4. rész: - Leszel a barátnőm?

Az első iskolai napom egyszóval maga volt a katasztrófa. Ahogy megéreztem. Egy láthatatlan árnyék leszek, mint mindig. Szinte senki nem foglalkozott velem, és azt hiszem ez várható is volt.
Sosem voltam az a lány, akire tapadnak a fiúk. Nem vagyok annyira belevaló, nagyszájú, mint akiért a fiúk többsége odáig van meg vissza.
Az osztálytársaim nagyja még a nevemet sem jegyezte meg. Pedig nem annyira hosszú, és nem is annyira bonyolult.
Te érezted már kívülállónak magad? Érezted már azt, hogy mindenhol olyan idegen vagy? Hogy nem találod a helyed, és csak csapongsz? Vagy csak egyszerűen félsz megmutatni a világnak hogy ki vagy valójában? Nos, én még a saját családomban is kívülállónak érzem magam. A többi, úgymond idegen helyen meg aztán végképp.
Pedig nekem is volt egy álmom, melyet soha senkinek nem mondtam el. És nagyon sokáig féltem megvalósítani. Azzal kapcsolatban is voltak bennem félelmek, hogy az emberek megtudják ki is vagyok valójában. Csakhogy erre lehetőséget sem adtak, mivel senkit nem érdekelte hogy egyáltalán létezem.



- Na milyen napotok volt? - szökkent oda hozzánk Georgi, majd követte őt Megan is.
- Sok tanulással teli... - sóhajtott fel Lola. - Egyébként egész jó. Mindenki rendes és nyitott volt velem szemben.
- Az enyém is király volt. Az első óra azt hiszem orosz volt. Nem értettem semmit, és fogalmam sincs hogy miért kerültem én oda, de megdobáltam a vén nyanyát papírgalacsinnal. És találkoztam egy sráccal, aki most jött ki egy javítóintézetből. Elég brutális dolgot csinálhatott, de nem mondta el mit. Szóval már barátom is van. Kyle a neve - mondta Jade.
Én egy pillanatra elbambultam és a könyveim szélét kezdtem el birizgálni.
- És neked Grace? - zökkentett vissza a valóságba Megan. - Milyen napod volt? - mosolygott rám.
- Nagyszerű... Tényleg - motyogtam. - Kábé az egész osztálynak fogalma sincs róla hogy ki vagyok. A második szünetben valaki fellökött, aztán azt mondta hogy "Bocs nem láttalak." Szóval ja, még láthatatlan is vagyok. Hurrá.
- Ó sajnáljuk - biggyesztette lefelé ajkait Georgi. - Nekünk viszont szuper volt. Egész nap a One Directionről társalogtunk néhány szintén rajongó osztálytársunkkal. Úgyhogy nagyon élveztük a mai napot.
- Jó nektek - mormoltam orrom alatt, majd becsaptam szekrényemet, vállamra vettem táskám és elindultam a suli kapuja felé.



Az esőt mintha dézsából öntötték volna, úgy szakadt a londoni utcák rengetegében. Én természetesen épp nem voltam zárt helyen, esernyő és esőkabát sem volt nálam, szóval gyakorlatilag bőrig áztam. Rám vall...
Táskámat fejem fölött tartva rohantam be anyukám legújabb munkahelyére, mely egy nagyon hangulatos kis cukrászda volt, ahol tortakülönlegességek sokasága virított a kirakatban.
Hajamból kicsavartam a vizet, majd lábaimat megtörölve elindultam anyu felé, aki éppen a pult mögött foglalatoskodott.
- Szia anyu. Na eddig hogy élvezed a munkát? - támaszkodtam könyökömre, majd a mellettem lévő székre dobtam táskám.
- Szervusz kincsem - hajolt közelebb hozzám, majd adott egy puszit homlokomra. - Képzeld, remekül! Üzletvezető lettem.
- Hát ez tényleg nagyszerű - mosolyodtam el, majd a pulton keresztül átöleltem.
- És ez még csak a kezdet - nézett rám sejtelmesen, melyet én egy kíváncsi, számon kérő pillantással viszonoztam. - Meggyőztem a tulajdonost hogy alkalmazzanak még egy pincért! Méghozzá téged. Szóval ezt a napot vedd egy amolyan... Próbanapnak - kacsintott rám, majd kezembe nyomta az egyenruhát jelképező fehér kötényt, melyen a Caffé Concerto logója virított.
Ez a hely elég sznob, azt meg kell hagyni. Mindenütt pezsgőt ivó és méregdrága sütiket majszoló emberek ültek, akik kifogástalan és márkás ruhákkal rendelkeztek. Ja és emellett még egy bárzongorista is játszott, amely még inkább valami előkelő hely érzését keltette bennem. És ez a kávézó természetesen az is volt...
Már munkám is van. Ennek örülök. Legalább lesz majd miből elrepülnöm Párizsba, melyet tizenegy éves korom óta tervezgetek. Csak eddig valahogy mindig fuccsba ment a tervem. Általában a fő ok az volt hogy nincs pénz. És mikor két éve a sulival sem mehettem el, úgy döntöttem magam fogom megkeresni rá a pénzt. Már volt valamennyi félretéve, de az még tényleg csak egy nagyon csekély kis összeg volt. Most viszont végre saját erőmből, és remélhetőleg nem túl hosszú idő alatt képes leszek megkeresni az utazáshoz hiányzó pénzt.
Magas copfba fogtam hajam, majd hozzákezdtem a munkához. 

* Harry szemszöge *

Úgy tűnt minden lecsendesedett körülöttem. Nem volt semmi más bizonyítékuk a Grace-szel való találkozásomra. 

A fiúkkal elhatároztuk hogy ma este partizunk egyet, lehetőleg nagy felhajtás nélkül. Ez ismét egy veszélyes húzásnak ígérkezett, mivel ezzel Paul terveit kereszteztem. 

A menedzsereddel nem jó ujjat húzni. Ezt saját tapasztalatból mondom. De akkor csak az érdekelt hogy partizzak, és csak azért sem azt csináljam, mint amit mondanak. Lázadni akartam, de nem tudom megmondani miért. Egyszerűbb ha erre fogom: fiatalság...

Shayyel, a fiúkkal, Eleanorral, Daniellelel és Perrievel sétálgattunk az utcákon, mikor még nem sötétedett be. Befordultunk egy hangulatos utcába, ahol utunkba esett a kedvenc cukrászdám. Úgy döntöttünk bemegyünk a nagy parti előtt.

Egy kedves, ismerős arcú nő köszöntött minket, aki néhány perccel később egy eldugott kis asztalhoz invitált minket. 

- Azonnal jön a pincérnő és felveszi a rendelésüket - mosolygott ránk, mire mi csak hevesen bólogatni kezdtünk. 

- Hmm... Annyira ennék most egy pisztáciás sütit - nyalta meg szája szélét Eleanor, majd rámosolygott Louisra.

* Grace szemszöge *

- Grace, kicsim, kimennél hátul a tízes asztalhoz? - szólt hozzám anyu futtában, mikor a konyhába sietett. 

- Máris megyek... - sóhajtottam fel, majd kezembe vettem a kis cetliket, melyek arra szolgáltak hogy feljegyezzem rájuk a rendelést, és elindultam. Lehajtott fejjel sétáltam, nem is törődtem vele hogy kik ülnek az asztalnál. 

- Mit hozhatok? - kérdeztem még mindig leszegett fejjel. 

- Én abból a répatortából kérnék egy szeletet - Hirtelen egy nagyon ismerős hang ütötte meg fülem, ezért felpillantottam, és hatalmas meglepetésemre - jobban mondva balszerencsémre - Louist láttam meg. - Grace? - kezdte el tátogni nevemet. 

Harrynek is leesett a tantusz, ezért csodálkozva bámult rám. 

Remek... Pont a legjobb formámban. Félig vizes hajjal, nulla sminkkel... Megalázó helyzet, ezen nincs mit tagadni. 

- Hé pincérlány - szólt hozzám lenézően Harry modellfejű csaja. - Van itt valami amiben nincs szénhidrát és cukor? - kérdezte még mindig ugyanebben a hangnemben, melynek hallatán fel tudtam volna képelni.

- Nos... Azt hiszem a vizet tudnám ajánlani - vágtam vissza frappáns válaszommal. 

- A kis mókakirálynő... Szánalmas - nézett rám a kis tökéletesség megvetően. 

- Hát ez szerintem elég vicces volt - mondta kuncogva Harry. 

- Oké... Másvalamit? - kérdeztem. 

- Én valami pisztáciásat kérek. Teljesen mindegy hogy mi az, csak legyen benne jó sok pisztácia - mosolygott rám egy kedves arcú lány, majd egy bólintás kíséretében lejegyeztem rendelését. 

- Akkor én egy kávét kérek. Cukormentesen, szójatejjel. És természetesen zsírszegényen - kacsintott rám a nagyképű, feltehetőleg modell. 

- Ennyi lesz? 

- Még egy forrócsokit - szólalt meg egy szőke lány, akiről rögtön leesett hogy kicsoda. Perrie Edwards. Megan jókedvének elrontója. Ugyanis ugyanabba a fiúba vannak beleesve.

- Rendben - bólintottam, majd elviharzottam. 

- Várjunk csak... Ezek nem a húgaid kedvencei? - kérdezte megvilágosodva anya.

- De... - forgattam meg szemeimet, majd a tálcára pakoltam rendelésüket. 

Nem akartam visszamenni, mert féltem hogy a nagyszájú modellcsaj megint kitalált valami "jó" kis szöveget, amivel lejárathatna.

A teli tálcával kezemben elindultam asztaluk felé, de majdnem minden egyes pillanatban elejtettem a kezemben lévő törékeny dolgok sokaságát. 

Mikor végre bárminek az eltörése nélkül odaértem az asztalhoz, a másodperc töredéke alatt elbotlottam, és néhány másodperc múlva már a földön voltam, körülöttem egy rakás kiborult forró itallal és összemorzsolódott sütivel. 

Kábé mindenki rajtam röhögött a cukrászdában. Csak én lehetek ilyen béna. Bár biztos voltam benne hogy azért estem el, mert valami az utamat állta. 

Homlokom tenyeremre támasztottam, majd a földbe süllyesztettem.

Annyira ciki volt ez az egész... 

- Pff. Kétballábas - mondta flegmán Shay, akinek időközben beugrott a neve. - Srácok, menjünk innen. 

Mind felálltak, majd elindultak kifelé, én pedig felültem, majd leporoltam magam. 

Hirtelen egy kezet láttam meg magam mellett. 

- Jól vagy? - Felnéztem, és megláttam hogy Harry áll mellettem. 

- Nem... - Nem fogadtam el segítségét, egyedül álltam fel. Szürke topomon megpillantottam egy hatalmas kávéfoltot. - Már eleget segítettél - forgattam meg szemeimet, majd elsétáltam. 

Pöpec... Ennyit a munkámról, és arról hogy valaha eljutok Párizsba. Mivel egy ilyen incidens után tuti hogy nem kapom meg a munkát. 

* Harry szemszöge *

Grace olyan más mint az összes lány akivel eddig találkoztam. Ő annyira valóságos... Viszont rühell engem. Úgyhogy ennyit erről.

A parti hatalmas volt. Nagyon jól éreztem magam. Csak éppenséggel az a baj, hogy a sárga földig leittam magam. És ezt a fotósok természetesen megörökítették. De persze én semmire nem emlékeztem. 

Másnap reggel kínzó fejfájással ébredtem, az ágyról félig lelógva. 

- Hol vagyok? Ki vagyok? - kérdeztem magamtól kómásan, majd felültem az ágyon.

Nagy nehezen feltápászkodtam, majd elindultam a fürdőszoba felé, hogy szanaszét álló göndör hajamnak valami normális formát varázsoljak. 

Mikor visszasétáltam szobámba, hirtelen mintha kipattantak volna szemeim. 

- Várjunk csak... Ha tegnap berúgtam... És a fotósok... Akkor az újság... Paul! - kiáltottam fel, miközben fejemet fogtam, és nagyjából olyan fejet vágtam mint akire most készül lesújtani egy tornádó. Nagyon megijedtem. Ha most megint kikerül egy cikk a lázadó Harryről, akkor hatalmas bajban vagyok. 

Lerohantam a nappaliba, hogy kifaggassam Louist a tegnap történtekről, és hogy megbizonyosodjak arról, hogy semmilyen újság címlapján nem virít az ittas fejem. 

De mikor leértem, hirtelen megtorpantam. Paul gyorsabb volt mint én. 

Dühös tekintete megrémisztett. 

- Hú... Izé, szia Paul! Mit csinálsz te itt? - kérdeztem kínomban mosolyogva, majd ajkamba haraptam. 

- Tudod te azt nagyon jól - válaszolta, majd kezembe nyomott egy napilapot, melynek vezércikkén én díszelegtem. - Egyre durvább életet él Harry Styles? - kérdezte idegesen azt, ami a cikkben volt leírva. 

- Sajnálom. Én... Hülye voltam - motyogtam, majd ledobtam kezemből az újságot és lesütöttem szemeimet. 

- Ilyenkor már késő megbánni. De! Hatalmas szerencséd van. Ha most nem találtam volna ki egy remek ötletet, akkor neked annyi lenne. 

- Milyen ötletet? - vontam fel szemöldököm. 

- Na idefigyelj. Te most el fogod játszani hogy van egy makulátlan előéletű, teljesen normális barátnőd. Ez bizonyos értelemben tisztára moshat.

- De hát nekem van barátnőm - néztem rá értetlenül. 

- Shay? Ugyan már... - nevetett fel gúnyosan. - Nem egy ilyen rossz "kislány" kell neked, mint ő. Hanem egy olyan, mint Grace. 

- Honnan tudsz a Grace-es ügyről? 

- Én mindent tudok. És egyébként sem ez a lényeg. Szóval, érted mire akarok kilyukadni? - nézett rám jelentőségteljesen.
- Hát izé... Nem igazán - vontam meg vállam.
- El kell játszanod a sajtó előtt hogy jársz Grace-szel. A rajongók imádni fogják a kis csajt, a sajtó és az emberek pedig jó néven fogják venni ezt a biztos pontot az életedben.
- Na jó de mi lesz Shayyel?
- Ó, rá ne legyen gondod! - legyintett kezével. - Már bejelentettem a sajtónak hogy szétmentetek - Ezt olyan könnyedséggel mondta ki, mintha az ő életéről lenne szó. De tudtommal ez az enyém, és az én döntéseim fogják meghatározni hogy hogyan alakul.
- Azért megkérdezhettél volna... - mormoltam orrom alatt.
- Idefigyelj kölyök! Velem te ne kekeckedj, mivel mindent nekem köszönhetsz. Többek között azt is hogy most megúszod ezt a kis affért, ami mostanság kicsit túl sokszor megesik veled. Nem gondolod? - kérdezte lenézően. El kellett fogadnom hogy Paul felettem áll. És neki is érdeke hogy a bandával minden rendben legyen.
- Jó oké. De Grace gyűlöl engem, gyűlöli a bandát... Akkor meg hogy vegyük rá erre? Mi haszna származna abból hogy olyan emberek sikerét szolgáltassa, akiket nem is szeret?
- Ajánlj neki pénzt, vidd el Hawaiira... Tudom is én! A lényeg hogy játsszátok el hitelesen ezt a kis kapcsolatot. És ha vége a körülötted lévő felhajtásnak ilyen értelemben, akkor tőlem aztán szét is mehettek. De az még nem most lesz. Világos?
- Értettem - bólintottam, majd levetettem magam a kanapéra Louis mellé, aki megszeppenve bámulta az eseményeket.
- Ja és még egyet elfelejtettem közölni. Ma lesz a jótékonysági bál, amit az Európában nehéz sorsú gyerekek oktatásáért szerveznek. Magaddal kell vinned Gracet is. Szóval gyorsan cselekedj - kacsintott rám, majd elköszönt és magunkra hagyott.
- Jó nagy szarban vagyok... - sóhajtottam fel, miközben mereven bámultam magam elé.
- Sok sikert tesó - veregette meg vállam Lou, majd felállt és elsétált.

* Grace szemszöge *

Mindig is olyan lány voltam, aki félt valóra váltani az álmait. Csak meghúzódtam a háttérben, és hagytam hogy egy árnyékként kezeljenek. Nem harcoltam azért, aki valójában vagyok. 

Egyedül apa volt az, aki mindig emlékeztetett azokra a fontos dolgokra, melyekre más nem. 

A vele való kapcsolatom nagyon bensőséges volt. Talán ő volt az egyetlen aki igazán megértett és hitt bennem. Ezért is fájt annyira hogy elhagyott és ilyen messzire taszított magától.

Emlékszem, kiskoromban mindig ő olvasott nekem mesét, mielőtt elaludtam. 

"

- Apa, az én életem is lehet egy tündérmese? 

- Igen kicsim. Csak egyvalamit kell tenned. Mindig higgy magadban és soha ne add fel az álmaidat! Légy önmagad és csak ez számít - puszilta meg fejem, majd betakart. - Szeretlek kicsim. 

- Én is szeretlek apa. Jó éjt! - mondtam, majd lehunytam szemeimet.

"

Szép emlékek. Kár hogy ő valószínűleg már nem is emlékszik rájuk. Neki mi már nem igazán számítunk, ahogy észrevettem. 

Felvettem egy fekete topot, rá pedig egy fehér inget, majd kifésültem hajam és lerohantam a lépcsőn. A nappaliban éppen Jade ült, aki egy tál popcornnal kezében laptopozott. 

- Te mit csinálsz? - Nagyjából úgy nézhettem rá mintha egy földönkívülit látnék. 

- Valakik összevesztek a facebookon. Olyan izgalmassá kezd válni, hogy úgy gondoltam kukoricával viccesebb. Ja és folytatni fogják twitteren! Komolyan mondom olyan mint egy film - nevetett fel. 

Megforgatva szemeimet leintettem, majd besétáltam a konyhába, ahol Andrew éppen egyetemi papírokat töltött ki. 

- Hogy megy az egyetemkeresés? - kérdeztem mosolyogva, majd leültem mellé. 

- Megtaláltam életem egyetemét! Texasban van. És olyan jó csajok járnak oda!

- Andrew... Az egyetemek nem csak jó csajokról és bulikról szólnak. Tanulni is kell - hangsúlyoztam ki a tanulni szót. 

Éppen szólásra nyitotta száját, mikor valaki csöngetett. 

Felálltam a székből, odacsoszogtam az ajtóhoz, majd mikor kinyitottam, nagyon meglepődtem a velem szemben álló vendéggel. 

- Szia - intett kezével Harry. - Bejöhetek? 

- Ha nagyon muszáj - sóhajtottam fel, majd odébb álltam hogy bejöhessen.

Georgi és Megan hirtelen megpillantották a látogatónkat, és akkor szó szerint elájultak. Harry ijedten nézett a földön fekvő eszméletlen lányokra, majd felvonta szemöldökét.

- Uramisten! - sietett a földön fekvő lányokhoz Lola. - Elájultak! És ez meg mit keres itt? - nézett Harryre meglepődve.

- Az egy nagyon nagyon hosszú történet. Egyszer elmesélem, ígérem - válaszolta Harry. - Most viszont inkább segíteni kellene az eszméletlen tesóitoknak. 

- El sem hiszem hogy egy ilyen visszataszító személyiség miatt képesek elájulni - forgatta meg szemeit Jade, mire Harry dühösen nézett rá.

Néhány másodperccel később anya is odament hozzájuk. 

- Elvisszük őket az orvoshoz. Jade, gyere, segíts kicipelni Megant. 

Elindultak az eszméletlen lányokkal, de mikor a lépcsőházba értek, hirtelen nagy koppanásra lettünk figyelmesek. 

Kinéztem, és azt láttam hogy Jade a szó szoros értelmében ledobta kezéből Megant, aki ezért a földre esett. 

Anya néhány sor káromkodás után felemelte Meget, majd elindultak a lépcső felé.

Jade az ablakból is képes lenne lehajítani őket, ez nem vitás. 

- Miért vagy itt? - szegeztem kérdésem Harry felé. 

- Elég érdekes családod van - nevetett fel. - Egyébként azért mert... Ne akadj ki jó? 

- A látványodnál nem tudsz lehervasztóbbat mutatni. Sem mondani - vázoltam fel neki a tényeket, mire halkan elnevette magát. 

- Ha megteszel nekem egy szívességet, kapsz tőlem ötezer fontot. 

- Oké, nem kell fizetned, mivel még egyébként is jössz ezer fonttal amiért nem kiáltottam el magam a múltkor - kacsintottam rá, mire elmosolyodott. - És ha pénzt kínálsz érte az már nem szívesség. 

- Jó, akkor figyelj. Hatalmas nagy galibába kevertem magam. Ha most nem mosom tisztára magam, akkor lőttek a jó kisfiús imidzsemnek. 

- Mire gondolsz? - vontam fel szemöldököm.

- El kellene játszanod hogy a barátnőm vagy - hadarta alig érthetően, majd ajkába harapott. 

- Várj várj várj! Mi van? - kérdeztem felháborodva, és ugyanannyira lesokkolva is. 

- Kérlek tedd meg értem - Szó szerint majdnem térdre ereszkedett, mire hátrahőköltem. 

- Oké, azért nem kell letérdelni. De ismétlem. Mi van? 

- Tudom hogy ez most sokként ért. De nem tartana örökké ez az állapot. Csak néhány hónap - mosolygott rám zavartan. 

- És nekem mi hasznom származna ebből? - fontam össze karjaim mellkasom alatt. 

- Olyan jótét léleknek tűnsz - mondta még mindig azzal az idegesítő vigyorral. 

- Várj, ezen gondolkodnom kell... Nem! - vágtam rá. 

- Ugyan kérlek! Annyira kellene a segítséged. Könyörgöm!

- És mi van Shayyel? - kérdeztem kíváncsian. 

- Shayt már "kidobtam" - mondta ki olyan könnyedséggel, melyen én magam is meglepődtem.

- Hogy érted azt hogy "kidobtad"? - ráncoltam fel homlokom.

- Később elmesélem... Na akkor? - nézett rám reménykedve. 

Néha annyira idióta tudok lenni... Belemegyek olyan dolgokba, amiket igazából nem is akarok. Mégis mi értelme van ennek? Én sem tudok kiigazodni magamon. 

- Na jó legyen - forgattam meg szemeimet, mire ő örömében kiáltott egyet. 

- Ez az ez az! Örök hálám Grace! - Majdnem kezet csókolt nekem, mire én fintorogva elrántottam azt. - Ja és még valamit közölnöm kell.

- Atyaég! Miféle "meglepetést" tartogatsz még? - kérdeztem ijedten.

- Ma lesz egy jótékonysági bál. Amire izé... Együtt kell mennünk - mosolygott még mindig kínosan.

- Ó, ez egyszerűen szuper! Más közölnivaló? 

- Nincs - bólintott. - Akkor most elmegyünk a ruhádért. 

Hatalmas... Király lenne ha meg tudnám mondani miért mentem bele ebbe az egész hülye játékba. 

De fogalmam sincs. 

Harry valami ruhaszalonba vitt, ahol fehér estélyi- és menyasszonyi ruhák sokasága vett körül.

Megbeszélte velem, hogy mindenkinek azt kell hinnie, mi tényleg járunk. Még a számára legjelentéktelenebb embereknek is.

- És, hogy ismerkedtél meg Harryvel? - kérdezte a szalonban dolgozó nő, miközben ruhát keresett nekem. 

- Öhm, izé... Hát szerelem volt első látásra - Mikor elfordult, hirtelen homlokon csaptam magam. Gondolkodj, gondolkodj, gondolkodj! - Egy koncert után - Ha belegondolok, ez nem is volt akkora hazugság, hiszen tényleg azután találkoztunk. Csak a találkozásunk után éppenséggel nem szerettünk egymásba. Sőt...

- Ez igazán romantikus - mosolygott rám, majd lekapott a vállfáról egy fehér ruhát, melyet azonnal odavitt hozzám. - Parancsolj - Mikor megláttam a ruhát, szemem káprázni kezdett. Sosem láttam még ehhez fogható szépséget...