8. rész: - Te más vagy mint a többi lány. (És egy díj.)

Megkaptam a második díjat is, aminek nagyon nagyon örülök. 

Köszönöm Lauraaaaa!♥ (http://icanchangeforyou.blogspot.hu/)

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell.
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

1.)

Ez a múltkor már megvolt...:)

2.)

1. Melyik a kedvenc színed? Pink.
2. Mi a legnagyobb álmod? Hogy világszerte elismert író legyek, és Londonban élhessek. És hogy találkozhassak az összes olyan emberrel, akikre felnézek.
3. Melyik a kedvenc sorozatod? Victorious.
4. Ha lehetne egy szuper képességed, mi lenne az? Hmm... Talán az hogy tudjak teleportálni.
5. Ha vissza mehetnél az időbe (bármelyik korba, évszázadba) hova mennél? A nyolcvanas évekbe.
6. Van olyan szereplő a blogodban, akit egy ismerősödről mintáztál? Hű, szinte az összes.:D:D
7. Miért szeretsz írni? Mert így ki tudom fejezni azt, ami szavakkal sokszor nem megy. És mert itt egy olyan világba csöppenhetek, amilyenben én szeretnék élni.
8. Ha valamelyik 1D tag megkérné a kezedet, mit mondanál? Egy hatalmas igent. És azt hogy most a világ legboldogabb emberévé tett.
9. Voltál már Londonban? Voltam. De egyszer nem elég!

10. Ki az az ember az ismerőseid vagy családtagjaid közül akire felnézel, és miért? Anyára, mert ő egy nagyon erős ember, aki talpon maradt a legnehezebb időszakban is.
11. Hány blogot olvasol összesen? Hármat vagy négyet.

3.) és 4.) 

A múltkor már továbbadtam akinek akartam, úgyhogy ezt most kihagyom. 

- Nagyon jól éreztem magam veled Grace - mosolygott rám Harry, miközben a St. James Parkból sétáltunk kifelé.
- Igen, én is - viszonoztam mosolyát, majd lesütöttem szemeimet.
- És tudod arra gondoltam, hogy mivel ez nem volt igazi randi, ezért lehetne egy olyan is. Mármint igazi. Grace, én szeretnék tényleg randizni veled - állított meg egy pillanatra, majd szembe fordult velem.
- Ez egy igazán... Csábító ajánlat - haraptam ajkamba, majd elmosolyodtam.
- Rendben, akkor holnap - kacsintott rám.
El sem tudtam hinni amit az imént mondott. Eddig talán csak két fiúval randiztam. De igazán szerelmes még sosem voltam. Ezért amit iránta kezdtem el érezni, teljesen ismeretlen volt számomra. Reméltem hogy Harry is ugyanazt érzi irántam, amit én iránta.



Egy hatalmas vigyorral arcomon léptem be lakásunk ajtaján. Lerúgtam lábamról tornacipőm, majd besétáltam a konyhába, mivel ebéd óta eléggé megéheztem. Kivettem a hűtőből egy doboz tejet, majd kiöntöttem egy tálba. Jó sokáig kellett keresgélnem mire megtaláltam a kedvenc müzlimet, de megérte, mivel már úgy éreztem menten éhen halok. Leültem, majd elkezdtem enni, de nem sokkal később lépteket hallottam a folyosóról.
- Szia - köszönt Jade. Ahogy hirtelen elém lépett, nagyon megijesztett. Kissé fel is ugrottam az ijedtségtől.
- Úristen. Megijesztettél - sóhajtottam fel. - Mit csinálsz ilyen későn? - kérdeztem.
- Úgy gondoltam alapítok itt is egy állatkitömőklubot. Már van is rá három jelentkező. És holnap lesz az első gyűlés - Hát igen... Jade különös szerzet, ezt el kell ismerni.
- Aha - mosolyogtam zavartan, majd bólintottam egyet.
- Neked viszont le sem lehet vakarni a vigyort az arcodról. Jól érezted magad azzal a kis egoistával?
- Nem is egoista!
- Ó, szóval már véded is.
- Én nem védem! - csattantam fel. - De azt hiszem félreismertem... - gondolkodtam el. - Harry őszinte, kedves és megértő. Nagyon megkedveltem - mosolyodtam el a földet bámulva, majd fülem mögé tűrtem hajam.
- Ezt kötve hiszem. Na, én meguntam a Harryről szóló ódáidat hallgatni, úgyhogy visszamegyek a szobámba - mondta szokásos bunkó hangnemében, majd elsétált.
Most még Jade sem tudott kihozni a sodromból. Olyan érzésem volt, mintha nem is a földön lennék. Hanem valahol a felhők között. Azokban a pillanatokban azt gondoltam ezt az érzést senki sem veheti el tőlem.



Reggel álmosan kikászálódtam ágyamból, majd megdörzsöltem szemeimet és kinyújtózkodtam. Az idő már ilyen korán is napos volt és kellemes, aminek nagyon örültem. Odabotorkáltam a szekrényemhez, majd kikaptam belőle egy fekete topot, egy fehér, kissé kopottas pólót és egy világoskék halásznadrágot.
A fürdőben gyorsan elkészültem, majd rohantam is a konyhába hogy megreggelizzek.

A suliban ismét egy unalmas és rossz napot kellett végigszenvednem. Azt gondoltam hogy az ebédnél már semmi rossz nem érhet, de tévedtem...
Egy nagy adag áfonyaturmixszal kezemben elindultam Meganék felé, de néhány másodperccel később arra lettem figyelmes hogy valaki nekem jön, ennek következtében pedig az egész lila trutyi a ruhámra borul.
Az egész ebédlő rajtam röhögött, szóval a mai napon is megvolt hogy miért lettem a nevetség tárgya.
Amint az "elkövető" megfordult, alaposan szemügyre vettem. Egy tipikus menőcsávó jött nekem, akinek hatalmas udvartartása van. Arra mertem következtetni hogy ő lehet a suli királya. Amanda pedig a királynője.
- Ó, de béna vagyok... Ne haragudj! - mondta, majd egy bocsánatkérő mosolyt intézett felém.
- Aha... Persze, sajnálod - forgattam meg szemeimet, majd elsétáltam.
- Hé, várj! Tényleg sajnálom - ragadta meg karom. - Dan vagyok. Hát te?
- Grace - vetettem oda.
- Hogyan engesztelhetnélek ki?
- Úgy, ha most szépen visszasétálsz a kis világodba, ahol mindenki istenít. Na szia - löktem el utamból, majd elmentem.
- Remélem látlak még - kiabált utánam.

- Ki volt ez? - vonta fel szemöldökét Lola.
- Ő Dan, a suli legklasszabb pasija. Legalábbis a többiek szerint - mondta Megan.
- Hát nem tudom, engem nem igazán nyűgözött le... - szólaltam meg, miközben a lila turmixlevet próbáltam letörölni magamról.
- Hát azt nem csodálom, azok után hogy ilyen cikis helyzetbe hozott - nevetett fel Georgi.
- Örülök neki hogy te ezen ilyen jól szórakozol... - forgattam meg szemeimet.

Igen, ezen a nem túl szenzációs napon csak azt tartott életben hogy délután találkozhatok Harryvel. Persze amikor Georgi megtudta hogy igazából randizunk, teljesen kibukott. Szó szerint tört-zúzott, de aztán valahogy sikerült lenyugtatnunk.

Sosem reagálom túl az ilyen "Mit vegyek fel egy randira?" dolgokat, de azért nem akartam a legszakadtabb ruhámban elé állni, hiszen mégiscsak egy igazi randiról van szó. Nem is akárkivel...
- Kitalálom... Nem tudod mit vegyél fel, ugye? - állt meg összefont karokkal az ajtónak dőlve Megan.
- Eltaláltad - sóhajtottam fel, majd lerogytam a földre.
- Hát, ha akarod segíthetek. Nem szeretném hogy a nővérem nem megfelelő ruhában randizzon Harry Styles-szal - ölelt át, majd odasétált a szekrényemhez.
Néhány percig csak állt, és bámulta a szépen összehajtott ruhadarabokat.
- Grace, Grace, Grace... Sosem értettem a stílusodat - nézett rám tanácstalanul.
Megan mindig is a legcsinosabban öltözködő lány volt ötünk közül. Nekem ellenben sosem volt mérvadó a divat. Persze természetes hogy nem ronda ruhákat hordok, de megvan a sajátos stílusom, ami Megan szerint nem elég csajos és trendi.
- Oké, gondoljunk csak bele... Harry biztosan azt akarja hogy természetes legyél - jelentette ki, melyre heves bólogatással reagáltam.
Néhány másodperc után kikapott a szekrényemből egy virágokkal és pillangókkal díszített fehér rövid ujjú pólót, ehhez pedig úgy gondolta hogy egy sötétkék szűk szárú farmer passzol a legjobban.
- Tökéletes leszel Grace - mosolyodott el elégedetten.
- Köszönöm - adtam egy puszit fejére, majd elindultam a fürdőszoba felé hogy rendbe tegyem magam.

Izgultam. Tényleg izgultam. Tényleg tetszik Harry. Nagyon is... Ezért azt akartam hogy minden tökéletes legyen.
Izgatottan sétáltam be a nappaliba, majd levetettem magam Lola mellé.
- Kicsim, apa szeretne beszélni veled - sétált be a helyiségbe anya, majd odanyújtotta a telefont, jelezve hogy beszéljek apával.

- Szia apa - szóltam bele.
- Szia kicsim. Szóval randizol... Mondd meg ennek a Harry gyereknek hogy csak óvatosan, és semmit sem elsietni - Apu ilyen téren eléggé aggódós. Talán kissé túlságosan is. A kijelentései pedig olykor zavarba ejtőek.
- Apa, nyugi. Ez csak egy randi. Ráadásul csak az első. Szóval semmi ok az aggodalomra - nyugtattam kuncogva.
- Jól van - sóhajtott fel. - De azért csak tartani azt a két lépés távolságot - utasított komoly hangon. Szinte láttam az arcát magam előtt, amikor ezt mondta.
- Persze persze - forgattam meg szemeimet nevetve.
- Szia Grace, légy jó.
- Te is apu. Szeretlek - tettem le a telefont, majd visszaadtam anyának.

Mikor meghallottam hogy csengetnek, biztos voltam benne hogy Harry az. Szívem elképesztő sebességben kezdett el verni. Magam sem tudtam felfogni az érzéseimet.
Vettem egy mély levegőt, majd kinyitottam az ajtót. Nekem is azonnal hatalmas mosolyra húzódtak ajkaim, amikor megpillantottam Harryt, amint az ajtófélfának támaszkodva vigyorog.
- Szia Grace - nézett mélyen szemeimbe.
- Szia - pirultam el, majd lesütöttem szemeimet.
Beinvitáltam Harryt, majd utasítottam hogy üljön le egy pillanatra, amíg bepakolok a táskámba.

- Anyu, kérlek ne rettentsétek el tőlem - céloztam arra hogy ne mondjanak neki semmi hülyeséget.
- Persze kicsim. Akkor igyekszem Jade-et távol tartani tőle - veregette meg vállam, majd elsétált.


Reméltem hogy semmi baromságot nem mondtak neki, azonban amikor Harry eléggé feszengve ült a kanapénkon, arra mertem következtetni hogy történt valami.
- Minden oké? - léptem be a nappaliba.
- Minden teljesen oké. Kicsit beszélgettem Harryvel - vigyorgott rám ördögien Jade.
- Amíg nem voltál itt, Jade és Harry jól összevesztek - mondta Megan.
- Oké, nem akarom tudni a részleteket - emeltem fel kezeimet védekezésképpen, majd felnevettem.
Néhány perccel később megtudtam hogy csak egy kis gyerekes vita volt köztük, ami persze várható volt, mivel Jade köztudottan rühelli Harryt.


Végül sikerült megszabadulnunk az őrült családomtól, és elindultunk a randi színhelye felé, melyet én még nem tudtam.
- Na és hová fogunk menni? - mosolyogtam rá.
- A London Eyehoz - viszonozta mosolyom, majd megrázta haját.
- Nagyon kíváncsi vagyok. Fantasztikus lehet látni onnan az egész várost.
- Igen az - nézett el a távolba még mindig mosolyogva. - Egyébként, nagyon jól nézel ki - bókolt.
Arcom olyan pirossá vált, hogy egy paradicsom színével vetekedett.
- Köszönöm Harry - bólintottam. - Te is jól nézel ki - mondtam, miközben eltűrtem egy arcomba lógó hajtincset.
- Köszönöm - nevetett fel halkan. - Tudod ez a randi... Olyan igazi. Azt hiszem mostanság ez hiányzik az életemből - szegezte tekintetét az aszfaltra. - Örülök hogy te Harryt látod bennem, nem pedig csak a One Direction egyik tagját.
- Hát, én azt a Harryt kedveltem meg, aki csak szimplán egy egyszerű fiú. Aki mellett laza lehetek. És önmagam.
Rám szegezte tekintetét, majd egy finom mozdulattal kezemhez nyúlt, és összekulcsolta övéivel.
Abban a pillanatban szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem menten kiugrik helyéről. A legjobb pedig az volt az egészben, hogy az ő gesztusaiból is arra mertem következtetni, hogy tényleg kedvel. Ahogyan én is őt.

Egy kiadós séta után odaértünk a London Eyehoz, ahol még körülbelül fél órát kellett sorba állnunk ahhoz, hogy feljuthassunk.
Amíg a sorban álldogáltunk, sokat beszélgettünk. Néhány rajongó is odajött hozzánk, és egyikük meg is jegyezte hogy mennyire aranyosak vagyunk együtt.

- Grace, én nem szeretném hogy ez a kapcsolat ne legyen igazi - suttogta fülembe, nehogy más is meghallja.
- Én sem szeretném - ráztam meg fejem, majd elmosolyodtam, mire ő is ezt tette.


A London Eyeról tényleg gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Amikor felértünk a tetejére, izgatottan sétáltam oda a kabin széléhez, hogy kikukkanthassak és jól szemügyre vehessem a szebbnél szebb épületeket.
Hirtelen azt éreztem hogy valaki mögém lép, és átnyúl vállam fölött.
- Látod? Ott van a St. James Park. És a fal, ahol tegnap ültünk - mutatott oda. Nagyon apróban tényleg lehetett látni.
Ahogy szinte hozzám simult, szó szerint majdnem libabőrös lettem.Nem tudtam uralkodni az érzéseimen, de őszintén szólva nem is akartam.
Mikor végigértünk a körrel, úgy döntöttünk visszamegyünk a Trafalgar Square-hez. Ezt a szokásos piros, emeletes buszon tettük meg.
Ilyen buszon utazni élmény. Olyan más, mint amilyenhez egy külföldi ember hozzá van szokva.


A Trafalgar Square-en lehetőségem volt közelről is megcsodálni azokat az oroszlánokat ábrázoló szobrokat, Harry pedig még képet is készített rólam velük.
A tér közepén álló szökőkútnál is csinált képet, azonban mikor egy pillanatra elnéztem, kapott az alkalmon és lefröcskölt.
- Hé! - kiabáltam nevetve, majd visszavágtam.
Néhány percen belül már annyira vizesek voltunk, hogy hajunkból csavarni lehetett a vizet. Az emberek érdekesen bámultak ránk, de nem nagyon törődtünk vele. Jól éreztük magunkat, és csak ez számított.

- Nem tudom te hogy vagy vele, de én éhen halok - sóhajtott fel.
- Én is éhes vagyok - mosolyogtam rá.
- Voltál már Nando's-ban?
- Még nem - válaszoltam.
- Hát akkor most elmehetnénk - kacsintott rám. Természetesen rábólintottam az ötletre.
A térhez közel van egy Nando's, amely tényleg csak néhány utcára van onnan.
Már kopogott a szemem az éhségtől, ezért nagyon örültem hogy végre táplálékhoz juthatok. A Nando's pedig állítólag jó hely, szóval nem aggódtam hogy nem fog ízleni amit ott kapok.
Két perc várakozás után a pincérnő levezetett minket egy lépcsőn, ahol sok-sok asztal volt, oldalt pedig kis bokszok, ahol eldugottan lehetett étkezni. Mi egy ilyenben ültünk le.
Az étlapon nem sok étel szerepelt, de amik rajta voltak, azok mind étvágygerjesztőnek tűntek. 
- Választottál már? - mosolygott rám Harry.
- Igen. Azt hiszem közepesen fűszeres csirkeszárnyat kérek - mosolyodtam el én is.
- Oké, akkor megyek és rendelek. Milyen italt hozhatok neked?
- Colát - böktem ki hirtelen ami először eszembe jutott.
Bólintott egyet, majd felállt és elment a pulthoz.
Néhány perce már üldögéltem ott, mikor hirtelen egy ismerős arc huppant le velem szemben.
- Szia... Grace, ugye? - Néhány másodperc után tudatosult bennem hogy Shay, az idegesítő volt barátnő ült le hozzám.
- Mit akarsz Shay? - kérdeztem nem éppen a legkedvesebb hangnememben.
- Vizes haj, ruha... Nando's... Szóval te is - beszélt titokzatosan. Kijelentése után nedves hajamhoz nyúltam, majd elgondolkodtam.
- Mire akarsz kilyukadni? - vontam fel szemöldököm.
- Fogadjunk ugyanarra a helyre vitt randizni, ahová engem is, és az összes többi lányt, akikből lássuk be, elég sok van neki. Először megnéztetek egy látványosságot és kedveskedett. Aztán a Trafalgar Square-nél hülyéskedtetek a szökőkútnál. Most meg eljöttetek a Nando's-ba. Haz már csak ilyen. Mindenkit ugyanoda visz - vonta meg vállát, majd intézett felém egy sajnálkozó pillantást.
Meg sem várva válaszom felállt, majd visszament az asztalához, ahol sok látszólag népszerű ember ült.

Gondolhattam volna. Miben is lennék más mint a többi lány? Ugyanoda visz randizni ahová mindenki mást. Csak egy újabb préda vagyok a kis vadászkalandjában. Hogy is dőlhettem be neki? Annyira ostoba vagyok...
- Már itt sem vagyok - motyogtam, majd felálltam és kiviharzottam az étteremből, lehetőleg úgy hogy a pultnál álldogáló Harry ne vegye észre.



Idegesen törtem be a ház bejárati ajtaját, majd a falhoz hajítottam táskámat, és berohantam a konyhába.
Duzzogva leültem, majd felsóhajtottam.
Hirtelen anya lépett be a helyiségbe, és bizonyára észrevette rajtam hogy nincs jó kedvem.
- Valami baj van szívem? - ült le mellém.
- Szerinted? - kérdeztem flegmán. Nem akartam rajta levezetni, de nagyon ideges voltam. - Egy idióta vagyok.
- De miért? Történt valami? - kíváncsiskodott.
- Inkább hagyjuk - forgattam meg szemeimet. Nem akartam vázolni a tényeket arról, hogy milyen idióta módon hagytam magam bedőlni.
Felálltam a székről, majd odasétáltam a hűtőhöz és kivettem belőle a meglehetősen méretes dobozban található csokifagyit.
Egy kanállal és a fagyival visszaültem anya mellé, majd elkezdtem enni. A csoki mindig segít ha bánatom van. De azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül.
- Jaj ne. Csokis fagyit eszel, közben durcás képet vágsz? Szerelmi bánat? - lépett oda hozzám Lola.
- Eltaláltad - sóhajtottam fel, majd ismét belekanalaztam a fagyiba.

Hirtelen csöngetésre lettünk figyelmesek.
- Kinyitom - forgattam meg szemeimet, majd felálltam és az ajtóhoz sétáltam.
Mikor kinyitottam, még idegesebb lettem, pedig az szinte már lehetetlennek tűnt.
- Szia Grace. Miért mentél el? - kérdezte mosolyogva, mire én ingerülten rácsaptam az ajtót.
- Menj el Harry! - mondtam idegesen az ajtón keresztül.
- De Grace - szólalt meg ismét mentegetőzve.
- Csak tűnj már el! - kiabáltam, majd elrohantam a szobámba.
Anya, Lola, Georgi, Megan és Jade is szemtanúi voltak ennek az elég érdekes párbeszédnek. A szobámból hallottam hogy valamelyikük kinyitja az ajtót.

- Szia Harry - szólalt meg anya. Nyilvánvalóan ő nyitott ajtót.
- Jó napot. Maga tudja mi történt, ami miatt ennyire feldúlt? - kérdezte Harry.
- Fogalmam sincs. Nem mondta el nekünk. Esetleg szeretnél bejönni, és megbeszélni vele a dolgokat?
- Nem, köszönöm. Lemegyek a ház elé, és megvárom ott - Arra mertem következtetni hogy azért nem akar a házban maradni, mert fél Jadetől. Mind félünk tőle, ez teljesen érthető.
- Rendben - válaszolta anya, majd becsukta az ajtót.

Idegesen feküdtem ágyamon, mellkasom alatt összefont karokkal, már vagy huszonöt perce.
- Grace, Harry már majdnem fél órája a ház előtt álldogál - tört be a szobámba Megan, akit követett Georgi is.
- Elég elszánt - motyogta Georgi.
- Pedig teljesen fölöslegesen áll itt, mivel nem akarom látni többet - mormoltam, miközben mereven bámultam magam elé.
- Anya, Lola és Jade már popcornnal a kezükben állnak az ablak előtt, azt várva hogy mikor megy el. Talán soha? - tette fel kérdését Megan.
- Na jó elég a műsorból - mondtam idegesen, majd felálltam és kisétáltam a nappaliba. - Nyugodtan elállhattok az ablakból, mert most szépen elküldöm Harryt. A műsornak vége - mentem át gyors léptekkel a helyiségen, majd felvettem tornacipőmet és lesétáltam a lépcsőházon keresztül házunk elé, amely egy elég forgalmas utca járdája.

Amint kiléptem az ajtón, megláttam hogy Harry a lépcsőn ülve bámulja az utcát.
- Menj el Harry. Fölösleges itt maradnod - Amint meghallotta hangom, azonnal felpattant és felém fordult.
Én éppen visszaindultam volna a lépcsőházba, mikor megállított.
- Nem megyek el, amíg nem mondod el mi a baj - állt meg előttem széttárt karokkal, válaszomat várva. - Láttam hogy Shay is ott volt az étteremben. Ő mondott valamit, ami miatt ennyire haragszol rám?
- Nézd Harry. Nem szerepel a terveim között egy hülye románc egy hülye, nyálas szépfiúval, aki ugyanoda visz randizni ötezer lányt! - emeltem fel kissé hangom.
- Mi van? Ezt mégis honnan veszed? - értetlenkedett.
- Shay mondta hogy őt is ugyanoda vitted... És az összes többi lányt, akikből elég sok van. Én viszont nem akarok csak a következő lány lenni a kis levadászott csajokról készült listádon - magyaráztam ingerülten, majd rámutattam. - Úgyhogy szerintem jobb lenne ha ezt most itt lezárnánk. Te pedig szépen kereshetnél valaki mást, akivel elmész ugyanarra a randira, és megcsinálod vele ugyanazokat a dolgokat amiket velem és az összes többi lánnyal. Zárjuk le ezt az egészet, oké? - Ezúttal már nyugodtabban beszéltem, majd megfordultam és elindultam visszafelé a lépcsőházba.
- Grace, várj már! Miért nem hiszed el nekem hogy veled most másnak érzem ezt az egészet? Igen, lehet hogy rengeteg lánnyal randiztam mostanság. De ez csak azért volt mert valaki olyat kerestem, mint amilyen te vagy! - szólt utánam. - Komolyan ezért borultál ki? Emiatt vagy ennyire dühös rám?
Itt már végleg betelt a pohár. Még neki áll feljebb? Velem senki ne szórakozzon. Főleg ne egy ilyen.
Mivel már eléggé messzi álltam tőle, vettem egy lendületet, majd elindultam felé, gyors lépteket véve.
- Oké, ez már több a soknál! Képes vagy engem hibáztatni ezért az egészért, amikor mindketten tudjuk hogy nem én szúrtam e... - Kiabálásom közepette hirtelen megakadt szavam, mikor Harry magához rántott, és puha, mézédes ajkait enyémekre tapasztotta.
Akkor jött el az a pillanat, mikor végleg elveszítettem az eszem. Ő kezeivel átkulcsolta derekamat, én pedig beletúrtam hajába. Azt hiszem ennél tökéletesebb nem is lehetett volna. Ugyan nem úgy képzeltem el az első csókunkat hogy éppen leordítom a fejét mielőtt ez megtörténik, de azt hiszem ez pont így volt a legjobb.
- Te más vagy mint a többi lány - simított végig arcomon, mikor ajkaink egy pillanatra elváltak egymástól.
Én csak mélyen belenéztem szemeibe, majd tekintetem ismét ajkaira szegeztem.
Arcom egy finom mozdulattal közelebb húzta övéhez, majd ismét megcsókolt. Csak szorított, és nem akart elengedni. Ahogy én sem őt. Akkor úgy éreztem, hogy az a pillanat akár örökké is tarthatna, mert nem bánnám. Nem bánnám, ha soha többé nem engedne el karjai közül.

7. rész: Kedvellek.

Telefonom csörgésére ébredtem fel. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, csak álmosan fogtam fejem, miközben próbáltam kissé felfrissülni, annak érdekében hogy ki tudjak kászálódni az ágyból. Félig még nedves hajam - mely nem tudott teljesen megszáradni az este - arcomba lógott.

Fáradtan megdörzsöltem szemeimet, majd elindultam a saját szobám felé, hogy kivehessek szekrényemből valami teljesen száraz, tiszta ruhát.
Amint beléptem a szobába, a nap fénye erősen belesütött szemembe. Gyorsan végignéztem a falakon, melyeket jobbára párizsi látványosságok képei díszítettek. 
Kinyitottam ablakomat, majd kihajoltam hogy megnézzem milyen az idő odakint. Nagy örömömre azt véltem felfedezni hogy az idő kellemesen friss, az égen pedig szinte egyetlen felhő sincs. Lélekben fel kellett készítenem magam, hogy Londonban ilyet nagyon kevésszer fogok látni. Épp ezért úgy gondoltam kihasználom a mai napot.
Kikaptam ruhásszekrényemből egy farmer halásznadrágot, egy szürke topot, melyre egy vajszínű inget vettem, és egy fekete tornacipőt.
Hajam gyorsan átfésültem, majd elindultam az ebédlő felé, ahol már az összes drága családtagom jelen volt.
- Jó reggelt - motyogtam, majd leültem Megan mellé.
- Kisasszony... Lenne szíves elmondani hogy hol járt tegnap este? - állt meg előttem anya összefont karokkal.
- Megmagyarázom - sóhajtottam fel. - Egy bálon voltam.
- Egy bálon? - kérdezett vissza, majd felvonta szemöldökét. - És mit kerestél te egy bálon? Ja és még valamit árulj el Grace Harris. Milyen magyarázatot tudsz arra adni hogy hajnali egykor vergődtél haza?
- Anyu ez bonyolult...
- Ó, egyáltalán nem az! - szólt közbe Meg. - Majd én vázolom a tényeket - mondta, majd felállt és elkezdett körbe-körbe járkálni az asztal körül. - Grace elvállalta hogy álrandizik Harryvel, aki megkérte hogy menjen el vele egy bálba. Bizonyára néhány affér megakadályozta azt hogy időben hazaérjen. Nos, ennyi - S ezzel visszaült helyére.
Egy reménykedő pillantást vetettem anya felé, abban bizakodva hogy nem kell tovább vesézgetnünk ezt a témát.
- Hát jó - Vett egy mély levegőt. - Egyenlőre megelégszem ezzel az ugyan elég furcsa, de részben kielégítő magyarázattal. - De ezzel még nem végeztünk kis hölgy - mutatott rám fenyegetően, majd odasétált a hűtőhöz.
- Egyszerűen képtelen vagyok felfogni hogy lenyúltad a pasim - kezdett el hisztizni Georgi.
- Georgi. Harry sosem volt a pasid - forgattam meg szemeimet.
- Dehogynem. Csak ő... Ő éppenséggel még nem tudott róla - adta meg bugyuta válaszát, majd belekanalazott gabonapelyhébe.
- De ha már itt tartunk... Milyen színű a szeme közelről? - faggatózott Megan.
- Zöld... Smaragdzöld - gondolkodtam el.
- Ó ezt nem hiszem el! Én is látni akarom! - kiabált Georgi.
- Nyugodj meg. Az a legkevesebb hogy bemutatlak neki - kacsintottam rá, majd összeborzoltam haját. 
- Hogy vagytok képesek két másodpercnél hosszabb beszélgetést folytatni arról a nyálas képű ficsúrról? - nézett ránk döbbenten Jade.
- Mi ezt sosem fogjuk megérteni - veregette meg Jade vállát Lola, majd folytatta reggelijét.
Andrew egész reggeli alatt csak csöndben bámult maga elé.
- Andrew, valami baj van? - hajoltam oda hozzá.
- Ami azt illeti igen... - sóhajtott fel. - Anyuék azt hiszik hogy biztosan felvettek az egyetemre Texasban. De valójában nem. És igazából most muszáj Texasban találnom egy munkát, hogy apu is azt higgye egyetemre járok.
Andrew sosem volt egy IQ bajnok. Egyszerűen lusta és hanyag, a tanulás pedig sosem volt fontos neki.
- Én mindig mondtam hogy tanulnod kellene - mormolta Lola.
- A te kis okoskodó megjegyzéseidre most nincs szükségem - oktatta ki Andrew.
- Oké gyerekek, ne veszekedjetek - csitítottam le őket. - Andrew, inkább mondd el anyáéknak, minthogy életed végéig valami minimálbért fizető autómosóban kelljen dolgoznod.
- Mit kell Andrewnak elmondania? - lépett be az ebédlőbe anya kíváncsiskodva.
- Semmit - válaszoltuk kórusban egy angyali mosollyal arcunkon.



Gyűlölöm hogy sehol nem tudok beilleszkedni. Éreztem hogy ugyanaz lesz mint Texasban. Mindenki égőnek tart és senki nem ad lehetőséget arra, hogy megmutathassam ki vagyok valójában.
Nincs annál rosszabb érzés, mint mikor csak csapongsz az emberek között, és bármennyire szeretnéd, mégsem találod a helyed. Én minden egyes nap így érzem magam. Kirekesztve.

Unottan végigsétáltam az iskola folyosóján, majd a végén megálltam, ahol egy hatalmas tábla volt rajta ezernyi szórólappal. Megan is előtte ácsorgott, ezért gondoltam megkérdezem mi jót csinál itt.
- Miért álldogálsz itt Megan? Van valami érdekes ide felfüggesztve? - léptem mellé, majd rámosolyogtam.
- A szakköröket nézegetem - viszonozta mosolyom. - Arra gondoltam jelentkezek az énekkarba. Hiszen mindig is az éneklés volt az álmom - gondolkodott el.
- Gyönyörű hangod van Meg, úgyhogy ebben csak támogatni tudlak - Miközben megsimogattam vállát, szemem hirtelen megakadt egy hirdetésen, mely arról szólt hogy az iskola indítana egy tánckört, ahová minden érdeklődő diákot szívesen várnak.
Megan bizonyára észrevette hogy milyen arckifejezéssel bámulom azt a hirdetést. Igen, csupán apa volt az aki tudta mennyire kimondhatatlanul szeretek táncolni. De azért valamelyest Meganék is tisztában voltak vele hogy érdekel ez a művészeti ág.
- Grace, én láttalak már táncolni. És elképesztő voltál! - bátorított. - Jelentkezz, és meglátod hogy nagyszerű leszel. Talán ez lehetne az első lépés az álmaid megvalósításához - mosolygott rám, majd átölelt.
- De nem lehet... - bámultam magam elé üres tekintettel.
- Most ugye csak viccelsz velem? - fordult velem szembe csípőre tett kezekkel. - Mégis miért ne lehetne?
Felsóhajtottam, majd eltűrtem egy arcomba lógó hajtincset.
- Mert az osztály ügyeletes barbi babája Amanda ma nagy büszkén hirdette hogy idén is őt választották meg a vezérszurkolók kapitányának. És igen, azt is kijelentette hogy bármilyen táncos esemény vagy verseny is legyen, ő oda biztos jelentkezik. Én meg csak egy lúzer vagyok, és nem akarom előtte és az udvartartása előtt még jobban lejáratni magam - sóhajtottam fel ismét.
- Mindig is utáltam az ilyen feltörekvő kis libákat - szorította ökölbe kezeit. - De Grace, nem hagyhatod hogy egy ilyen kis hadd ne mondjam ki micsoda uralkodjon rajtad, és megakadályozzon bármiben is!
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen sikítást hallottunk meg a folyosó másik végéről.
- Gondolhattam volna... - forgattam meg szemeimet, miután tudatosult bennem hogy Georgi rohan felénk ordítva.
- Te meg mi a fészkes fenéért rohansz végig a folyosón sikítva? - nézett ikertestvérére értetlenül Megan.
- Az iskolaújság kihirdette hogy egy tizedikes csajnak van a legszebb haja a suliban! Kiakasztó és elképzelhetetlen hogy nem az enyém! - Szinte már sírt, de ez nála teljesen normális, ha a hajáról van szó.
- Georgi... Még csak pár napja járunk ide. Az iskola háromnegyede valószínűleg azt sem tudja hogy ki vagy - vázoltam fel neki a tényeket.
- Engem az nem érdekel! Ha nem nekem van a legszebb hajam, akkor inkább ne is legyen hajam - kezdett el hisztériázni.
- Georgi nyugalom! Vegyél mély levegőt - nyugtatta Meg. - Inkább nézd ezt a hirdetést. Színjátszókör. Imádsz színészkedni nem? Akkor jelentkezz!
- Oké, megnyugszom és megyek, jelentkezem a színjátszásra - Vett egy mély levegőt, majd elsétált.


Az ebédlőben kilométeres sor állt, és később kiderült hogy nagyjából a semmiért álltunk ennyi ideig sorba, mivel a kaja borzalmasan nézett ki. Már akkor is tudtam hogy szörnyű lesz, mikor még csak meg sem kóstoltam.
Georgi, Megan, Jade és Lola társaságában leültem egy asztalhoz.
- Ó, ki ez a szépség? - kérdezte Megan, miközben a tükröt bámulta.
- Te most magadhoz beszélsz? - nézett rá ledöbbenve Jade.
- Miért tán baj? Megan, ma még a szokásosnál is jobban nézel ki - Itt tartott egy rövid szünetet. - Köszönöm Megan, te is észbontó vagy - folytatta önmaga dicsőítését.
Megforgatva szemeimet leintettem, majd ismét a gyomorforgató konyhai kosztot kezdtem el bámulni.
- Én ezt nem eszem meg - fintorgott Lola.
- Igen, én is fontolgatom hogy meg merjem-e kóstolni - turkáltam a cseppet sem étvágygerjesztő kotyvalékban.
- Ez az undorító kaja tökéletes lesz arra hogy beledobjam Harry arcába - nevetett fel ördögien Jade, majd belekotorta egy edénybe, amit beledobott táskájába.
- Gonosz vagy - nézett Jadere összeszűkült szemekkel Georgi.
- Igen, ez egy tény - nevetett fel ismét Jade, majd elővette telefonját, és pötyögni kezdett rajta.



Különös módon a cukrászdabeli elesős affér után mégiscsak megtarthattam a munkát, így már kevésbé tűnt reménytelennek hogy valaha eljutok Párizsba.
A borzalmas iskolai nap után azonnal rohantam is dolgozni.
Majdnem elkéstem, ezért turbósebességgel rohantam át az utcákon hogy időben elkezdhessem munkámat.
Levegő után kapkodva rohantam be a cukrászdába, majd odasiettem a pult mögött ácsorgó anyukámhoz.
- Szia anyu - köszöntem szapora levegővételekkel, mivel a nagy futás közepette teljesen kifulladtam.
- Késtél - mondta, majd kezembe adta a kötényt, melyet egyenruhagyanánt kellett viselnem.
- Ne haragudj de késett a busz - néztem rá bocsánatkérően.
- Jól van, jól van semmi baj. De most már indulás dolgozni - mutatott az asztalok felé, majd rám mosolygott.
Bólintottam egyet, majd belekezdtem munkámba.
Minden teljesen simán ment, egészen addig amíg ismerős arcok nem léptek be a kávézóba. Amanda és az udvartartása... Pöpec. Ahogy magamat ismerem, biztos voltam benne hogy le fogok égni.
- Jaj ne... - sóhajtottam fel.
- Ismered őket? - lépett mellém anya.
- Igen, sajnos ismerem őket. Amanda az osztály - jobban mondva a suli - szépségkirálynője. Ahogy rám néz, már abból látszik hogy mennyire lenéz.
- Ne hagyd magad kincsem - simogatott meg. - Akarod hogy én menjek ki? - ajánlotta fel megértően.
- Nem. Az én asztalom, nekem kell mennem - Vettem egy mély levegőt, majd elindultam feléjük.

Odaléptem hozzájuk, majd igyekeztem nagyon kedvesnek tűnni, ezért rájuk mosolyogtam.
- Szia Amanda - szólítottam meg, majd bólintottam egyet. - Srácok... - köszöntem a többieknek is, majd kikaptam zsebemből a cetliket, melyre a rendelést szándékoztam feljegyezni. - Hát... Nehéz napunk volt, igaz? - Próbáltam valami normális dolgot kinyögni annak érdekében hogy esetleg mondjuk egy icipicit jobban megkedveljenek.
- Esetleg... Rendelhetnénk? - nézett rám kioktatóan.
Na tessék, erről beszéltem. Próbáltam természetes és egy kicsit közvetlen lenni, de mint mindig, most is csak kellemetlenül jöttem ki a dologból.
- Persze - Vettem egy mély levegőt, majd bólintottam.
Gyorsan felfirkantottam a rendelésüket, majd visszasétáltam a pulthoz, hogy leadjam amit kértek.
Hirtelen egy fülbemászó dal ütötte meg fülem. Odanéztem a hatalmas tévére, mely a falra volt felfüggesztve, és arra lettem figyelmes hogy Harry, Louis, Liam, Zayn és Niall énekelnek. Nyilvánvalóan valami új klip lehetett, mivel én még nem láttam. A dallam ismerős volt, mivel gondolom Megan és Georgi már hallgatták ezt a számot.
Egészen jó szám, ezt el kell ismerni. Ahogy néztem Harryt, olyan különös érzés fogott el. Nem tudom megmondani micsoda, de még sosem éreztem ehhez foghatót.

"Let's go crazy, crazy, crazy till we see the sun
I know we only met but let's pretend it's love
And never, never, never stop for anyone
Tonight let's get some and live while we're young
Come on and live while we're young
Tonight let's get some
And live while we're young"

Anya rápakolta a tálcára Amanda és a barátai rendelését, majd ismét elindultam feléjük.
Lehajtott fejjel eléjük tettem amit kértek, majd éppen elindultam volna a pult felé, mikor Amanda megállított.
- Hé Grace - szólt utánam, mire hátra fordultam. - Ne tudd meg milyen fejet vágtunk mikor megtudtuk hogy te jársz Harry Styles-szal - A te szót olyan jelentőséggel mondta ki, hogy még én magam is meglepődtem.
Szóval ilyen lehetetlen lenne hogy én és Harry valaha együtt legyünk? Akkor ebből valóság sosem lesz...



Egy katasztrofális nap. És még mindig nincs vége, mivel még csak fél négy van. Mi jöhet még?
Fáradtan estem be lakásunk bejárati ajtaján, majd ledobtam vállamról táskámat, lábamról pedig fekete Converse cipőm.
Besétáltam a szobámba, majd levetettem magam az ágyba, mely egy fehér, puha anyagból készült takaróval volt leborítva.
Nagyon álmos voltam, és úgy éreztem menten elalszom. Ez majdnem így is lett, mikor hirtelen Georgi és Meg kiabálására lettem figyelmes.
- Grace, gyere a nappaliba! - kiabálták.
Az én családomban az embernek köztudottan egy perc nyugta sincs.
Idegesen fejemre tettem párnám, majd sikítottam egyet, ezzel némileg tompítva hangosságát.
Kicsoszogtam a nappaliba, ahol már az összes családtagom jelen volt. Álmosan beletúrtam hajamba, majd levetettem magam Lola és Andrew közé.
- Történt valami? - vontam fel szemöldököm.
- Apa szeretne valamit bejelenteni - mondta anya, majd leült az egyik fotelbe.
- Telefonon? - kérdeztem értetlenül.
- Hát másképp nem tudja - vonta meg vállát Jade.
Hirtelen megcsörrent a telefon, majd anya felvette és kihangosította.
- Sziasztok - köszönt apa.
- Szia - köszöntünk egyszerre.
Kíváncsian előrehajoltam, várva apa fontos bejelentésére.
- Tudom hogy furcsa így beszélni, telefonon... De nem akarok tovább várni, azt szeretném ha fel tudnátok készülni a nagy eseményre.
- Apa, kinyögnéd végre hogy mi az a nagy esemény? - szólalt meg szokásos bunkó hangnemében Jade.
- Rendben. Hát, arról lenne szó hogy Nell és köztem elég komolyra fordultak a dolgok. Ezért úgy döntöttünk összeházasodunk. Minek is várnánk tovább? - Mikor kimondta ezen mondatokat, úgy éreztem szívem a torkomban dobog. Mégis hogy gondolja ezt? Elhagy minket, aztán egy hétre rá közli velünk hogy elveszi feleségül az új nőjét. Az már nem is számít hogy mi mit gondolunk? - Egy hónap múlva lesz az esküvő. Szeretném ha tudnátok valamit. Azért szóltam nektek már most, mivel nagyon szeretlek titeket. És szeretném ha ott lennétek velem a nagy napon. És azt is tudnotok kell hogy semmi sem változik meg, attól hogy mindez így történt! Köztünk semmi. Mindig ti lesztek a legfontosabbak számomra.
- Na persze apa! Hiába mondod azt hogy semmi sem fog változni, már most minden megváltozott! Már nem mi vagyunk a legfontosabbak, hanem Nell. Ha tényleg mi lennénk, nem hagytál volna el minket - Kiabálta Megan, majd zokogva berohant a szobájába.
Én csak csöndben ültem, majd tenyerem homlokomnak támasztottam.
- Marc, azt hiszem én most leteszem - mondta anya, majd elköszönt apától. - Gyerekek, nyugodjatok meg. Tudom hogy ez most elképesztően nehéz. Nekem is az. De próbáljátok meg feldolgozni - nézett ránk megértően, majd megsimogatta Jade-et, aki ezúttal kivételesen nem tiltakozott.
- Bárcsak olyan könnyű lenne - állt fel Lola, majd könnyeit visszafojtva ő is elrohant saját szobájába.

Remek... Én mindig reménykedtem benne hogy ez a válásdolog a mi családunkban nem fordulhat elő, hiszen úgy tűnt hogy anya és apa közt minden rendben. Csakhogy apa félrelépett. Ez a válások tipikus esete. Mikor az egyik fél lelép a kollégájával. Sosem gondoltam volna hogy ez velünk is megtörténhet.

A mai nap életem egyik legrosszabbja volt. Azt gondoltam most már végre kipihenhetem ezt a sok fáradalmat, de tévedtem. Ugyanis amint lefeküdtem az ágyba, csengetést hallottam. Mivel mindenki el volt foglalva, nekem kellett kinyitnom az ajtót.
Idegesen felkeltem, majd elindultam az előszoba felé. Amikor kinyitottam, nagyon meglepődtem, és őszintén szólva kicsit örültem is, hogy végre találkozok valamilyen pozitív személlyel ezen a horrornapon.
- Szia - intett kezével Harry.
- Szia - köszöntem vissza mosolyogva. - Gyere be - invitáltam be. Miután kicsit beljebb értünk, ismét én szólaltam meg. - Miért jöttél?
- Hát, az az igazság hogy Paul szeretné ha ismét beharangoznának a hírek egy álomrandit. És arra gondoltam hogy "randizhatnánk" most, ha neked alkalmas.
Végignéztem magamon, majd elgondolkodtam. Nem voltam éppen a legjobb formában, de nem igazán volt választásom.
- Persze, alkalmas - bólintottam. - Esetleg átöltözzek, vagy valami ilyesmi?
- Semmi szükség rá. Tudod, csak természetesen - kacsintott rám.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen Georgit pillantottam meg, amint lecövekelve bámulja Harryt, az imádata tárgyát.
- Szia H-Harry - köszönt neki dadogva.
- Hali - intett Harry mosolyogva. - Sokat hallottam már rólad.
- Tényleg? - csillantak fel szemei. - Ja és csak úgy mellékesen... Leszel a férjem? - kérdezte reménykedve Harrytől.
- Hmm... Csábító ajánlat - kacsintott rá, majd féloldalasan rámosolygott.
- Oké, én most megyek. Szeretlek Harry - dobott neki egy csókot Georgi, majd szó szerint visszaszökkent szobájába.
- Ne haragudj miatta. Kissé bolond - nevettem fel.
- Semmi baj, már megszoktam az ilyen kérdéseket - legyintett kezével, majd felém is intézett egy olyan féloldalas mosolyt.

Azt gondoltam szegény fiúnak már nem kell több őrültet látnia, de a hitem hamar elszállt, mikor Jade lépett ki a konyhából.
- Harry, ő Jade - mutattam be.
- Szia Jade - köszönt Harry barátságosan.
- Szia. Gyűlöllek - vetette oda közömbösen Jade, majd elsétált.
- Ó, és miatta is bocsi - húztam félre ajkaimat.
- Hűha, neked aztán tényleg érdekes családod van - mondta nevetve. 



A kis álomrandi a St. James's Parkban került megrendezésre. Végre először megcsodálhattam a Buckingham-palotát is, ami elképesztően szép volt.
Ez a park gyönyörű. Teli van fákkal, amely nagyon kellemes légkört áraszt, és ettől az ember akaratlanul is megnyugszik.
- Nézd, innen látni a London Eyet! - böktem oldalba Harryt, jelezve hogy nézzen arra amerre én.
- Igen, az lesz a következő "randink" színhelye - kacsintott rám. - Egyébként készülj fel hogy most körülbelül minden bokorban áll egy paparazzi, aki minket fotóz. Szóval... Fogd meg a kezem - motyogta határozatlanul.
Úgy tettem ahogy utasított. Nem tudom miért, de akkor, abban a pillanatban mikor megérintettem kezét, különös érzés uralkodott el rajtam.  Nem tudom megmondani mi, de jó volt. Olyan bizsergő. Mintha a talaj megremegett volna a lábam alatt, én pedig elemelkedtem volna, egyenesen a felhők fölé. Ez lenne a szerelem? Nem, az kizárt...

- Szeretnék neked mutatni egy helyet - mosolygott rám, miután már jó néhány perce sétálgattunk, kéz a kézben. Ez kissé kínos volt számomra, és láthatólag Harrynek is.
- Rendben - bólintottam rá, majd elmosolyodtam.


Ez a hely is a St. James Parkhoz tartozott, de egy eldugottabb helyen volt.
Valami magas fal volt, aminek a teteje kellően széles volt ahhoz, hogy le tudjuk rajta ülni.
Mikor nekem is sikerült felmásznom - Harry segítségével - ámuldozva néztem körbe. A kilátás csodaszép volt. London belvárosának felét be lehetett látni, mivel kellőképpen magasan voltunk.
- Ez elképesztő! Ott van a Big Ben... És a Westminster-palota! Hű - képedtem el. Ez a látvány semmihez sem volt fogható. Már szinte teljesen besötétedett, ezért a fények is gyönyörűen pompáztak.
Harry intett kezével, jelezve hogy üljek le mellé. Bólintottam, majd leültem. Tudtam hogy ennek egy jó kis felfázás lesz a vége, de akkor nem igazén érdekelt.
- Mindig ide jövök ha egy kis magányra vágyom. És még senkinek sem mutattam meg. Még Louisnak sem - nevetett fel.
- Ó, akkor ebben az esetben megtisztelve érzem magam - nevettem fel én is.
Hangosan felsóhajtott, mire kíváncsian ránéztem.
- Olyan jó néha átlagosnak lenni. Semmi kamera és aláírásra vagy fotóra éhező emberek. Csak szimplán önmagam lehetek. És ez nagyon tetszik - mosolyodott el a távolba.
- Hát rendesen megleptél Harry.
- Miért? - vonta fel szemöldökét.
- Másnak képzeltelek. Teljesen másnak. Azt hittem neked a hírnéven, a  jó csajokon és a pénzen kívül már semmi nem számít. Csak egy felfuvalkodott popsztárnak tartottalak. De be kell ismerjem, tévedtem.
- Nem tévedtél olyan nagyot - rázta meg fejét, majd lesütötte szemeit. Ezen kijelentése után kíváncsian ránéztem. - Mostanság tényleg ilyen vagyok. A hirtelen jött hírnév engem is megváltoztatott. De amikor veled vagyok, mindig másnak érzem magam. Olyan igazinak. Tudod, úgy érzem te közelebb viszel ahhoz aki valójában vagyok.
- Tényleg? - mosolyodtam el, majd zavaromban elkezdtem ingem szélét birizgálni.
- Tényleg - bólintott, majd viszonozta mosolyom.
Néhány percig csak csöndben bámultunk a távolba.
- Kiskorom óta arra vágyom hogy eljussak Párizsba - törtem meg hirtelen a csendet azzal hogy hangosan kimondtam gondolataim. - Minden egyes nap elképzelem hogy felmászok az Eiffel-torony tetejére, aztán végignézek a városon. Vagy hogy ugyanezt megteszem a Sacré Coeurnél. Ez az egyik legnagyobb álmom - néztem el a távolba mosolyogva.
- Egyszer biztosan valóra válik.
- Sokszor úgy tűnt hogy be fog teljesedni, aztán valami mindig megakadályozta... A tizenkettedik szülinapomra apukámtól kaptam egy karkötőt, melyen Párizs összes látványossága rajta van egy medál formájában. Azóta is viselem. Minden egyes nap - Arcomról még mindig nem lehetett levakarni a vigyort, miközben ezekről beszéltem. - Csakhogy apa már... - Itt hirtelen elakadt a szavam, mikor az utóbbi idő eseményeire gondoltam.
- Mi van vele? - nézett mélyen szemeimbe.
- Hirtelen bejelentette hogy elhagy minket. Most pedig el fogja venni feleségül Nellt, az új nőjét, akit még csak nem is ismerünk. Meg ez az új város... Egy teljesen idegen helyen illeszkedjek be, mikor még otthon sem tudtam? - bámultam mereven magam elé.
- Az én szüleim is elváltak... Tudom hogy ez nagyon nehéz. Először nekem is az volt. De aztán megszerettem anyukám új férjét. Muszáj elfogadnod. Hidd el, könnyebb ha beletörődsz, mintha azon fáradozol amin már valószínűleg úgy sem lehet segíteni. Az hogy Londonba költöztetek, szerintem nem olyan nagy tragédia. Ennek köszönhetően - ha ugyan furcsa módon is -, de megismerhettelek - Utolsó mondata nagyon jól esett. - És igen, kicsit döcögősen indult a kapcsolatunk, de azt hiszem ez gyorsan megváltozott. Legalábbis részemről.
- Én is így gondolom - mosolyogtam rá, majd ajkamba haraptam. - Tudod Harry, én kedvellek téged. Nagyon kedvellek.
- Én is kedvellek Grace - szegezte rám tekintetét. Arca komolyságot tükrözött, melyből csak remélni tudtam hogy tényleg, őszintén mondja hogy kedvel.
Hirtelen, néhány perc csönd után arra lettem figyelmes hogy az ég ezernyi színben kezd pompázni.
Néhány másodpercen belül tudatosult bennem hogy tűzijáték van. Elképesztően szép volt, ahogyan a London Eye és a Big Ben előtt ragyogott a világ összes létező színe.
- Ez gyönyörű - mosolyodtam el.
- Ugye? - viszonozta mosolyom, majd tekintetét ismét az égboltra szegezte.
Elképesztő látványt nyújtott a tűzijáték, az érzéseim pedig legalább ennyire hihetetlenek voltak.

Végre úgy éreztem hogy valaki úgy kedvel, ahogy vagyok. Hogy előtte lehetek az, aki valójában
vagyok.

1. díj

Blogom megkapta az első díját. Ki sem tudom fejezni mennyire örülök neki!

 

Köszönöm Beaa*1D♥! (http://lovestorywithonedirectiion.blogspot.hu/)

 

1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról.
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell.
3. 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek.

1.)
1, A közeljövőmben az az elsőszámú tervem, hogy kimegyek Londonba nyári munkára, és a Nando's-ban fogok dolgozni. De persze addig még nagyon sokat kell angolból tanulnom.
2, Felnőtt koromban szeretnék Londonban lakni.
3, A legfőbb példaképem Miley Cyrus.
4, A kedvenc filmjeim: Csajok Monte Carloban, LOL, Az utolsó dal.
5, Nagyon szeretek vásárolni.:DDDDDDDDDD
6, Lassan három éve Belieber vagyok.
7, Nagyon szeretem a Little Mixet.
8, Londonon kívül a másik kedvenc városom még Párizs.
9, Weheartit függő vagyok.
10, Imádom a szegecses ruhákat és kiegészítőket.
11, Úgy szeretnék kinézni mint Selena Gomez.:3

2.)
1, Hány éves vagy? 14.
2, Melyik suliba jársz? Vörösmarty Mihály Gimnázium.
3, Ki a kedvenced az 1D-ből? HAROLD EDWARD.
4, Mi a hobbid az íráson kívül? Rajzolás, festés.
5, Mi a kedvenc könyved? Nicholas Sparks: Az utolsó dal.
6, Ki a példaképed? Hú... Most felsorolom az összeset. Anya♥, Miley Cyrus, Selena Gomez, Demi Lovato és Cher Lloyd.
7, Melyik hírességgel találkoznál legszívesebben, aki nem az 1D tagja? Justin Bieber, és a fent felsorolt példaképeim.
8, Mikor kezdtél el írni? Két éve kezdtem el írni, aztán abbahagytam, és most februárban kezdtem el One Direction fanfictiont írni.
9, Szeretnél felnőttként is foglalkozni az írással? Mindenképpen! Az a célom hogy világszerte elismert író legyek.
10, Mit nézel meg először egy blogban? A helyesírást. Ha ez nincs meg, akkor számomra már az egész élvezhetetlen.
11, Ez hányadik blogod? Második.:)

3.) Kérdéseim:
1. Ki a példaképed?
2. Mivel szeretnél foglalkozni felnőttkorodban?
3. Selena Gomez, Demi Lovato és Miley Cyrus közül kit kedvelsz a legjobban?
4. Mi a kedvenc városod?
5. Ki a kedvenc One Direction tagod?
6. Mi ösztönzött arra, hogy írj egy blogot?
7. Mi a legnagyobb álmod?
8. Hogyan jellemeznéd önmagad?
9. Mit csinálsz szabadidődben?
10. Mi a kedvenc ételed?
11. Mi a kedvenc filmed?

(Bocsi a cseppet sem fantáziadús kérdéseimért.:'D)

Jelöltjeim:
Laura Blond (http://icanchangeforyou.blogspot.hu/)

Kiki Varga (http://www.youarethesonginmyheart.blogspot.hu/)

selma.s. (http://abandfiction.blogspot.hu/)

Még egyszer nagyooooon köszönöm.♥



6. rész: Csak Harry.

Hirtelen elkaptam fejem, majd lesütöttem szemeimet és kikaptam táskámból a mobilomat.

Természetesen Jade volt az, úgyhogy már készültem is néhány csípős megjegyzésre.
- Tessék? - szóltam bele a a telefonba, majd felsóhajtottam.
- Nehogy azt hidd hogy azért hívtalak mert érdekel hol vagy és mit csinálsz! - Na tessék... Már kezdődik is. - Hanem azért mert Georgi sikítva - jobban mondva ordítva - sír a padlón fetrengve, mivel két perce valaki feltett egy képet az internetre, amin te és az a Harry gyerek van. És most figyelmeztetlek Grace. Ha miattad megsüketülök, azért mert Georgi a képetek láttán kiakadt és hisztizni kezdett, akkor lelöklek London legmagasabb épületének a tetejéről - fenyegetett meg. Nála az ilyeneket nem kell komolyan venni. Vagy mégis?
Hirtelen egy csattanást és kiabálást hallottam.
- Grace, megszegted a megállapodásunkat! - kiabált a telefonba Georgi. - Azt ígérted hogy bármi is történjék, te soha nem jössz össze Harryvel!
- Nem, Georgi. Először is nem is jönnék össze vele! Izé, igazából... Másodszor pedig. Ilyen ígéretet sosem tettem - mondtam értetlenül.
- Oké... Talán lehet hogy ezt az ígéretdolgot most találtam ki. De ez akkor sem ér!- válaszolt nyafogó hangon.
- Figyelj. Ez csak egy ál... - Nem tudtam befejezni mondatomat, mivel Harry hirtelen befogta számat.
- Nem mondhatod el akárkinek hogy mi igazából nem járunk együtt - suttogta. Felráncoltam homlokom, majd idegesen lehámoztam számról kezét.
- Harry, ő csak a húgom! - forgattam meg szemeimet. - Ő csak tudhatja nem? - kérdeztem halkan.
- Na jó... De csak a családod. Szigorúan senki más! - utasított.
Bólintottam, majd visszaemeltem fülemhez a telefont.
- Georgi, ez egy hosszú és bonyolult történet. Ez csak egy álkapcsolat. Ezt akartam az előbb is elmondani.
- Mi a fene? - kérdezte teljességgel meglepődve. - És miért pont téged választott? Grace, mi történt még amiről nem tudok?
- Megvárnád amíg hazaérek? Akkor mindent elmondok ígérem.
- Na jó... - sóhajtott fel. - Akkor siess haza. Puszi - köszönt el, majd letette.


- Haza kellene mennem - mondtam Harrynek.
- Oké, de innen elég messze van a Hyde Park - húzta félre ajkait.
- Akkor majd felülök egy buszra - válaszoltam, majd elnéztem a távolba.
- Oké, én itt lakom kábé két utcányira, szóval akkor azt hiszem most elbúcsúzok - nyúlt bele zsebébe, majd bólintott egyet.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hatalmas dörgésre lettem figyelmes, majd jó néhány kilométerrel arrébb megpillantottam egy villámot.
- Pazar... Esni fog? - Amint kiejtettem ezen kérdést számon, az eső a másodperc töredéke alatt zuhogni kezdett. - Azt hiszem megkaptam a válaszom - mormoltam, majd eltűrtem arcomból vizes hajtincseimet.
- Száraz helyre kell mennünk! - utasított Harry, majd kezét feje fölé helyezte, ezzel próbálva elhárítani az esőt.
Végül tudtam, ebből az lesz hogy Harrynél kötök ki, mivel a legközelebbi száraz hely az ő háza volt, ahol meg tudtam húzni magam.
Átfutottunk az egységes házakkal körülvett utcákon, majd elérkeztünk oda, ahol ő lakik.
Amint az ajtó elé értünk, azonnal elkezdte keresni lakása kulcsát, mely természetesen zsebe legalján volt.
Mikor végre sikerült kinyitnia az ajtót, mindketten megkönnyebbülten rohantunk be a tetővel fedett helyiségbe.
- Nyugi, csak addig maradok amíg eláll az eső - mondtam, majd kicsavartam hajamból a jelentős mennyiségű vizet.
- Rendben - mosolygott rám, majd bement a fürdőszobába.

- Öhm... Hol öltözhetnék át? - kiabáltam be a fürdőbe.
- Menj fel az emeletre. Ott lesz rögtön baloldalon a szobám - szólt ki.
- Köszönöm - válaszoltam, majd halványan elmosolyodtam. 

Követtem utasításait, majd felsétáltam egy hosszú lépcsőn, aztán bementem a szobájába. Aranyos kis helyiség volt, remek hangulattal.
Kivettem táskámból a ruhákat, melyeket a bál előtt viseltem. Szürke, szűk szabású topom kissé nedves volt, de abban a pillanatban nem nagyon érdekelt. Magamra kaptam még egy fehér galléros pólót és egy sötétkék farmert.
Hajam még mindig elég vizes volt, ezért megráztam, majd nyakam jobboldalára söpörtem.
Mielőtt kimentem volna a helyiségből, még egyszer körbenéztem. Odasétáltam egy fiókos polchoz, melynek tetején képek és apró tárgyak sokasága volt. Kicsit jobban megnéztem őket, majd megpillantottam egy képet, melyen Shay és Harry voltak egy partin, és lerítt az arcukról hogy nem kicsit voltak ittasak. A cseppet sem vonzó kép láttán megforgattam szemeimet. Ezt a képet elemeltem helyéről hogy közelebbről is szemügyre vehessem, azonban a kép mögött volt egy másik, feltehetőleg régi fotó, melyen Harry körülbelül ötéves lehetett. Valami jelmezes mulatságon készülhetett, mivel valami szuperhősjelmezben volt. Ez már sokkal jobban tetszett. Nagyon aranyos volt. Mellette kis ajándéktárgyak és egy papír volt, melyen az anyukája üzenete szerepelt. Az állt benne, hogy Harry mindig az ő kicsi fia marad, akármennyire híres is lesz. És hogy soha ne felejtse el honnan jött. Az is szerepelt a kis levélben hogy Holmes Chapel mindig az otthona marad, és hogy oda bármikor visszamehet.
Megható volt ezeket látni. Viszont nagyon úgy tűnt hogy Harrynek nem sikerült a földön maradnia...

Visszamentem a földszintre, ahol Harry immáron száraz hajjal és tiszta ruhában ült a kanapén.
- Kérsz valamit inni, vagy esetleg enni? - kérdezte, mire felpillantottam és szemébe néztem.
- Nem, most nem kérek semmit köszönöm - mosolyodtam el halványan, majd leültem mellé.

- Figyelj Grace... Tudom hogy a mai este nem ment teljesen simán, de én ennek ellenére jól éreztem magam. Izé, veled - mosolygott rám, majd kissé elpirult.
- Sosem gondoltam volna hogy egyszer ezt mondom, de én is egész jól éreztem magam veled, Harry - viszonoztam mosolyát.
El kell ismernem, elég meghitt pillanat volt. Talán ő most más mint a többi fiú?
Végre úgy érzem, hogy van valaki aki tényleg esélyt adna nekem arra hogy megismerhessen. Úgy érzem hogy végre van valaki aki magamért szeretne, úgy ahogy vagyok. De ő egy sztár, és a való életben kétlem hogy egy olyan lányra vágyna mint én. Hozzá egy olyan lány illik mint Shay. Egy tökéletes, híres, magabiztos csaj, aki ahhoz a világhoz tartozik mint amihez Harry. Én viszont nem mozgok az ő köreikben.
Ez az egész nagyon vicces, mert eddig nem is kedveltem. És valójában abban a pillanatban sem tudtam hogy tényleg kedvelem-e, csak ő másnak tűnt.

* Harry szemszöge *

Grace elképesztő lány. Különleges. Mellette olyan... Igazinak érzem magam. De teljesen mindegy mit érzek, mivel ő biztosan nem egy olyan fiúra vágyik mint én. Először is azért mert a háta közepére sem kívánna. Másodszor pedig, ha ez talán változna is, akkor is inkább egy átlagos, hétköznapi sráccal jönne össze, akivel normális életet tud élni. 

A meghitt pillanatot mobilom csörgése tette abszolút tönkre. Shay neve villogott a kijelzőn, ezért tudtam hogy most egy hisztiroham kitörése van készülőben. 

- Igen? - ráncoltam fel homlokom. 

- Harry Edward Styles! A mai napon kerestelek vagy tízezerszer! De te egyszer sem voltál képes felvenni - szólt bele a telefonba hisztérikus hangon. 

- Ne haragudj... - motyogtam. 

- De nem ez az oka annak hogy hívtalak. Mi az hogy szakítottál velem? - A hangjából már-már arra mertem következtetni hogy sír. 

- Figyelj Shay - sóhajtottam fel, majd megvakartam tarkóm. - Te is jól tudod hogy köztünk nem volt igazi kapcsolat.

- Neked mégis honnan lenne fogalmad arról hogy én mit érzek? - kérdezte felháborodottan. Ezt most mégis hogy érti?

- Holnap elmesélem a dolgokat egy kávé mellett, rendben? 

- Na jó legyen. Ja de kérlek válaszolj még egy kérdésemre. Miért pont ez a Grace, aki még csak nem is híres? Csak egy hétköznapi lány - mondta cinikusan. 

- Nem tudom... Csak úgy, összejött - gondolkodtam el. Nem mondhattam el neki hogy ez a kapcsolat - amit egyre inkább úgy éreztem hogy nagy bánatomra - nem igazi. Hiszen Shay képes lenne bosszúból elmondani hogy ez csak alibi, hogy megvédjem a jókisfiús imidzsemet, és ismét tiszta lappal indulhassak.

- Ó te jó ég... Holnap beszélgetünk Harry. Na szia - köszönt el flegmán, majd lecsapta a telefont. 

Értetlenül ránéztem a telefonra, majd visszacsúsztattam zsebembe. 

* Grace szemszöge *

Mindent hallottam a kis telefonbeszélgetésből. És tessék, erről beszéltem.  Még csak nem is vagyok híres. Csak egy átlagos, hétköznapi lány, semmi több. Talán hülyeség volt elvállalnom ezt az egész álbarátnődolgot? Hiszen mi nem vagyunk egy világ.

- Csak egy átlagos lány... - motyogtam, miközben mereven bámultam magam elé. 

- Jaj Grace. Lehet hogy nem vagy híres. De az nem azt jelenti hogy nem vagy különleges - érintette meg kezem Harry. Én még mindig csak szomorúan bámultam magam elé, elmerülve gondolataimban. - Na jó, nézz ide - mondta, mire felnéztem rá. Elkezdte forgatni szemeit, majd a végén megcsinálta azt az izét, amikor az ember mindkét szemével az orrát bámulja és olyan bamba képet vág. 

- Ezt most nevettetés céljából csináltad? - kérdeztem kuncogva. 

- Hát valami olyasmi - nevetett fel. - Nem akartalak szomorúnak látni.

- Ez igazán kedves, de remélem tudod hogy humoristaként nem csinálnál nagy karriert - nevettem fel én is. 

- Most vérig sértettél - biggyesztette lefelé ajkait, majd megpróbálta eljátszani hogy tényleg megsértődött - nem túl hitelesen.

- Ja és ha már itt tartunk színésznek sem lennél jó - mondtam még mindig nevetve, majd oldalba löktem. 

- Most miért? - kérdezte szomorú kiskutya képpel. 

- Most viccelsz? Láttam az alakításod az ICarlyban, és mit ne mondjak... Csapnivaló volt! - nem tudtam abbahagyni a nevetést, mikor a csodás, "Oscart érdemlő" alakítására gondoltam. 

- Oké, ebben van igazság... - gondolkodott el, majd elnevette magát.

Hirtelen egy teljesen más dolog jutott eszembe, és egészen másfelé tereltem a témát. 

- Egyébként Harry... Láttam a szobádban azt a kis polcot. És megnéztem a képeket amik rajta voltak - mosolyodtam el. - Nagyon aranyos kisfiú voltál. Tényleg. 

- Hát köszönöm - viszonozta mosolyom, majd elkezdte szürke pólója szélét birizgálni. - Ha végignézek azokon az emlékeken, mindig eszembe jut a régi életem. 

- Néha azért hiányzik ugye? - kérdeztem, majd belenéztem szemeibe. 

- Nagyon. De legfőképp az hiányzik hogy átlagos életet éljek. Hogy csak egy angol srác legyek, aki minden délután azt csinál a haverjaival amit akar. Hogy nem követik minden lépésem. Persze, imádom a rajongókat és nekem megadatott az, amiről sok srác egész életében csak álmodik, de néha éppen én irigylem az átlagos fiúkat. Néha csak egy hétköznapi holmes chapeli fiú akarok lenni.

- Hát akkor most légy csak simán Harry. Ne Harry Styles, a világhírű One Direction énekese, hanem csak Harry - mosolyogtam rá, majd biztatásképp bólintottam egyet. - Szóval, akkor kezdjünk tiszta lappal. Grace Harris vagyok. Hát te? - nyújtottam felé mosolyogva kezem.

- Harry vagyok, Holmes Chapelből - rázta meg szintén vigyorogva kezem. 

- Nagyon örülök. És Harry, mit szeretsz csinálni szabadidődben? 

- Szeretek a haverjaimmal lógni, Coldplayt hallgatni, és csak úgy zenélni. Tudod, olyan átlagos dolgokat csinálni - kacsintott rám. - És van egy lány... Akit nagyon... Nagyon szeretnék megismerni - Kicsit közelebb hajolt hozzám, majd mélyen szemeimbe nézett és elmosolyodott.

- Szerintem az a lány is nagyon szeretne téged megismerni - viszonoztam mosolyát, majd ajkamba haraptam.

Ismét egy tökéletes pillanat ment totálisan csődbe, mikor négy őrült tört be Harry házának ajtaján.

Természetesen Louis, Niall, Liam és Zayn voltak azok. 

- Ó szia Grace - nézett rám meglepetten Louis, majd intett egyet kezével.

- Ti mégis hogy jöttetek be csöngetés vagy kopogás nélkül? - kérdezte ingerülten Harry. 

- Hahó. Nekem is van kulcsom. Elfelejtetted? - kezdte el lóbálni maga előtt a méretes kulcscsomót.

- Oké. De ti még tényleg nem hallottatok arról hogy kopogás? - kérdezte Harry felháborodva. 

- Bocs tesó. Nem gondoltuk... Hogy megzavarunk majd valamit - kezdte el vonogatni szemöldökét Zayn, majd ránézett Niallre, aki halkan kuncogni kezdett. 

- Nem zavartatok meg semmit - forgattam meg szemeimet. - Milyen volt a bál többi része? 

- Kikosarazott egy csaj - nézett rám szomorúan Niall. 

- Nyugalom Nialler, túl fogod élni - veregette meg barátja vállát együtt érzően Liam. 

- De egyébként nagyon jó volt. Sokat táncoltunk - kacsintott ránk Louis, majd Niall-lel karöltve elindult a konyha felé. 

- És ti mit csináltatok? - hajolt ki sejtelmes mosollyal arcán a konyhából Niall. 

- Hát először is beleragadt a sárba a kocsim. Aztán eleredt az eső mi meg bőrig áztunk. Nagyon összesűrítve ennyi - válaszolt Harry. 

- Biztos nagyon jól szórakoztatok - kacsintott ránk sejtelmesen Zayn, majd levetette magát Harry mellé. 

- Én azt hiszem most megyek. Elállt az eső ugye? - szólaltam meg hirtelen, majd felálltam. 

- Már csak szemerkél - válaszolt Liam, mire köszönetképpen rámosolyogtam. 

- Grace - ragadta meg karom hirtelen Harry. - Ne vigyelek haza? - kérdezte, majd felállt a kanapéról.

- Nem szükséges - mosolyogtam rá halványan. - Majd megyek busszal. Úgyis meg kell még tanulnom az itteni közlekedést. 

- Rendben. Akkor kikísérlek - Elindult az ajtó felé, én pedig követtem őt. 

- Sziasztok fiúk - kiabáltam vissza a négy idiótának, majd ismét Harryre szegeztem pillantásom.

- Nem fogsz fázni? - kérdezte aggódva Harry, majd kivett az előszobában lévő szekrényből egy bő, szürke kardigánt. - Ezt vedd fel, nehogy megfázz nekem. 

- Köszönöm - mondtam, majd magamra kaptam. - Ígérem visszajuttatom - mosolyogtam rá. 

- Ó, nem annyira fontos. Úgyis olyan jól áll neked - nevetett fel halkan, majd én is ezt tettem.

- Hát akkor szia Harry - mosolyogtam rá halványan, majd kinyitottam a lakás ajtaját, melyen a hűvös, esőillatú levegő és a Hold fénye áramlott be. 

- Vigyázz magadra Grace - Közelebb hajolt hozzám, majd adott egy puszit arcomra. Abban a pillanatban mintha nem is lettem volna magamnál. A szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy féltem, Harry is meghallja.
Miután sikerült nagyjából visszatérnem a valóságba, elpirultam és lesütöttem szemeimet.

Amint kiléptem az utcára, máris gondolkodni kezdtem. Harry olyan más mint amilyennek beállítottam. Nem is annyira beképzelt mint ahogy gondoltam. Talán elsőre mindenki ezt hinné, de nem. Ő egyszerűen csak jó fej. 

* Harry szemszöge *

Amint Grace kilépett az ajtón, én becsuktam azt magam mögött, és nekidőltem, majd felsóhajtottam. Még fel kellett dolgoznom ezt az egész estét.

Dudorászva visszasétáltam a konyhába, ahol már mind a négyen tömték magukba a pizzát, melyet a mélyhűtőben találtak. 

- Mi ez a jókedv Hazza? - kérdezte Liam, majd oldalba bökött. 

Leültem hozzájuk, majd magamhoz vettem egy szelet pizzát. 

- Nem kell válaszolnod. Tudjuk hogy Grace a jókedved oka - mondta Louis, majd kiült arcára egy huncut vigyor.

- Ez a lány hihetetlen... - bámultam magam elé, miközben gondolataim csak Grace körül forogtak. - Tudjátok, ő új dolgokra ébreszt magammal kapcsolatban - emeltem fel hirtelen fejem. - Szembesít olyan dolgokkal, amikkel más nem. És ez fantasztikus. 

- De hát két nappal ezelőtt még azt mondtad ki nem állhatod - vetett felém Niall egy értelmetlen pillantást.

- Ugye milyen hihetetlen hogy mennyire gyorsan megváltozott a véleményem róla? - kérdeztem elképedve, majd elgondolkodtam. 

- Haver, szerintem te kezdesz beleszeretni Gracebe - nézett rám kikerekedett szemekkel Louis. 

- Hát én magam sem tudom mit érzek - sóhajtottam fel, majd elgondolkodtam. 

* Grace szemszöge *

Sikerült zökkenőmentesen hazajutnom, mikor már nagyon késő volt. Halkan benyitottam a házba, majd levettem cipőmet és besétáltam a konyhába egy pohár narancsléért.

Mikor ott végeztem, még várt rám egy út a fürdőbe. 

Hirtelen megálltam Lola szobája előtt, ahonnan erős fény áramlott ki. Az ajtó szinte teljesen nyitva volt. Bepillantottam rajta, majd megláttam hogy Lol az ágyán ül, és valami ősrégi romantikus drámát néz a tévében.  

- Szia - intett kezével. 

- Szia Lola - mosolyogtam rá, majd éppen továbbmentem volna a fürdőszoba felé, mikor megállított. 

- Na gyere be, pattanj le mellém és mesélj - bólintott fejével, jelezve hogy jöjjek be. 

Bementem a halvány rózsaszín falú szobába, majd levetettem magam fehér ágyára. 

- Mi ez a Harrys dolog? Beavatsz? - mosolygott rám. 

- Vicces történet. Vagyis, igazából annyira nem is vicces - nevettem fel halkan, majd elkezdtem körmömet birizgálni. - Aznap mikor a koncerten voltunk, Harry fejbe vágott a kocsija ajtajával. Aztán haza akart vinni, de elkezdtek követni a paparazzik. Ezért hozzá kellett mennünk. Utána hazahozott, de másnap megjelentek az újságban olyan képek, amin éppen az látszik ahogyan bemegyek a lakásába. Ezért kaptam ki a kezetekből azt az újságot. És ha ez még nem lenne elég, most az imidzse érdekében el kell játszanunk hogy járunk. És igazából fogalmam sincs miért vállaltam el ezt az egészet - vontam meg vállam, majd körmömet kezdtem el rágni. 

- Ne rágd a körmöd! - csapott rá kezemre. - Szóval ez egy álkapcsolat... Már mindent értek. 

- Csakhogy most már egyáltalán nem utálom. Végre úgy érzem hogy lenne valaki, aki magamért szeretne, úgy ahogy vagyok. De aztán belegondolok hogy ő mennyire más mint én. Nem tartozom abba a világba amibe ő. És ki tudja? Talán nem is kedvelne, ha tényleg megismerne - bámultam mereven magam elé. 

- Én ezt nem gondolom így - mondta, majd jobboldalon fülem mögé tűrte hajam. - Ha megismerné tényleg, az igazi éned, azt a Gracet akit én is ismerek, biztos vagyok benne hogy imádná - mondta, majd átölelt. - Különleges dolgokra vagy hivatott kölyök - puszilta meg fejem. 

- Tudod Lola, a magad módján te is jó testvér vagy. Nagyon is - bújtam hozzá. 

Hirtelen érdekes hangokat kezdtünk el hallani, majd értetlenül Lolára néztem.

- Jade is fenn van. 

- Ó, ez magyarázatot ad a különös hangokra - nevettem fel. - De most komolyan. Te tudod mit csinál? - vontam fel szemöldököm. 

- Ollókat dobál a falba, amik Harry fejével vannak kitapétázva. Ja, és néhány órával ezelőtt még exkluzív One Direction woodoo babákat is gyártott - forgatta meg szemeit, mire nevetni kezdtem, és néhány másodperccel később már ő is ezt tette. - De persze nem tud a fiúknak ártani vele. Szóval nem kell féltened Harryt - kacsintott rám, mire én bosszúból összeborzoltam haját. 

Végül Lola mellett aludtam el, nedves ruhában, de ez mind nem számított, mivel iszonyatosan fáradt voltam. 

De mielőtt még elaludtam volna, gondolataim csak Harry körül forogtak. A mai nap folyamán rendesen meglepett.

Egész eddigi életemben arra vártam hogy valami meghatározó és nagyszerű dolog történjen velem. És valami azt súgta nekem, hogy Harry része lesz annak a meghatározó dolognak.

5. rész: - Az emberek változnak.

Elképesztően szép volt az a ruha. Enyhén törtfehér színben pompázott, és az egészet apró kövek díszítették.

- Ezt... Ezt én fogom felvenni? - pillantottam fel az eladóra, majd ismét a ruhát kezdtem el bámulni.
- Bizony - mosolygott rám. - Eredetileg az a hisztérika Shay viselte volna, de amint látom Harrynek megjött az esze, és valami normális lányt fogott ki.
- Ezt most vehetem bóknak? - mosolyodtam el.
- Abszolúte - kacsintott rám, majd megsimogatta vállam.
- De ha ez eredetileg Shaynek lett tervezve, akkor nem biztos ebbe bele fogok férni - húztam félre ajkaimat.
- Ó dehogynem! - mondta biztató hangnemben, majd legyintett egyet kezével.
- Ez kedves - varázsoltam arcomra ismét egy halvány mosolyt.
- Egyébként mind tudtuk hogy ez a Harry-Shay páros nem fog sokáig tartani, mivel egyértelmű volt hogy nem lángol köztük az a tűz. Ha érted mire gondolok... Harry minden este más csajokkal mutatkozott, és mindenki számára nyilvánvaló volt hogy ez azért van mert Shay mellett nem boldog - Én csak zavartan bólogattam, miközben szemem a csodálatos ruhán legeltettem. - Na és most gyere! Megcsináljuk a hajad - ragadta meg kezem, majd a ruhaüzlet melletti elegáns fodrászat felé kezdett el húzni.

Mielőtt elkezdődött volna a mestermű elkészítése, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy megcsörren a telefonom.
Előhalásztam zsebemből, majd megláttam hogy Meg keres.
- Igen? - sóhajtottam fel. Tudtam hogy Megan most rám fogja zúdítani az összes kérdését Harryvel kapcsolatban - Georgival karöltve.
- Elárulnád hogy mégis mi a rézfán fütyülő rézangyaláért jött Harry Styles a mi házunkba? Hozzád?! - az utolsó szót olyan jelentőséggel mondta ki, mintha egy eget rengetően komoly dologról lenne szó.
Éppen válaszolni akartam, mikor hirtelen Georgi magas hangja ütötte meg fülem a vonal másik végéről.
- Igen, erre én is szeretnék választ kapni! - kiabált a telefonba.
- Ó kérlek ne ordíts! Kiszakad a dobhártyám - érintettem meg fülem. - Egyébként ez egy hosszú, bonyolult történet. Később elmesélem.
- Mi az hogy később? Egyébként anya itt idegeskedik, amiért nem tudja hol vagy... Szóval, merre jársz? - vette át a telefont ismét Megan.
Abban a pillanatban nem beszélhettem ki a Harryvel való álkapcsolatom részleteit, mivel a helyiségben az összes ember azt hitte szerelmesek vagyunk. Hát ez vicces... Szerelmesek... Ugyan!
- Most nem lehet! Izé, figyelj Megan. Mondd meg anyának hogy elmentem a könyvtárba és még egy jó ideig ott leszek. Oké? - Nem szeretek hazudni. De vannak olyan helyzetek, amikor muszáj.
- Jól van... - Hallottam hangján hogy csalódott amiért nem kapott választ létfontosságú kérdéseire.
- Akkor én most leteszem. Szia - Meg sem várva válaszát letettem a telefont, majd visszasétáltam az engem körülvevő fodrászok és öltöztetők közé.

- Várjunk csak! És a magassarkú?
- Milyen magassarkú? - néztem rá értetlenül. Sosem hordtam magassarkút. És itt a sosem tényleg nem túlzás. Még különleges alkalmakkor sem. Volt egy fekete Converse cipőm, amely már nem éppen a legjobb állapotában volt, de le sem lehetett rángatni rólam. - Én nem veszek fel magassarkút! - utasítottam rájuk.
Néhány percig még próbáltak győzködni arról hogy vegyem fel, de sikertelenül jártak. Tudtam hogyha most az egyszer rábólintok, akkor tuti az lesz a vége hogy hasra esek egy hadseregnyi ember előtt.
Végül a tornacipőm maradt, ami elég viccesen mutatott, de reméltem hogy a hosszú ruha kellően takarja majd.

- Remek. Akkor lássunk is munkához.
Jó darabig eltartott mire elkészült a hajam, amely őszintén szólva nagyon tetszett. Még sosem láttam magam ennyire szépnek. Ez öntött belém némi önbizalmat, amiből elég kevés volt.
Az üzletben dolgozó hölgyek mind elégedetten néztek rám, tudatosulva bennük hogy jó munkát végeztek.
- Izé... Lehetne még egy kérdésem? - szólaltam meg.
- Persze - bólogattak.
- Mit kell csinálnom ezen a bálon?
- Ó, a lényeg hogy bájologj és légy kedves mindenkivel. Még azzal is aki nem az.
Remek... Mégis mi a francért mentem bele ebbe a játékba, ha tényleg abszolút semmi jó nem származik nekem belőle? Azok az átkozott mélyzöld szemek.
Egy szóval nem mondom hogy tetszik Harry, vagy bármi ilyesmi. De ha rád néz azokkal a szemekkel, nem tudsz tiltakozni... Semmi ellen.
Hirtelen egy öltönyös, kissé kreolbőrű fiatal férfi lépett be a szépségszalon ajtaján, mikor a csodálatos ruha már rajtam díszelgett.
- Maga Grace Harris? - lépett oda mellém.
- Igen, én vagyok. És maga? - vontam fel szemöldököm. 
- Én fogom elvinni a bálra - Az akcentusa érdekes, ugyanakkor ismerős volt. Biztos voltam benne hogy ő nem brit.


A kocsi, amiben ültem, nem az a kimondottan limuzinfajta volt. Inkább csak egy egyszerű, de annál inkább elegáns autó.
- Szóval a kisasszony Harry barátnője? - nézett rám a visszapillantó tükörből.
- Öhm, izé... - Egy pillanatra elgondolkodtam. - Persze, igen én vagyok - erőltettem arcomra egy mosolyt. - Maga ismeri?
- Ismerem - mosolyodott el, miközben mereven bámulta az utat. - A nevem Julio.
- Grace vagyok. Mexikói? - kérdeztem ezúttal már tényleg mosolyogva.
- Onnan származom. Maga is? - pillantott rám.
- Én texasi vagyok - néztem el a távolba.
- Gondoltam hogy valahonnan annak a környékéről. Egyébként lehet egy kérdésem, Grace kisasszony? - Furcsa volt ez a megtisztelő megszólítás. Engem még életemben nem magázott le senki. Bár furcsa is lett volna, mivel még csak tizenhat vagyok és semmiféle nemesi származással nem rendelkezem.
- Persze - válaszoltam könnyedén.
- Mi fogta meg a fiatalemberben?
- Mármint Harryben? - kérdeztem vissza. Ilyen hülyét is csak én tudok kérdezni...
- Igen benne - nevetett fel halkan.
- Hát... Ott van például a... Meg a... - Semmi sem jutott eszembe. Hiszen hogy is juthatott volna, mikor nekem eleve unszimpatikus? Fogós kérdés. - Hát a szeme - nyögtem ki nagy nehezen.
Elég érdekes ábrázat ült ki Julio arcára, aminek tudtam az okát. Az hogy valakinek szépek a szemei, még nem ad okot rá hogy bele is szeress.
- Csak azért kérdeztem mert annyira felfuvalkodott. Először egészen másnak képzeltem. Amikor ránéz az ember, egy aranyos, teljesen normális fiút képzel el, akit nem változtatott meg a siker. Aztán kiderül hogy de, nagyon is megváltoztatta. Beképzelt.
- Hát... Talán még ő sem tudja ki akar valójában lenni - mondtam, miközben mereven bámultam kifelé az ablakon.
Nem tudom miért mondtam azt, amit mondtam. Abban persze én is százszázalékosan biztos voltam hogy Harry nem mindig volt ilyen öntelt és olyan, akit csak a hírnév, a csajok és jó partik érdeklik. És lehet hogy valójában most sem ilyen. Vagy csak eltávolodott az igazi önmagától.


A bál egy csodaszép épületben került megrendezésre, mely előtt rengeteg autó és fotósok tömkelege állt. Gondolom ez nem a köznép szórakozása...

Azt sem tudtam merre menjek. Hirtelen egy ismerős arcot pillantottam meg.
- Ó, szia Grace! - lépett oda hozzám Louis.
- Szia... - mormoltam.
- Majd arra kell lemenned a bálterembe - mutatott egy lépcső felé. Gyomrom hirtelen görcsbe rándult. Sosem voltam az a fajta, aki szerette ha a középpontban van. Ugyan mindig olyan akartam lenni, de ezt sosem sikerült megvalósítanom.
Már éppen elment volna, mikor öltönyénél fogva visszarántottam.
- Hékás! Van fogalmad róla mennyit ér ez a zakó? - nézett rám jelentőségteljesen.
- Bocsánat - forgattam meg szemeimet. - Louis, ugye nem egyedül kell nekem ott lemennem?
- Miért ne?
- Mi az hogy miért ne? - csattantam fel. - Utálom ha néznek - Talán azért utáltam annyira, mert nem voltam hozzászokva a figyelemhez. Megszoktam hogy engem amolyan árnyékként kezeltek mindenhol. Ezért ha esetleg valahol középpontba kerültem, az már-már kínos volt számomra.
- Pedig nem lenne okod rá. Most is lélegzetelállítóan nézel ki - kacsintott rám, majd bevetett egy amolyan csábos mosolyt. Ó, már ő is kezdi...
- Hát... Köszönöm - nyögtem ki, majd nyeltem egy nagyot, mire felnevetett. Örülök neki hogy ilyen jól mulat a bizonytalanságomon...
- Na sok szerencsét a ragyogáshoz Grace - mutatta fel hüvelykujját biztatásképp, jelezve hogy minden rendben lesz.
Azt hiszem Harrynek mégiscsak perkálnia kell majd ezért a kis akcióért, mivel olyan dolgokat teszek meg az ő kis imidzse érdekében, amiket normális esetben sosem.

- Hú. Oké. Mély levegő. Csak ne nézz rá senkire, és minden rendben lesz - biztattam magam gondolatban.
Elindultam a rettegett hely felé, majd ismét vettem egy hatalmas lélegzetet.
De hiába volt, mivel amint odaértem a lépcsőhöz, rögtön megakadt szemem az első emberen, akit megláttam. Szívem a torkomban dobogott.
- Ó atyaég... Mindenki engem néz!
Ahogy elindultam a hosszú, piros szőnyeggel borított lépcsőn, hirtelen minden szempár rám szegeződött, és nem csak az az egy, akit először megpillantottam.
- De ha már itt vagyok, miért ne használjam ki ezt a helyzetet? - Felszegett állal, egy őszinte mosollyal arcomon végigvonultam a lépcsőn, majd a végén még egyszer megálltam.
Láttam Harry arcán a meglepettséget. Nem tudtam mire vélni...

* Harry szemszöge *

Grace elképesztően gyönyörű volt. Ám a legjobban azt tetszett az egészben, hogy tornacipőt viselt. Annyira igazi... Azt hiszem minden egyes alkalommal mikor ránézek, tudatosul bennem hogy ő teljesen különbözik az összes eddigi lánytól, akikkel valaha találkoztam.

- Nyugalom Harry, ez csak egy álkapcsolat! Nem szabad belelovalnod magad az érzésekbe. Ráadásul gondolj csak bele, milyen idegesítő csaj. Mindenbe beleköt, mindig van a dolgokhoz valami negatív hozzáfűznivalója és bosszantóan tudálékos! - a lelkiismeretem ezerrel próbált meggyőzni arról hogy Gracebe soha, semmilyen körülmények között se szeressek bele.

* Grace szemszöge *

Amint leértem, az emberek azonnal fotózni kezdtek.
Remek... Hogy magyarázzam el anyának hogy "Ja ez csak egy álkapcsolat"? És még csak pénzt sem kérek érte. Csodás...

Odamentem az öt bájgúnárhoz, akiket még sosem láttam ennyire elegánsan és férfiasan felöltözve.
- És most mit kell tennem? - vontam fel szemöldököm.
Harry hirtelen megragadta karomat, majd egy üres terem felé kezdett el húzni.
- Hová megyünk? - kérdeztem.
- Mindjárt meglátod - kacsintott rám, majd megrázta haját. Ó, szóval ez is az egyik csábító trükkje...
Talán azért is mentem bele ebbe az egészbe, mert tudtam hogy így olyan életem lehet, amit mi sosem engedhettünk meg magunknak. Bálok, befolyásos emberek társasága... Ezek mind olyan dolgok, melyeket eddig csak a filmekből ismertem.
Beléptünk egy szintén nagy bálterembe, bár mérete közel sem volt ahhoz fogható, mint ahol a bál került megrendezésre. Elég sötét volt, csupán néhány lámpa világított, de azok is csak sejtelmes, pislákoló fényt bocsátottak ki magukból. A székek egymásra voltak téve, az asztalok pedig egymás mellé voltak rendezve.
Harry hirtelen mögém lépett. Nyakamon átkulcsolt valamit, amely minden bizonnyal egy nyaklánc volt.
Mikor ránéztem, szemem ismét káprázni kezdett, akárcsak a ruhánál.
Elképesztően szép volt. Kék és áttetsző kövek díszítették. Mikor jobban megnéztem, biztos lettem benne hogy gyémántokkal van kirakva.
- Ez valami eszméletlenül szép - suttogtam tátott szájjal.
- Szerintem is szép - mosolyodott el, majd egy pillanatra elbambult. És a bambulása tárgya én voltam, amely kissé zavarba hozott. - Öhm, ezt igazából azért kell viselned, hogy az emberek lássák milyen "komoly" a kapcsolatunk - rázódott vissza hirtelen a valóságba.
- Oké - bólintottam.
- Ja és mindenkivel légy kedves. Ne legyél olyan mint velem szoktál - utasított.
- Hahaha... - nevettem fel ironikusan. - Emiatt ne aggódj. Senki sem vált ki belőlem olyan negatív érzelmeket mint te - kacsintottam rá, majd megforgattam szemeimet.
Kezével intett hogy induljunk el vissza a rendezvényre.
- Na persze... Tudom hogy bírsz - nézett rám huncut vigyorral az arcán.
- Csak szeretnéd - löktem kissé oldalba, majd elmosolyodtam.


Tényleg jópofiznom kellett minden velem szóba elegyedő embernek. Annyira nem esett nehezemre, de kissé fárasztó volt, és féltem hogy az este végére már reflexből ottmarad az arcomon az a mesteri műmosoly.
- Olyan csodálatos látni hogy egy ilyen rendes kislány Harry barátnője - simogatott meg egy idős hölgy. - Látszik rajtatok hogy milyen csodálatosan szeretitek egymást. A szerelem egy váratlan fellobbanással kezdődött, ugye?
- Ja. Szó szerint fejbe csapott... - mormoltam orrom alatt. Ők bizonyára nem értették ezt a bennfentes "poént".
Nem sokkal később egy másik nő is odajött hozzám, aki fiatalabb volt, de annál inkább barátságtalan.
- Szóval te volnál Grace - mért végig alaposan.
- Igen, én volnék - válaszoltam cinikusan.
- Sosem gondoltam volna hogy Harry össze fog jönni egy ilyen... Közönséges lánnyal - találta meg a megfelelő szót. A gondolataimban jól elláttam a baját ezért a kis megszólalásért, de tudtam hogy ezt a való életben most nem tehetem meg.
- Az emberek változnak - adtam meg megfontolt válaszom, majd ajkamba haraptam és elsétáltam.

Egyszer csak a bradfordi rosszfiú, Zayn lépett oda mellém.
- Szabad egy táncra? - nyújtotta felém kezét.
- Végül is... Miért ne? - mosolyodtam el halványan, majd elfogadtam ajánlatát. Megan kiugrana a bőréből, ha tudná hogy Zayn Malik fog táncolni velem néhány másodpercen belül. Ó, és milyen féltékeny lenne...
Ezért a Zaynért sem voltam oda különösebben, de egy fokkal még mindig jobban bírtam mint Harry Egokirály Stylesot.
- Még nem nagyon ismerjük egymást. Zayn vagyok - mondta, majd átkarolta derekam. Meglepően jól ismerte az angolkeringő mozdulatait. Hmm... Legalább kulturált.
- Ó, én nagyon is ismerlek - nevettem fel. - A húgom bálványoz. Beléd van esve. Úgyhogy mindennap hallgathatom hogy "Zayn így, Zayn úgy"... Kezd kissé unalmassá válni. Megan révén már lassan kezdelek jobban ismerni mint te saját magad - Ezen mondatom után ő is nevetni kezdett.
- Szóval te nem szeretsz minket? - vonta fel szemöldökét.
- Egyáltalán nem. Sajnos valahogy meg kell emésztened magadban a gondolatot hogy valakit teljességgel hidegen hagysz - veregettem meg vállát, majd megköszöntem táncát, és visszasétáltam egy asztalhoz, ahol kényelmesen elhelyezkedtem.

Imádok táncolni. A tánc az életem. Azt hiszem semmire sem mennék nélküle. A mozdulatokkal ki tudom fejezni azt is, melyet szavakkal nem. És ez bámulatos. Az álmom, melyet soha senkinek sem mondtam el - apán kívül -, hogy egy nap táncos szeretnék lenni. Sosem tanultam senkitől, ez ösztönösen bennem volt. Csak kár hogy sosem jutottam el a színpadig...


Ez a bál lényegében nem volt olyan szörnyű, kivéve a pökhendi alakokat, akik túlságosan nagynak képzelték magukat, és előszeretettel beszéltek megvetően az összes jelenlévővel - köztük velem is.

- Azt hiszem mégis perkálnod kell majd ezért a kis "alakításért" - mondtam, majd bepattantam Harry fekete Range Roverébe. - És el kell intézned hogy egy hónapig ingyen ehessek a Nando's-ban.
- Ó, szóval most már feltételeket szabsz? - nézett rám felháborodva.
- Ennyi jár nekem. Azok után hogy holnap már az újságok címlapján fogok virítani veled... - Ezen mondataim után halkan felnevetett.
- Grace - Kicsit közelebb hajolt hozzám, majd mélyen szemembe nézett. - Köszönöm.
Már megint ez a nézés... Ezzel éri el hogy a csajok belezúgjanak. Talán hatásos lenne? Nálam biztos nem... Vagy mégis? Én magam sem tudtam.
- Már megint kezded!
- De mit? - kérdezte értetlenül.
- Ezt a... Ezt a... Tekintetet! - mutattam rá. - Ez az, amivel magadba bolondítod az összes csajt! De már mondtam. Miattam nem kell törnöd magad - mondtam flegmán, majd megforgatva szemeimet elfordultam.
Ezen mondataimra is csak nevetéssel reagált.
- Akkor hazavihetlek? - mosolygott rám.
- Kérni is akartalak rá.

A hazaút teljesen simán ment, egészen addig amíg üldözőbe nem vett minket egy csapat riporter - fotósokkal karöltve.
- Utálom hogy egy utat sem lehet paparazzik nélkül megtenni - Idegesen beletúrt hajába, majd folyamatosan a visszapillantó tükröt kezdte el bámulni. - Le kell fordulnunk az úton! - mutatott egy hosszú, sötét utca felé.
- Minek? Már úgyis tudják hogy "járunk", nem? - vontam meg vállam.
- Oké, de akkor sem akarom hogy minden lépésemet kamerák figyeljék...
- Mikor sztár lettél, tudtad hogy ez is benne van a pakliban nem? Te tudtad mire vállalkozol... - érveltem. Teljes mértékben kiállok amellett amit mondtam. Mikor sztár lett, tudnia kellett hogy ezek a hírnév velejárói.
- Megtennéd hogy a csípős megjegyzéseidet megtartod most inkább magadnak? - nézett rám idegesen, majd befordult a sötét utcába, miközben a fotósok egy kanyarban leszakadtak rólunk.
- Van egy ötletem! Nem kell a csípős megjegyzéseimet hallgatnod, ha most szépen hazaviszel! Egyébként tudod te egyáltalán hogy most hol vagyunk? - Kezdtem én is egyre idegesebbé válni, mivel amerre mentünk, ott lassan már út sem volt.
- Tudtommal én lakom régebb óta Londonban, úgyhogy légy oly szíves és ne navigálj! - oktatott ki.
- Inkább figyelj az útra te idióta mert mindjárt lesodródunk róla! - hadonásztam kezeimmel.
- Elég volt! Befognád végre?
- Merthogy? - kérdeztem vissza felháborodottan.
- Mert iszonyúan tudálékos vagy és az agyamra mész! - kiabált rám, miközben egyik kezével fejét fogta.
- Ha ennyire irritáló vagyok, akkor miért kérted meg hogy legyek az álbarátnőd? - szólaltam meg idegesen.
- Mert... - nem tudta befejezni mondatát, mivel a kocsija valami nagyon érdekes hangot hallatott magából.
Mindketten felkaptuk fejünket, majd az utat kezdtük el kémlelni.
- Hol a fenében vagyunk? - vontam fel szemöldököm.
- Fogalmam sincs - sóhajtott fel.
- Gratulálok, te... Navigátorkirály - forgattam meg szemeimet. - "Tudtommal én lakom régebb óta Londonban úgyhogy légy oly szíves és ne navigálj!" - utánoztam korábbi megszólását mély, búgó hangon, emlékeztetve rá hogy már megint milyen okos volt.
- Ha te egy élő GPS vagy, akkor kérlek mondd el merre vagyunk és fölöslegesen ne jártasd a szád! - szólt rám kioktató hangnemben.
- Tovább mennél? - kérdeztem idegesen. Egy pár másodperce már nem indult el, amit furcsálltam is.
Meglepetten rám nézett, majd próbálta elindítani a kocsit, azonban az meg sem mozdult.
- Miért nem indul el? - Egyre idegesebbé kezdtem válni.
Remek... Itt ragadtam a semmi közepén egy beképzelt celebbel. Mi jöhet még?
Kinézett az ablakon, majd felsóhajtott.
- Lecövekeltünk...
Hirtelen kicsaptam a kocsi ajtaját, majd azt véltem felfedezni hogy egy nagy adag sárba vagyunk beleragadva.
- Ezt nem hiszem el! - kiabáltam.
- Jaj ne! A kocsim! - mondta hisztis hangon.
- Szerintem a kocsidnál most sokkal fontosabb hogy kitaláljuk hol vagyunk!

Végül valahogy sikerült kikászálódnunk a kocsiból anélkül hogy érintkeznénk a sárral.
- Holnap hívnom kell egy autómentőt - húzta félre ajkait.
Előkaptam mobilomat, hogy felhívhassam anyát vagy a testvéreimet, de nem volt térerő.
- Nincs térerő! - szólaltam meg feldúltan.
- Induljunk el valamerre - utasított.
- Három útlehetőség is van... Mit súg a hatodik érzéked? - kérdeztem ironizálva, mire megforgatta szemeit.
- Oké, világítok a telefonommal. Gyere utánam - intett kezével, majd elindult, én pedig szorosan mögötte haladtam, fehér ruhám alja pedig erősen súrolta a sáros földet.


- Na... Most már van ötleted hogy hol vagyunk? - kérdeztem meg jó néhány perc csönd után.
- Hát... - fordult hátra. - Most mondanám hogy tudom, de akkor hazudnék - sütötte le szemeit.
- Pöpec... - sóhajtottam fel. - Ha veled találkozom, abból csak baj származik. Ja és remélem azt is tudod hogy normális esetben, saját akaratomtól vezérelve soha, semmilyen körülmények között sem jönnék össze veled.
- Ugyan Grace - lépett egy kicsit közelebb hozzám. - Fölösleges megjátszanod hogy nem jönnél velem össze - nézett rám sejtelmesen. Olyan közel állt hozzám hogy leheletét arcomon éreztem.
- Inkább süllyednék el a mocsárban - vontam fel szemöldököm, majd felszegett állal elsétáltam mellette.

- Várj! Most hová mész? - állított meg.
- Ha eddig nem tűnt volna fel, próbálok kiutat keresni ebből a lassan már dzsungelnek nevezhető erdőből - forgattam meg szemeimet.
- De egyvalamit árulj el nekem! Miért utálsz ennyire?
- Mert beképzelt vagy és azt hiszed mindenki szeret. Nos, fel kell hogy világosítsalak. Én abszolút nem szívellek! - néztem rá megvetően, majd átléptem egy utamba álló bokrot.
- Vagy csak féltékeny vagy az életemre... - suttogta elfordított fejjel, mire én csípőre tettem kezeimet és felháborodottan ránéztem.
- Na látod? Itt van még egy példa. Te azt képzeled hogy minden ember a te életedet akarja. És talán sokan akarják. De én nem tartozom közéjük... Hiszen, lehet hogy híres vagy és látszólag mindened megvan, de mégis te maradsz ki az élet legjobb dolgaiból. Nem élhetsz olyan életet mint egy átlagos tinédzser. Nem ruccanhatsz csak úgy le a haverokkal megnézni egy filmet. Nincs magánéleted...
- Most kimondtad azt ami hónapok óta kering a fejemben - gondolkodott el.
- Biztos hogy ez az amire minden ember vágyik?
- Hát, a rajongók minden rosszért pótolnak. Ők a mindenem - mosolyodott el, majd a földet kezdte el kémlelni.
- Na de ez... Ez egy pozitívum... Izé, benned - Nehéz volt elismerni hogy Harry talán mégsem annyira borzasztó mint ahogy elképzeltem. És hogy talán tévedtem. Ám ez még mindig nem jelentette azt hogy kedvelem.
- Nem volt olyan nehéz kimondani, ugye? - nevetett fel.
- De, nagyon is nehéz volt... - Erre a mondatomra ismét nevetéssel reagált. - Egyébként mi ez a bulizás, csajozás ezerrel életstílus? - kérdeztem, miután végre ismét elindultunk a sűrű növényzettel körülvett ösvényen.
- Fiatal vagyok - vonta meg vállát. - És csak élvezni akarom az életet. Csakhogy mostanában nem én döntök róla... És a menedzsment nem engedi hogy azt tegyek ami nekem jól esik - sóhajtott fel, majd kezeit zsebre tette.
Kissé remegni kezdtem, melyet hangos vacogásomnak köszönhetően Harry is észrevett.
- Tessék, vedd fel a zakóm - vette le magáról, mely alatt egy fehér, enyhén feszülős ing volt.
- Köszönöm - mondtam, majd magamra kaptam. - És mi van Shayyel?
- Shay? Ugyan - legyintett kezével, jelezve hogy ő nem annyira lényeges személy számára. - Belé nem vagyok és soha nem is voltam szerelmes. Tetszik, ezt nem tagadom. Nagyon vonzó lány. De belül semmi szépség nincs benne. És annyira felszínes én sem vagyok, hogy beleszeressek egy ennyire közönséges jellemű lányba.
- Épp annyira felfuvalkodott mint te - kacsintottam rá.
- Már megint kezded? - nevetett fel.
- Ne is számíts rá hogy abbahagyom a csipkelődést - böktem oldalba, majd halkan felnevettem.
- Na de mesélj te is valamit magadról! Hiszen ha a "barátnőm" vagy, akkor valamit csak tudnom kell rólad.
- Az én életem maga a megtestesült izgalom - mondtam nevetve. - Hát, tudod az a fajta lány vagyok, akit senki nem akar megismerni. Véleményeket alkotnak rólam, miközben nem is ismernek. A másik véglet pedig az hogy észre sem vesznek. Konkrétan levegőnek néznek... - Tényleg sosem tartoztam a népszerűek közé. Én voltam az árnyéklány. Nem nagyon voltak barátaim. Ha egyszer-egyszer volt is egy, az sem tartott sokáig. Erről mindig nehéz volt beszélnem.
Végre egy normális utcánál kötöttünk ki, ahol már voltak lámpák és ami a legfontosabb: emberek.  De egyáltalán nem volt forgalmas, csak néhány személy sétált el mellettünk vagy velünk szemben. A sötétben pedig senkinek sem tűnt fel hogy Harry áll mellettem.
- Hát pedig ha egy icipicit jobban megismer az ember, rájön hogy te egy nagyon őszinte és okos lány vagy, aki nem fél kimondani azt ami a szívét nyomja.
- Vicces, mert igazából rajtad kívül nem sok mindenkinek merem kimondani amit gondolok. Inkább meghúzom magam - sütöttem le szemeim, majd körmömet kezdtem el birizgálni.
- De ne tedd! Különleges lány vagy Grace - Hirtelen államnál fogva felemelte fejem, majd mélyen szemembe nézett. Kissé közelebb hajolt hozzám, majd tekintetét ajkaimra szegezte, aztán ismét szemembe nézett.
Lehunyta szemeit, majd én is ezt tettem.
A tökéletes pillanatot azt tette tönkre - vagy inkább mentett meg egy ostoba lépéstől -, hogy megcsörrent telefonom.
Akkor tudatosult bennem hogy majdnem megcsókoltam Harry Stylesot. A srácot, akit a hátam közepére sem kívánnék. Most akkor mi van velem?