19. rész: Tündérmese.

Nem esik meg túl gyakran velem, hogy az éjszaka közepén akar valaki felhívni, ezért annyira megrémültem, mikor ez megtörtént velem, hogy a meglepettségtől leestem az ágyról. Arcomba lógó hajamat eltűrtem, majd beletúrtam, miközben próbáltam visszamászni az ágyba. Amint ez sikerült, azonnal hangosan csengő telefonom után nyúltam, majd ránéztem, azonban majd' kiégett a szemem. Mikor megláttam ki hív, felvont szemöldökkel elfogadtam a hívást.
- April? - szóltam bele kómásan, majd sóhajtottam egy hatalmasat.
- Te komolyan a Madison Square Garden-be fogsz menni? New Yorkba? - kiabált bele a telefonba, mire én riadtan odakaptam fülemhez.
- Először is: mindjárt megsüketülök - sóhajtottam fel kelletlenül. - Másodszor pedig igen, New Yorkba fogok menni, a Madison Square Garden-be - mosolyodtam el halványan, majd odanyúltam az éjjeli lámpámhoz, és felkapcsoltam. Ismét úgy éreztem, mintha a napba néztem volna, de kibírható volt.
- Ugye tudod, hogy most rohadtul irigy vagyok rád?
- El tudom képzelni - húztam félre számat kuncogva.
- Remélem egyszer én is leszek olyan fontos valakinek, hogy egy ilyen koncertre elhívjon... - ábrándozott.
- Biztos vagyok benne, hogy ez be fog következni. És ki tudja, talán hamarabb, mint gondolnád - mosolyodtam el sejtelmesen, melyet ő persze nem láthatott.
- Hogy érted ezt? - kérdezte értetlenül.
- Mindegy. Majd úgyis rájössz - mosolyodtam el ismét.
- Titokzatos vagy - szólalt meg számon kérőn. - Kíváncsivá tettél. Na jó, hagylak aludni, holnap úgyis vár rád egy hosszú repülőút, te kis mázlista - dünnyögte kissé csalódottan, de hangján azért hallottam, hogy mosolyog.
- Köszönöm - nevettem fel, majd pizsama felsőm ujját kezdtem el nyújtogatni. - De azért... Ezekből az éjjeli telefonálgatásokból ne csináljunk rendszert, oké? - kérdeztem még mindig nevetgélve.
- Jól van, jól van, nem fogunk - nevetett fel ő is. - Jó éjt! Puszi - köszönt el.
- Neked is. Szia - mondtam mosolyogva, majd letettem a telefont, lekapcsoltam a kislámpát, és visszafeküdtem aludni.
Másnap repültünk New Yorkba, melynek már a gondolatától is izgatott lettem. A fiúk két nappal előttünk utaztak a városba, mivel nekik még volt ott jó néhány elintéznivalójuk. Borzasztóan nagyvonalúak voltak velünk szemben, hiszen fizették a szállást és a repülőjegyet is. Kimondhatatlanul fel voltam dobódva, de ugyanakkor nagyon izgultam is, ugyanis tudtam, hogy találkozni fogok Harry anyukájával, Anne-vel. Ezt egy nagyon komoly lépésnek tartottam, és féltem, hogy nem leszek neki szimpatikus.
A legjobbakban reménykedve aludtam át az éjszakát, majd reggel a beállított ébresztőm hangos csörgésére ébredtem. Félkómásan megdörzsöltem szemeimet, majd erőt vettem magamon, felkeltem, és kislisszoltam a nappaliba, ahol akkora felfordulás fogadott, mely még az én elmebajos családomban is ritka. Zoknik és különféle fehérneműk repültek el előttem, majd mikor már azt hittem, ennél rosszabb nem lehet, szó szerint hasra estem egy bőröndben. Szép kis indítása volt a reggelemnek, azt meg kell hagyni.
Elsöpörtem arcomba lógó hajtincseimet, majd kezeimre támaszkodva megpróbáltam feltápászkodni a földről, ahol az imént még elterülve hasaltam. Jade hatalmas, visszhangzó és nem kicsit kárörvendő nevetéssel díjazta a produkcióm, Georgi és Megan pedig segítőkészen próbáltak felrángatni a padlóról.
- Ha nyaktörést szenvedek, nem mehetünk New Yorkba - szólaltam meg cinikusan, miután sikerült felállnom, majd leporoltam melegítőnadrágom.
- Grace, ne szemtelenkedj - nézett rám szúrós szemekkel anya, majd sietősen folytatta a pakolást.
- Amúgy jó, hogy ilyenkor jut eszetekbe pakolni - szólt ki a konyhából Lola egy hangos ásítás kíséretében.
- Ha ilyen cinikus kedvetekben vagytok, kérlek gyertek ide, tegyétek hasznossá magatokat, és pakoljatok be helyettem - mondta idegesen anya, majd beletúrt hajába. - Nekem nincs annyi szabadidőm, hogy pakolgassak, amikor kedvem támad.
- Bocsánat - sütöttem le szemeimet, majd kimentem a konyhába, és csináltam magamnak egy kakaót. Eredetileg csak inni akartam, de aztán megakadt a tekintetem egy csomag bontatlan mini croissant-on, ezért végül felbontottam, és Lola segítségével betermeltem az egészet. Utána erősen elgondolkodtam rajta, hogy vajon jó döntés volt-e két számmal növelni a fenekem méretét, de végül arra jutottam, hogy van egy barátom, aki úgy szeret, ahogy vagyok, és nem várja el, hogy olyan alakom legyen, mint mondjuk Kate Moss-nak. Mindezek tudatában nyugtattam meg magam teljesen arról, hogy egyáltalán nem volt rossz döntés megenni azt a sok kalóriabombát. Tény, hogy sosem leszek egy piszkafa, modellalkat, de talán pont ettől vagyok az, aki vagyok, és amíg a srác, akit szeretek, ezen nem akar változtatni és elfogad olyannak, amilyen vagyok, addig én sem fogok bizonytalankodni saját magamban.

Az előzőnap összekészített "repülős" szerelésemet - mely egy farmerből, egy szürke topból és egy csíkos kardigánból állt - gyorsan magamra kaptam, kontyba fogtam hajam, majd még egyszer átnéztem a bőröndöm, ezek után pedig már abszolút indulóképesnek tartottam magam. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy ezzel egyedül én voltam így, a többiek pedig még elszöszmötöltek ilyen-olyan dolgokkal, ennek következtében pedig necces volt, hogy egyáltalán elérjük a gépet. Idegesen doboltam a lábammal az előszoba padlóján, mikor én már dzsekiben álltam az ajtó előtt, a többieknek meg még eszükbe jutott néhány apróság, ami igazából egyáltalán nem volt fontos, tekintettel arra, hogy nem a Holdra készültünk, de állításuk szerint ezen tárgyak nélkül nincs élet.
A reptérre érve éppen hogy kicentiztük a dolgokat, és nem sokon múlt, hogy a sok ellenőrzés végett lekéssük a gépet, de hatalmas szerencsénkre ez nem következett be. Elégedetten konstatáltam, hogy a gép igazán elegáns, kényelmes és nem fapados járat, ami számomra igen megdöbbentő volt, mivel még csak olyanon utaztam. Hát, ez most egészen más volt. Oké, ez sem olyan volt, amilyennel valószínűleg az amerikai elnök furikázik, de nem voltak szűk helyek, nem voltak sűrűn az ülőhelyek, és nagyon kulturált emberek utaztak velünk.
Éppen leülni készültem, mikor a gép elejéről megpillantottam egy ismerős arcot. Hatalmas vigyorral kezdtem el integetni Eleanor-nak, aki azonnal észrevett, és ugyanilyen lelkesedéssel üdvözölt. Mögötte egy lilás hajú lány sétált, akiről néhány másodpercen belül azonnal megállapítottam, hogy kicsoda. Extrém hajszíne először kicsit lesokkolt, aztán megállapítottam, hogy nem is rossz. Ő volt Perrie Edwards, Zayn barátnője. Hosszú, fekete szoknyát viselt ugyanilyen színű bakanccsal és blézerrel, melyet apró keresztek díszítettek, ezalatt pedig egy sötétlila, rojtos felső volt rajta. A fején lévő sötét színű kalap még jobban feldobta amúgy is extravagáns öltözékét, és még Jade arcán is láttam, hogy kissé irigykedve bámulja a lányt. Két okból kifolyólag is. Az egyik a pasija, a másik pedig az elképesztően vagány stílusa. Perrie-n és Eleanor-on kívül még egy másik lány is tipegett mögöttük, aki azonnal ismerősnek tűnt, de sehogy sem ugrott be, hogy honnan.
- Nahát! Vajon mit keres itt Danielle? Talán újra összejöttek Liam-mel? - szólalt meg hátam mögött suttogva Georgi, mire minden világossá vált.
Beugrott, hogy annak idején mennyi képet mutattak Liam-ről és róla, és folyton arról áradoztak, hogy ők milyen cukik együtt, és hogy mennyire nagyon összeillenek. Aztán eszembe jutott az is, mikor Georgi a padlón fetrengve zokogott, amiért Liam és a kreolbőrű lány szétmentek. Hát, talán kicsit túlságosan is szívén viselte a sorsukat... Bár nála ez nem meglepő.
El kellett ismernem, ő is gyönyörű volt. Szőkés, egyenesre vasalt haja és elegáns ruhái nagyszerűen néztek ki. Aztán amikor végignéztem magamon, egy pillanatra elgondolkodtam. Mit keresek én köztük? Az elnyűtt kötött pulcsijaimmal, a kicsit méretes fenekemmel, és egyáltalán az egész énemmel... Próbáltam elűzni ezen gondolataimat, de a három lányon végignézve ez nagyon nehezen ment. Pedig a fenébe is, megígértem magamnak, hogy nem bizonytalanodok el!
- Sziasztok - mosolyodott el Eleanor, majd odalépett hozzám, és szorosan átölelt.
- Szia - viszonoztam mosolyát, majd mikor elengedett, azonnal a két másik lányra néztem. - Sziasztok, Grace vagyok - néztem rájuk kedves mosollyal arcomon.
- Szia, Danielle vagyok - nyújtotta felém kezét mosolyogva a szőke hajú, sötét bőrű lány.
- Én pedig Perrie - üdvözölt ugyanilyen közvetlenül ő is, majd miután nekem bemutatkoztak, ezt ugyanúgy megtették a többi családtagomnak is.
Jade nem rázott kezet Perrie-vel, csak feszülten méregette, amitől a lány kissé zavarba jött, és nem tudta mire vélni a dolgot. Gondoltam, később beavatom mindenről. Na jó, majdnem mindenről.
Miután a stewardess műmosollyal az arcán odatipegett hozzánk, és közölte, hogy legyünk szívesek végre helyet foglalni, mert szeretnének felszállni, azonnal azon kezdtünk el tanakodni, hogy ki ki mellé üljön. A végleges felállás így nézett ki: Eleanor Georgi és Megan mellett, én Perrie és Danielle mellett, Anya pedig Jade és egy öltönyös fickó mellett. Később kiderült számomra, hogy egy ilyen gépen nem az "aki kapja, marja" elv szerint járnak el, hanem mindenkinek megvan a saját helye, de mentségemre legyen, hogy még sosem utaztam ilyen gépen, és ez a tudatlanságom egyetlen oka.
Szegény Eleanor-t előre féltettem a két elmeháborodott húgomtól, de meglepő módon különösen jól bírta velük. A lányok ezerrel faggatták Louis-ról, meg úgy általánosságban az élet nagy dolgairól, és örömmel állapítottam meg, hogy Eleanor jól érezte magát velük, sőt, még sokat nevettek is. Én is remekül szórakoztam a két lány társaságában, sokat beszélgettünk, bár ez inkább jóformán abból állt, hogy ők beszéltek, én pedig mosolyogva hallgattam őket, néha pedig ki-kilestem az ablakon, ahol a ködös, fehéren - néhol szürkén - fodrozódó felhőket bámultam.
- És te, tulajdonképpen hogy is találkoztál Harry-vel? - kérdezte mosolyogva Perrie.
- Ó, milyen bájos... - dünnyögte a hátunk mögött Jade, mire mindhárman értetlen képpel hátrafordultunk egy pillanatra. 
- Ezt most vélnem kellene valamire? - nevetett fel kínosan Perrie.
- Valójában nem - ráztam meg fejem nevetve. - Jade egyszerűen csak... Egyszerűen csak természeténél fogva ilyen arrogáns, de nem csak veled szemben. Az egész világgal szemben - nyugtattam meg mosolyogva.
- Érdekes... - tűnődött Danielle, mire felnevettem.
- És még nem is ismeritek a családom minden tagját - folytattam még mindig nevetve, majd legyintettem egyet. - Ja igen, szóval ott tartottunk, hogy hogyan ismerkedtünk meg Harry-vel... Ez egy vicces történet. Na jó, igazából nem is olyan vicces - nevettem fel kínosan, majd hajamat kezdtem el igazgatni.
- Na, ki vele - nézett rám kíváncsi mosollyal arcán Danielle.
- Hát, az egész úgy kezdődött, hogy ki nem állhattam Harry-t. Idegesített,... - Itt nem tudtam folytatni mondandóm, mivel Jade félbeszakított.
- Bosszantott, irritált, hergelt, dühített, bőszített, zavart...
- Jade, nem kell több szinonima az "idegesített" szóra - fordultam hátra idegesen, majd megláttam, hogy Jade tényleg egy szinonimaszótárat szorongat kezében. - Miért van nálad ilyen könyv? - ráncoltam fel homlokom.
- Azért hoztam el, hogy szinonimát keressek az "idegesítő fruska" kifejezésre, de várjunk csak - állt meg egy pillanatra, a hatásszünet érdekében -, most már rájöttem, hogy itt ül előttem - csukta össze a könyvet ördögi kacajjal, Perrie pedig leesett állal meredt rám, mivel mindenki tudta, hogy a nővérem őrá célzott.
- Oké, ezt is hagyjam leperegni magamról? - kérdezte zavart nevetéssel Perrie.
- Igen - szorítottam össze fogaimat, majd bátorítóan elmosolyodtam.
Nem kellett két perc hozzá, anya azonnal kezelésbe vette Jade-et, és úgy leteremtette, hogy még nekem is leesett az állam. A nővéremet persze egy percig sem izgatta, őt úgy sem lehet megváltoztatni. Ha nem szeret valakit - és érdekes módon rengeteg ilyen személy van -, azt képes a végsőkig piszkálni. Kell egy kis idő, amíg az ember megtanul együtt élni ezzel, de biztos voltam benne, hogy Perrie-nek is sikerülni fog... Előbb-utóbb.
- Szóval nem kedveltem, nagyon nem. Aztán az elmeháborodott húgaim - mutattam feléjük, akik éppen Eleanor-ral nevetgéltek. - kaptak egy koncertjegyet, miután Texasból Londonba költöztünk. És akkor Harry... Fejbe vágott egy ajtóval - motyogtam, mire felnevettek. - És aztán még egy ideig martuk egymást, mikor úgy kellett tennem, mintha a barátnője lennék. Később viszont... Beleszerettem - sütöttem le szemeimet halvány mosollyal arcomon, majd belegondoltam, milyen vicces is tulajdonképpen ez a kis történet az egymásra találásunkról. De jobbat nem is kívánhattam volna.
- Ó, ez nagyon cuki - mosolygott rám Danielle, Perrie pedig nevetve bólogatott. - Harry rengeteget mesélt már rólad... Amikor néha találkozunk is, akkor is csak te vagy nála a téma. Annyira beléd van esve, hogy... Oké, erre nincsenek szavak - nevetett fel Danielle is.
Ezen mondatai hallatán éreztem, hogy arcom pírba borul, majd lesütöttem szemeimet, és elkezdtem kardigánom ujját nyújtogatni.
- Hát, én is ugyanígy érzek iránta - motyogtam mosolyogva.
Életemben nem voltam még ennyire esetlen. Csak nyögdécselek, nyújtogatom a pulcsim ujját, és olykor elvesztem a szarkasztikus humoromat is. De csak olykor. Anélkül azért nem lennék az, aki vagyok.
- Olyan aranyosak vagytok - nevetett fel Perrie, majd megsimogatta vállam.
- Jézusom, ennél a vihogásnál még egy ló nyerítése is kellemesebb hang a füleimnek - célzott Jade ismét egy kedves megszólalást Perrie-nek.
- Oké... Elárulnád, hogy mégis mi a bajod velem? - fordult hátra indulatosan Zayn barátnője.
- Egyszerűen irritálsz. Kielégítő a válaszom?
Perrie nem válaszolt, csak megforgatva szemeit visszahuppant ülésébe, és karba tett kezekkel morgott valami nem túl szépet a nővéremről, amit abban a pillanatban abszolút jogosnak találtam.
Az út nagyon hosszú volt, és rendkívül fárasztó is, de a két lánynak köszönhetően viszonylag gyorsan eltelt. Sokat beszélgettünk a fiúkról, meg úgy általánosságban mindenről. A jó hangulatot egyedül Jade-nek sikerült néha elvágnia, mikor Perrie-t ilyen-olyan véletlenszerű beszólásokkal illette, mint például hogy "Mi ez a hajszín? Ennél még én is szebbet hányok". De ő Jade, mi mást várunk tőle?

Kicsi korom óta sokszor elképzelem, hogy lesétálok a repülőgépről, és azonnal fotósok hada száll meg, néhány sikítozó ember társaságában, akik annyira szeretnek, hogy zsebkendőket lóbálnak a levegőbe, és könnyes szemekkel bámulják, ahogy letipegek az extra elegáns repülőgépről. Hát, ez az ünnepélyes fogadtatás ezúttal is elmaradt, mikor estefelé megérkeztünk, már csak néhány repülő- és kocsihangot lehetett hallani, meg a mögöttünk duruzsoló nagyrészt üzletemberek beszélgetését. Mindent összevetve teljesen átlagos érkezés volt, de gondoltam, ami késik, nem múlik. Hihetetlen volt belegondolni, hogy egy ilyen városban vagyunk, ilyen emberek társaságában, és hogy hivatalosak vagyunk a világ legbefolyásosabb arénájába. Az egész elképesztő volt.

Hevesen dobogó szívvel és izzadó tenyérrel sétáltam be a szálloda halljába, ugyanis tudtam, hogy hamarosan találkozom majd Harry-vel, akit ugyan néhány nappal ezelőtt láttam utoljára, mégis borzasztóan izgultam. Valójában mindig izgulok, mielőtt találkozom Harry-vel, de ez most még a szokásosnál is jobban hatalmába kerített. Kíváncsian tekintgettem körbe az elegáns hotelben, majd hirtelen úgy éreztem, hogy szívem menten kiugrik a helyéről, mikor megpillantottam a felém sétáló barátomat laza mosollyal arcán, és zsebre dugott kezekkel. Mindig elgondolkodom rajta, hogy vajon hogy lehetséges az, hogy mindig helyesebb, mint amilyenre emlékeztem. A kis gödröcskék az arcán, az ajkai, a göndör haja... Kezdek egyre érzelmesebb lenni!
Azonnal elmosolyodtam, mikor megláttam, és azt a vigyort onnantól kezdve már le sem lehetett törölni a képemről. A négy majom is ott sétált mögötte, akiket látva szintén jókedvem lett, de Harry jelenléte azokban a percekben minden mást kizárt, ami körülöttem volt. Komolyan, régen borzasztóan nyálasnak és gáznak gondoltam azokat a jeleneteket a filmekben, mikor a lány ránéz arra a bizonyos fiúra, és hirtelen minden és mindenki más elhomályosodik körülötte, de mostanra rájöttem, hogy az agyban tényleg valami ehhez hasonló játszódik le, mikor az a bizonyos Ő hosszú idő után újra a szemedbe néz. Már csak az idilli zenei aláfestés hiányzott, és ez a jelenet elment volna valami alacsony költségvetésű középosztályú romantikus tinidrámába.
Mikor odaért hozzám, és a gödröcskéi még jobban látszódni kezdtek az őszinte mosolya végett, azt hittem ott menten elájulok.
- Szia - köszöntött fülig érő vigyorral, majd közelebb húzott magához, átölelt, és nyomott egy puszit fejemre.
Ez az igazán bensőséges köszöntés is csupán néhány másodpercig tartott, mivel Harry már így is félt, hogy valaki lekapta ezt a pillanatot azok közül, akik a hotelben tartózkodtak éppen.
Próbáltam szemet hunyni az ilyen dolgok felett, de egyre nehezebben ment. Oké, hogy védeni akar, és hogy ezt csakis miattam csinálja - elmondása szerint legalábbis -, de akkor is rossz titkolózni mások előtt. A végén már kezdtem úgy érezni, mintha velem lenne a baj. Nem vagyok sztár, de ez még nem is akkora probléma. Viszont ott van Eleanor, aki ugyan szintén nem híres - oké, most már eléggé az, de attól eltekintve, hogy Louis Tomlinson barátnője, ő sem sztár -, de tökéletes alakja van, szóval simán elmehetne modellnek. Viszont rám egyik sem igaz, ezért egyre többször tört elő bennem az az érzés, hogy én talán tényleg nem vagyok elég jó Harry-hez.
- Hiányoztál - suttogtam, majd mélyen beleszippantottam pólójába, melynek jellegzetes Harry-illata volt. Mellesleg megjegyezném, hogy ez a világ legfinomabb illata.
- Te is nekem - válaszolta, majd adott egy puszit homlokomra.
A meghitt két másodperc után elhúzódott tőlem, majd kedvesen köszöntötte a többi családtagomat is, kivéve Jade-et. Az ő köszönésük nagyjából úgy néz ki, hogy Harry kelletlenül biccent egyet, Jade meg elmorog valami "megint találkoznom kell ezzel a nagyképű majommal" szerű mondatot.
Szörnyen fáradt voltam, és ez nyilvánvalóan a fejemen is meglátszódott, Harry pedig azonnal kiszúrta.
- Add oda a táskát - mondta, mire bólintottam egyet, és levettem vállamról keki színű sporttáskámat.
Egy igazi úriemberként ő szorongatta a meglehetősen nehéz táskát, nekem pedig csak annyi dolgom volt, hogy ácsorogjak mellette, és figyeljem a mellettünk beszélgető barátainkat. Eleanor nem tudott betelni Louis-val, Perrie Zayn-t ölelgette - melyet Jade természetesen nyugtázott néhány sátáni pillantással -, Danielle és Liam pedig kézen fogva beszélgettek. Dani elmondta, hogy ismét együtt vannak Liam-mel, amit hamarosan a világ tudtára is szeretnének adni. Örültem a boldogságuknak, de ez még egy ok volt arra, hogy bizonytalan legyek Harry-vel kapcsolatban, aki nem szeretné felvállalni, hogy együtt vagyunk. Talán csak egy kifogás ez a "nem akarok a rajongók körében port kavarni"-dolog?
Majdnem állva elaludtam, ami már nem csak Harry-nek, hanem mindenki másnak is szemet szúrt, úgyhogy közös elhatározással úgy döntöttünk, hogy bevonulunk a hotelszobánkba.
Gyönyörű volt ez a szálloda, a szobák tágasak voltak, a kilátás a Central Parkra nézett, tehát minden tökéletes volt. Egy lakosztályszerű helyen aludtunk, melynek volt egy közös társalgórésze és egy fürdője, viszont az előtérből nyílt három másik szoba is. Az egyikben Georgi és Megan aludt, a másikban anya, a harmadikban pedig én és Jade. Már előre rettegtem, hogy éjjelre kieszelt valami csínytevést, és reggel egy madárpókkal az arcomon fogok ébredni. Ő sem lelkesedett ezért a felállásért, de nem tiltakozhatott anyával, mivel erre a napra már így is kihúzta a gyufát nála.

Kikotortam táskám legaljáról a pizsimet, mely egy sötét cicanadrágból és egy bő pólóból állt, majd fürdés után átvettem, fogat mostam, ezután pedig már alkalmasnak találtam magam az alvásra. Csakhogy amikor végre eljutottam odáig, hogy befeküdhessek az ágyba, teljesen éberré váltam. Ez a hirtelen elevenné válás nálam félelmetesen sokszor előfordul, ezért mikor a többi családtagom már mind az igazak álmát aludta, én ébren forgolódtam az ágyban. Nem volt vészesen késő, de esküdni mertem volna rá, hogy másfél órával ezelőtt még állva is tudtam volna aludni. Ébrenlétem következtében kiültem az ablakhoz, és New York végtelennek tűnő fényeit kezdtem el pásztázni. Magával ragadó város, és pontosan olyan varázslatos, mint ahogyan azt elképzeltem.
Mosolyogva meredtem a távolba, gondolataimban elmerülve, mikor telefonom zúgni kezdett. Odanyúltam érte a polchoz, majd kíváncsian megnyitottam az sms-t, melyet Harry küldött.
"Ébren vagy még? H xx"
Miután megnyitottam, azonnal válaszoltam. 
"Ja... Nem tudok aludni."
"Akkor nagyjából két perc múlva ott leszek a lakosztályotok ajtaja előtt. xx"
Vigyorogva felpattantam az ablakpárkányról, majd elindultam az ajtó felé, ahol már nagyban kopogtattak. Féltem, hogy anyáék felébrednek a hangzavarra, de szerintem úgy aludtak, mint akiket leütöttek.
Mikor kinyitottam, és megpillantottam az ajtófélfának támaszkodó Harry-t, aki egy huncut mosollyal arcán méreget, pulzusom az egekbe szökött. Ha tudná, hogy mindig képes ilyen reakciókat kiváltani belőlem...
- Látom nagyon álmos lehettél - nevetett fel, majd magához húzott, és nyomott egy puszit homlokomra.
- Ne is mondd... Mire eljutottam odáig, hogy lefeküdjek, már inkább fel voltam pörögve, minthogy álmos lettem volna - forgattam meg szemeimet, mire ismét elnevette magát.
- Na, akkor gyere velem - intett kezével, ezzel jelezve, hogy kövessem őt. Halkan és lehetőleg feltűnésmentesen bezártam a lakosztály ajtaját, majd mosolyogva Harry után indultam. Majd' kicsattantam a boldogságtól, és ez meg is látszott rajtam, mivel szinte szökdécselve járkáltam. Miután ez tudatosult bennem, jól pofon is vágtam magam, ezzel kontrollálva a bennem rejtőző őrjöngő kislányt, ezen produkcióm után pedig Harry szépen képen röhögött, de abszolút jogosan. Aki saját magát pofozgatja, annál valami nincs rendben.
Harry-nek egyedül nagyobb szobája volt, mint a mi lakosztályunkban két hálóhelyiség, pedig aztán a miénk se volt semmi. De hát aki megteheti, az megteheti.
Leült az ágya szélére, majd megragadta derekamat, és egy hirtelen mozdulattal ölébe húzott. Meglepetten felnevettem, majd mélyen szemeibe néztem.
- Gyönyörű vagy - suttogta mosolyogva.
- Ah, képzelem mennyire - nevettem fel hitetlenül. - A fáradt fejemmel és a kócos hajammal...
- Most akkor mégiscsak fáradt vagy? - nevetett fel ő is. - Amúgy meg képzeld is, mert tényleg az vagy! - bizonygatta komoly hangon.
Amit mondott, elképesztően jólesett. Elég volt tőle hallanom, és azt hiszem kezdtem elhinni.
- Te pedig - túrtam bele hajába mosolyogva, majd tekintetem hosszan elidőzött ajkain. - mindig elképesztően helyes vagy. És az a furcsa, hogy napról napra egyre jobban nézel ki. Pedig már akkor sem voltál rossz, mikor megismertelek...
- Ó, szóval már akkor is tetszettem? - húzta szemtelen vigyorra ajkait.
- Harry, töröld le ezt az önelégült vigyort a képedről! Rosszul fogalmaztam...
- Nekem nem úgy tűnik - folytatta szemtelenül.
- Harry! - csaptam a karjára, mire nevetve felszisszent. - Na jó, ha belegondolok... Valójában már akkor is volt valami vonzó benned - dünnyögtem, mire még elégedettebb vigyor ült ki arcára.
- Ezt akartam hallani - harapott ajkába, majd közelebb hajolt hozzám, és hosszan megcsókolt.
Harry vitathatatlanul egy beképzelt sznob. De ez nem változtat azon a tényen, hogy nagyon szeretem őt. És amikor megcsókol, olyan érzés kerít hatalmába, amit nehéz megfogalmazni. Leginkább csak úgy lehet megérteni, ha átérzed. De biztos vagyok benne, hogy mindenki életében van egy olyan személy, aki képes ezt éreztetni vele.
- Szeretnék kérdezni valamit - motyogtam, majd lesütöttem szemeimet.
- Történt valami? - húzta ki magát, majd gyanakvóan kezdett el méregetni.
- Semmi komoly... Vagyis, nekem az. Tudod, ott van Eleanor, akit Louis már nagyon régóta felvállalt. Én meg... Attól félek, hogy te nem a rajongók miatt, hanem miattam nem akarsz felvállalni - dadogtam.
- Hogy érted ezt? - vonta fel szemöldökét.
- Hát úgy, hogy... Te is tudod jól! - álltam fel hirtelen, majd a szobában kezdtem el járkálni.
- Nem, komolyan nem tudom - rázta meg fejét, miközben tekintetével követte mozgásomat.
- Miért nem akarod felvállalni, hogy együtt vagyunk? - álltam meg előtte, majd felsóhajtva ránéztem.
- Hidd el, egyenlőre jobb így mindkettőnknek - válaszolta nyugodtan. - Grace, egy sztár élete nem olyan egyszerű... Meg kell értened, hogy néha nem mondhatok el dolgokat, a saját érdekemben sem.
Nekem nem is kellett több, azonnal leszűrtem mondanivalójának lényegét. Azt mondta mindkettőnknek... Tehát leginkább saját magával törődött. És mégis mire véljem ezt a szöveget? Talán tényleg kínos lenne másoknak is elmondani, hogy velem jár?
- Aha, szóval mindkettőnknek - szűrtem ki fogaim között, majd magamra kaptam kardigánom, és az ajtó felé indultam el. - Vagyis tulajdonképpen csak a saját érdekeidet nézted - néztem hátra egy pillanatra, majd kiléptem a negyedik emeleti folyosóra.
- Várj, Grace! Most... Most mégis mi rosszat mondtam? - lépett oda hozzám, majd maga felé fordított, és fürkészve nézte arcomat.
- Gondolkodj el egy kicsit rajta, remélem rájössz magadtól is - vetettem oda, majd gyors léptekkel elviharzottam.
Fogalmam sem volt hová mehetnék, de jelenleg egy kiadós sétánál semmire sem vágytam jobban, ezért elindultam a szálloda hallja felé, és úgy döntöttem kiszellőztetem a fejem. Rengeteg érzés és gondolat kavargott bennem, melyeket helyre kellett tennem magamban. Az sem érdekelt túlságosan, hogy csak egy kardigán van rajtam, és hogy abban az esetben, ha ez a kis éjjeli séta anya tudtára jut, életem végéig szobafogságban leszek.

* Harry szemszöge *

Két percig csak álltam az ajtóban, leblokkolva, és nem tudtam megérteni, hogy Grace mit értett a mondanivalója alatt. Fogalmam sem volt róla, mi rosszat mondtam, de egy szó nélkül elviharzott. Sejtettem, hogy el akar menni, de nem volt ötletem, hogy hova. 

Miután egy ideig tanácstalanul járkáltam a szobámban, hirtelen minden világossá vált. Nagyon hülyén fogalmaztam meg a szavaimat, és Grace azt hitte, hogy egy önző, egoista barom vagyok, aki csak a saját érdekeit nézi. Nem hagyhattam, hogy most elmenjen, és ugyanebben a tudatban éljen. Hiszen, miért is ne vállalhatnám fel? Hosszú idő óta tényleg azt éreztem, hogy van egy lány, aki iránt őszinte érzelmeim vannak, és nem csak egy éjszakára kell. Louis-nak igaza volt, mikor azt mondta, Grace a legjobb dolog, ami történhetett velem. Ő valóságos, egyszerű - de a legjobb értelemben - és a földön tart. Minden megvan benne, amire szükségem van. 

Idegesen kinéztem az ablakon, majd megláttam, hogy Grace kilép a kordonokkal elzárt hotel ajtaján, és elindul valami mellékirányba. 

Tanácstalanságomban végül kinyitottam az ablakot, majd hevesen integetni kezdtem. Tudtam, hogy valószínűleg holnapra az összes újság rólam és az őrült kirohanásomról fog cikkezni, de abban a pillanatban volt ennél fontosabb dolgom is. 

- Hahó, emberek! - kiabáltam el magam, mire a zsúfolt utcán sétáló és ácsorgó emberek nagyja felnézett rám. Néhányak szemében láttam a felismerést, melynek következtében azonnal elővették a mobiljukat, és kamerázni kezdtek. 

Grace éppen átment volna a zebrán, mikor hirtelen hátrafordult, és felnézett az ablakra, ahol éppen hevesen integettem. 

- Van egy lány... - néztem bele közvetlenül Grace szemeibe. - Akit nagyon szeretek, és azt akarom, hogy ezt a világ is megtudja. Ő Grace Harris - mutattam a döbbenten ácsorgó lányra, mire a legtöbb ember egyként kezdte el bámulni őt. - Aki a barátnőm, és mindennél jobban szeretem őt.
Reménykedő arckifejezéssel vártam Grace reakcióját, akinek néhány másodpercen belül elégedett mosoly kúszott arcára. Reméltem hogy ilyen színvonalú bejelentésre várt, és úgy láttam sikerült meggyőznöm. Az emberekből vegyes érzelmeket váltott ki ez a vallomás, de a legtöbben tapsolni és fütyülni kezdtek. Néhány - feltehetőleg rajongó - elég zsémbes arckifejezéssel meredt a barátnőmre, aki egy kicsit zavarba jött, de láttam rajta, hogy végtelenül örül annak, amit tettem.
Próbáltam a szememmel kommunikálni, és azt jelezni neki, hogy jöjjön vissza a szobába, amit néhány másodperc után fel is fogott, majd a kordonokat és a biztonságiakat kikerülve visszarohant a hotel épületébe.
Néhány percen belül heves kopogásra lettem figyelmes, majd mikor kinyitottam az ajtót, Grace azonnal a karjaimba vetette magát, és szorosan ölelni kezdett.

* Grace szemszöge *

Annyira ledöbbentett amit értem tett, hogy csak némán öleltem, annyira szorosan, ahogy csak tudtam. Hiszen ő egy sztár, aki ha ilyen meglepő dolgokat csinál, azok azonnal felkerülnek az internetre, és minden lehetséges helyre. Ezek után már nem volt szükségem bizonygatásokra, mert tudtam, és biztos voltam benne, hogy Harry szeret engem, és bátran fel meri vállalni, hogy a barátnője vagyok.

- Na, ez elég meggyőző volt? - suttogta a fülembe mosolyogva, mikor még mindig szorosan öleltük egymást. 

- Azt hiszem igen - húzódtam kicsit távolabb tőle, majd ajkamba harapva elmosolyodtam. 

Időközben valahogy Harry szobájában ragadtam, mivel elbeszélgettük az időt. Nagyon sokat nevettem és meséltem, melynek következtében már tényleg elálmosodtam. A mellkasára hajtva fejemet aludtam el, és reggelig fel sem ébredtem, amikor is valaki hangosan dörömbölt az ajtón. Mindketten értetlenül keltünk fel, majd Harry még félig csukott szemmel odabotorkált az ajtóhoz. (Mellesleg hozzátenném, hogy még ilyenkor is elképesztően jól néz ki.) Mikor kinyitotta, én is érdeklődve kezdtem figyelni, hogy kinek volt ennyire halaszthatatlan közölnivalója reggel kilenckor. Őszintén szólva nem lepődtem meg, mikor négy ideges szempárral találtam szemben magam, akik történetesen anya, Jade, Georgi és Megan voltak. 

- Jó reggelt Harry - köszönt neki mogorván anya, majd utat törve magának bejött a szobába, és csípőre tett kezekkel megállt előttem. - Kisasszony! Van fogalmad róla, hogy mennyire megijedtünk, mikor reggel nem találtunk az ágyadban? Azt hittem elszöktél!

- De láthatod, hogy nem - néztem rá értetlenül. 

- Ó bocsánat, te tényleg elszöktél! - emelte fel hangját. 

- Anya, egy emelettel lejjebb mentem - tártam szét karjaimat, mire rám nézett egy amolyan "ne szemtelenkedj velem" tekintettel. 

- De a barátod szobájába jöttél... Éjszaka... Ketten voltatok... 

Kezdtem kissé kínosan érezni magam, ezért zavartan felnevettem. 

- Ki tudja mi történhetett! - tette hozzá anya hüledezve. 

- Oké, ez kezd egy kissé kínossá válni - túrt bele hajába Harry, majd kínosan felnevetett.

- Igen, egy cseppet - húztam el számat. - Anya, kérlek - sziszegtem kínosan.

- Na jó, rendben, most inkább menjünk reggelizni - hagyta annyiban a dolgot anya, majd összecsapta tenyerét, és a folyosó felé kezdett el terelni minket. - Te meg öltözz fel előbb - mutatott rám, majd elküldött a saját lakosztályunkba. 

Sietősen felöltöztem valami kényelmes, de mégis vállalható szerelésbe, utána pedig olyan gyorsan lementem az étterembe, ahogy csak tudtam, mivel azt hittem menten éhen halok. Azonnal megpillantottam anyáékat egy hatalmas asztalnál, ahol jelen volt még körülbelül tizenöt ember rajtuk kívül. Ott volt Louis, Eleanor, Zayn, Perrie, Liam, Danielle, Niall és még néhány idősebb ember is, akiket nem ismertem. Ennek következtében kicsit határozatlanul sétáltam oda az asztalhoz, miközben zavartan tördeltem kezeimet. 

- Csak hogy végre lejöttél Grace - intett anya, mire mindenki felnézett rám. 

- Jó reggelt - bólintottam zavartan, a többiek pedig mind, szinte egyszerre köszöntek nekem. 

Mikor leültem Harry és Niall közé, a velem szemben ülő, negyvenes éveiben járó nő nagyon ismerősnek kezdett tűnni. Néhány másodperc értetlen bambulás után világossá vált számomra, hogy Harry anyukája, Anne ül velem szemben. Eddig is ideges voltam, de ezen felismerésem után még jobban kikészültem. Nem tehettem rossz benyomást. Fogalmam sem volt mit mondhatnék, ezért csak félve Harry-re szegeztem tekintetem, majd biccentettem egyet a minket fürkésző anyukája felé. 

- Ó, anya, ő Grace - mondta mosolyogva Harry, majd átkarolta vállam. 

- Szia Grace, nagyon örülök, hogy megismerhetlek - nyújtotta felém kezét mosolyogva Anne. 

- Én is nagyon örülök a találkozásnak - viszonoztam mosolyát, majd megráztam kezét. 

- Pontosan olyan gyönyörű és kedves vagy, ahogyan Harry mesélte - nézett rám még mindig mosolyogva, mire kissé elpirulva lesütöttem szemeimet. 

- Ez kedves - mosolyodtam el ismét, majd ajkamba haraptam. - Nekem meg azt mesélte, hogy gyönyörű anyukája van, és abszolút állíthatom, hogy egyáltalán nem túlzott - tettem hozzá, mire Anne nevetve legyintett egyet. 

Tényleg gyönyörű anyukája van Harry-nek, és borzasztóan közvetlen is. A nevelőapja, Robin is nagyon kedves ember, néhány szót vele is váltottam. Később világossá vált, hogy a többiek a négy fiú szülei, akik szintén nagyon szimpatikusnak tűntek, annak ellenére, hogy nem beszéltem velük. Kiderült, hogy Anne-ék már tegnap is itt voltak, csak akkor ők késő estéig egy New York-i étteremben vacsoráztak. 

Ma reggelre már mindenki Harry tegnapi kis "akciójáról" beszélt, Jade pedig mint mindig, most is hozzá tett az egészhez valami csípős megjegyzést. 

Összességében nagyon jól telt ez az egész reggeli, azt pedig nem hagyhatom szó nélkül, hogy ebben a hotelben a szakácsok mennyeien főznek. Jade és Niall társaságában én ettem a legtöbbet, de egyáltalán nem zavartattuk magunkat, még akkor is mentünk repetáért, mikor rajtunk kívül már senki nem evett. 

A reggeli végeztében még sikerült anyát meggyőznöm, hogy tegyen el a táskájába néhány dzsemet és mogyoróvajat. Hát, mi mindig is ilyen ravasz család voltunk. 

- És... Mit csinálunk ma? - kérdezte Harry mosolyogva, miközben a szálloda egyik folyosóján sétáltunk, majd karját derekamra helyezte. 

- Hát, te próbálsz, vagy nem? - vontam fel szemöldököm. 

- A-a - rázta meg fejét vigyorogva. - A mai napom csak a tiéd - nyomott egy puszit fejemre. 

- Komolyan? - néztem fel rá meghatott mosollyal, mire ő csak hevesen bólogatni kezdett. - Hát, akkor elmehetnénk a Central Parkba - mondtam lelkesen. 

- Kérésed számomra parancs - hajolt meg előttem, mire hangosan felnevettem. 

A séta tartogatott egy kis meglepetést is, mivel végre volt szerencsém találkozni a kis Lux-szal, aki a világ legaranyosabb kislánya. Már tanulgatja a járást, Harry támogatásával pedig képes úgy szelni az utakat, mint egy igazi futó. Komolyan imádni való, és az anyukája, Lou is nagyon szimpatikus nő. Volt alkalmam váltani vele néhány szót. Harry pedig... Ahogy elnéztem őt és Lux-ot, akaratlanul is elmosolyodtam. 

- Remek apuka leszel - léptem oda mellé, majd elmosolyodtam. 

- Gondolod? - viszonozta mosolyomat, miközben fél kezével Lux-ét szorította. 

- Abszolút - bólintottam. 

Követtem őket, miközben sétáltak, majd mikor leültek egy padra, én is lehuppantam melléjük. 

- Megfogod egy kicsit? - kérdezte Harry mosolyogva. 

- Szeretném - válaszoltam, mire átadta ölembe a kislányt. 

Mosolyogva bámultam ahogy csodálkozva figyeli az előttünk elhaladó embereket, és közben gügyög meg magyaráz is néha valamit, és komolyan el voltam ragadtatva ettől az édes kislánytól. 

- Most már értem miért vagy oda annyira érte - mondtam Harry-nek, de közben egy pillanatra sem vettem le szemem a kis Lux-ról, aki éppen pacsit adott nekem. 

- Igen, tündéri gyerek - hajolt hozzánk közelebb mosolyogva. 

Azt hiszem, az egyik jele annak, hogy kezdek átmenni abszolút érzelgősbe, az az, hogy elképzeltem milyen lenne, ha mondjuk hét év múlva Harry-vel lenne egy saját gyerekünk. De hát lányból vagyok, mi szoktunk ilyenekről fantáziálni, nem igaz?

- Egyébként... Gondolod, hogy szimpatikus voltam anyukádnak? - néztem fel szemeibe, majd ajkamba haraptam. 

- Grace, totál odavan érted - mosolygott rám, nekem pedig amellett hogy ettől a mosolytól ezernyi pillangó kezdett el repdesni a hasamban, mérhetetlenül meg is nyugodtam. - Pontosan egy ilyen lányt képzelt el hozzám, már mióta az eszemet tudom.

- És pontosan milyen az az ilyen? - vontam fel szemöldököm mosolyogva. 

- Hát olyan egyszerű - de a legjobb értelemben véve -, természetes, közvetlen, kedves, nem túl hivalkodó, de ugyanakkor szép is. Valójában nem nagyon akarja, hogy valami beképzelt sztárral, vagy egy modellel járjak, aki már természetellenesen tökéletes. 

- Akkor azt hiszem tényleg én vagyok a megfelelő ember. Már ha te is így gondolod. 

- Szerinted ha nem így gondolnám, itt lennél most? - nevetett fel hitetlenül, majd közelebb húzott magához, és nyomott egy puszit fejemre. - Ja és máris összehaverkodott a te anyukáddal - tette hozzá, mire felnevettem.

Mindeközben a kis Lux végig az ölemben volt, és később kiderült, hogy a meghitt beszélgetésünk közben Lou csinált rólunk néhány képet, melyet később meg is mutatott nekem. Bár arra is készen kellett legyek, hogy nem csak Lux anyukája, hanem egy jó pár lesifotós is le fog minket fényképezni. Bár magyarázkodni már nemigen kell, mivel Harry a bejelentést tegnap este már rendkívüli módon letudta.

Nemsokkal később Harry-vel kettesben folytattuk tovább a sétát, és hatalmasat mentünk a Central Parkban. Néhány (na jó, nagyon sok) rajongó megállított minket, és csinált egy képet Harry-vel, mely után még mindig csodálkozva tapasztalom, hogy ez mekkora öröm nekik. Néha nem becsülöm meg, hogy milyen barátom is van. A világon több millió lány bármit megadna azért, hogy ha csak egy pillanatra is, de mellette állhasson, én pedig megcsókolhatom, átölelhetem, és elmondhatom magamról, hogy "ez a fiú tényleg szeret engem". Azt hiszem egy tündérmesében élek. Lehetséges, hogy minden ilyen jó legyen? De vajon meddig fog tartani ez a váratlanul jött boldogság? Erősen reménykedtem abban, hogy ez nem csak egy átmeneti állapot, és Harry-vel még tényleg sokáig együtt leszünk. Viszont ott mozgott bennem az az érzés is, hogy talán hamarabb véget ér ez az egész, mint gondolnám. Mindenesetre amennyire csak tudtam, bíztam, és valójában mikor ránéztem a mellettem sétáló, mosolygó fiúra, aki a kezemet szorította, minden kétségem elszállt. Ha csak egy kis időre is, de megnyugodtam. Hiszen azt mondta szeret, kikiabált az ablakon a zsúfolt utcára, és közölte az emberekkel, hogy igen, én vagyok a barátnője. Biztosan mondhatom, hogy egy valóra vált álom, ami velem történik.