21. rész: Back for you

Ahogy egyre közelebb értem a szobához, a kiabálás is egyre jobban hallatszott. Remek... Természetesen csak az én családom kezd el ordibálni egy luxusszállodában az éjszaka közepén, ezzel felverve a többi vendéget. Nem csodálnám, ha kidobnának innen. Teljesen jogosan tennék...
Az ajtó előtt állva már teljesen biztos voltam benne, hogy a veszekedés egyik főszereplője Jade, aki meglehetősen felemelte hangját, de tőle a kiabálást már abszolút megszoktam. Viszont néhány másodpercig még nem tudtam rájönni, hogy ki az, akivel kiabált. Aztán hirtelen felismertem a hangot.
- Perrie?! - kérdeztem magamtól, majd elkezdtem dörömbölni az ajtón.
Néhány másodperc várakozás után anya kinyitotta az ajtót, majd feldúltan rám nézett.
- Kicsim, szükség van rád! - sóhajtott fel, majd elkezdett befelé lökdösni.
Ahogy beléptem a lakosztály társalgórészébe, hirtelen úgy éreztem magam, mintha egy állatkertben lennék. A látvány, ami fogadott egyrészt ijesztő volt, másrészt viszont egy icipicit mulatságos is a maga módján. Egy csajbunyó kellős közepébe csöppentem. Ilyet eddig jóformán csak a Bajos csajok című filmben láttam, és azt hittem, hogy a valóságban azért nincsenek ilyen elvetemült lányok. De hogy lehettem ilyen naiv? Hiszen együtt élek Jade-del, akitől ez simán kitelik. És ez most be is igazolódott.
- Engedd már el a hajam! - kiabálta Perrie, miközben próbálta ellökni magától az őrjöngő nővéremet.
- Csak szeretnéd, padlizsánfej! - válaszolt Jade, miközben továbbra is cibálta szerencsétlen lány haját.
Megan Jade mögött állt, és próbálta leszedni Perrie-ről, de szegényt az én elmebeteg nővérem jól orrba vágta a könyökével, így inkább kivonta magát a harcból. A következő aggodalmunk az volt, hogy szegény húgomnak nem tört-e el az orra.
- Lányok, hagyjátok abba! Mi történt? - kapkodtam kettőjük között fejem.
- Ó, csupán annyi, hogy a nővéreddel nem lehet emberi módon kommunikálni, ugyanis rögtön neked esik - válaszolta ingerülten Perrie, majd megragadott egyet Jade élénkvörös hajtincsei közül, és húzni kezdte.
- Te csak maradj ki ebből Grace! Vagy akarsz te is egyet az orrodba? - szegezte rám egy pillanatra tekintetét Jade, de az az egy pillanat örökké az agyamba vésődött. Az a nézés... Egy horrorfilmbe is simán elment volna.
Védekezően magam elé helyeztem kezeimet, majd két lépéssel hátrébb mentem. Komolyan durván összekaptak, mivel szó szerint egymást tépték. Jade-től mondjuk kitelik hogy így letámadja. Szerencsétlen lány...
- Jade, azonnal szállj le Perrie-ről! - kiabálta Georgi ijedten, és olyan fejet vágott, mint aki mindjárt elsírja magát, vagy elájul. - Fejezzétek már be! Nem bírom tovább ezt a fe-feszültséget - motyogta, majd a másodperc töredéke alatt elszédült és elájult. De komolyan nem túlzok, tényleg elájult. Georgi olyannyira pánikolós, hogy képes eszméletét veszíteni az ilyen helyzetekben.
Anya Georgi élesztgetésével volt elfoglalva, Megan az orrát fogta, mivel szent meggyőződése szerint eltört neki, én tisztestávolságból próbáltam szétválasztani Jade-et és Perrie-t, szóval kész őrültekháza volt nálunk. Apropó, említettem már, hogy a családom kissé elmebeteg?
Hálát adtam az égnek, mikor két perc múlva Zayn tört be az ajtónkon, és odarohant a lányokhoz, majd Perrie-t egy erőteljes mozdulattal elrántotta őrjöngő nővéremtől.
- Belétek meg mi a franc ütött? - kérdezte emelt hangon Zayn, miután a lányok kissé lenyugodtak.
- Jade egy őrült - válaszolt feldúltan Perrie, miközben haját próbálta visszarendezni a szokásos formájába.
- Khm - köhintett anya. - Ez senkinek sem újdonság - szólt bele, miközben a földön fekvő Georgi-t pofozgatta, aki már kezdett magához térni.
- Csodás... A saját anyám is ellenem van - mormolta Jade, majd összefonta maga előtt karjait.
- Vele meg mi történt? - mutatott Zayn felvont szemöldökkel Georgi-ra, aki zavartan nézelődött.
- A feszültség miatt elájult - legyintettem kezemmel, mintha ez olyan természetes lenne.
Zayn szintén csak legyintett egyet, mert most már ő is tisztában van vele, hogy mi mekkora őrültek vagyunk. Komolyan valóságshow-t kellene csinálni a mi családunkról! Komoly sikerünk lenne.
- Miért kaptatok így össze? - fordult Zayn a lányok felé.
- Igen, ez engem is érdekelne - tettem hozzá bólogatva.
- Zayn, azt hiszed nem tudom Jade hogy érez irántad? - sóhajtott fel Perrie.
- Én... Én nem érzek sehogy! - szólt bele Jade felháborodottan.
- Nem most jött el az ideje annak, hogy ezt tagadni próbáld - mondtuk egyszerre. Mindenki számára világos volt, hogy Jade gyengéd érzelmeket táplál Zayn irányában. Csak a baj az, hogy ez egyik érintettnek sem kedvező.
- Én csak tisztességesen beszélni akartam vele, semmi rossz szándék nem volt bennem.
- Mit akartál mondani neki? - kérdezte felráncolt homlokkal Zayn.
- Beszélni akartam vele az érzéseiről, és azért valamilyen szinten tisztázni, hogy te az én barátom vagy. És amint ehhez a részhez értünk, ő rögtön támadásnak vette amit mondtam, majd szó szerint rám vetette magát és tépni kezdte a hajam. Ja, és utána hozzátette, hogy ezt már régóta meg akarja tenni. Én meg nem hagyhattam magam!
- Jade, ez tényleg így történt? - nézett Zayn zsörtölődő nővérem felé.
- Igen - mormolta, majd megforgatta szemeit. - De miért ne mutathatnám ki, hogy ennyire utálom? És tudod mit, Zayn? Te is utálhatsz, és Perrie, te is. Utálhattok mind, engem nem érdekeltek. Sajnálom, hogy őszinte vagyok. Sajnálom, hogy kissé erőszakos vagyok. Sajnálom, de én ilyen vagyok. De nem is magyarázkodom tovább, mivel nem tartozom nektek elszámolással. Megérdemlitek egymást, ennyit tudok mondani - mondta Jade teljesen nyugodtan, majd sarkon fordult, elindult a közös szobánk felé, és jól bevágta maga mögött az ajtót.
Néhány másodpercig tanácstalanul bámultunk magunk elé, miközben próbáltuk feldolgozni a történteket. Végül aztán Perrie úgy döntött, hogy nem marad tovább, így gyorsan átölelt, majd elindult az ajtó felé, miközben a kezét nyújtotta Zayn-nek. Láttam a srácon, hogy néhány másodpercig hezitált, és majdnem elindult a szoba felé, ahol Jade tartózkodott, de végül csak felsóhajtott, majd megfogta barátnője kezét, és kisétált a lakosztályból. Zayn-t látva nem voltam százszázalékosan biztos benne, hogy csak barátként tekint Jade-re. Ahogy ránéz, és a tettei is erről árulkodnak. Abban biztos voltam, hogy a dolgok ebben a Jade-Zayn-Perrie szerelmi háromszögben egyre csak bonyolódnak.



Másnap a fiúkra várt egy nagyon megtisztelő és izgalmas feladat, ugyanis ez a nap az aranyjegyet nyert lányokról szólt. Én természetesen nem voltam ott, de a srácok elmondása szerint elképesztő buli volt, a rajongóktól pedig egyenesen el voltak ájulva. Minden ország nyertesével külön készítettek fényképet és beszéltek pár szót, emellett pedig leadtak egy akusztikus koncertet is, csak nekik.
Miközben ez lezajlott, én Eleanor és Danielle társaságában vásárolgattam, de körülbelül félúton lemaradtam, amikor beszabadultam egy hatalmas könyvesboltba, ahol antik és már használt könyveket árulnak. Így a végeredmény az lett, hogy Dani és Eleanor egy csomó elképesztő ruhával lett gazdagabb, én meg két igazi antiknak számító regénnyel. Hát, nem vagyunk egyformák.
- Na mit vettél? - lépett oda mellém Eleanor, miközben egy Starbucks-kávét szorongatott a kezében.
- Hát, két könyvet. Nagyon régiek, de pont ezért nyerték el annyira a tetszésemet - mosolyodtam el halványan, majd kivettem a könyveket a zacskóból, és megmutattam a lányoknak.
- Hmm... Érdekesnek tűnnek. Én is nagyon szeretek olvasni - mosolyodott el Eleanor is. - Remek időtöltés - tette hozzá, Danielle pedig egyetértően bólogatott.
Örömmel vettem tudomásul, hogy ők is szeretnek olvasni, mivel a mai világban sajnálatos módon egyre többször találkozni olyanokkal, akiknek inkább megterhelő olvasni, mintsem hogy élveznék. Pedig fantasztikus dolog.
- Jut eszembe, hoztunk neked egy csokis sütit a Starbucks-ból - tartotta fel mutatóujját Danielle, majd a kezében szorongatott zöld logóval ellátott barna zacskót a kezembe nyomta.
- Ó, kedvesek vagytok hogy gondoltatok rám, nagyon köszönöm - mosolyodtam el, majd kivettem a zacskóból a sütit, és rögtön megkóstoltam.
- Ugyan, egy barátért ez a minimum - legyintett vigyorogva Eleanor. - Na, finom?
- Hmm... Ez... Ez mennyei! - találtam meg a megfelelő szavakat, mire a lányok felnevettek.
- Tudtuk hogy imádni fogod - mondták egyszerre, mire én is jólesően elnevettem magam.
Úgy látom híre ment a kaja iránti szeretetemnek. Már csak napok kérdése, és valaki megajándékoz egy "Grace loves food" feliratú pólóval. Azt imádnám!
Egy kiadós séta után úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a hotelbe, mivel biztosra vettük, hogy a fiúknak már véget ért az aranyjegynap. Már kezdett sötétedni, így fogtunk egy taxit és ennek segítségével jutottunk vissza a hotelbe.
A vásárlás komolyan fárasztó is lehet. Egészen elfáradtam, mire visszaértünk a szállodába. Szívem szerint azonnal lefeküdtem volna aludni, viszont amikor megláttam Harry-t, hirtelen mintha kipattantak volna a szemeim. Az egyik oka ennek Harry kimondhatatlanul vonzó kisugárzása volt, a másik pedig az, hogy tudtam, jó néhány óra, és hetekig nem fogom látni. Ő még egy ideig New Yorkban marad, aztán L.A.-be repül, meg még egy csomó helyre, én meg visszamegyek Londonba, és ott is maradok. Éppen ezért ki akartam használni minden percet, amit még vele tölthetek.
Sietős léptekkel sétáltam a hallban, majd mikor odaértem közvetlenül Harry elé, azonnal a nyakába ugrottam.
- Hű, ennyire hiányoztam? - nevetett fel, majd esetlenül átölelte derekamat.
- Ennyire - húzódtam kissé távolabb tőle, majd vigyorogva megböktem mellkasát. - És mit tervezünk a maradék időre, amit együtt tölthetünk?
- Van egy kis meglepetésem - mosolyodott el sejtelmesen. - Készen állsz rá, hogy most azonnal elinduljunk?
Gyorsan végignéztem magamon, majd megállapítottam, hogy semmi extra nincs a kinézetemen, de ez cseppet sem zavart. Vállalhatónak találtam magam.
- Igen, csak lepasszolom Eleanor-nak és Danielle-nek amit vásároltam - bólintottam, majd odasétáltam a tőlünk néhány méterre társalgó lányokhoz, akik engem vártak, mivel azt hitték, hogy én is felmegyek a lakosztályba.
- Na, mehetünk? - fordult felém mosolyogva El.
- Az a helyzet, hogy Harry valami meglepetésről beszélt, úgyhogy most elmegyünk - vontam meg vállam vigyorogva, nekik pedig egy sejtelmes "hú" hagyta el szájukat. - Felvinnétek anyáékhoz a könyveket, amiket vettem? És ha már ott jártok, megmondanátok anyának, hogy nem készülök elszökni a világ másik felére, csak Harry-vel ruccanok ki egy kicsit? - nyújtottam feléjük a kezemben szorongatott zacskót.
- Ez csak természetes. Jó szórakozást - kacsintott rám Danielle. - Majd találkozunk. Szia! - köszönt el, majd megragadta Eleanor karját, és a lift felé kezdte el húzni.
- Szia Grace! - nézett vissza egy pillanatra Eleanor.
- Sziasztok! - integettem, majd mosolyogva visszasétáltam az éppen telefonját pötyögő Harry-hez.
- Készen állsz? - kérdezte és visszacsúsztatta mobilját a zsebébe.
- Abszolúte - bólintottam vigyorogva, majd odanyúltam mellettem lógó kezéhez, és összekulcsoltam ujjainkat. Egy pillanatra összefonódott kezeinkre szegezte tekintetét, majd ahogy felnézett, nyomott egy puszit a fejemre.
Mikor kisétáltunk a hotel elé, azonnal egy halom lesifotós kezdett el fényképezni minket, én pedig ösztönösen lehajtottam fejem. A kettőnk kapcsolata még nagyon friss volt az emberek többségének, így általában mindig a figyelem középpontjába kerültünk, valahányszor felbukkantunk valahol együtt.
Amint beszálltunk a nagy, fekete kocsiba, azonnal fellélegeztem.
- Nehéz még megszokni ezt a sok paparazzit, igaz? - húzta el száját.
- Eléggé - sóhajtottam fel. - De ha veled járok, ez elkerülhetetlen.
- Sajnos igen - helyeselt bólogatva.
- De ennyi áldozatot simán képes vagyok meghozni érted - hajoltam oda hozzá, majd nyomtam egy puszit arcára, mire lehajtott fejjel elmosolyodott, melynek köszönhetően elképesztően aranyos gödröcskéi megmutatkoztak. Ó, azok a gödröcskék! Azok a gyengéim. Imádom, mikor megjelennek az arcán. - Hmm... Hmm... Mi ez az illat? - szagoltam bele a levegőbe, mikor megcsapta orromat valami ínycsiklandó illat.
- Tudtam, hogy hamarosan megérzed - nevetett fel hangosan. - Van nálunk... Pizza! - kiabálta, nekem pedig felcsillantak szemeim.
- Pizza! Szeretjük a pizzát! - kiabáltam én is nevetve, ezek után pedig úgy ordibáltunk, mint a vadállatok. Komolyan olyanok voltunk mint két haver, akik csak szimplán hülyülnek egy jót.
És tényleg ott volt Harry mellett egy gőzölgő sajtos pizza. Jelen pillanatban az a pizza és Harry voltak azok, amikre a legjobban vágytam, szóval minden tökéletes volt.
Felnyitotta a dobozt, majd kivett egy szeletet, és átnyújtotta nekem. Ez volt a legfinomabb pizza, amit életemben ettem, de tényleg. Meg vicces is volt autóban enni.
- Ez volt a meglepetés? Mert akkor levettél a lábamról - dőltem hátra az ülésben, mikor megettük az utolsó szelet pizzát is, melyet testvériesen elfeleztünk.
- Ugyan, ez még csak a bevezetés volt! - legyintett és elmosolyodott.
A nem túl hosszú kocsiút után egyre kíváncsibb lettem arra, hogy hova megyünk. Mikor kiszálltunk az autóból, azonnal sejteni kezdtem, hogy mi Harry meglepetése, és megjegyzem; rettentően örültem neki.
- Észben tartottam, hogy megemlítetted mennyire szeretnél egyszer elmenni egy igazi amerikai kosárlabdameccsre - suttogta fülembe, mire elmosolyodtam.
- Még soha senki nem figyelt ennyire rám - néztem rá meghatottan.
- Jól vigyázz velem, mert ha valami kívánságot kiejtesz a szádon, én azonnal intézkedni kezdek - vigyorodott el, mire szorosan hozzábújtam.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - néztem fel mélyzöld szemeibe.
- Említetted már párszor - válaszolta még mindig mosolyogva. - De nyugodtan mondhatod még. Egyébként... Én is téged - tette hozzá, majd lehajolt hozzám, és lehelt egy rövid csókot ajkaimra.

A kosárlabdameccs elképesztően jó volt, és nagyszabásúbb volt, mint gondoltam. A New York Knicks és a Lakers játszottak. Szoros küzdelem volt, és egy percig sem unatkoztam. Nagyon élveztem, és hatalmas lelkesedéssel szurkoltam a Knicks-nek. Amikor kosárra dobtak, és ezzel pontot szereztek, ujjongva álltam fel, és kiabáltam a tömeggel. Közben Harry-vel is beszélgettem, szóval úgy éreztem, hogy ennél már nem is lehetne tökéletesebb a randink. Azonban erre rácáfolt egy történés valahol a meccs közepén. Egy rendhagyó dolgot most is megcsináltak, aminek a neve Kiss Cam. Nagyon mulatságos és jópofa dolog, végig vigyorogva figyeltem a párokat, akiket lekaptak egy csók erejéig. Voltak idősek, középkorúak és fiatalok is, akik mind nagyon aranyosak voltak. Aztán valamikor ennek az egész kis akciónak a vége felé hirtelen felénk irányult a kamera, és megláttuk magunkat a nagy képernyőn. Én egy pillanatra zavarba jöttem, de kissé el is nevettem magam. Harry is felnevetett, majd átkarolt, közelebb hajolt hozzám és röviden megcsókolt. A kis szereplésünket hangos huhogás kísérte, és miután Harry megcsókolt, én vigyorogva ráhajtottam fejem vállára. Itt beigazolódott, hogy még tökéletesebb is lehet ez a randi.
Összességében annyira jól éreztem magam, mint még soha ezelőtt. Valósággal szomorú voltam, mikor vége lett a meccsnek, de jó hír volt az, hogy a New York Knicks nyert, úgyhogy abszolút volt értelme annak a lelkes szurkolásnak.

- Na, jó randi volt? - kérdezte Harry mosolyogva, miután bepattantunk a fekete kocsiba.
- Életem eddigi legjobbja - szólaltam meg halkan, majd mosolyogva ránéztem. - De komolyan.
- Ez volt a célom - hajolt oda hozzám, majd megpuszilta arcom.
Jó volt egy ilyen emlékkel elválni tőle három hétre. Talán egy külső szemlélőnek ez nem tűnik sok időnek, de egy párkapcsolatban szerintem ez nagyon is sok. Hiszen három hét alatt bármi megtörténhet. Ezen bármik közül a legrosszabb rémálmom az volt, hogy Harry majd megcsal engem. Sajnos tudom, hogy milyen. Persze reménykedem benne, hogy ez nem fog bekövetkezni, de az egy tény, hogy Harry eléggé... Szóval olyan. Ezért is csodálkoztam azon, hogy velem még nem vette számításba azt a dolgot. Vagy lehet, sőt valószínű, hogy számításba vette, csak tudja, hogy nálam ez nem megy egy csettintésre. Nekem nagyon sok idő kell ahhoz, hogy valakivel ilyen komolyra fordítsam a kapcsolatomat. Annak tényleg nagyon örültem, hogy Harry ezt tiszteletben tartja. Ebből arra mertem következtetni, hogy tényleg fontos vagyok neki, ha képes rám ennyit várni. Ezen számomra kényes témán már sokat agyaltam, de úgy éreztem, hogy elég kellemetlen lenne mással is beszélni erről.

Másnap reggel komolyan azt hittem, hogy elsírom magam, de azért mégsem akartam ennyire nyálasnak tűnni. Azt hajtogattam magamban, hogy "ez csak három hét, karácsonykor újra találkoztok", de tényleg nagyon rossz volt elválni Harry-től. Na meg New Yorktól is. Viszont Harry biztosított arról, hogy szeret engem, és nem kell aggódnom semmiért, három hét múlva találkozunk. Aztán belegondolva rájöttem, hogy mi van ha ez még csak a kezdet, és lesz, hogy ennél sokkal több ideig nélkülöznünk kell majd egymást? Így elkezdtem pozitívan hozzáállni a dologhoz, és biztosítani magam is arról, hogy ez az idő túlélhető. A búcsú nehéz volt, de elkerülhetetlen.

~ * ~

Az utóbbi három hetem nem telt el valami gyorsan, de elég eseménydús volt annak ellenére is, hogy Harry nem volt velem. A családom többi tagja is tudomást szerzett apa új feleségének terhességéről, és senki nem repesett az örömtől, mikor meghallotta a hírt. Jade teljesen magába fordult és azóta nem hajlandó apával beszélni, Georgi és Megan félnek, akárcsak én, hogy el lesznek felejtve, Lola és Andrew pedig igyekeztek normálisan kezelni a helyzetet. Nekik valamennyire sikerült is, nekünk viszont egyáltalán nem. Talán gyerekes dolog, de én sem beszélek apával, ahogy Georgi és Megan sem. Egyszerűen fogalmunk sincs mit mondhatnánk, és őszintén szólva eléggé úgy érezzük, hogy apa igyekszik minél jobban eldobni magától. Mindenesetre azt sosem fogom neki megbocsájtani, hogy így magunkra hagyott minket. Összességében a családomban most nagyobb felfordulás van, mint egyébként lenni szokott, és ez aztán már tényleg nagy teljesítmény. 

A karácsonyt idén eléggé szétszakadva fogjuk tölteni, mivel Lola és Andrew apáékhoz mennek, mi pedig karácsony előtti este elmegyünk Harry szülővárosába, Holmes Chapel-be, ami anyának elég nagy kihívás lesz, ugyanis durván három és fél órás az út oda Londonból. De ahogy őt ismerem, ezt is megcsinálja. Vezetett ő már nagyobb távolságokat is. Mindezek mellett pedig Jade is felajánlotta, hogy elvezet egy darabig, ugyanis neki már van jogsija, csak kocsija nincs. Szóval izgalmasnak ígérkezett ez a karácsony, azt pedig külön nagyra tartottam, hogy Harry elhívott minket hozzájuk. Úgy éreztem, ez annak a jele, hogy komolyan gondolja a kapcsolatunkat, és szeretné, hogy a családja többi tagját is megismerjük.

Az apával való problémán kívül volt még egy dolog, amit elég nehéz volt feldolgoznom. Méghozzá a jó néhány utálkozó rajongó, akik minden lehetséges helyen kifejtették rólam "szerény" véleményüket. Georgi és Megan pedig úgy tűnik nincs tisztában azzal, hogy nekem rossz érzés, ha a negatív megjegyzéseket mutogatják, ugyanis folyton közlik velem, hogy milyen "szép" dolgot látta vagy hallottak rólam éppen az interneten. Éppen ez az oka annak, hogy nem csinálok twitter-t, ugyanis nyilvánvalóan ott is szállingóznának felém a kedvesebbnél kedvesebb vélemények. Néha olyanokat írnak, amiktől komolyan majdnem elsírom magam. Elhordanak mindennek aminek lehet, így tegnap éjjel már sikeresen eltört nálam a mécses, és nem csak majdnem, hanem tényleg el is sírtam magam. Felhívtam Harry-t, aki azt hajtogatta, hogy ne érdekeljen mit gondolnak, csak az számít, hogy ő szeret engem, én pedig őt. Azt is hozzátette, hogy tudja milyen érzés, mikor szörnyűbbnél szörnyűbb megjegyzéseket tesznek az emberre, legfőképpen az interneten. Ő mostanra már megtanulta kezelni ezt, de sokszor még most is nehéz neki. Amit mondott, az valamennyire lelket öntött belém, na meg belegondoltam, hogy vannak egy csomóan, akik szerint nagyon aranyosak vagyunk együtt, és örülnek, hogy Harry-vel egy ilyen lány van együtt. Ez pedig ezerszer fontosabb az utálkozó üzeneteknél és a féltékeny lányoknál. Meg tudom érteni, hogy nem nézik jó szemmel a bálványuk egyre kibontakozó szerelmét, de én soha nem küldenék senkinek ilyen mocskos szavakkal teli üzeneteket. A fiúknak sem küldtem, pedig köztudott, hogy nagyon nem bírtam őket. De ez már a múlt, én pedig most teljes mértékben a jelenre koncentrálok.

Egy takaróba beburkolózva ültem a kanapén, miközben kakaót ittam, és egy interjút néztem, melyben a fiúk szerepeltek. Georgi és Megan mellettem bújták a laptopjukat, Jade pedig valamit vágott a szőnyegen. Először gondoltam rá, hogy rákérdezek mit csinál, de aztán inkább elvetettem ezt az ötletet. Talán vudu babát csinál? Meglehet. 

Néha-néha rápillantottam a már felállított piros és arany gömbökkel díszített karácsonyfánkra, melyet látva elkapott az az utánozhatatlan ünnepi hangulat, ami annyira szívmelengető. 

Bambulásomból a tévében beszélő riporter kérdése rázott vissza a valóságba. 

- És Harry, mi a helyzet veled és a barátnőddel? - kérdezte mosolyogva, mire Harry arcára kiült egy elképesztően édes vigyor. 

- Velünk minden oké - bólogatott vigyorogva. 

- Láttunk néhány képet a kosármeccses randitokról New Yorkban - vonogatta szemöldökét, a többi fiú pedig csak mosolyogva figyelte Harry-t. 

- Ja, jól éreztük magunkat - bólintott ismét még mindig hatalmas vigyorral arcán. 

- Lekapott titeket a csókkamera is - nevetett fel a műsorvezető is, a srácok pedig mind elmosolyodtak. - Mit szoktatok csinálni, ha együtt vagytok?
- Hmm... Hát, csókolózunk... - válaszolta Harry, majd zavartan balra-jobbra forgatta szemét, miközben folyamatosan vigyorgott, a közönség meg huhogott egy sort. A műsorvezetőnek egy "aww" hagyta el száját, a srácok meg mosolyogva oldalba lökték Harry-t. - Meg úgy komolyan, csak átlagos dolgokat csinálunk, olyanokat mint minden más szerelmespár ezen a világon. Egyszerűen szeretünk együtt lógni.
- Ez jól hangzik - bólogatott a riporter vigyorogva. - Őszintén remélem, hogy még nagyon sokáig együtt lesztek.

Az interjút hallgatva folyamatosan a nyakamban lógó H-betűs medált markolásztam, néhányszor pedig egy hangos, elégedett sóhaj hagyta el számat. A csókolózós résznél hangosan fel is nevettem, csak úgy, mint Georgi és Megan is.
- Ú, ez a Harry úgy tűnik tényleg szeret téged - nézett rám fintorogva Jade, miközben még mindig az ollójával babrált.
- Hát igen, és ez az érzés abszolút kölcsönös - mosolyodtam el.
- Hát, kezdem feladni, hogy valaha együtt legyek Harry-vel - sóhajtott fel mellettem Georgi, mire odahajoltam hozzá, és szorosan átöleltem.
- Egyszer téged is megtalál a szőke herceged - mosolyogtam rá, majd megsimogattam haját.
- Bizonyára igen. Úgy döntöttem kivetem a hálóm Justin Bieber-re - vonogatta szemöldökét, mire én és Megan hangosan felnevettünk.
- Jó gyorsan továbbléptél - néztem rá hitetlenkedve.
- Szerintem ez a tulajdonság még jól fog később jönni - vigyorodott el Georgi is, majd megpuszilt.
Az idilli testvéri pillanatot Jade őrült akciója szakította félbe, amely abból állt, hogy belevágta az ollót a falba.
- Jade, mi történt? - hőköltem hátra.
- Á, semmi - nézett ránk műmosollyal az arcán, miközben valamit tépdesett a kezében. - Csak... Zayn... Perrie-ről... Beszélt... A... Tévében - mondta szaggatottan, miközben valamit sikerült szétcincálnia.
Jade-től már nem lepődünk meg semmitől. Igazából az sem érne túl váratlanul, ha felrobbantana valamit.
- Grace, alakult egy tumblr oldal, aminek az a neve hogy... - fordította felém a laptopot, és eléggé szíven ütött amit láttam. Csináltak egy blogot rólam, ami arról szól, hogy mennyire utálnak.
- Köszönöm Megan, szebb lett az életem attól, hogy ezt most megmutattad - forgattam meg szemeimet, majd csalódottan besüppedtem a kanapéba.
Egyáltalán nem mindig fenékig tejfel, ha egy sztár barátnője vagy. De azt nem mondom, hogy nem éri meg ennyi áldozatot vállalni. Mikor egy interjúban azt mondja, hogy "nos, csókolózunk..." és utána aranyosan nézelődik ide-oda, olyankor rájövök, hogy semmi nem számít. De néha azért én is elbizonytalanodok.
- Oké, oké, bocsi. De nézd, itt van egy olyan blog, ami teljes mértékben azzal van teli, hogy sokan mennyire támogatják Garry-t - nézett rám mosolyogva, majd megmutatta az oldalt.
- Garry? - vontam fel szemöldököm.
- Jaj, tudod, ez az összevont nevetek! Olyan mint a Zerrie...
- Azt ne említsd! - szólt közbe Jade, miközben szúrós tekintettel méregetett minket.
- Oké, rendben - helyezte maga elé védekezően kezeit Megan. - Szóval a Z-betűs, amit Jade miatt nem mondhatok ki, aztán ott van Elounor meg Payzer, de van ilyen neve Miley Cyrus-nak és Liam Hemsworth-nak is; nekik Miam az összevont nevük...
- Ó, most már mindent értek - bólogattam. - De a miénk olyan furán hangzik. Igen... Pontosan úgy hangzik mint a csiga neve a Spongyabobban. Csupán egyetlen "r" betű a különbség - néztem magam elé fintorogva.
- Nem is hangzik hülyén! Nekem egyébként is a csiga a kedvencem belőle! - szólalt meg aranyos hangon Georgi.
- Grace, neked most komolyan az a bajod, hogy hülyén hangzik-e az összevont nevetek, vagy nem? - nézett rám felháborodottan Jade. - Amúgy tényleg hülyén hangzik, de ez most mellékes - tette hozzá, mire háborogva fújtattam egyet. - Örülnék neki, ha ilyen problémáim lennének. Viszont én mindennap azon rágódom, hogy egyedül fogok meghalni hetvenkét macskával!
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor Andrew lépett be a helyiségbe, és kettőt tapsolt kezeivel, ezzel elérve, hogy mind ráfigyeljünk.
- Oké, figyeljetek - nézett végig rajtunk. - Mivel holnap, vagyis karácsony napján nem találkozunk, így most adom oda az ajándékotokat. Először neked, Georgi - nyújtott kezébe egy gondosan becsomagolt ajándékot, húgom pedig izgatottan esett neki a kibontásnak.
Mikor kivette az aranyos pólót a csomagolásból, én magam is meglepődtem, hogy milyen jól választott Andrew. Valójában arra számítottam, hogy mondjuk a pincében talált ezeréves molyirtót fogja becsomagolni, de kellemesen csalódtam. Viszont az a felső már nagyon ismerős volt valahonnan...
- Tessék Grace, ez a tiéd - nyújtott kezembe egy képet, melyen én is Harry voltunk. Először felcsillantak a szemeim, mivel valami aranyos kis szerkesztésre számítottam, de a mosoly rögtön lehervadt arcomról, mikor közelről is szemügyre vettem ajándékomat. Harry fején egy ördögszarv díszelgett, vámpírfoga volt és Andrew mindenhová szőrt rajzolt neki, én meg valahogy hasonlóan festettem, szóval mondhatom, szívmelengető ajándék volt...
- Csodás ajándék, mondhatom... - mormoltam orrom alatt, majd gúnyosan ránéztem.
- Csodás ajándék, mondhatom - utánozta hangomat idegesítően két oktávval feljebb.
- Én nem is így beszélek! - ráztam meg fejem, majd összeszűkült szemekkel méregetni kezdtem.
- Én nem is így beszélek nyenyenye!
- Nyenyenyenye!
- Nyenyenyenye!
A végén már komolyan csak ilyen nyenyenyézést lehetett hallani, ezért Jade hirtelen elkiabálta magát.
- Folytathatnánk az ajándékozást? - Éles hangja hallatán mind összerezzentünk, majd elhallgattunk. - Nagyszerű - bólintott, majd visszaült a szőnyegre.
- Oké, nos, akkor Jade. Tessék - nyújtott kezébe egy félig megevett hot dogot.
- Fúj - szólalt meg mellettem Megan.
- Andrew, ez már körülbelül egy hete rohad a szobádban, nem lehetett volna valami normális ajándékot adni neki? - néztem hitetlenkedve bátyámra.
Na igen, az én érett, felelősségteljes Amerikában már majdnem felnőtt bátyám. Kíváncsi leszek meddig fog a szüleimnél lakni. És ezek után még csodálkozik, hogy nincs barátnője?
- Undorító vagy Andrew - jegyezte meg Jade, majd hozzávágta a felettébb ínycsiklandó hot dogot bátyámhoz.
- Neked is boldog karácsonyt - mormolta Andrew, majd elfordult Meg felé. - Megan, tessék. Boldog karácsonyt! - nyújtott kezébe egy gondosan becsomagolt ajándékot.
- Miért van az, hogy nekik tudtál normális ajándékot venni? - ráztam meg fejem értetlenül.
Mikor Megan kibontotta ajándékát, ismét kellemesen csalódtam Andrew-ban. Egy nagyon szép felsőt ajándékozott húgomnak, amely abszolút az ő stílusa volt.
- Andrew, ez az én stílusom, az én méretem, az én színvilágom! Ez... Az enyém! - meredt dühösen bátyánkra Megan. - Te kivetted a szekrényemből, és becsomagoltad? - kérdezte felháborodottan.
- Gondoltam mi másnak örülnél jobban, mint a saját felsődnek - vonta meg vállát, majd széttárva karjait elvigyorodott.
- Georgi... Ez a te felsőd! - világosodtam meg, majd rápillantottam mellettem ülő húgomra. Andrew bizonyára nála is a vegyük-ki-a-szekrényből ajándékozási módot alkalmazta.
- Hát, most már igen - bólintott zavart mosollyal arcán.
Georgi-nak két perc után sem esett le, hogy az a felső az övé, ami arról árulkodik, hogy tényleg alacsony az IQ-szintje. Nagyon, nagyon alacsony...


Kora délután már mindenki készen állt rá, hogy elinduljunk Holmes Chapel felé, Lola és Andrew pedig már rég a repülőtéren voltak, ugyanis rájuk várt még egy meglehetősen hosszú út. Elég jó kocsink van, de az ikrekkel hátul kissé nyomorogtunk. Már csak az volt a szerencse, hogy nem nekem kellett középen ülnöm. Megan tényleg szeret mindennek a középpontjában lenni, így van ez az autókkal is. Na meg onnan pontosan látja magát a visszapillantó tükörből.
- Oké gyerekek, az ajándékok megvannak, ti megvagytok... Akkor minden készen áll az induláshoz, ugye? - nézett hátra anya, mi pedig bólogattunk egy sort.
- Indulhatunk anya, de az ég szerelmére, most már komolyan menjünk, mert soha nem érünk oda - mormolta Jade, majd bedugta fülébe fülhallgatóját, és elkezdte hallgatni elvont zenéit.
Georgi és Megan rendkívül jól szórakoztak mellettem, ugyanis Meg telefonján van valami photoshop, amivel összeszerkesztették Georgi-t és Justin Bieber-t. Megállapították, hogy összeillenének, aztán összeszerkesztették Megan-t és Zayn-t.
- Annyira összeillenénk - csóválta fejét Meg. - De Zayn-nek sajnos van barátnője... Na meg ott van Jade is, a másik zavaró tényező. Amúgy, rájöttem, hogy jobb ha az álomvilágomban élek még egy darabig, mert az elérhető fiúk csak átvernek.
- Nocsak, te tapasztaltabban beszélsz mint én - szóltam közbe.
- Úristen, nézzétek! - mutatott anya előre, mire Georgi felsikított.
- Esik a hó! - nézett ki az ablakon ámuldozva.
Texasban, ahol mi éltünk, nagyon ritka volt a havazás, ezért szinte soha nem volt lehetőségünk testközelben havat látni, úgyhogy most gyermeki lelkesedéssel figyeltük az ablakra eső hópelyheket, melyek szépen lassan vizessé váltak, majd lefolytak.
Úgy tudom errefelé sem gyakori a hóesés, és nemhogy esett, hanem szabályosan szakadt a hó, úgyhogy féltünk, hogy valahol esetleg lebénul majd a közlekedés, szóval a kezdeti lelkesedés hamar elszállt, mikor attól féltünk, hogy soha nem érünk oda Holmes Chapel-be.
Hála Istennek ez nem igazolódott be, néhol voltak kisebb torlódások, de összességében a körülményekhez képest egészen hamar elérkeztünk a célponthoz. Nagyon helyes ez a kis Cheshire keleti részén elhelyezkedő falu. Egészen más mint London. Ennek van valami utánozhatatlan hangulata, amitől jobb kedvem lesz.
Mikor leparkoltunk a ház elé, gyomrom görcsbe rándult, és eléggé kezdtem izgulni. Három hete nem láttam Harry-t, és abban biztos voltam, hogy helyesebb lett. Mindig helyesebb lesz az idő múlásával. De mi van, ha én meg nemhogy szépülök, hanem csúnyulok? Te jó ég! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ledermedve cövekeltem a kocsi mellett. Hirtelen Jade elém lépett, majd jól megrángatott.
- Áu, mi van? - sziszegtem, majd megsimogattam karom, amibe az elmebeteg nővérem jól belemarkolt. Nem csodálnám, ha karmolásnyomok lennének rajta...
- Úgy bámulsz, mint aki szellemet látott... Örülj már inkább! Itt vagyunk a te kis szerelmednél, itt töltjük a karácsony előtti estét, ne vágj már mindig ilyen világfájdalmas arckifejezést - forgatta meg szemeit, majd elsétált mellőlem.
- Ugye milyen aranyos kis városka? - nézett körbe anya mosolyogva.
- Ja, el vagyok ragadtatva tőle... - mormolta Jade, majd összefonta maga előtt karjait.
- Jade, könyörgöm neked, próbálj meg kedves lenni, és ne járasd le a családunkat! - kérlelte anya.
- Szerintem ez már megtörtént - tettem hozzá, Jade pedig elismerően biccentett egyet felém.
- Grace, életedben először mondtál valamit, amivel egyet értek - rázta meg kezem Jade, ezzel kifejezve gratulációját.
Én csak vágtam valami grimaszfélét, majd tekintetem a húgaimra tévedt, akik már vagy az ezredik képet csinálták magukról Harry háza előtt. Emlékszem, nem is olyan régen még az volt a legfőbb vágyuk, hogy eljussanak ide, most meg már magától értetődő nekik, hogy ilyen közel vannak Harry-hez.
- Miért állunk még itt? Csöngessünk már be! - terelt minket az ajtó felé Jade, mi pedig felkaptuk az ajándékokat, majd becsöngettünk.
Körülbelül félpercnyi várakozás után Anne nyitott ajtót, aki mint mindig, most is csodásan nézett ki. Emlékszem, hogy még Andrew is megjegyezte, egyszer szívesen látná Harry anyukáját fürdőruhában. Bizarr? Egy kicsit igen.
- Sziasztok! - üdvözölt minket hatalmas mosollyal arcán, majd odalépett hozzám, és először engem ölelgetett meg.
- Szia! Most megölelnélek, ha nem lenne teli a kezem ajándékokkal - mondtam, mire felnevetett.
- Semmi baj, még lesz lehetőséged bepótolni az ölelést - mosolygott rám kedvesen, majd mikor kicsit beljebb léptem, odalépett anyához, és őt is átölelte. Majd Georgi-t és Megan-t, és végül Jade-et, aki most az egyszer nem lökte el magától, hanem esetlenül megveregette vállát. Azt még neki is el kellett ismernie, hogy Anne nagyon kedves nő, és komolyan csak szeretni lehet.
- Na, gyertek beljebb! - invitált befelé, majd mikor beléptem a nappaliba, azt láttam, amire számítottam.
Elegáns, de mégis egyszerű berendezés, szépen feldíszített karácsonyfa, szóval minden a helyén volt. Üdvözöltük Harry nevelőapját is, aki szintén nagyon szimpatikus ember, majd tekintetemmel Harry-t kezdtem el keresni. Viszont nem ő sétált le a lépcsőn, hanem egy gyönyörű, húsz év körüli lány, akiről már sokat hallottam. Harry nővére, Gemma jött le közénk, aki egy hatalmas mosollyal üdvözölt minket.
- Sziasztok! - köszönt nekünk, majd közelebb jött hozzám. - Biztosan te vagy Grace - nézett végig rajtam.
- Igen, én vagyok - viszonoztam mosolyát.
- Harry nonstop rólad beszél a nap minden percében - nevetett fel. - Pontosan olyan vagy, ahogy elmesélte - kacsintott rám, majd átölelt.
A többieket is üdvözölte, Jade pedig kivételesen megemberelte magát, és normálisan bemutatkozott neki. Karácsonykor még ő is normális. Vagy nem. Ez majd kiderül.
- Tényleg, Harry hol van? - fordultam körbe értetlenül.
- Odakint van, az udvaron - biccentett fejével a terasz felé Anne, ahonnan égősorok gyér fénye világított. - Menj ki. Csak vegyél fel kabátot.
- Rendben - bólintottam mosolyogva, majd odamentem az előszobában felakasztott kabátomhoz, felvettem, és valami érdekes mozdulattal a tornacipőmet is magamra erőltettem. Képes vagyok még ilyenkor is azt hordani.
Lassú léptekkel elsétáltam a teraszig, majd mikor kinyitottam az ajtót, csodálatos látvány tárult elém. A kertben a legtöbb fán égők sorakoztak, néhol még kis kerti díszek is fel voltak aggatva, de a legszebb rész az egészben a kert közepén álldogáló barátom volt, aki természetfelettien aranyos mosollyal méregetett. Ú, azok a gödröcskék! Az őrületbe kergetnek.
Amint megláttam, én is azonnal elmosolyodtam, majd lesétáltam a lépcsőn, odarohantam hozzá, és a karjaiba vetettem magam. Olyan szorosan öleltem, mint még soha azelőtt. Nem győztem magamba szívni illatát, és érezni érintését, amit majdnem egy hónapja nem tehettem meg.
- Nagyon hiányoztál - suttogtam, mikor még mindig olyan erősen kapaszkodtam belé, amennyire csak lehetett.
- Te is nekem - válaszolta, majd kicsit eltolt magától, mélyen szemeimbe nézett, ezután pedig megcsókolt.
Ez volt az egyik dolog, ami annyira hiányzott az elmúlt három hét alatt. Nem is tudom hány percig álltunk ott, de csak abban voltam biztos azokban a pillanatokban, hogy szívem szerint megállítanám az időt.