen én vagyok - erőltettem arcomra egy mosolyt. - Maga ismeri?
- Ismerem - mosolyodott el, miközben mereven bámulta az utat. - A nevem Julio.
- Grace vagyok. Mexikói? - kérdeztem ezúttal már tényleg mosolyogva.
- Onnan származom. Maga is? - pillantott rám.
- Én texasi vagyok - néztem el a távolba.
- Gondoltam hogy valahonnan annak a környékéről. Egyébként lehet egy kérdésem, Grace kisasszony? - Furcsa volt ez a megtisztelő megszólítás. Engem még életemben nem magázott le senki. Bár furcsa is lett volna, mivel még csak tizenhat vagyok és semmiféle nemesi származással nem rendelkezem.
- Persze - válaszoltam könnyedén.
- Mi fogta meg a fiatalemberben?
- Mármint Harryben? - kérdeztem vissza. Ilyen hülyét is csak én tudok kérdezni...
- Igen benne - nevetett fel halkan.
- Hát... Ott van például a... Meg a... - Semmi sem jutott eszembe. Hiszen hogy is juthatott volna, mikor nekem eleve unszimpatikus? Fogós kérdés. - Hát a szeme - nyögtem ki nagy nehezen.
Elég érdekes ábrázat ült ki Julio arcára, aminek tudtam az okát. Az hogy valakinek szépek a szemei, még nem ad okot rá hogy bele is szeress.
- Csak azért kérdeztem mert annyira felfuvalkodott. Először egészen másnak képzeltem. Amikor ránéz az ember, egy aranyos, teljesen normális fiút képzel el, akit nem változtatott meg a siker. Aztán kiderül hogy de, nagyon is megváltoztatta. Beképzelt.
- Hát... Talán még ő sem tudja ki akar valójában lenni - mondtam, miközben mereven bámultam kifelé az ablakon.
Nem tudom miért mondtam azt, amit mondtam. Abban persze én is százszázalékosan biztos voltam hogy Harry nem mindig volt ilyen öntelt és olyan, akit csak a hírnév, a csajok és jó partik érdeklik. És lehet hogy valójában most sem ilyen. Vagy csak eltávolodott az igazi önmagától.


A bál egy csodaszép épületben került megrendezésre, mely előtt rengeteg autó és fotósok tömkelege állt. Gondolom ez nem a köznép szórakozása...

Azt sem tudtam merre menjek. Hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Ó, szia Grace! - lépett oda hozzám Louis.
- Szia... - mormoltam.
- Majd arra kell lemenned a bálterembe - mutatott egy lépcső felé. Gyomrom hirtelen görcsbe rándult. Sosem voltam az a fajta, aki szerette ha a középpontban van. Ugyan mindig olyan akartam lenni, de ezt sosem sikerült megvalósítanom.
Már éppen elment volna, mikor öltönyénél fogva visszarántottam.
- Hékás! Van fogalmad róla mennyit ér ez a zakó? - nézett rám jelentőségteljesen.
- Bocsánat - forgattam meg szemeimet. - Louis, ugye nem egyedül kell nekem ott lemennem?
- Miért ne?
- Mi az hogy miért ne? - csattantam fel. - Utálom ha néznek - Talán azért utáltam annyira, mert nem voltam hozzászokva a figyelemhez. Megszoktam hogy engem amolyan árnyékként kezeltek mindenhol. Ezért ha esetleg valahol középpontba kerültem, az már-már kínos volt számomra.
- Pedig nem lenne okod rá. Most is lélegzetelállítóan nézel ki - kacsintott rám, majd bevetett egy amolyan csábos mosolyt. Ó, már ő is kezdi...
- Hát... Köszönöm - nyögtem ki, majd nyeltem egy nagyot, mire felnevetett. Örülök neki hogy ilyen jól mulat a bizonytalanságomon...
- Na sok szerencsét a ragyogáshoz Grace - mutatta fel hüvelykujját biztatásképp, jelezve hogy minden rendben lesz.
Azt hiszem Harrynek mégiscsak perkálnia kell majd ezért a kis akcióért, mivel olyan dolgokat teszek meg az ő kis imidzse érdekében, amiket normális esetben sosem.

- Hú. Oké. Mély levegő. Csak ne nézz rá senkire, és minden rendben lesz - biztattam magam gondolatban.
Elindultam a rettegett hely felé, majd ismét vettem egy hatalmas lélegzetet.
De hiába volt, mivel amint odaértem a lépcsőhöz, rögtön megakadt szemem az első emberen, akit megláttam. Szívem a torkomban dobogott.
- Ó atyaég... Mindenki engem néz!
Ahogy elindultam a hosszú, piros szőnyeggel borított lépcsőn, hirtelen minden szempár rám szegeződött, és nem csak az az egy, akit először megpillantottam.
- De ha már itt vagyok, miért ne használjam ki ezt a helyzetet? - Felszegett állal, egy őszinte mosollyal arcomon végigvonultam a lépcsőn, majd a végén még egyszer megálltam.
Láttam Harry arcán a meglepettséget. Nem tudtam mire vélni...

* Harry szemszöge *

Grace elképesztően gyönyörű volt. Ám a legjobban azt tetszett az egészben, hogy tornacipőt viselt. Annyira igazi... Azt hiszem minden egyes alkalommal mikor ránézek, tudatosul bennem hogy ő teljesen különbözik az összes eddigi lánytól, akikkel valaha találkoztam.

- Nyugalom Harry, ez csak egy álkapcsolat! Nem szabad belelovalnod magad az érzésekbe. Ráadásul gondolj csak bele, milyen idegesítő csaj. Mindenbe beleköt, mindig van a dolgokhoz valami negatív hozzáfűznivalója és bosszantóan tudálékos! - a lelkiismeretem ezerrel próbált meggyőzni arról hogy Gracebe soha, semmilyen körülmények között se szeressek bele.

* Grace szemszöge *

Amint leértem, az emberek azonnal fotózni kezdtek.
Remek... Hogy magyarázzam el anyának hogy "Ja ez csak egy álkapcsolat"? És még csak pénzt sem kérek érte. Csodás...

Odamentem az öt bájgúnárhoz, akiket még sosem láttam ennyire elegánsan és férfiasan felöltözve.
- És most mit kell tennem? - vontam fel szemöldököm.
Harry hirtelen megragadta karomat, majd egy üres terem felé kezdett el húzni.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Mindjárt meglátod - kacsintott rám, majd megrázta haját. Ó, szóval ez is az egyik csábító trükkje...
Talán azért is mentem bele ebbe az egészbe, mert tudtam hogy így olyan életem lehet, amit mi sosem engedhettünk meg magunknak. Bálok, befolyásos emberek társasága... Ezek mind olyan dolgok, melyeket eddig csak a filmekből ismertem.
Beléptünk egy szintén nagy bálterembe, bár mérete közel sem volt ahhoz fogható, mint ahol a bál került megrendezésre. Elég sötét volt, csupán néhány lámpa világított, de azok is csak sejtelmes, pislákoló fényt bocsátottak ki magukból. A székek egymásra voltak téve, az asztalok pedig egymás mellé voltak rendezve.
Harry hirtelen mögém lépett. Nyakamon átkulcsolt valamit, amely minden bizonnyal egy nyaklánc volt.
Mikor ránéztem, szemem ismét káprázni kezdett, akárcsak a ruhánál.
Elképesztően szép volt. Kék és áttetsző kövek díszítették. Mikor jobban megnéztem, biztos lettem benne hogy gyémántokkal van kirakva.
- Ez valami eszméletlenül szép - suttogtam tátott szájjal.
- Szerintem is szép - mosolyodott el, majd egy pillanatra elbambult. És a bambulása tárgya én voltam, amely kissé zavarba hozott. - Öhm, ezt igazából azért kell viselned, hogy az emberek lássák milyen "komoly" a kapcsolatunk - rázódott vissza hirtelen a valóságba.
- Oké - bólintottam.
- Ja és mindenkivel légy kedves. Ne legyél olyan mint velem szoktál - utasított.
- Hahaha... - nevettem fel ironikusan. - Emiatt ne aggódj. Senki sem vált ki belőlem olyan negatív érzelmeket mint te - kacsintottam rá, majd megforgattam szemeimet.
Kezével intett hogy induljunk el vissza a rendezvényre.
- Na persze... Tudom hogy bírsz - nézett rám huncut vigyorral az arcán.
- Csak szeretnéd - löktem kissé oldalba, majd elmosolyodtam.


Tényleg jópofiznom kellett minden velem szóba elegyedő embernek. Annyira nem esett nehezemre, de kissé fárasztó volt, és féltem hogy az este végére már reflexből ottmarad az arcomon az a mesteri műmosoly.
- Olyan csodálatos látni hogy egy ilyen rendes kislány Harry barátnője - simogatott meg egy idős hölgy. - Látszik rajtatok hogy milyen csodálatosan szeretitek egymást. A szerelem egy váratlan fellobbanással kezdődött, ugye?
- Ja. Szó szerint fejbe csapott... - mormoltam orrom alatt. Ők bizonyára nem értették ezt a bennfentes "poént".
Nem sokkal később egy másik nő is odajött hozzám, aki fiatalabb volt, de annál inkább barátságtalan.
- Szóval te volnál Grace - mért végig alaposan.
- Igen, én volnék - válaszoltam cinikusan.
- Sosem gondoltam volna hogy Harry össze fog jönni egy ilyen... Közönséges lánnyal - találta meg a megfelelő szót. A gondolataimban jól elláttam a baját ezért a kis megszólalásért, de tudtam hogy ezt a való életben most nem tehetem meg.
- Az emberek változnak - adtam meg megfontolt válaszom, majd ajkamba haraptam és elsétáltam.

Egyszer csak a bradfordi rosszfiú, Zayn lépett oda mellém.
- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét.
- Végül is... Miért ne? - mosolyodtam el halványan, majd elfogadtam ajánlatát. Megan kiugrana a bőréből, ha tudná hogy Zayn Malik fog táncolni velem néhány másodpercen belül. Ó, és milyen féltékeny lenne...
Ezért a Zaynért sem voltam oda különösebben, de egy fokkal még mindig jobban bírtam mint Harry Egokirály Stylesot.
- Még nem nagyon ismerjük egymást. Zayn vagyok - mondta, majd átkarolta derekam. Meglepően jól ismerte az angolkeringő mozdulatait. Hmm... Legalább kulturált.
- Ó, én nagyon is ismerlek - nevettem fel. - A húgom bálványoz. Beléd van esve. Úgyhogy mindennap hallgathatom hogy "Zayn így, Zayn úgy"... Kezd kissé unalmassá válni. Megan révén már lassan kezdelek jobban ismerni mint te saját magad - Ezen mondatom után ő is nevetni kezdett.
- Szóval te nem szeretsz minket? - vonta fel szemöldökét.
- Egyáltalán nem. Sajnos valahogy meg kell emésztened magadban a gondolatot hogy valakit teljességgel hidegen hagysz - veregettem meg vállát, majd megköszöntem táncát, és visszasétáltam egy asztalhoz, ahol kényelmesen elhelyezkedtem.

Imádok táncolni. A tánc az életem. Azt hiszem semmire sem mennék nélküle. A mozdulatokkal ki tudom fejezni azt is, melyet szavakkal nem. És ez bámulatos. Az álmom, melyet soha senkinek sem mondtam el - apán kívül -, hogy egy nap táncos szeretnék lenni. Sosem tanultam senkitől, ez ösztönösen bennem volt. Csak kár hogy sosem jutottam el a színpadig...


Ez a bál lényegében nem volt olyan szörnyű, kivéve a pökhendi alakokat, akik túlságosan nagynak képzelték magukat, és előszeretettel beszéltek megvetően az összes jelenlévővel - köztük velem is.

- Azt hiszem mégis perkálnod kell majd ezért a kis "alakításért" - mondtam, majd bepattantam Harry fekete Range Roverébe. - És el kell intézned hogy egy hónapig ingyen ehessek a Nando's-ban.
- Ó, szóval most már feltételeket szabsz? - nézett rám felháborodva.
- Ennyi jár nekem. Azok után hogy holnap már az újságok címlapján fogok virítani veled... - Ezen mondataim után halkan felnevetett.
- Grace - Kicsit közelebb hajolt hozzám, majd mélyen szemembe nézett. - Köszönöm.
Már megint ez a nézés... Ezzel éri el hogy a csajok belezúgjanak. Talán hatásos lenne? Nálam biztos nem... Vagy mégis? Én magam sem tudtam.
- Már megint kezded!
- De mit? - kérdezte értetlenül.
- Ezt a... Ezt a... Tekintetet! - mutattam rá. - Ez az, amivel magadba bolondítod az összes csajt! De már mondtam. Miattam nem kell törnöd magad - mondtam flegmán, majd megforgatva szemeimet elfordultam.
Ezen mondataimra is csak nevetéssel reagált.
- Akkor hazavihetlek? - mosolygott rám.
- Kérni is akartalak rá.

A hazaút teljesen simán ment, egészen addig amíg üldözőbe nem vett minket egy csapat riporter - fotósokkal karöltve.
- Utálom hogy egy utat sem lehet paparazzik nélkül megtenni - Idegesen beletúrt hajába, majd folyamatosan a visszapillantó tükröt kezdte el bámulni. - Le kell fordulnunk az úton! - mutatott egy hosszú, sötét utca felé.
- Minek? Már úgyis tudják hogy "járunk", nem? - vontam meg vállam.
- Oké, de akkor sem akarom hogy minden lépésemet kamerák figyeljék...
- Mikor sztár lettél, tudtad hogy ez is benne van a pakliban nem? Te tudtad mire vállalkozol... - érveltem. Teljes mértékben kiállok amellett amit mondtam. Mikor sztár lett, tudnia kellett hogy ezek a hírnév velejárói.
- Megtennéd hogy a csípős megjegyzéseidet megtartod most inkább magadnak? - nézett rám idegesen, majd befordult a sötét utcába, miközben a fotósok egy kanyarban leszakadtak rólunk.
- Van egy ötletem! Nem kell a csípős megjegyzéseimet hallgatnod, ha most szépen hazaviszel! Egyébként tudod te egyáltalán hogy most hol vagyunk? - Kezdtem én is egyre idegesebbé válni, mivel amerre mentünk, ott lassan már út sem volt.
- Tudtommal én lakom régebb óta Londonban, úgyhogy légy oly szíves és ne navigálj! - oktatott ki.
- Inkább figyelj az útra te idióta mert mindjárt lesodródunk róla! - hadonásztam kezeimmel.
- Elég volt! Befognád végre?
- Merthogy? - kérdeztem vissza felháborodottan.
- Mert iszonyúan tudálékos vagy és az agyamra mész! - kiabált rám, miközben egyik kezével fejét fogta.
- Ha ennyire irritáló vagyok, akkor miért kérted meg hogy legyek az álbarátnőd? - szólaltam meg idegesen.
- Mert... - nem tudta befejezni mondatát, mivel a kocsija valami nagyon érdekes hangot hallatott magából.
Mindketten felkaptuk fejünket, majd az utat kezdtük el kémlelni.
- Hol a fenében vagyunk? - vontam fel szemöldököm.
- Fogalmam sincs - sóhajtott fel.
- Gratulálok, te... Navigátorkirály - forgattam meg szemeimet. - "Tudtommal én lakom régebb óta Londonban úgyhogy légy oly szíves és ne navigálj!" - utánoztam korábbi megszólását mély, búgó hangon, emlékeztetve rá hogy már megint milyen okos volt.
- Ha te egy élő GPS vagy, akkor kérlek mondd el merre vagyunk és fölöslegesen ne jártasd a szád! - szólt rám kioktató hangnemben.
- Tovább mennél? - kérdeztem idegesen. Egy pár másodperce már nem indult el, amit furcsálltam is.
Meglepetten rám nézett, majd próbálta elindítani a kocsit, azonban az meg sem mozdult.
- Miért nem indul el? - Egyre idegesebbé kezdtem válni.
Remek... Itt ragadtam a semmi közepén egy beképzelt celebbel. Mi jöhet még?
Kinézett az ablakon, majd felsóhajtott.
- Lecövekeltünk...
Hirtelen kicsaptam a kocsi ajtaját, majd azt véltem felfedezni hogy egy nagy adag sárba vagyunk beleragadva.
- Ezt nem hiszem el! - kiabáltam.
- Jaj ne! A kocsim! - mondta hisztis hangon.
- Szerintem a kocsidnál most sokkal fontosabb hogy kitaláljuk hol vagyunk!

Végül valahogy sikerült kikászálódnunk a kocsiból anélkül hogy érintkeznénk a sárral.
- Holnap hívnom kell egy autómentőt - húzta félre ajkait.
Előkaptam mobilomat, hogy felhívhassam anyát vagy a testvéreimet, de nem volt térerő.
- Nincs térerő! - szólaltam meg feldúltan.
- Induljunk el valamerre - utasított.
- Három útlehetőség is van... Mit súg a hatodik érzéked? - kérdeztem ironizálva, mire megforgatta szemeit.
- Oké, világítok a telefonommal. Gyere utánam - intett kezével, majd elindult, én pedig szorosan mögötte haladtam, fehér ruhám alja pedig erősen súrolta a sáros földet.


- Na... Most már van ötleted hogy hol vagyunk? - kérdeztem meg jó néhány perc csönd után.
- Hát... - fordult hátra. - Most mondanám hogy tudom, de akkor hazudnék - sütötte le szemeit.
- Pöpec... - sóhajtottam fel. - Ha veled találkozom, abból csak baj származik. Ja és remélem azt is tudod hogy normális esetben, saját akaratomtól vezérelve soha, semmilyen körülmények között sem jönnék össze veled.
- Ugyan Grace - lépett egy kicsit közelebb hozzám. - Fölösleges megjátszanod hogy nem jönnél velem össze - nézett rám sejtelmesen. Olyan közel állt hozzám hogy leheletét arcomon éreztem.
- Inkább süllyednék el a mocsárban - vontam fel szemöldököm, majd felszegett állal elsétáltam mellette.

- Várj! Most hová mész? - állított meg.
- Ha eddig nem tűnt volna fel, próbálok kiutat keresni ebből a lassan már dzsungelnek nevezhető erdőből - forgattam meg szemeimet.
- De egyvalamit árulj el nekem! Miért utálsz ennyire?
- Mert beképzelt vagy és azt hiszed mindenki szeret. Nos, fel kell hogy világosítsalak. Én abszolút nem szívellek! - néztem rá megvetően, majd átléptem egy utamba álló bokrot.
- Vagy csak féltékeny vagy az életemre... - suttogta elfordított fejjel, mire én csípőre tettem kezeimet és felháborodottan ránéztem.
- Na látod? Itt van még egy példa. Te azt képzeled hogy minden ember a te életedet akarja. És talán sokan akarják. De én nem tartozom közéjük... Hiszen, lehet hogy híres vagy és látszólag mindened megvan, de mégis te maradsz ki az élet legjobb dolgaiból. Nem élhetsz olyan életet mint egy átlagos tinédzser. Nem ruccanhatsz csak úgy le a haverokkal megnézni egy filmet. Nincs magánéleted...
- Most kimondtad azt ami hónapok óta kering a fejemben - gondolkodott el.
- Biztos hogy ez az amire minden ember vágyik?
- Hát, a rajongók minden rosszért pótolnak. Ők a mindenem - mosolyodott el, majd a földet kezdte el kémlelni.
- Na de ez... Ez egy pozitívum... Izé, benned - Nehéz volt elismerni hogy Harry talán mégsem annyira borzasztó mint ahogy elképzeltem. És hogy talán tévedtem. Ám ez még mindig nem jelentette azt hogy kedvelem.
- Nem volt olyan nehéz kimondani, ugye? - nevetett fel.
- De, nagyon is nehéz volt... - Erre a mondatomra ismét nevetéssel reagált. - Egyébként mi ez a bulizás, csajozás ezerrel életstílus? - kérdeztem, miután végre ismét elindultunk a sűrű növényzettel körülvett ösvényen.
- Fiatal vagyok - vonta meg vállát. - És csak élvezni akarom az életet. Csakhogy mostanában nem én döntök róla... És a menedzsment nem engedi hogy azt tegyek ami nekem jól esik - sóhajtott fel, majd kezeit zsebre tette.
Kissé remegni kezdtem, melyet hangos vacogásomnak köszönhetően Harry is észrevett.
- Tessék, vedd fel a zakóm - vette le magáról, mely alatt egy fehér, enyhén feszülős ing volt.
- Köszönöm - mondtam, majd magamra kaptam. - És mi van Shayyel?
- Shay? Ugyan - legyintett kezével, jelezve hogy ő nem annyira lényeges személy számára. - Belé nem vagyok és soha nem is voltam szerelmes. Tetszik, ezt nem tagadom. Nagyon vonzó lány. De belül semmi szépség nincs benne. És annyira felszínes én sem vagyok, hogy beleszeressek egy ennyire közönséges jellemű lányba.
- Épp annyira felfuvalkodott mint te - kacsintottam rá.
- Már megint kezded? - nevetett fel.
- Ne is számíts rá hogy abbahagyom a csipkelődést - böktem oldalba, majd halkan felnevettem.
- Na de mesélj te is valamit magadról! Hiszen ha a "barátnőm" vagy, akkor valamit csak tudnom kell rólad.
- Az én életem maga a megtestesült izgalom - mondtam nevetve. - Hát, tudod az a fajta lány vagyok, akit senki nem akar megismerni. Véleményeket alkotnak rólam, miközben nem is ismernek. A másik véglet pedig az hogy észre sem vesznek. Konkrétan levegőnek néznek... - Tényleg sosem tartoztam a népszerűek közé. Én voltam az árnyéklány. Nem nagyon voltak barátaim. Ha egyszer-egyszer volt is egy, az sem tartott sokáig. Erről mindig nehéz volt beszélnem.
Végre egy normális utcánál kötöttünk ki, ahol már voltak lámpák és ami a legfontosabb: emberek.  De egyáltalán nem volt forgalmas, csak néhány személy sétált el mellettünk vagy velünk szemben. A sötétben pedig senkinek sem tűnt fel hogy Harry áll mellettem.
- Hát pedig ha egy icipicit jobban megismer az ember, rájön hogy te egy nagyon őszinte és okos lány vagy, aki nem fél kimondani azt ami a szívét nyomja.
- Vicces, mert igazából rajtad kívül nem sok mindenkinek merem kimondani amit gondolok. Inkább meghúzom magam - sütöttem le szemeim, majd körmömet kezdtem el birizgálni.
- De ne tedd! Különleges lány vagy Grace - Hirtelen államnál fogva felemelte fejem, majd mélyen szemembe nézett. Kissé közelebb hajolt hozzám, majd tekintetét ajkaimra szegezte, aztán ismét szemembe nézett.
Lehunyta szemeit, majd én is ezt tettem.
A tökéletes pillanatot azt tette tönkre - vagy inkább mentett meg egy ostoba lépéstől -, hogy megcsörrent telefonom.
Akkor tudatosult bennem hogy majdnem megcsókoltam Harry Stylesot. A srácot, akit a hátam közepére sem kívánnék. Most akkor mi van velem?