23.rész: Rossz előérzet

* April szemszöge *

Az apám mindig is a legféltettebb kincsének tartott engem. Miután anyukám hétéves koromban egy szó nélkül elhagyott minket, nem maradt számára más, csak én. A barátaimon kívül számomra is csak apa volt, aki mellettem állt. Valójában mindig is ő volt a legjobb barátom. Annak ellenére, hogy hiányzott egy meghatározó darab az életemből, mégis kiegyensúlyozott és boldog voltam, és jobb embereket nem is kívánhattam volna magam köré. Viszont azon fontos darab hiánya, ami anyát jelentette, sokszor megmutatkozott. Ez olyan, mint amikor egy repülőgépnek leesik az egyik szárnya, és egy fél párral kell átvészelni a hosszú utat, ami a landoláshoz vezet. Nekem is egy hiányzó darabbal kell élnem, ami valószínűleg már soha az életben nem fog visszatalálni hozzám. Éppen emiatt apa minden szerepet próbált betölteni, amire szükségem volt. És mivel a mi kapcsolatunk más apa-gyerek viszonyoknál sokkal erősebb, apa néha túlságosan is félt engem. Fél, hogy rossz döntést hozok, fél, hogy veszélyes baráti társaságba keveredem, de ami néha a legbosszantóbb, az a körülöttem lévő fiúkkal való viszonya. Nem sok fiúval randiztam eddigi életem során, de ők sem bírták túl sokáig mellettem, mert apa túl nagy vágyat érzett arra, hogy ellenőrizzen minket. Hogy megbizonyosodjon róla, a szóban forgó fiú megbízható-e, nem volt-e még börtönben, és a többi... És nem utolsó sorban sosem engedte, hogy a második randi előtt a fiú megcsókoljon. Természetesen tisztában voltam vele, hogy csak a féltés miatt teszi azt, amit, de akkor is nehéz volt elviselni, hogy tizenhét, majd később tizennyolc évesen nem járhatok azzal, akivel akarok, és nem csókolhatom meg az első randink után. Néha azonban rájövök, talán jobb, hogy apa elüldözte ezeket a könnyen-feladom típusú srácokat, mivel egyikük láttán sem kezdett el remegni a térdem, és pillangókat sem tapasztaltam a gyomromban. Azonban Niall... Ő egészen más, mint az összes többi fiú, akikkel eddig találkoztam. Benne van valami különleges, ami mindig magával ragad. Ő laza, vicces, nem játssza meg magát, nem egy egoista barom, és nagyon jól érzem magam a társaságában. Kell ennél több? Nem hiszem. Minden híres író lapjain ezeket a "mellékhatásokat" találom, amikor a szerelemről beszélnek. Ami viszont megrémisztett ezzel kapcsolatban, az az, hogy még sosem voltam igazából szerelmes. És most először életemben éreztem azt, hogy talán az vagyok. Szerelmes. 

- Hány órára is jön érted ez a Niall gyerek? - mormolta apa az újság mögül, melyet a konyhaasztalnál olvasott. 

Én éppen a késői ebéd koszos tányérjait mosogattam el, miközben mereven bámultam az ablak előtt álló tölgyfára. 

- Hétre. 

- Remélem bejön és bemutatkozik. Szeretném őt... Megismerni - találta meg a megfelelő szavakat, majd unottan lapozott egyet az újságban. 

- Apa, Niall rendes srác, ebben biztos lehetsz. Nem ismerkednék vele, ha ez nem lenne így. Csak annyit kérek, hogy ezúttal ne próbáld meg mindenáron elüldözni őt a közelemből, rendben? Számomra ez most tényleg komoly. Kérlek - pördültem meg tengelyem körül, így sikerült apával szembe fordulnom. 

Egy hirtelen mozdulattal ledobta az újságot maga elé, majd komolyan rám nézett. 

- Ígérem, viselkedni fogok - helyezte maga elé kezeit védekezésképpen, mire én halványan elmosolyodtam. 

- Köszönöm - bólintottam, majd visszafordultam a mosogatóhoz, és a még hátralévő evőeszközöket tisztára súroltam. - De komolyan tartsd be az ígéreted - szólaltam meg kuncogva. 

- Úgy lesz - szólt ki a nappaliból apa, aki időközben már átslisszolt abba a helyiségbe, mivel éppen egy szerinte rendkívüli focimeccs ment a tévében, melynek vétek lett volna egy percét is kihagyni. Sosem fogom megérteni, hogy miért olyan élvezetes kilencven percig egy guruló labdát nézni, amit egy rakás izzadt játékos rugdos maga között... Az már egyszer biztos, hogy nem vagyok nagy focirajongó. De azért nagyjából képben vagyok vele, hogy apa melyik csapatot támogatja, úgyhogy ha a hírekben azt hallom, hogy győztek, akkor én is gyermeki lelkesedéssel örülök a sikerüknek. 

Mikor befejeztem a mosogatást, kivettem a hűtőből két csokis fánkot, majd tányérra tettem őket, egy hirtelen elhatározással pedig arra a döntésre jutottam, hogy ma megpróbálom megérteni a foci értelmét. 

- Oké, melyik csapat a "miénk"? - vetettem le magam a kanapéra apa mellé, majd kezébe adtam a tányért, melyen kedvenc fánkunk volt. 

- Köszönöm - vette el, de közben egy pillanatra sem vette le szemét a képernyőről. - A piros mezben lévők. A Liverpool - mondta ki ezt a szót olyan jelentőséggel, mintha bűnt követtem volna ez azzal, hogy elfelejtettem a csapat nevét. 

- Jól van, azt hiszem most már egy életre megjegyzem a nevüket - vigyorodtam el, majd beleharaptam a fánkomba, és figyelni kezdtem a meccsen történő eseményeket. 

Életem legunalmasabb öt perce volt, és mivel tudtam, hogy apa ilyenkor nem szívesen társalog - igazából egyébként sem, mivel elég csendes, mogorva ember -, inkább nem fárasztottam az értelmetlen kérdéseimmel. 

Hirtelen megcsörrent zsebemben a mobilom, mire azonnal odanyúltam, és örömmel konstatáltam, hogy Grace keres engem. Felálltam, majd kisétáltam a konyhába, és ott vettem fel a telefont, annak érdekében, hogy ne zavarjam meg apát. 

- Szia Gracie! - szólaltam meg mosolyogva, melyet bizonyára hangomon is észlelni lehetett. 

- Szia! Szóval... Ma lesz a nagy randi? - Az ő hangjából is kivehető volt, hogy vigyorog. 

- Bizony - motyogtam egy ezúttal halványabb, félénkebb mosollyal arcomon. - Bevallom, kicsit azért izgulok. Eddig még csak úgy találkozgattunk, mint a haverok... És ez lesz az első igazi randink. 

- Biztosan nagyon jól fogod magad érezni. 

- Hát nagyon remélem. Bár Niall mellett nem hiszem, hogy lehet unatkozni, vagy rosszul érezni magad - tettem hozzá kuncogva. - Na és veled meg a göndör barátunkkal mi a helyzet? 

- Én és a göndör nagyon jól megvagyunk - nevetett fel, körülbelül két másodperc elteltével pedig én is ezt tettem. - De komolyan. Most egyszerűen minden csak olyan... Jó. 

- Ja, azt látom. Komolyan, az egész szerelmetek olyan, mintha egy tündérmese lenne - ismertem be. 

Őszintén szólva kicsit irigyeltem is Grace-t amiatt, hogy van egy ilyen tökéletes kapcsolata. Félreértés ne essék, természetesen örültem annak, hogy ilyen boldog, és a világért sem szerettem volna ezt megvonni tőle, de féltem, hogy az én életemben sosem jön el az a személy, akivel minden ennyire csodálatos. Az egyetlen reményem jelen pillanatban csak Niall volt...

- Igen, én is úgy érzem. Csak félek, hogy hirtelen jönni fog valami, ami ezt az egészet romba dönti. Egy szebb lány, vagy a távolság... 

- Na jó Grace, ezt most hagyd abba, jó? - szakítottam félbe. - Először is, nálad szebb lányt mégis hogy találna? Gyönyörű alakod van, gyönyörű arcod, és akkor a belső értékeidről ne is beszéljünk! 

- Na, azok meg aztán... Néha elgondolkodom rajta, hogy nem vagyok-e rettentően unalmas. Amikor csak lehet, a könyveket bújom, és egyszerű vagyok - mondta lehangoltan. 

- Már hogy lennél te unalmas? Szerintem nagyon is aranyos vagy, mikor a Shakespeare drámákat tartalmazó könyveddel, vagy a más örök irodalmi klasszikusokkal álldogálsz a pult mögött abban a kávézóban, ahol dolgozol. Te kitűnsz a többiek közül, és valószínűleg pont ez az, ami megfogta Harry-t. Egyébként azt hittem mostanság nincsenek kételyeid. Tévedtem? 

- Igyekszem bízni magamban, és úgy érzem ez a legtöbb helyzetben sikerül is, de néha azért... Néha azért, mikor látok egy képet Shay Parkerről, vagy az olyan típusú lányokról, mint ő, kicsit elbizonytalanodok - Itt hirtelen úgy hallottam, hogy remegni kezd a hangja. 

- Hé, hé, hé! Ugye nem sírsz? - kérdeztem riadtan. 

- Nem, dehogy - válaszolta suttogva. 

- Grace, tudom, hogy sírsz. De ér annyit Shay, meg az a sok modell, hogy sírj miattuk? Szerintem nem. Te vagy a gyönyörű, a különleges, és ki jár Harry Styles-szal, akivel lányok milliói szeretne együtt lenni? Hát nem ők. Hanem te, Grace Harris. Mikor elkezdesz ilyen butaságok miatt sírni, csak gondolj erre. Én is tudom, hogy a mai világban nehéz elfogadni magad, mert az emberek alkottak egy képet a "szépségről". De az nem szép. Te meg én vagyunk a szépek. És az összes lány, akik olyanok, mint mi. Oké? - mosolyodtam el halványan monológom végén. 

- Köszönöm - motyogta, a hangján pedig már hallani lehetett, hogy mosolyog is a könnyei között. - Vicces hogy itt sírok, miközben igazából csak azért hívtalak, hogy érezd jól magad a randin. Biztos vagyok benne, hogy Niall odáig lesz érted. Mint eddig mindig. 

- Aranyos vagy - mosolyodtam el, majd odasétáltam a hűtőhöz, és kivettem belőle egy doboz sört apának. Számára csak sörrel az igazi egy meccs. - Na most fel a fejjel, és menj olvasni - nevettem fel. - Meg simogasd Louis-t! Olyan aranyos az a macska. 

- Igen, azt terveztem - nevette el magát ő is. - Oké, akkor jó szórakozást, és köszönöm a kis beszédedet, ami lelket öntött belém. 

- Köszönöm. Egyébként szívesen, máskor is megteszem. Ha szükséged van rá, csak szólj. Na, puszi - köszöntem el mosolyogva. 

- Majd beszélünk. Puszi - köszönt el, majd kinyomta a telefont. Én visszacsúsztattam zsebembe enyémet, majd kivittem a nappaliba apának kedvenc sörét. 

- Köszönöm kicsim - eresztett meg felém egy alig látható mosolyt, majd belekortyolt a jéghideg italba. - Kivel beszéltél? 

- Grace-szel - válaszoltam, majd az ajtófélfának támaszkodva megálltam a helyiségben. 

- Kedvelem azt a lányt. Jó hatással van rád... Ilyen barátokra van szükséged. 

- Örülök, hogy szimpatikus. És mit gondolsz Carterről? - faggattam kíváncsi tekintettel.

- Intelligens gyereknek tűnik. Vele sincs különösebb bajom - rántotta meg vállát, azonban az egész eszmecsere ideje alatt egy pillanatra sem vettem le szemét a képernyőről. 

Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen csöngetésre lettünk figyelmesek.
- Szuper, megjött az udvarlód... - mormolta apa orra alatt, majd belekortyolt sörébe.
Figyelmen kívül hagyva megjegyzését ellöktem magam a faltól, majd elindultam a bejárati ajtó felé, hogy fogadhassam vendégünket.
- Apu, ne feledd, amit megbeszéltünk - fordultam hátra egy pillanatra, mire ő egy alig látható mosollyal bólintott egyet.
A szívem hirtelen felugrott a torkomba, és tenyerem izzadni kezdett, mikor már közvetlenül az ajtó előtt álltam. Még sosem viselkedtem ennyire esetlenül, és ez kissé megrémisztett. Ennyire magába bolondított volna ez a srác?
Megköszörültem torkom, majd kinyitottam az ajtót, és amint megláttam Niall-t, aki egy természetfelettien aranyos mosollyal nézett rám, a pillangók azonnal feltámadtak gyomromban, melyek néhány napig szusszanhattak egy kicsit.
- Sz-szia - nyögtem ki körülbelül tíz másodpercnyi néma álldogálás után. Rém ciki voltam, ebben biztos vagyok.
- Heló - köszönt vissza féloldalas mosollyal arcán. - Mehetünk?
- Igen, persze, de előtte megtennéd, hogy bejössz pár percre? Apa szeretne megismerni.
- Ez csak természetes - mosolyodott el ismét. - De remélem azért apád nem akar megölni, vagy ilyesmi...
- Nem, annyira azért nem elvetemült - nevettem fel, majd elálltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni hozzánk.
Elindultunk a nappali felé, majd zavartan megálltunk egymás mellett.
- Apu, ő itt Niall - szólaltam meg, miközben kezeimet tördeltem.
Apa hátrafordult, majd egy köhintés kíséretében felállt a kanapéról, és odasétált hozzánk.
- Niall Horan vagyok, örülök a találkozásnak - nyújtotta apa felé kezét a fiú.
- Én is rendkívül örülök - morogta apa bajsza alatt, mire én ránéztem egy amolyan "tudod mit beszéltünk meg " tekintettel. - Bob Frewen vagyok - tette hozzá ezúttal már egy fokkal barátságosabban, de még mindig elég bizalmatlan volt, amit bizonyára Niall is észrevett, ezért látszott rajta, hogy kezdi kissé kínosan érezni magát.
- Hát akkor, szerintem mi most megyünk - szólaltam meg a kínos csöndben, ezzel kissé feloldva a hangulatot.
- Rendben, menjetek, de April, tudod mikorra kell hazaérned. És... Niall, egyszer örülnék, ha nálunk vacsoráznál - mormolta apa.
- Örömmel eljönnék - válaszolta tisztelettudóan, majd elmosolyodott. - És időben hazahozom a lányát, ne aggódjon, Mr. Frewen.
Apa bólintott egyet, mire én odaléptem hozzá, és gyorsan átöleltem.
- Mondtam, hogy rendes srác - suttogtam fülébe.
- Na, ne apád nyakán lógj, menj és érezd jól magad - válaszolta halkan, mire felnevettem.
Apám egy borzasztóan zsörtölődő, mogorva ember, de ennek ellenére rendkívüli humorérzékkel rendelkezik.

Miután kiértünk a házból, Niall azonnal felengedett. Nyilvánvalóan kicsit frusztrálva érezte magát apa társaságában, amit abszolút meg is tudtam érteni.
- Ha apa kicsit megrémisztett, ne haragudj miatta - néztem bele tengerkék szemeibe.
- Nem, egyáltalán nem - rázta meg fejét mosolyogva. - Az apád, és szeret téged. Csak félt. Ez teljesen érthető.
- Örülök, hogy te így állsz hozzá. A fiúk, akikkel régebben randiztam, nem bírták elviselni, hogy apa határokat szab nekik...
- Tudod, szerintem az apád ezzel csak tesztelni akarja a fiúkat. Azt akarja látni, hogy mennyit érsz nekik. Hogy meddig képesek várni rád, és milyen komolyak a szándékaik veled. És úgy látszik azoknak a fiúknak nem értél annyit. De ki tudja, talán most eljön az a srác, akinek mindennél többet megérsz - mosolygott rám sejtelmesen, mire kissé elpirultam, és lehajtottam fejem.
Egy ideig csendben sétáltunk egymás mellett, és valójában nem is vártam el, hogy folyamatosan beszéljünk. Ahogy azt sem, hogy Niall megfogja a kezem, vagy bármi ilyesmi. Egyrészt azért, mert még nem hiszem, hogy olyan fázisban lenne a kapcsolatunk - már ha egyáltalán lehet így nevezni -, másrészt pedig már az, hogy vele megyek moziba, port fog kavarni. Még ha a kezét is megfognám... Na, akkor azt hiszem kitörne a harmadik világháború, és én lennék a directionerek első számú közellensége, amiért "elloptam" az utolsó elméletben szingli One Direction-tagot. Jobb volt ez így.

- A mozi után elmehetnénk a Nando's-ba. Grace-től utalványt kaptam oda karácsonyra - törte meg hirtelen a csöndet.
- Az remek lenne - bólintottam mosolyogva.
A mozi felé vezető utat teljes egészében gyalog tettük meg, mivel az idő enyhe volt és napos. Niall-t körülbelül ötszázszor állították meg, hogy csinálhassanak vele egy képet, és ő minden egyes alkalommal örömmel pózolt a rajongók mellett. Miközben őt figyeltem, végig azon járt az eszem, hogy milyen klassz srác is ő valójában. Minden lány szerencsés lenne, ha Niall lehetne a barátja. Reméltem, hogy egyszer velem ez meg is történik, és tényleg ő lesz az, akit a barátomnak nevezhetek. A fejemben ezt már ezerszer elképzeltem...

A moziban valami könnyed vígjátékot néztünk meg, melyen sokat nevettünk, és őszintén jól éreztem magam. Minden perc, amit Niall mellett töltöttem, élvezetes volt. Tényleg sosem éreztem még ilyet. Az viszont aggasztó volt ezzel a dologgal kapcsolatban, hogy nem lehettem biztos benne, ő ugyanígy érez-e. Fennállt a veszélye, hogy csak az én oldalamról vannak ilyen erős érzelmek, és számára én is csak a következő préda vagyok, akit levadászhat, majd amikor talál egy szemrevalóbb, kalandosabb lányt, eldob engem. Éppen emiatt nem akartam túlságosan belelovalni magam az érzésekbe, amíg meg nem bizonyosodok arról, hogy Niall ugyanígy, vagy legalább hasonlóan érez irántam.

- Na, tetszett a film? - kérdezte, miután kiértünk a moziból.
- Remek volt, élveztem - válaszoltam mosolyogva. - Viszont kilyukad a gyomrom...
- Az enyém is - nevetett fel. Miért is lepődtem meg ezen? - Pedig a moziban is termeltük magunkba a popcornt rendesen...
- Igen, szerintem mi voltunk abban a teremben azok, akik a legtöbbet ették. Két nagy kukorica és két extra adag nachos... Elég sok volt - nevettem fel én is. - De nekem ennyi nem volt elég - ráztam meg fejem határozottan.
- Nekem se. Örülök, hogy egy húron pendülünk - kacsintott rám.
Na, ebből a szempontból biztosan összeillünk...

Azt hiszem mondanom sem kell, a Nando's-ban is teleettük magunkat. Most már világossá vált, miért szereti Niall azt a helyet annyira. Nem élek régóta Angliában, és még nem volt alkalmam eljönni ebbe az étterembe, de jól tettem, hogy ezt most véghez vittem.
Az idő olyan sebességgel telt Niall társaságában, hogy észre sem vettem, már két órája ültünk az étteremben. Beszéltünk komolytalan, de nagyon komoly dolgokról is. Elmeséltem az anyukámmal történt dolgokat, hogy milyen nehéz volt nélküle felnőni, ő pedig őszintén beszélt arról, hogy néha elnyomva érzi magát a bandában. Fájt ezt hallani, mivel néha tényleg úgy tűnik, mintha őt és a képességeit alul értékelnék. Holott, szerény véleményem szerint ő a legkiemelkedőbb köztük minden szempontból. És ezt a tudatára is adtam, melynek hatására kissé elpirult. Még sosem találkoztam olyan fiúval, akinek bármire is ez lett volna a reakciója, de örültem neki, hogy ő ilyen érzelmes srác. Viszont emellett van egy olyan oldala is, aki rettentően vicces, és mellette sosem lehet unatkozni. Pont egy ilyen fiúra vágytam... Aki mellett határtalanul sokat nevethetek, de ha kell, komoly témákról is el lehet vele beszélgetni.
Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam vele, és úgy láttam rajta, hogy ő is velem.

- Nagyon jól éreztem magam veled, Niall - mondtam, mikor megérkeztünk a házunk elé, és odasétáltunk a bejárati ajtóhoz.
- Szintúgy - mosolygott rám. - De komolyan. Örülnék, ha megismételnénk még ezt a... Randit.
- Én is őszintén örülnék neki - bólintottam egy halvány mosollyal arcomon.
Mielőtt elment volna, adott egy gyors puszit arcomra, melybe a térdem is beleremegett. Ha tudná mi zajlik le bennem a közelében...
Teljesen elégedetten, és egy hatalmas mosollyal csuktam be magam mögött az ajtót, majd egy sóhajtás kíséretében nekidőltem.
Körülbelül félpercnyi ábrándozás után apa jelent meg előttem, aki most nem tűnt annyira zsémbesnek, mint máskor szokott.
- Ez a fiú... Jó választás - mormolta, majd nagyon halványan elmosolyodott.
Még apa is elismerte, hogy Niall nagyszerű srác. Nagyon reméltem, hogy ez valami meghatározó dolog kezdete lehet...

* Grace szemszöge *

 Most először volt alkalmam feltérképezni teljes egészében Harry - egyik - házát, mivel eddig jóformán csak a nappaliban és az ő szobájában voltam. Komolyan mondom, túrát lehetne oda szervezni... Hatalmas, és ez persze kívülről is látszik, de belül van egy csomó eldugott helyiség, amik még inkább labirintusérzést keltenek az emberben. A mai napon fény derült arra is, hogy ez a ház a földszint alatti szinten magában hordoz egy hatalmas medencét is, melyet télen-nyáron lehet használni. Látszott rajta, hogy nincs kihasználva, de hogy is lenne, mikor Harry és a srácok egyfolytában utaznak?

Én csak egy pólóban üldögéltem a medence szélén, és a biztonság kedvéért volt alattam fürdőruha, mivel félő volt, hogy Harry-nek szándékában áll majd lefröcskölni, de nem terveztem, hogy most úsznék. Elég volt nekem az a látvány is, melyet Harry csupasz felsőteste nyújtott számomra. Vizes hajjal még aranyosabb, ezt sikerült megállapítanom. Miközben ott üldögéltem, azon is elgondolkodtam, hogy meg tudnám szokni ezt az életet. Medencék a házban, sok pénz, kényeztetés... Minden, ami az én világomból valahogy hiányzik. Persze én sem panaszkodhatok, hiszen van egy családom, barátaim, de az emberek valahogy rá vannak programozva arra, hogy akarják a felszínes dolgokat is. Mint például pénz, hírnév, és még sorolhatnám... A szomorú tény pedig az, hogy az ilyen dolgok iránti vágy mellett eltörpülnek az igazán fontos dolgok. De az én esetemben azért nem mondanám, hogy ez így van. Csak egyszerűen meg tudnám szokni azt az életmódot, amit Harry folytat.

A tekintetemet talán kissé túl hosszú ideig legeltettem Harry testén, ami bizonyára neki is szemet szúrt, bár szerintem tisztában volt vele, hogy mi köti le ennyire a figyelmemet. Ahogy azzal is mindig abszolút tisztában van, hogy milyen jó teste van, és milyen jóképű. Bár ezzel már abszolút megbarátkoztam. Az, hogy kissé túlságosan is a tudatában van annak, milyen külső és belső adottságai vannak, még mindig jobb, mint hogyha alábecsülné magát. Nekem egy magabiztos fiúra van szükségem, aki mellett én is annak érezhetem magam. Bár én ennek még csak a "tanulófázisában" vagyok. A magabiztosság sosem volt az erősségem. De Harry ezen is tudott segíteni. Ő minden tekintetben passzol hozzám. Néhány dologban pont azért, mert különbözik tőlem. Viszont azt még mindig fenntartottam magamban, hogy talán nem vagyok az ő világába való. Mert az ő világában mindenki tökéletes, gazdag, híres... Mindig attól félek, hogy én nem vagyok idevaló. 

- Te nem akarsz úszni egyet? - vigyorgott rám, ezzel visszazökkentve a valóságba, ahonnan néhány másodpercre magasabb régiókba emelkedtem, mivel nagyon elgondolkodtam. 

- Nem akarok vizes lenni - húztam el számat, majd megrántottam vállam. 

- Egy vízzel teli medence közelében általában az emberek azért tartózkodnak, hogy vizesek legyenek - felelte gúnyos éllel hangjában. 

- Nocsak, átvetted a nyers humoromat? - vontam fel szemöldököm pimasz mosollyal arcomon. 

- Hát igen, a mestertől tanultam - tárta szét karjait, mire felnevettem. 

- De sajnos azt kell mondjam, még mindig nem vagy olyan jó, mint én - ráztam meg fejem lesajnálóan, de közben halkan kuncogtam. 

- Ó. Szóval azt mondod, nem vagyok olyan humoros, mint te? 

- Azt - bólintottam vigyorogva, miközben reakcióját vártam. 

- Hát, jó... - bólintott szomorúan, majd lehajtotta fejét. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy lelombozódott. - De ebben az esetben most jól megbánod, amit mondtál - kiabálta, majd egy jó adag vízzel lefröcskölt, az AC/DC feliratú pólóm pedig csuromvizes lett. 

- Ne, Harry, ne csináld - néztem rá bosszúsan, majd kicsit távolabb húzódtam a medencétől. 

- Úgy érted, ezt ne csináljam? - nézett rám sunyi mosollyal arcán, majd ezúttal még több vizet rám fröcskölt, melynek eredményeként a hajam is nedves lett.

- Ne! - kiabáltam nevetve, azonban már nem számított, hogy ennél vizesebb is lehetek, úgyhogy belementem a játékba, és odahajoltam a medencéhez, majd én is elkezdtem fröcskölni őrült barátomat. 

Ez viszont nem volt jó döntés, mivel gondolt egyet, és behúzott a medencébe, így tetőtől talpig vizes lettem. 

- Ezért most meglakolsz - húztam össze szemeimet, mikor feljöttem a víz alól, majd nevetve üldözni kezdtem a medencében, ami elég viccesen festhetett, mert a mellkasig érő vízben elég nehéz futni - már ha ezt annak lehet nevezni. Mikor sikerült utolérnem, megragadtam vállát, majd rávetettem magam, és még jobban összeborzoltam vizes haját. 

- Ne, ne - kiabálta nevetve, azonban én nem szálltam le hátáról.

Hangosan nevetve folytattuk a bolondozást, azonban mikor megpillantottunk a medence mellett egy ismerős alakot, azonnal abbahagytuk a nevetést, és mindketten meglepetten néztünk a minket figyelő lányra. 

Az a bizonyos lány állt ott, akire a legkevésbé vágytam és számítottam. Shay méregetett minket halvány, azonban eszelős mosollyal arcán, és szokásosan kifogástalanul nézett ki. Extra szűk, fehér farmert és egy topot viselt, melyen egy kötött kardigán volt. Ismét úgy éreztem, hogy elbújhatnék mellette. Elképzeltem én hogy festhetek... Lefolyt sminkkel, csuromvizes, esetlenül hullámos hajjal egy bő pólóban... Megint eluralkodott rajtam a kisebbségi komplexus. 

- Shay? Te mit keresel itt? - kérdezte zavartan Harry, majd egy hirtelen mozdulattal kilökte magát a medencéből. Ezen mozdulat következtében erőteljesen megmutatkoztak karján izmai, melyek egy pillanatra elvonták figyelmem a bosszantó Shay-ről, akivel kapcsolatban egyvalamiben biztos voltam. Ismét kavarni akar. 

- Sziasztok. Valójában csak erre jártam, és gondoltam beköszönök - Na persze, gondoltam magamban. Mindig csak ennyi a szándéka... Ezt a dumát már jól ismerjük. - Már egy jó ideje Amerikában voltam, és most hazajöttem. Nem tudtam volna úgy visszamenni ismét, hogy nem találkoztam veled, Harry. 

Cseppet sem zavarta, hogy én is egy légtérben vagyok velük, még azt is kinéztem volna belőle, hogy megcsókolja. Bár reménykedtem benne, hogy ennyire mélyre azért nem süllyedne le... 

Időközben én is kimásztam a medencéből, azonban cseppet sem annyira szexin, ahogy Harry tette, sokkal inkább esetlenül. Kicsavartam hajamból a vizet, majd egy törülköző után kezdtem el kutatni, azonban azon kívül, amit Harry tekert maga köré, nem találtam egyet sem. 

- Komolyan örülök, hogy látlak, Harry. És csak gratulálni akartam a Madison Square Gardenbeli koncerthez - szólalt meg ismét Shay. 

- Olyan rég nem találkoztunk? - vonta fel szemöldökét Harry. 

- Még annál is régebben - húzta el száját a lány. 

Még szerencse, hogy nem találkoztatok! - zajlott le fejemben a gondolat. Odabent ordítottam, de valójában csak esetlenül álltam ott, és figyeltem az eszmecserét, melyet folytattak.

- És... Szerettem volna beszélni veled, valamiről - köszörülte meg torkát, majd egy pillanatra felém sandított, a tekintetéből pedig pontosan le lehetett olvasni, hogy mire gondol. A lényege nagyjából az volt, hogy most egy felesleges harmadik vagyok, úgyhogy legyek szíves elhagyni a helyiséget. 

 - Megyek, és keresek egy törülközőt - szólaltam meg határozatlanul. 

Harry csak gyorsan rám nézett, az ő tekintetéből viszont semmit nem tudtam leolvasni. 

Miután láttam, hogy vették az infómat, egy bólintás kíséretében kisétáltam az inkább teremnek, mintsem szobának nevezhető helyiségből, majd elindultam a lépcső felé, mely a földszintre vezetett. 

Miközben felfelé sétáltam, egyszer meg is botlottam, annyira elgondolkodtam. Teljesen össze voltam zavarodva. Mi a fészkes fenéért kellett Shay-nek idejönnie? Én pedig miért engedelmeskedtem neki? Miért nem maradtam ott én is, és mondtam, hogy én is hallani akarom, amit mond Harry-nek? Elvégre mégiscsak a barátomról van szó. És Harry miért nem mondott semmit? Miért nem láttam semmi határozottságot a szemében? Talán még mindig vannak érzései Shay iránt? Túl sok megválaszolatlan kérdés tevődött fel bennem, ez pedig borzasztóan aggasztott engem. Mostanában, mivel volt szerencsénk nélkülözni Shay társaságát, egy icipicit biztosabb lettem magamban, és a Harry-vel való kapcsolatomban. Most azonban, hogy ez a Malibu-barbi ismét felbukkant a fogkrémreklámba illő mosolyával, megint lealacsonyodottnak éreztem magam. Ha ránézek Harry-re, egy tökéletes fiút látok, aki nemcsak külsőre kifogástalan, de olyan belső értékei is vannak, amire a srácok többsége csak irigykedhet. Aztán, ha ránézek Shay-re, egy tökéletes lányt látok, akinek kifogástalan alakja van, ezerwattos mosolya, mindig tökéletesen álló frizurája... Az már más kérdés, hogy ő belülről korántsem olyan értékes, mint Harry, de ezt sajnos az emberek többsége nem látja. A külsőmet viszont nekem is látják. Ami teljesen hétköznapi. Tehát az emberek túlnyomó része csak az alapján ítél, hogy hogyan nézünk ki. Bárhonnan nézem, azt látom, hogy nem vagyok Harry-hez való. Pedig én úgy érzem... Csak valószínűleg az emberek többsége és Shay Parker nem gondolja így. 

Hirtelen megráztam fejem, hogy elűzzem ezen gondolatokat fejemből, majd elsétáltam a földszinten található fürdőszobába, és keresgélni kezdtem egy használható törülköző után. Nem tartott sokáig, mire rábukkantam a törülközőkre, és a választék sem volt kicsi. Körülbelül húsz különböző színárnyalatú darab közül választhattam. Nem tétováztam sokáig, lekaptam egy karamellszínűt a polcról, majd vállamra terítettem, mellkasom előtt pedig összefogtam kezeimmel. 

Üres tekintettel magam elé bámulva elsétáltam a nappaliba, és mikor ismét egy ismerős arcba botlottam, kissé megijedtem. 

- Zayn? Te mit csinálsz itt? - néztem értetlenül a fiúra, aki eléggé meglepett felbukkanásával. 

- Louis is itt van, és hozzá jöttem. Az előbb még az emeleten volt - biccentett a lépcső felé. - Én engedtem be Shay-t. Tényleg, mit keres ő itt? 

- Bárcsak tudnám... - sütöttem le szemeimet, majd csalódottan megvontam vállam. - Mindig a legrosszabbkor bukkan fel - tettem hozzá halkan, majd eltűrtem egy vizes hajtincset arcomból. 

- Az már egyszer biztos. Nem tűnsz túl feldobottnak... És miért vagy vizes? - kérdezte értetlenül. 

- Tényleg nem is vagyok túlságosan feldobott... Amúgy, Harry behúzott a medencébe, azért vagyok csuromvizes - mosolyodtam el egy pillanatra, mikor visszagondoltam a jelenetre. - Egyébként hozzáteszem, te is elég lehangolt vagy. Vagy ez csak a borús időjárás miatt van? - biccentettem az ablak felé. Az ég tényleg szürke volt és sötét, amely adott egy melankolikus hangulatot az egész napnak. 

- Valójában nem csak az időjárás miatt - rázta meg fejét egy keserű mosollyal arcán. - Beszélgettem Louis-val...

- És szabad megtudnom, hogy miről? 

- Igazából már néhány nappal ezelőtt is belebonyolódtunk egy dologba, a nővéreddel kapcsolatban... Most is róla volt szó. 

- Helyben vagyunk - sziszegtem, majd elhúztam számat. 

- Mindenki azt mondja, hogy nem illünk egymáshoz. Érted? Egyszerűen mindenki. És ez kezd az agyamra menni. Mindenki azzal jön, hogy nekem Perrie-vel kell lennem. És lehet, hogy igazuk van. De mi van akkor, ha Jade-del pont azért passzolunk össze, mert nem passzolunk össze? Érted, miről beszélek? - fakadt ki magából.

- Azt hiszem igen, értelek - bólintottam. - Folytasd csak. Mi nyomja még a szívedet? 

- Unom már, hogy mindenki helyettem akarja eldönteni, mi a jó nekem! 

- Pontosan tudom mit érzel, Zayn - mosolyodtam el szomorúan, majd vizes hajtincseimet kezdtem el birizgálni. - Nézd, én nagyon kedvelem - sőt, szeretem - Perrie-t. Egy igazi barátra leltem az ő személyében. És azt gondolom, hogy összepasszoltok. Viszont tényleg neked kell eldöntened, hogy a nővéremet, vagy őt érzed közelebb magadhoz. Nem fogok egyikük mellett sem pártolni, mivel mindkettőjüket szeretem - csak máshogy. De mielőtt véglegesen döntesz, jól gondold át, kit akarsz jobban. 

- Igazad van Grace. Teljes mértékben. És köszönöm - mosolygott rám. 

- Ugyan - legyintettem én is egy halvány mosollyal arcomon. - Ha van bármi, amit szeretnél elmondani, különösen Jade-del kapcsolatban, nekem megteheted.
- Keveset beszélgettünk még... De lehet, hogy jó lenne ezt többször megtenni.
- Igen, lehet - mosolyodtam el ismét.
- Viszont én most megyek, találkozom Perrie-vel. Megint jól össze fogok zavarodni - mosolyodott el szomorúan.
- Hát, hajrá - paskoltam meg vállát. - És ne feledd. Megfontoltan hozz döntéseket, mert ami egyszer megtörténik, azt már nem tudod visszafordítani. Nem tudod meg nem történtté tenni.
- Jade-nek igaza volt. Elég bölcs lány vagy - mondta, mire elmosolyodtam. - Na, további jó szórakozást a banyával - utalt Shay-re, mire halkan felnevettem.
- Kösz - válaszoltam kuncogva.
- Akkor szia - intett, majd elindult a bejárat felé.
- Szia - intettem én is egy halvány mosollyal arcomon, azonban amikor elfordultam, ez a mosoly azonnal lefagyott róla.
Meddig akarnak még kettesben társalogni? Mi volt olyan fontos, amivel Shay nem tudott várni? Kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy a legrosszabb időben mindig felbukkan. És általában sosem azért jön, hogy csak "beköszönjön" - ahogy ő fogalmazott. Mindig van valami hátsó szándéka, amivel vagy elbizonytalanít, vagy szétrobbant minket.
Az eső időközben eleredt, a vízcseppek pedig egyenletesen kezdtek el lefolyni a nappaliban található hatalmas ablakon. Miközben ezt a jelenséget bámultam, eluralkodott rajtam valami szörnyű érzés. Shay-jel kapcsolatban is, de éreztem, hogy valami más is bujkál bennem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi, csak egyszerűen borzasztó előérzetem volt.
Gondolatmenetemből egy női hang terelt vissza a valóságba, és rögtön meg tudtam mondani, ki birtokolja, anélkül, hogy hátranéztem volna. Összeszorítottam fogaimat, majd lassan megfordultam, így szembekerültem Shay-jel.
- Ennek a kapcsolatnak hamarosan vége, ugye tudod? - szegezte felém kérdését.
Egy pillanatra átnéztem válla fölött, hogy megbizonyosodjak róla, Harry nincs-e egy légtérben velünk. Ő bizonyára a medencénél maradt, bár erre azért rá akartam kérdezni.
- Hol van Harry?
- A medencénél. Időközben Louis is csatlakozott hozzánk - válaszolta felszegett állal.
Bizonyára akkor mehetett le, amikor én a fürdőszobában voltam, és törülközőt kerestem - gondoltam. Bár abban a pillanatban nem ez a dolog foglalkoztatott a legjobban.
- Hogy értetted az előbbi kérdésedet? - kanyarodtam vissza az előző témához, mely fölött nem tudtam szemet hunyni. - Amúgy meg szerintem a Harry-vel való kapcsolatomhoz neked semmi közöd.
- Úgy értettem, hogy nem vagytok egy világ. Bár ez bizonyára már neked is feltűnt - mosolyodott el eszelősen. - Még ha most úgy is tűnik, hogy minden rendben, gondolkozz egy kicsit. Harry egy világsztár, és bárkit megkaphat, akit csak akar. Komolyan azt gondolod, hogy egy magadfajta lány illik hozzá? És talán Harry szerint illetek egymáshoz, de mit gondolsz, a menedzsmentnek mi a véleménye erről? Egy idő után Louis, Zayn, Niall és valószínűleg Liam is belátja, hogy hozzá sokkal inkább egy olyan lány passzol, mint én. Még ha nem is feltétlenül én vagyok a szóban forgó személy. És még akkor is, ha ezen felsorolt dolgok talán egyike sem fog bekövetkezni, a távolság végül akkor is véget vet mindennek. Te rá vagy kényszerülve, hogy Londonban maradj, ő viszont folyton utazik. Nem lesz rád ideje, és te is tudod jól, hogy a távkapcsolatok többsége szakítással végződik - Szavai hallatán éreztem, hogy testem megfeszül. Végleg betelt a pohár ennél a lánynál, ezúttal túl messzire ment. De mindeközben a legelkeserítőbb az volt az egészben, hogy valamilyen szinten igaza volt, és pontosan megfogalmazta a félelmeimet, melyek hetek, sőt hónapok óta keringenek bennem.
Idegesen eltűrtem egy nedves hajtincset arcomból, majd közelebb léptem hozzá, és kihívóan belenéztem szemeibe. Általában nem vagyok olyan, aki hangot ad a véleményének, vagy a gondolatainak, de ez alkalommal nem tudtam magam kordában tartani.
- Na idefigyelj Shay - szűrtem ki fogaim közt, miközben még mindig mereven álltam tekintetét. - Nagyon unom már a te folyamatos felbukkanásaidat, és azt, hogy mindig a kotkodálásodat kell hallgatnom. És éppen ezért, a te érdekedben mondom, hogy ha még egyszer közölni próbálod velem az értelmetlen, rosszindulatú gondolataidat, kiütöm azt a természetellenesen fehér fogsorodat a helyéről - fenyegettem meg teljesen érthetően és világosan, és azt láttam rajta, hogy ezúttal hatásos voltam, mivel megrémült. Éppen ez volt a célom. Már nem voltam képes tovább tűrni a dolgokat, amiket művelt annak érdekében, hogy én és Harry szétmenjünk. Még ha tudta is, hogy abban az esetben, ha esetleg Harry és én szakítanánk, a srác akkor sem vele jönne össze, a tudat azonban biztosan elégedettséggel töltené el, miszerint nem én vagyok az a lány, akit a barátnőjének nevez. Egyszerűbben fogalmazva Shay-nek már a tudat is elég lenne, hogy nem én vagyok Harry-vel.
- Mondd meg Harry-nek, hogy üdvözlöm - motyogta határozatlanul, majd vállára vette tízezer dolláros táskáját, sietős léptekkel kisétált az ajtón, és finoman becsukta maga mögött.
- Lotyó - sziszegtem leginkább csak magamnak, mivel már senki nem volt a közelemben.
Időközben ráeszméltem, hogy még mindig csuromvizes vagyok, de ebben a pillanatban nem ez érdekelt a legjobban. Csak még szorosabban összehúztam magamon a hátamra terített törülközőt, majd üres tekintettel elnéztem a távolba. Folyamatosan csak Shay szavai visszhangzottak a fejemben. Bármennyire is utáltam a tényt, hogy igaza van, ezt akkor is be kellett ismerjem. Mostanság minden gondolatom akörül forgott, hogy én tényleg nem vagyok Harry-hez való. És ha ez netalántán még nem is jelentene akadályt, a távolság akkor is belerondít a dologba. Ez a lány tökéletesen tisztában van azzal, hogy mik a félelmeim, és direkt ezekkel szembesít. Ügyes húzás...
Ismét elbambultam, azonban Harry közeledő alakja visszarázott a valóságba. Félig még vizes hajával és szürke pólójával most még a szokásosnál is jobban nézett ki, ami egyébként már kezd lehetetlen lenni. Vajon hány lány gondolkodik még így róla rajtam kívül? És vajon ezen lányok közül hányan szebbek, mint én?
Megráztam fejem. El akartam hessegetni ezeket a folyton visszatérő gondolatokat, melyek sosem hagytak nyugodni. Jobb, ha a jelenre koncentrálok. Azon kívül minden képlékeny.

Harry közelebb lépett hozzám, majd átfogta derekamat. Nem akartam a szemébe nézni. Túl sok bizonytalanság volt bennem, és nem is tudtam mit mondhatnék.
- Hé, látom, hogy van valami baj - tűrt el egy vizes hajtincset arcomból, majd államnál fogva óvatosan felemelte fejem, így a szemembe tudott nézni. Túl jól ismer ahhoz, hogy ne szúrja ki, ha valami baj van.
- Miről beszéltetek Shay-jel? - sóhajtottam fel.
- Nem fontos... - kapta el egy pillanatra tekintetét. - De tudom, hogy nem ez az egyetlen dolog, ami aggaszt.
Nem akartam tovább faggatni Shay-ről, mivel tudtam, hogy úgysem fog beavatni a beszélgetésük apróbb részleteibe. Bár azért aggasztott, hogy nem tudtam, miről beszéltek, ennek azonban nem adtam hangot.
- Mi lesz velünk? - sóhajtottam fel ismét, majd mélyen szemeibe néztem.
- Hogy érted azt, hogy mi lesz velünk? - vonta fel szemöldökét.
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád miről beszélek.
- Pedig sajnos nem tudom.
- Te hamarosan világ körüli turnéra mész. Bejárod Európát, Amerikát... Én pedig itt maradok. Mi lesz akkor velünk? - motyogtam alig hallhatóan.
- Mégis mi lenne? Minden ugyanúgy marad, mint eddig. Azt hiszed a távolság változtatni fog bármit is az érzéseimen? Hát nem - húzott kicsit szorosabban magához.
- És ha nem tudunk majd találkozni?
- Ha nagyon akarjuk, találunk rá megoldást, hogy találkozzunk. Már nem azért, de nem olyan nagy teher nekem hazarepülni, ha van egy kis időm. Ez nekem nem olyan nagy tortúra, mint egy átlagos embernek. Figyelj Grace, én komolyan szeretlek téged. És szeretném, ha ezt akkor sem felejtenéd el, amikor távol vagyok. Rendben? - mosolyodott el halványan, mire én is ezt tettem.
- Rendben - bólintottam mosolyogva, majd odanyúltam a nyakamban lógó H-betűs nyaklánchoz. - Én is szeretlek - döntöttem homlokom övének.
A mai napon végre először éreztem teljes mértékben jól magam. Miután Harry hosszan megcsókolt, elszálltak a félelmeim - legalábbis arra a félpercre biztos.
- Na, most menj és szárítkozz meg normálisan, mert a végén még megfázol - mondta mosolyogva, miután elhúzódott tőlem.
- Igazad van, már megyek is - bólintottam halvány mosollyal arcomon, majd elmentem a fürdőszobába, és megszárítottam hajam.
Szerencsére volt nálam pár száraz ruhadarab is, így nem kellett attól félnem, hogy megfázok.
Kissé lefárasztott Shay felbukkanása és a vele való vitám - már ha lehet így fogalmazni. Na meg az a sok baljós gondolat, ami vele együtt beköltözött a fejembe - ismét. De ezúttal tényleg nem csak róla volt szó. Valami motoszkált bennem. Valami nagyon rossz. De sehogy sem tudtam megmondani, hogy mi.
A fáradtság viszont most nagyon nem jött kapóra, mivel ezen a napon délutános voltam a kávézóban. Remek, gondoltam magamban.
Harry nagylelkűen felajánlotta, hogy elvisz, és hogy még tetézzük egy kicsit az élvezetek, ott is marad velem a cukrászdában, mivel most van egy kis szabadideje. Az elkövetkezendő néhány napban szusszanhat egy kicsit - a többi fiúval együtt -, viszont utána kőkeményen elkezdődik a koncertek végeláthatatlan sora. Bár ő ezt nem tehernek, sokkal inkább kalandnak és remek lehetőségnek tekinti, hogy találkozhassanak még több rajongóval, és szívből énekelhessenek nekik. Bármennyire is nagyképű néha, valójában tényleg egy rettentően odaadó ember, aki bármit megtenne azokért, akiket szeret. Beleértve a rajongókat is. Mióta úgy tényleg igazán ismerem, ezt csodálom benne.
Az autóút - mint általában mindig - most is remekül telt. Bevallottam Harry-nek, hogy majdnem mindennap meghallgatom a Kiss You-t, és rendszerint még táncolok is rá. Ezen kissé meglepődött, de örömmel vette tudomásul a dolgot. Nemsokkal ezután kirántotta a saját cédéjüket a kesztyűtartóból, majd betette, és kijelentette; mi most énekelni fogunk.
- Te a saját cédéteket szoktad hallgatni? - vontam fel szemöldököm vigyorogva.
- Mi van? Néha meglepően jó érzés saját magamat hallgatni - válaszolta, mire felnevettem.
Az egésznek végül az lett a vége, hogy együtt ordítottuk a Kiss You-t, ami rendkívül mulatságos volt, de szerintem egészen jól cseng együtt a hangunk. Bár ez lehet, hogy csak az én meglátásom szerint van így.

A kávézóban a szokásosnál is nagyobb forgalom volt ezen a délutánon. Amint egy asztaltól elmentek, már jöttek is a következő emberek, akik élvezni akarták a hely hangulatát és a sütemények nyújtotta széles kínálatot. Na meg a legtöbb embernek az is szemet szúrt, hogy Harry Styles ott csücsül a pultnál, ami néhányakat nagyon lekötött. Olyannyira, hogy még azután sem mentek el, miután mindent elfogyasztottak és fizettek is.
Sajnos én nem sokat tudtam vele foglalkozni, ugyanis folyamatosan járkáltam egyik asztaltól a másikhoz. Anya rendkívül jól végzi a dolgát, mivel a már régen itt dolgozó pincérek és cukrászok szerint sokkal jobban megy az üzlet, mióta anya a vezetője a cukrászdának. Szívét-lelkét beleteszi ebbe a kávéházba, az utóbbi időben szinte folyton csak dolgozik. Néha talán túl sokat is, ezért mindig kimerült. Kicsit úgy tűnik számomra, mintha menekülni akarna valami elől, a munka pedig remek megoldás arra, hogy elhessegesse a gondolatait valamiről, amiről azt akarja, hogy még csak eszébe se jusson. Ez kissé aggasztott, de nem kérdeztem rá egyszer sem.
Miután egyik munkatársam elvállalta, hogy pár percig egyedül vegye fel a rendeléseket, és szolgálja ki a vendégeket, tudtam egy kicsit szusszanni.

Harry és én a cukrászda konyhájában üldögéltünk a pulton, miközben péksüteményt ettünk, és kávét iszogattunk. Komolyan nem hiszem, hogy lehetett volna ennél jobb programom.
- Mit eszel? - hajolt kicsit közelebb hozzám.
- Croissant-ot - mosolyodtam el, majd megengedtem, hogy megkóstolja. - Na ízlik?
- Azt hiszem mostantól többet fogok ilyet enni - mosolygott rám, mire felnevettem.
Azonban a nevetésem abbamaradt, mikor megint átfutott rajtam az a különös, hátborzongató érzés, ami a mai nap folyamán többször is átsiklott az agyamon.
- Grace, látom, hogy van valami baj - sóhajtott fel, majd letette a kezében szorongatott papírpoharas kávét, és magyarázatot várva rám nézett.
- Igen, én is azt hiszem - motyogtam, miközben erősen gondolkodtam. - De én sem tudom megmondani mi...        
Csak egyszerűen érzek valami rosszat.
- Hé, rossz ilyen lehangoltnak látni - húzott magához, majd nyomott egy puszit fejemre. Ennek hatására halványan elmosolyodtam, majd fejem vállára hajtottam. - És mivel hamarosan két hónapja lesz, hogy együtt járunk, úgy gondoltam megünnepelhetnénk valamivel. Te mit szeretnél?
- A döntést rád bízom - mosolyogtam rá.
- Aha. Szóval legyen meglepetés?
- Szeretem a meglepetéseket - húzódtak ajkaim egy még szélesebb mosolyra, majd odahajoltam hozzá, és megpusziltam száját.
Néha elgondolkodom rajta, hogy lehetek ennyire szerencsés. Harry Styles maga a megtestesült álom, akiről nem is annyira régen még totálisan az ellenkezőjét gondoltam. Viszont hamar kiderült, hogy ő pontosan olyan fiú, amilyenről én álmodoztam.


A munkaidő végén Harry még azt is felajánlotta, hogy hazavisz, ami nagyon rendes volt tőle. Elfogadtam az ajánlatát, mivel az idő odakint még mindig esős és hűvös volt, ilyenkor pedig utálok tömegközlekedéssel járni, vagy hosszabb távolságokat sétálni.

- Nem jössz be egy kicsit? - kérdeztem Harry-től, mikor leparkolt a társasház előtt, melyben otthonos kis lakásunk található.
- De, szívesen - mosolyodott el.
Kézen fogva baktattunk fel a lépcsőházban, majd mikor a lakás elé értünk, sietősen előhalásztam a kulcsot táskámból, és kinyitottam a bejárati ajtót. Amint beléptünk a kis előszobába, furcsállva konstatáltam, hogy szinte síri csönd van, ami nálunk nagyon ritka.
- Hahó, van itthon valaki? - szóltam be a nappaliba, miközben kabátomat vettem le magamról.
Harry is ugyanilyen furcsának találta, hogy senki nem hangoskodik, és ez kezdett egyre különösebb lenni. Nem mintha ennek bármi rosszat is kellene jelentenie, de nekem mégis az volt az érzésem, hogy valami nincs rendben. Ma pedig egész nap ez motoszkált bennem, ami estére egyre csak erősödött.
Borzasztóan meglepődtem, mikor anya kisírt szemekkel lépett ki a konyhából, majd kétségbeesetten elindult felénk. Ebben a pillanatban vettem tudomásul, hogy aggodalmam nem volt hiábavaló. Harry arcán ugyanolyan érzéseket véltem felfedezni, mint az enyémek voltak, ezért kezdtem egyre idegesebbé válni.
- Anya, mi történt? - kérdeztem halkan, de annál inkább kétségbeesetten.
- Kicsim, borzasztó dolog történt...