22. rész: Egyesek fent, egyesek lent

Nem tudtam betelni az ölelésével, a végén meg már kezdtem kínosan érezni magam, hogy ennyire rá vagyok akaszkodva, de abban csak reménykedni mertem, hogy legalább annyira hiányoztam neki, mint amennyire ő nekem. Ha ezt számokban kellene kifejezni, elég nagy lenne...

Miután jó néhány perc múlva elengedtük egymást, következett egy újabb probléma. Ezúttal nem az öleléseibe feledkeztem bele, hanem azokba a mélyzöld szemekbe, amelyek élőben még sokkal jobban mutatnak, mint a tévében.
- Komolyan úgy bámulsz rám, mintha egy angyalt látnál - fonta derekam köré karjait Harry, majd elnevette magát.
- Attól tartok kezded megközelíteni, hogy úgy nézzél ki, mint egy angyal - ráztam meg fejem hitetlenkedve.
- Ilyen bókot még soha senkitől nem kaptam - nevetett fel ismét, majd közelebb hajolt hozzám, és röviden megcsókolt.
- Kétlem, hogy ne kaptál volna - borzoltam össze haját, majd felnevettem.
- Hé - mosolyodott el, majd visszaigazította haját a normális állásába azzal a Harry-s hajrázással. - A te véleményedre adok a legjobban - kacsintott rám.
- Nagyon helyes - bólogattam vigyorogva, majd szorosan hozzábújtam.
Mikor átnéztem válla fölött, megláttam az ablakban ácsorgó Jade-et, aki fintorogva bámult minket. Már az arcán is láttam, hogy körülbelül ilyen gondolatai lehetnek: "ezek hogy nem olvadnak el egymás mellett?" vagy hogy "mindjárt elhányom magam". De sebaj, én így szeretem őt. És most már tudom, hogy valahol, a szíve nagyon mély, nagyon sötét zugában ő is engem.
- Arra gondoltam sétálhatnánk egyet - morogta Harry jellegzetes mély, rekedtes hangjával fülembe, mire akaratlanul is elmosolyodtam.
- Felőlem mehetünk - húzódtam kissé távolabb tőle, majd bólintottam egyet. - Amúgy is szerettem volna nézelődni egy kicsit ebben a faluban. Annyira hangulatos... Nagyon tetszik. 
- Ennek örülök - mosolygott rám, majd odanyúlt kezemhez, és összekulcsolta ujjainkat.
Az udvaron keresztül kijutottunk az utcára, majd a tökéletes decemberi estében elkezdtünk sétálni. Nem voltak folytonos kocsi- és autóbuszzajok, hanem megvolt az utaknak az a nyugalmas hangulata, ami Londonban nincsen. Talán azért nyerte el Holmes Chapel a tetszésemet, mert Garlandre emlékeztetett. Annak ellenére, hogy egy barátom sem volt ott, mégis szerettem ott élni. Szerettem mindennap elmenni a nagynénim éttermébe, ahol tükörtojást ehettem szalonnával, vagy klasszikus hamburgert, ha éppen úgy tartotta kedvem. Néha hiányzott, hogy ismét ott élhessek, és mindennap végigkoptassam a már megszokott utakat az én régi westerncsizmámban. De aztán belegondolok, hogy ez a Londonba költözés talán a legjobb dolog, ami valaha történhetett velem. Nemcsak hogy rájöttem, a fiú, akiről annyi ideig azt hittem, hogy egy beképzelt hólyag - oké, ezt egy kicsit még mindig így gondolom - igazából a világ legaranyosabb sráca, hanem a másik legfontosabb, hogy szereztem igazi barátokat, akik mindig mellettem állnak. Mindezek mellett pedig a testvéreimmel is sokkal szorosabb lett a kapcsolatom, és néha úgy érzem, ez mind egy ember miatt történt. Ez az egy ember pedig az a fiú, aki most mellettem sétál. Akit a barátomnak nevezhetek.

- Eltelt valahogy ez a három hét? - törte meg a csendet hirtelen Harry, majd fürkésző tekintettel rám nézett.
- Elég nehezen, de eltelt - vontam meg vállam. - Viszont most csak az számít, hogy itt vagyok melletted - szorítottam meg kicsit erősebben kezét, mire halványan elmosolyodott.
- De ugye... Ugye a tegnapon kívül egyszer sem sírtál?
- Nem - ráztam meg fejem határozottan. - De úristen, vajon mit gondolhat rólam az a sok utálkozó rajongó? - kérdeztem, majd jól homlokon csaptam magam. - Gondolom, olyasmiket, hogy mekkora szemét vagyok, amiért szakítottam veled, aztán megint összejöttünk, és... Rossz belegondolni, hogy ennyien utálnak. Régen sem szerettek sokan, de azért ennyi utálóm nem volt - meredtem magam elé üres tekintettel.
- Hé, hé - állított meg Harry, majd maga felé fordított, és átkarolta derekamat. - Figyelj, tudom hogy nehéz. De mit számít mit gondolnak? Igen, azt is tudom, hogy nehéz így hozzáállni. De fogadni mernék rá, hogy előbb-utóbb egy csomó utálkozó lány rá fog jönni, hogy te tökéletes vagy hozzám.
- Komolyan így gondolod? - mosolyodtam el meghatottan.
- Abszolúte - bólintott vigyorogva, majd nyomott egy puszit arcomra.
Miközben ott álltunk a járda közepén, egy elég sietős ember majdnem nekünk jött, de ezt a kis bökkenőt leszámítva nagyon romantikus volt az egész. Miután elengedtük egymást, és Harry-nek sikerült ismét lelket öntenie belém, megint elindultunk, én pedig újra csodálni kezdtem a hangulatos karácsonyi fényeket, meg a mellettünk elhaladó embereket. Néhányan megállítottak, és csináltak egy képet Harry-vel, de ez most nem esett meg olyan sűrűn, mint Londonban és New Yorkban.
- Ó, jut eszembe, én meg azt akartam mondani, hogy tudod mitől félek néha? - fordult felém hirtelen.
- Na mitől?
- Attól, hogy vajon a te ismerőseid és a családod mit gondolhatnak rólam... Félek, hogy azt hiszik rossz hatással vagyok rád - nézett rám bizonytalanul.
- Te? Rossz hatással? Rám? - nevettem fel ironikusan. - Harry, éppen az ellenkezője áll fenn. Neked köszönhetően minden megváltozott. Többek között én is. De abszolút jó értelemben. Tudod, régen nem nyitottam senki felé... Gyakorlatilag a könyvek voltak az egyetlen barátaim. Oké, ez elég nyomin hangzott - nevettem fel, mire ő is elmosolyodott. - De komolyan. A kelleténél talán kicsit zsémbesebb és szarkasztikusabb voltam. Nem voltak barátaim, de erről én is tehettem. Szóval nagyon más voltam. Aztán jöttél te, és hihetetlenül rövid idő alatt mindent megváltoztattál. Mint már mondtam, engem változtattál meg a legnagyobb mértékben. Ezért pedig örökké hálás leszek neked.
Harry csöndben hallgatta, ahogy kiöntöttem neki lelkemet, majd elmosolyodott.
- Nem tudom elhinni... Komolyan ilyen nagyszerű ember lennék? - kérdezte hitetlenül, mire elnevettem magam.
- Nagyszerűbb, mint gondolnád - mosolyodtam el, majd egy röpke másodpercre vállára hajtottam fejem, és beszippantottam édes illatát.
Mindig azt hiszem, hogy Harry-vel ennél már nem érezhetem jobban magam, de aztán a történések erre valahogy mindig rácáfolnak. Tehát most is, mint mindig, remekül éreztem magam.


Az este várt ránk még egy nagy vacsora, ahol anya és Anne főztjeinek ízét élvezhettük. Meglepően finom volt minden, és a végére olyan dolog történt, amin mindenki - beleértve engem is - elcsodálkozott. Azt mondtam, hogy ennyi, kész, tele vagyok. Egy évtizedben ha kétszer hagyja el ilyen mondat a számat, de komolyan. Szerencsés alkat vagyok, hogy nem híztam el azon töménytelen mennyiségű kaja után, amit naponta bejuttatok a szervezetembe.
- Na és Jade, te vállaltál most a tanulás mellett valamilyen munkát? - kérdezte mosolyogva Anne nővéremre nézve, miközben a desszertet ettük.
- Igen, egy temetőben dolgozom - vonta meg vállát, mire egy pillanatra abbamaradt a desszertvillák csörgése.
Gemma-nak szó szerint a torkán akadt süteménye, majd köhögni kezdett. Mi már ezt tudtuk, de egy kicsit még mindig beleborzongok, ha arra gondolok, hogy a nővérem komolyan egy temetőben dolgozik. A gondnok segédje, akivel nagyon összehaverkodott. Az a vénember ugyanolyan zsémbes és bunkó, mint Jade, szóval nem csodálom, hogy megtalálták az összhangot.
- Ó... Szóval... Egy temetőben - mondta  a köhintései között Gemma, miközben próbálta visszafojtani nevetését. Mikor összenéztünk, a tekintetéről le tudtam olvasni, hogy ezt gondolja: "a nővéredet biztosan az Addams Family-ből szedték ki". Ezen már én is gondolkodtam... Ha ismét megfilmesítenék, tutira elküldeném Jade-et egy castingra.
- Érdekes munka - jegyezte meg Robin visszafojtott mosollyal.
- Szerintem is az - bólintott hűvös tekintettel Jade, majd folytatta az evést.

Összességében ilyen és ehhez hasonló párbeszédekkel volt teli ez az ínycsiklandó vacsora, de én nagyon élveztem. Majdnem mindenki ott volt, aki számított nekem. Mondjuk a négy majom - különösen Niall -, April és Carter még ott lehettek volna. Na meg apa, meg Lola és Andrew. És akkor komolyan mindenki velem lett volna, aki igazán számít.
Úgy gondoltuk, hogy az ajándékokat holnap reggel adjuk át egymásnak, de nekem volt egy ajándékom Harry-nek, amit csak előtte szerettem volna odaadni. Mikor felmentünk a szobájába, olyan volt, amilyenre számítottam. Bármelyik átlagos tizenéves srácé lehetett volna. Tele van képekkel, néhány gyerekkori emlékkel, és van benne egy tévé meg egy XBox is. Otthonos volt - csakúgy mint a ház összes többi része -, és nagyon tetszett.
- Van egy ajándékom... Tessék - vettem ki zsebemből egy picibe összehajtott lapot, majd kezébe nyomtam.
- Ó, köszönöm - nézett a papírra meglepetten, majd széthajtotta. Néhány percig csendben bújta a sorokat, miközben én végig a reakcióját figyeltem. Volt, hogy elmosolyodott, és volt, hogy merev tekintettel bámulta a lapot. - Ez egy dal akar lenni? - nézett fel rám, mikor végigolvasta a szöveget.
- Valami olyasmi - haraptam ajkamba.
- Grace, nagyon ügyes vagy! Niall mondta, hogy énekeltél neki, és hogy mutattad az egyik dalát... De nem gondoltam volna, hogy ilyen jó vagy - nézett rám elképedve.
- Annyira azért nem vagyok jó - legyintettem, majd leültem mellé az ágy szélére.
- És ezt... Ezt én ihlettem? - mosolyodott el csintalanul.
- Te bizony - bólintottam helyeselve, majd elvigyorodtam.
- Hűha... Kérlek, énekeld el! Szeretném hallani az előadásodban!
- Hát, nem is tudom... Azért a hangom... - dadogtam bizonytalanul.
- Niall azt mondta nagyon jó hangod van, úgyhogy ne is próbáld meg beadni nekem, hogy rosszul énekelsz - lökött oldalba.
- Jó, jó, rendben... - sóhajtottam fel, majd elvettem tőle a lapot, összeszedtem gondolataimat, és énekelni kezdtem.

"I know that my love for you is real 
It's something true that we do, just something natural that I feel  
When you walk in the room, when you're near  
I feel my heart skips a beat, the whole world disappears   
And there's just you and me  
Falling head over feet 
Let's take a chance together
 
I know, I know, I know, I know  
We're gonna make it  
'Cause no one else can make me feel  
The way that you do, I promise you
I know, I know, I know, I know  
We're gonna get there  
Today, tomorrow, and forever  
We will stay true, I promise you..." 

Miután elénekeltem a dalt, kissé elpirultam. Igazándiból sohasem fűztem nagy reményeket ahhoz, hogy valaha énekes legyek. Imádok énekelni és dalokat írni, de ha egyszer lehetőségem is lenne nagyközönség előtt énekelni, tuti hogy teljesen berezelnék, mielőtt a színpadra állnék, és a végén megfutamodnék. Sajnos ismerem magam, és biztos vagyok benne, hogy nem lenne bátorságom másoknak is megcsillogtatni az állítólagos tehetségem. 
- Wow - hagyta el Harry száját ez a rövid kifejezés. - Elképesztő vagy, Grace! Gyönyörű hangod van!
- Úgy gondolod? - mosolyogtam rá félve. 
- Még jó hogy úgy! - válaszolta lelkesen. - Sosem gondolkodtál rajta, hogy énekesnő legyél?  
- Nem - ráztam meg fejem. - Szerintem ez a dolog nálam már eldőlt. Nem leszek soha énekesnő. Nem nekem való ez az egész - rántottam meg vállam. 
- Hát, te tudod... De hé, van még valami, amit tudnom kellene rólad? - vigyorodott el. 
- Hmm... Amit még nem tudsz, az esetleg az, hogy nagyon szeretek táncolni. Fogalmam sincs, hogy jó vagyok-e benne, de remek időtöltésnek és mozgásformának gondolom. Ha egy kicsit koncentrálok a dologra, akkor azért elég hosszú koreográfiákat is meg tudok tanulni. 
- Akkor mutass valamit! - dőlt hátra az ágyon. 
- Na még csak az kéne... 
- De hát karácsony van - biggyesztette lefelé ajkait, mire elnevettem magam.
- Jogos. Na jó, de ez most tényleg nagyon kivételes alkalom - mutattam rá fenyegetően, majd elővettem telefonomat, és keresgélni kezdtem a számaim között. Komolyan nem szoktam mások előtt táncolni, szóval nem tudom nagyon megítélni, hogy jó-e amit csinálok, vagy csak valami ugrabugra, ami inkább röhejes, mintsem hogy jónak nevezhető lenne. 
Amint felcsendült Taylor Swift I knew you were trouble című dala, azonnal táncolni kezdtem a lépéseket, melyeket nemrég már gondosan betanultam. Most azonban nem éreztem azt a nyomást, mint akkor, amikor énekeltem. Nem érdekelt, hogy néz valaki, és az sem, hogy vajon mit gondolhat. Csak élveztem, hogy táncolhatok. Azt hiszem ilyen az, amikor valaki valamit tényleg imád csinálni. A táncolás pedig számomra ilyen. 
A dal felét végigtáncoltam, és mikor leállítottam a zenét, kipirulva rogytam le a földre, majd nekidőltem a falnak, és kifújtam magam. 
- Nagyon röhejes voltam? - néztem fel az ágyon fekvő Harry-re, majd elhúztam számat. 
- Ez iszonyatosan szexi... Akarom mondani ügyes. Ügyes voltál - dadogta kissé zavartan, mire felnevettem. 
- Ó, szóval azt mondod szexi volt? - néztem rá kuncogva. 
- Nagyon - ismerte be, majd ajkába harapott. 
Se szó, se beszéd felálltam, majd odabújtam mellé, és ráhajtottam fejem mellkasára. 
- Szeretlek - suttogtam, majd elmosolyodtam. 
- Reméltem is - nevetett fel halkan. - Egyébként én is téged - nyomott egy puszit fejemre. - És mi az, amiben még jó vagy, és nem tudok róla? 
- Azt hiszem nagyjából ennyi van, amiről tudnod kéne - néztem fel nevetve mélyzöld szemeibe. 
- Értem - nevetett fel halkan, majd még szorosabban átölelt. 
Már egy jó ideje nem érzem magam kínosan, ha Harry mellett csöndben vagyok. Azt sem bánom, ha mindketten csendben vagyunk. Már egy olyan szintre emelkedett a kapcsolatunk, hogy sosem áll be az a kínos csend, hanem ez abszolút csak kellemes lehet. 
Anyáék megágyaztak nekem a vendégszobában, de később rájöttek, hogy valójában fölösleges volt, mert Harry mellett sokkal jobbat tudok aludni, mint bárhol máshol. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy inkább mellette alszom. Komolyan, már az alvásnál sem tudom nélkülözni őt. Az utóbbi időben nagyon érzelgős lettem... Múltkor elsírtam magam a Beethoven című kutyás filmen. Ezt teszi velem a szerelem. A végén már azon is el fogok érzékenyülni, ha valakik ölelkezni kezdenek! Na jó, csak vicceltem, azért a régi, keményebb énem még mindig nem tűnt el teljesen. 
Reggel izgatottan ébredtem fel - és megjegyzem végtelenül boldogan is -, mivel tudtam, hogy ma fogunk ajándékozni, és az mindig olyan szívmelengető és megható. Együtt vannak azok az emberek, akik szeretik egymást, és ilyenkor képesek vagyunk sokkal nyitottabban nézni a világra és egymásra is. Talán ez az, ami hiányzik a mindennapokból, de a karácsonyban megvan. Ez az ünnep szelleme. 

A fürdőben a lehető leggyorsabban laza copfba fogtam hajam, a sminkeléssel pedig nem nagyon foglalkoztam, ugyanis három dühösen toporgó lány is várt még a fürdőszobára, akik folyamatosan azt kiabálták, hogy "igyekezz már". Éppen ezért a lehető leggyorsabban összeszedtem magam. 
A legjobb az volt az egészben, hogy úgy éreztem, mintha mi így együtt már egy nagy család lennénk. Én, Harry, az anyukáink, a nevelőapja, és a testvéreink. Jobb karácsonyt nem is kívánhattam volna, még akkor sem, ha apa nem volt itt velünk. Ő megtanult nélkülünk élni, hát most rajtunk a sor, hogy ugyanezt mi is megtegyük. 
Az ajándékozás nagyon vidáman telt, még Jade is elmosolyodott néha. És nem azzal a gúnyos, kárörvendő mosollyal nézelődött, hanem őszinte, szívből jövővel. És nála ilyet borzasztóan ritkán látni. Úgy éreztem, hogy ő is nagyon jól érzi magát itt, ezekkel az emberekkel, ez pedig még egy plusz okot adott nekem a boldogságra. Miután nagyjából mindenkinek átadtuk az ajándékot, már csak én és Harry maradtunk, szóval eljött a mi időnk. 
- Szóval, akkor kezdem én - lépett oda hozzám. - Boldog karácsonyt, első körben - adta át a becsomagolt ajándékot mosolyogva. 
- Köszönöm - viszonoztam mosolyát, majd elvettem a csomagot, és kíváncsian bontogatni kezdtem. Nagyon feldobódtam mikor megpillantottam a csomagolásban rejlő Ed Sheeran nevével ellátott kapucnis pulcsit. Ezer éve ilyenre vágytam, és Harry tudta, hogy ő az egyetlen olyan előadó, akiért még kifejezetten rajongok is. A Madison Square Gardenbeli koncert idején csak rövid időre találkoztunk, és nem is volt ideje velem beszélgetni, azt az ominózus partiesetet pedig nem nagyon veszem számításba, mivel amikor ott találkoztunk körülbelül három percre, akkor a sárga földig leitta magát. Nagyon reménykedtem benne, hogy egyszer elmehetek majd egy koncertjére, mivel valóságos zseninek tartom azt az embert. 
- Ilyenem van nekem is - tette hozzá vigyorogva. 
- Egyen pulcsi, hurrá! - nevettem fel. - Nagyon tetszik, de komolyan. 
- Ó, és vedd úgy, hogy van itt egy képzeletbeli koncertjegy is. Nekünk viszont arra most ténylegesen nem volt szükségünk, ugyanis belépőnk van a backstage-be - Mikor ezt kimondta, hirtelen teljesen lesokkoltam. Végre lesz lehetőségem normális körülmények között beszélni azzal az emberrel, aki annyi remek dalt írt! És megnézhetem a koncertjét is. Egy álmom vált akkor valóra. 
- Ezt nem is tudom hogyan köszönhetném meg - ugrottam nyakába, majd szorosan átöleltem. 
- Ó, még ne köszönj semmit, egyvalami hátra van - engedett el, majd átadott egy dobozt, melynek oldalán kis lyukak voltak. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet benne, ezért teljesen izgatottan nyitottam ki a csomagot. Amint ez megtörtént, annyira meglepődtem, hogy szóhoz sem jutottam. Igazából egy kismacska nem olyan érdekfeszítő, hogy elálljon az ember lélegzete is, de velem akkor ezt történt. Tizenkét éves korom óta vágytam egy ilyen kisállatra, és most végre megkaptam. Anyának tuti, hogy soha, még csak eszébe sem jutott volna venni egyet, mivel rühelli a macskákat. De Harry... Még ezt is észben tartotta. Igazából észben tartja minden egyes beszélgetésünket. Főleg azokat, amikor a vágyaimról beszélek. És amelyiket tudja, azt meg is valósítja. Lassan már kezdem azt hinni, hogy egy kis erőfeszítéssel még a csillagokat is lehozná nekem az égről, ha arra vágynék. 
Azonnal kivettem a dobozból a hatalmas kék szemekkel bámuló sziámi macskát, aki még láthatóan nagyon fiatal volt. 
- Hát szia, te kis aranyos - mondtam a lehető legcukibb hangnemben, majd elkezdtem simogatni. - Harry, ez a cica... Nagyon aranyos. Köszönöm - mosolyogtam rá meghatottan. 
- Ugyan, nem olyan nagy dolog - rántotta meg vállát egy féloldalas mosoly kíséretében. - Igazából megvettem volna a Prada táskát is, meg a gyémántnyakláncot is, ha arra vágytál volna - tette hozzá, mire felnevettem. 
A lelkére kötöttem, hogy ne vegyen nekem semmi olyat, ami a normális embereknek nem esik bele az elfogadható-árú-termékek listájába. Tehát nem akartam semmi rongyrázást, így én is csak olyanokat vettem neki, ami még kifizethető. Ez volt az egyetlen kikötésem az ajándékozással kapcsolatban. 
- És mi lesz a neve? - ült oda mellém Georgi, majd azonnal rávetette magát a kismacskára. 
- Igazából, azt hiszem a legtalálóbb név számára... Hmm... Louis-nak fogom elnevezni - döntöttem el, mire a többiek mind elmosolyodtak. 
- Nehogy már arról a nyálas képű bájgúnárról nevezd el a macskádat - szólt oda fintorogva Jade. 
- De Louis lesz a neve. Ezt már eldöntöttem. 
- Őszintén sajnálom szegény állatot - válaszolta morogva, majd befészkelte magát az egyik fotelbe, és unottan figyelte az ajándékozás további részét. 
- Oké Louis, most egy pillanatra leteszlek, mert oda kell adnom Harry-nek az ajándékot - adtam át Georgi ölébe a macskát, aki már nagyon ki volt éhezve a simogatására. 
Kivettem a fa alól egy gondosan becsomagolt ajándékot, majd átnyújtottam Harry-nek. 
- Az ajándék egyik része - mosolyogtam rá. 
Viszonozta mosolyomat, majd izgatottan bontogatni kezdett. Kíváncsian figyeltem reakcióját, majd mikor sikerült kibontania, úgy reagált, ahogy számítottam rá. Elvigyorodott. Egy hóemberrel díszített sötétzöld kötött pulcsi rejtőzött a csomagban. 
- Nagyon eredeti - nevetett fel, majd odahajolt hozzám, és megpuszilta arcom. 
- Ó, és valamit még tudnod kell ezzel a pulcsival kapcsolatban. Nekem is van egy ugyanilyen, csak pirosban.
- Aha, szóval mi vagyunk az új Bridget Jones és Mark Darcy? - kérdezte vigyorogva. 
- Valahogy úgy. Most már az Ed Sheeran nevével ellátott pulcsikon kívül van még két egyen pulóverünk - nevettem fel, majd átöleltem. - És itt a másik ajándékom - a dalon kívül - tettem hozzá halkan. - Tessék - nyújtottam kezébe egy fehér borítékot.  
- Hű, három utalvány a Nando's-ba! De kié a harmadik? 
- Természetesen Niall-é - válaszoltam mosolyogva, mire elnevette magát. 
- Na, ennek azt hiszem ő is nagyon fog örülni. Csakúgy mint én. Köszönöm mindegyik ajándékot - ölelte át derekamat, majd hosszan megcsókolt. 
- Fúj... Lehetne, hogy a nyáladzást ne előttünk csináljátok? - morogta Jade, mellyel profin tönkretette az idilli pillanatot. Köszönjük nővérkém...
Megforgatva szemeinket távolabb húzódtunk egymástól, majd miután megállapítottuk, hogy nincs több bontatlan csomag a fa alatt, elkezdtünk rámolni, ugyanis rengeteg csomagolópapír hevert szanaszét, mely kellő rendetlenséget varázsolt körülöttünk.

* Harry szemszöge *

Életem eddigi legjobb karácsonya volt a mostani, ezt biztosan ki merem jelenteni. Mindenki velem volt, aki fontos nekem. Még a maga sajátos módján Jade is az... Igazából "rühelljük" egymást, és ez így is van, de valójában mindkettőnknek jó, hogy van egy ember, akit szívathatunk vagy éppen szidhatunk, ha éppen úgy van kedvünk. Georgi és Megan nagyon a szívemhez nőttek, most már úgy tekintek rájuk, mintha a kishúgaim lennének. Ha kell, tanácsot adok nekik, de bármikor készen állok megvédeni őket, ha a helyzet úgy kívánja. Mrs. Harris is végtelenül kedves nő, úgy érzem mostanra maximálisan elfogadott, és úgy tekint rám, mintha családtag lennék. Grace pedig... Ő maga a tökéletesség. Nem gondoltam volna, hogy pont ő fog belőlem ilyen érzelmeket kiváltani. 

Nagyon reméltem, hogy tényleg örült az ajándékoknak. Igyekeztem visszafogni magam a pénzköltéssel, mikor az ajándékokon törtem a fejem, mivel a lelkemre kötötte, hogy nem vehetek neki olyan dolgokat, amiket átlagos emberek nem engedhetnek meg maguknak. Pedig ha tehettem volna, elneveztetek róla egy csillagot. Viszont tartottam magam a szavamhoz, és csak olyan dolgokkal leptem meg, melyeket bármely másik ember is megkaphatott volna - többé kevésbé. Hát igen, azért nem mindenki mondhatja el magáról, hogy Ed Sheeran az egyik legjobb barátja, és lehetősége van bevinni a barátnőjét a koncertje után beszélni vele a színfalak mögött. De úgy gondoltam ez még belefér. A cica pedig úgy láttam teljesen ellopta a szívét. És meglepően tetszik, ahogy elnevezte. Mostantól kezdve ha ránézek, mindig az az eszement srác fog az eszembe jutni, aki történetesen a legjobb barátom. Csak félő, hogy Grace mellett az a szerencsétlen macska kissé el fog hízni. A végén még Fat Louis lesz belőle.

Délután úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vásárolgatni a belvárosban található plázába, de úgy gondoltuk, hogy csak kettesben. A tervünk meg is valósult, én ugyan most nem vettem semmit magamnak, csak Grace vásárolt. Remekül állt rajta a póló, amit vett. Bár, igazából néha elgondolkodom rajta, hogy Grace-nek mi nem áll jól? Erre a válasz valószínűleg az, hogy semmi. Mindenben gyönyörű.  

Természetesen ebből a kis programból sem maradhatott ki az evés, így miután Grace jól kivásárolta - vagy az esetek többségében csak kinézelődte - magát, én pedig a legtöbb boltban halálra untam magam, beültünk egy kis étterembe ebédelni, ahol leginkább tengeri halak specialitásait lehetett megkóstolni.

Miközben Grace-t néztem, azon gondolkodtam, milyen jól érzem magam vele minden egyes alkalommal, és milyen gyorsan szalad az idő a társaságában. Ő más mint a többi lány, de ezt már számtalanszor tudatosítottam magamban. Ő kimondja amit gondol, de mégis van benne valami visszafogottság. A humora is levesz a lábamról, ezen fontos szempontok mellett pedig van még valami, ami nagyon fontos. Mellette én sem érzem magam másnak, mint bármelyik másik srác ezen a világon. Nem kell attól félnem, hogy csak azért van velem, mert én vagyok a nagy, híres Harry Styles, és valójában nem is magamért kedvel. Tudom, hogy ez nem így van, mert ameddig csak annyit tudott rólam, hogy nagyon híres vagyok, addig ki nem állhatott. Aztán minden megváltozott, mikor megismerte az igazi énemet, ami az utóbbi időben kezdett egészen elhalványodni. Ő azonban ismét közelebb vitt ahhoz, aki valójában vagyok. Mindent összevetve igazából nincs olyan, ami ne tetszene benne. 

- Mi az, van rajtam valami? Csak mert annyira bámulsz - kapott hirtelen hajához, és ezzel visszahozott a valóságba elmélkedésemből. Mellesleg a megható csodálattal-bámulom-a-barátnőmet pillanatot is gajra vágta. 

- Ja, semmi, nyugodj meg - mosolyodtam el halványan, majd belekortyoltam jeges teámba. - Csak gondolkodtam és elbambultam...

- Megtudhatom, hogy min gondolkodtál? 

- Rajtad. Nagy részben. 

- Bővebben? Már ha szabad tudnom - mosolyodott el. 

- Néha elgondolkodom azon, hogy igazi vagy-e. Túl tökéletes vagy. De lehet, hogy pont a tökéletlenséged tesz téged azzá. 

- A második lehetőséget tartom valószínűbbnek. Semmiképpen sem vagyok tökéletes. Ha "tökéleteset" akarsz látni, menj el egy divatbemutatóra. Ott vannak az elméletben olyan lányok - rántotta meg vállát. - De én nem akarok beállni az ő sorukba. Szeretnék más lenni. Mostanában a legtöbb lány ilyen. Lapos has, tökéletes bőr, tökéletes lábak, kifogástalanul álló haj... Minden túlságosan a helyén van. Én soha nem voltam ilyen, de nem is hajtok arra, hogy ilyen legyek. Én csak igazi akarok lenni. 

Amint ismét végignéztem rajta, és elgondolkodtam azon, amit mondott, rájöttem, hogy az utóbbi időben azok a lányok voltak az eseteim, akikre illet Grace leírása. Nagyon vékony, nagy részben szőke lányok, és azt hittem, hogy egy olyan típusú lány, mint Grace, sosem keltené fel ennyire a figyelmemet. Abban hitben éltem, hogy az olyan lányok, mint ő, nem tartoznak az én világomba, és utólag belegondolva ez szörnyen felszínes hozzáállás. De hatalmasat tévedtem. Ő nagyon laza, őszinte, nem csak arról tud beszélni, hogy mennyit kellene fogynia, nem hezitál folyton azon, hogy meg merje-e enni azt, amit kért az étteremben, vagy inkább csak harapjon egy kis puffasztott rizst, és a többi... Ő más. Mellesleg utálja a puffasztott rizst. Ezerszer inkább enne egy Big Mac-et, mint azt. 

- Hát ne is legyél olyan. Inkább maradj mindig ilyen. Amilyen most vagy, bármi is történjék. 

Csak remélni tudtam, hogy ő ugyanúgy gondolkodik rólam, mint ahogy én róla. És annyit. Ami nagyon, nagyon sok...

~ * ~

* Zayn szemszöge *

Az utóbbi időben borzasztóan össze vagyok zavarodva. Eddig teljesen biztos voltam benne, hogy halálosan szerelmes vagyok Perrie-be... Az igazság az, hogy még most is így gondolom. Csak éppenséggel bejött a képbe egy másik lány is, aki a lehető legjobban összezavart. Ez a lány pedig nem más, mint Jade Harris. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy mit érzek iránta... Jó barátnak tartom, ez biztos, hiszen mikor együtt voltunk, nagyon jól éreztük magunkat. De úgy érzem, emögött egy kicsit több is van, mint puszta barátság. Ő nagyon különbözik az összes lánytól, akiket eddig ismertem. Mindig azt mondja, amit mondani akar, és nem érdekli más véleménye. Ő más...

- Oké srácok, ennyi volt - hangzott el a végszó a koncertszervező szájából, majd ezzel utunkra is bocsájtott minket.

Karácsony és szilveszter között is sokat próbáltunk, és ez most sem volt másképp. Eléggé elfáradtam, de hát én akartam énekes lenni, és tény, hogy néha túl kell magunkat hajszolni.

- Haver, kissé szétszórt vagy, koncentrálnod kell! - lépett oda mellém Louis, majd rátette kezét vállamra, és kissé megveregette azt.

- Tudom, tudom... A következő próbán kicsit jobban fogok összpontosítani.

- Hát ajánlom is, mivel sok múlik ezeken a koncerteken - válaszolta, majd belekortyolt üveges ásványvízébe.

- Lou, nem hajszolod kissé túl magad mostanában? - vigyorodtam el szemtelenül, mire oldalba lökött.

- Még mindig jobb túlhajszolni magam és minden erőmmel azon lenni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, minthogy tutyi-mutyi legyek...

- Aha, szóval azt mondod tutyi-mutyi vagyok? - nevettem fel, majd nem túl erősen fejbe kólintottam.

- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy mostanában nem tudsz összpontosítani. Drakula lánya túlságosan leköti a figyelmedet... - Azonnal tudtam, hogy kire gondol a gúnynév alatt, ezért rosszallóan megráztam fejem.

- Van neve is! Jade - csattantam fel.

- Én is tudom, de ez most lényegtelen. Próbáld meg őt kizárni a fejedből, a szívedből, meg tudom is én honnan... Már csak Perrie miatt is.

- Persze, értem mire akarsz kilyukadni.

- Szörnyella, nem is tudom, nem hozzád való...

- Most meg Szörnyella? - háborodtam fel.

- Hahó, nem a nevén van a hangsúly! Hanem azon, hogy nem illetek össze. Te Perrie-hez való vagy, de ezt szerintem te is tudod. Csak Wednesday Addams valamiért totális káoszt csinál a fejedben.

- Oké Louis, hány ilyen név van még a tarsolyodban? - ráztam meg fejem, mire ő akaratlanul is elmosolyodott.

- Felfogtad a beszélgetésünk lényegét? - nézett mélyen szemeimbe.

- Fel - forgattam meg szemeimet vigyorogva, majd belebokszoltam őrült barátom karjába.

Azonban amikor elsétált, azonnal lefagyott a mosoly arcomról. Igaza volt, Jade totális zűrzavart okoz a fejemben. Jaj nekem...

Mielőtt elhagytam volna a próba helyszínét, még egyszer belebotlottam Niall-be, aki éppen lázasan telefonált, ezért csak gyorsan intett nekem egyet. Nyilván April-lel beszélt... Eléggé belezúgott a csajba. Folyton csak róla beszél, és úgy tűnik, az érdeklődés nem egyoldalú. Állítólag April is folyton az ír barátunkról beszél. Igen, ez mind szép és jó, de egyikük sem mer normális lépéseket tenni afelé, hogy ebből egy igazi kapcsolat legyen. Grace - akivel egyébként nem sokat beszélgetek - azt mondta, hogy April nem akarja ezt a dolgot elsietni. Mondjuk ezt abszolút meg is tudom érteni. Nem jó túl gyorsan belevágni a dolgokba, mert akkor amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan menni is fog a fellángolás...

Jelen pillanatban semmire nem vágytam jobban, minthogy kiszellőztessem a fejem, ezért úgy döntöttem sétálok egyet. Szükségem volt a friss levegőre ahhoz, hogy a fejem is kitisztuljon.

Már eléggé sötét volt, és kapucni is volt a fejemen, de ennek ellenére még is sokan felismertek, így útközben egy tucat aláírást is kiosztottam, emellett pedig hatezer képet is csináltak velem a rajongók. Félreértés ne essék, imádom amit csinálok, a rajongók pedig a mindeneim, de néha elég kimerítő és kicsit bosszantó, hogy egy sétát sem tehetek meg nyugodtan.  Körülbelül egy óra sétálgatás után eljutottam egy csendesebb, kihaltabb helyre, ahol nem sok ember jött velem szembe. Lehajtott fejjel vettem lépteimet, miközben agyam folyamatosan kattogott, azonban mikor egész közelről felfigyeltem egy ismerős hangra, hirtelen felkaptam fejem, és nézelődni kezdtem.

- Ne, Kyle, mondtam, hogy nem akarom! Hagyj már békén! - Erősen gondolkoztam azon, hogy ki birtokolja ezt a hangot, és néhány másodperc múlva rá is jöttem.

- Jade? - kérdeztem magamtól halkan, majd elindultam a sikátor felé, ahonnan a hang jött.

Ahogy egyre közelebb értem az említett helyszínhez, úgy egyre élesebbé vált egy fiú hangja is, aki már hallásra is elég erőszakosnak tűnt.

Fél perc sétálás után odaértem a sikátorhoz, mikor az a látvány fogadott, amire számítottam. A magas, barna hajú srác erőszakosan rángatta Jade-et.

- Ugyan Jade... Ne mondd, hogy nem vonzódsz hozzám - simogatta meg arcát, a lány pedig fintorogva elhúzta fejét.

- Pedig kénytelen leszek ezt mondani... Kyle, engedj már el - kiabálta, a fiú azonban nem akarta békén hagyni.

- Most szépen velem jössz - ragadta meg erőszakosan Jade karját, mire ő felszisszent.

Úgy éreztem most jött el az ideje, hogy beavatkozzak. Ha én nem vagyok a közelben, ki tudja milyen undorító dolgot tett volna vele...

- Engedd el, de azonnal! - léptem ki az árnyékból, majd indulatosan odarohantam hozzájuk.

- Nézd csak Jade, itt van az  őrangyalod - forgatta meg szemeit - mint most megtudtam - Kyle. Látszott rajta, hogy vagy leitta magát, vagy be van szívva. Vagy mindkettő. Ezt tartottam a legvalószínűbbnek. - És ha nem, akkor mi lesz, szépfiú? - lépett közelebb hozzám, majd megbökött.

- Ha nem hagyod békén... Hogy is fogalmazzak? Szétverem a fejed - böktem ki, mire egy pillanatra elkerekedtek szemei, de a fenyegetésem egy másodperc alatt lepergett róla.

- Na jó, nekem nincs időm erre, gyere Jade, most elmegyünk - ragadta meg ismét a lány karját, majd elindult a velem ellentétes irányba, Jade-et pedig idegesen próbálta magával rángatni.

- Nem viszed te őt sehová - szólaltam meg indulatosan, majd megragadtam fekete bőrdzsekijét, magam felé fordítottam, és bemostam neki a lehető legerősebben, ami kitellett belőlem.

Egy pillanatra ledöbbent, csakúgy mint Jade is, de nem telt bele egy másodpercbe sem, máris visszaadta az ütést. Éreztem, hogy eleredt az orromban a vér, de jelen pillanatban az volt a legfontosabb, hogy megvédjem Jade-et. Elég durva verekedésbe fajult a dolog, de végül Kyle állt le, így mindketten feldúltan távolodtunk el egymástól.

- Még nem végeztem se veled, se veled - mutatott először rám, majd a leblokkoltan álló Jade-re, ezután pedig megrántotta magán bőrdzsekijét, és felszegett fejjel elsétált.

- Meg tudtam volna védeni magam! - lépett oda mellém Jade kiabálva.

Remek... Ennyit arról, hogy a hős jutalmat érdemel. Idegesen megforgattam szemeimet, majd odanyúltam vérző orromhoz.

- Nekem egyáltalán nem úgy tűnt.

- Pedig igen - fonta össze maga előtt sértődötten karjait.

- Jade... - néztem rá amolyan "hagyjuk már ezt" tekintettel.

- Na jó... Azért köszönöm, hogy megvédtél - szűrte ki fogai közt.

- Ki volt ez a fazon?

- Kyle az állítólagos legjobb barátom... Csakhogy nagyon úgy tűnik, neki én több vagyok, mint barát. De nekem ő nem. És eléggé be volt ma állva... Erőszakosan akart rávenni valamire, amit én nem akartam.

- Nem kellene barátkoznod vele - néztem el válla felett a távolba.
- Mióta érdekel ennyire, hogy mi van velem? - kérdezte gorombán.
- Mindig is érdekelt - sóhajtottam fel. - Hazakísérjelek? - tereltem el a lehető leggyorsabban előző témánkat.
- Azt hiszem azt most megköszönném. Nem szívesen futnék össze hazafelé Kyle-lal.
Bólintva biccentettem egyet, majd jeleztem, hogy induljunk el.

- Nem fog berágni a csajod, amiért engem kísérgetsz? - törte meg a csendet körülbelül ötpercnyi néma sétálgatás után.
- Azért csak nem rághat be, hogy hazakísérlek - rántottam meg vállam.
- Amúgy... Az orrod rendben van?
- Csak vérzett egy kicsit, nem nagy ügy - legyintettem. - Egyébként kérdezhetek valamit?
- Tedd meg bátran.
- Miért haverkodsz ilyen fazonokkal? Te sokkal többet érsz ezeknél - néztem mélyen szemeibe, ő azonban gyorsan elkapta tekintetét.
- Tudod, régebben voltak problémáim, és el kellett nyomnom a bennem lévő kételyeket és bizonytalanságot valahogy. Az ilyen barátokkal pedig a cigi és a pia megtette a hatását. Egyébként én is maximálisan a tudatában vagyok annak, hogy Kyle a legnagyobb gyökér a világon. De mégis van benne veszély, ami vonz engem. Mondjuk azt hiszem ez benned is megvan - mondta, miközben mereven bámult a távolba.
- Milyen problémákat akartál ezzel elnyomni?
- Főként önértékelési problémáim voltak... Néhány évvel ezelőtt nagyon lefogytam. Sokáig én sem voltam tisztában vele, hogy beteg vagyok. Még szerencse, hogy erre időben ráébresztettek, különben meg is halhattam volna. Mielőtt észhez tértem volna, és a mélyponton voltam, sokáig úgy éreztem, hogy nincs értelme élnem. Hogy nem hiányoznék senkinek... Néha ott álltam a konyhában, egyedül, és majdnem odanyúltam a késhez, hogy egy végzetes lépést tegyek. De szerencsére erre sosem került sor. Meggyógyultam, és rájöttem, hogy az öngyilkosság, vagy önmagam sanyargatása semmire sem megoldás. Most már amennyire tudom, élvezem az életet, a magam sajátos módján. És tudom, hogy a legtöbben mit gondolnak rólam. Képzelem te is milyen elmeháborodottnak tartasz... De én csak őszinte és nyers vagyok. Nem szívesen mutatom ki az érzéseimet, de igazából nekem is vannak.
- Jade, sajnálom azt, ami veled történt - motyogtam lehajtott fejjel, miközben egy kavicsot rugdostam magam előtt.
- Nem kell sajnálnod - mosolyodott el alig láthatóan. - Én tehettem a legjobban erről az egészről. Hülye voltam, de mostanra már észhez tértem. És ebben nem is gondolnád, de talán Grace volt az, aki a legtöbbet segített.
- Igen? - vontam fel szemöldököm.
- Bizony. Akkoriban nem volt túl szoros a kapcsolatunk, de amikor már nagyon mélyponton voltam, ő rántott ki a gödörből. Ezért örökké hálás leszek neki. És hiszed vagy sem, de egyébként amikor te és a négy másik egoista barom belépett az életünkbe, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz - mosolyodott el ismét. Nem sokszor látom mosolyogni, de örültem neki, hogy ezt megtette. Így még sokkal szebb, mint egyébként.
- Köszönöm, hogy őszintén meséltél. Nem lehet könnyű erről beszélni.
- Én köszönöm, hogy meghallgattál. Tudod, a legjobban mindig az zavart, hogy senki nem hallgatott végig. Csak mondták a magukét, arról, hogy milyen vékony vagyok, hogy ez már betegség... De Grace-en kívül senki, egyszer sem ült le velem, és mondta azt: "oké Jade, most beszélj az érzéseidről. Mondj ki mindent, amit belül érzel". Azt hiszem, csak hiányzott valaki, aki csöndben végighallgat. Köszönöm, hogy te ezt megtetted.
Az elmélyült beszélgetésben hirtelen észre sem vettem, hogy megérkeztünk Jade-ék lakásához. Az igazat megvallva ennek most egyáltalán nem örültem, mert nagyon szívesen beszélgettem volna még a lánnyal. Most először éreztem azt, hogy sikerült megnyílnia. Végre megláttam a benne rejtőző érző lelket, akinek rengeteg kimondásra váró gondolata van. Most, hogy ráleltem erre az oldalára is, még jobban megkedveltem. Már nemcsak a vadóc csajt láttam benne, hanem valakit, akit igazán lehet szeretni. Aki okos, érzékeny, de ugyanakkor végtelenül erős is.
- Kösz, hogy hazakísértél - zökkentett vissza a valóságba gondolatmenetemből.
- Igazán nincs mit - mosolyogtam rá.
- Jó éjszakát - motyogta, majd odahajolt hozzám, és esetlenül átölelt.
Azonnal visszaöleltem, olyan szorosan, ahogy csak lehetett. A pillanat talán kicsit túl sokáig is elhúzódott,   ugyanis percekig álltunk a sötétben, ölelkezve. Nem szóltunk egy szót sem, csak próbáltuk magunkba szívni a  helyzet varázsát.  Nekem ez sikerült, és azt hiszem ezekre a percekre még sokáig emlékezni fogok.
Miután elengedtük egymást, Jade benyomta a csengőt, majd mikor kinyitották neki az ajtót, azonnal berohant a társasház lépcsőházába. Mielőtt még végleg felért volna az első emeletre, egyszer visszanézett, és alig láthatóan elmosolyodott, melynek láttán nagyot dobbant a szívem.

Remek... Azt hittem ez a séta majd kitisztítja a gondolataimat, de most még nagyobb a fejemben a zűrzavar. Lehetnék még ennél is összezavarodottabb? Nem hiszem.