17. rész: Soha nem akarnálak megváltoztatni.

- Én is szeretlek, Harry - suttogtam vadul zakatoló szívvel, miután elhúzódtunk egymástól.
Ő csak halványan elmosolyodott, majd magához húzott, és szorosan átölelt, de annyira bensőségesen, mint még soha azelőtt. Nehéz kifejezni mit éreztem akkor. Egyrészről határtalan boldogságot, hogy az érzéseim viszonozva vannak, és tudom, neki is fontos vagyok, csakúgy mint ő nekem. Másrészről viszont félelmet is, hogy most ismét a kezébe adtam mindenemet, amivel sebezhető vagyok. Most minden csodás, de meddig fog ez tartani? Meddig fog szeretni? Igyekeztem ezeket a dolgokat elhessegetni a gondolataimból, és csak a pillanatnak élni, amikor végre valóra vált az álmom. Hogy a karjaiban lehessek, hogy érezhessem az illatát, hogy végigsimítson a hajamon, és érezhessem minden apró gesztusát, amik boldoggá tesznek. Nem kellett semmit sem mondanunk, mindketten tudtuk hogy ez most mit jelent. Azt, hogy mi talán most újra együtt leszünk, mert ennek így kellett történnie.
- Menjünk haza - nézett mélyen szemeimbe mosolyogva, majd eltűrt egy kusza hajtincset arcomból.
- Rendben - bólintottam, majd ajkamba haraptam.
Először kicsit furcsálltam hogy nem fogta meg a kezem, de nem akartam felhozni a dolgot, inkább magamban tartottam. Végül aztán ő is rájött a gondolataimra, mivel folyamatosan az egymás mellett lengő kezeinket bámultam.
- Csak nem szeretném hogy még bárki is tudjon a dolgokról - szegezte rám tekintetét. - De csakis miattad. Meg akarlak óvni - simított végig karomon.
Jólesett amit mondott, mivel tudtam hogy most tényleg csakis miattam nem akarja nagy dobra verni ami köztünk történik. Hát, sztárokkal járni sokszor nem olyan egyszerű, mint amilyennek egyesek gondolják. Az utálkozó, féltékeny rajongók mindenütt gyilkos tekintettel méregetnek, még akkor is, ha abban a tudatban élnek hogy köztünk már az égvilágon semmi sincs. Bizonyos értelemben viszont meg tudom érteni őket, mivel ezt a fajta megszállottságot volt alkalmam megfigyelni húgaimon. Tényleg nem lehet jóérzés imádatod tárgyát egy másik lánnyal látni, és felfedezni rajta, hogy boldog ezzel a bizonyos személlyel. Ez egy rajongó álmait képes pillanatok alatt összetörni. A lényeg viszont most csak az volt, hogy Harry csak nekem akar jót.
Csöndben, magunk elé mosolyogva vettük lépteinket, és azt hiszem mindketten ugyanarra gondoltunk.

Mikor megérkeztünk hozzánk, és beértünk az elegáns emeletes ház lépcsőházába, Harry azonnal kezem után nyúlt, és összekulcsolta övével. Ösztönösen elmosolyodtam, majd tekintetem összekulcsolt ujjainkra szegeztem. A lépcsőn felfelé le sem lehetett vakarni a mosolyt arcomról, még akkor sem, amikor lakásunk ajtaja elé érkeztünk.
- Nem akarom hogy ez valaha megváltozzon - állt meg velem szemben, majd kezeit derekam köré fonta. - Ami most van köztünk.
- Én sem - ráztam meg fejem, majd ajkamba haraptam.
Közelebb hajolt hozzám, majd éppen lehelt volna egy csókot ajkaimra, mikor a lakás ajtaja kitárult, mi pedig azzal a lendülettel elhúzódtunk egymástól, és feszengve, esetlenül megálltunk egymás mellett.
- Ó, szia Harry - méregetett minket csípőre tett kezekkel anya, miközben mi abban reménykedtünk hogy nem látta mit akartunk tenni, mielőtt ránk rontott. Nem szívesen mondanám el egyenlőre senkinek, hogy mi elég nagy valószínűséggel ismét összejövünk. Anya pedig már így is egy kegyetlen, szívtelen Casanovának tartja Harry-t, nem kellene még jobban magára haragítania. Halálra aggódná magát amiatt hogy mikor dob ki, ezt pedig nem akartam.
- Jó estét - köszönt Harry illedelmesen, visszafojtott mosollyal, majd bólintott egyet. - Csak hazakísértem Grace-t.
- Ó, rendben - nézett ránk még mindig azzal a fürkésző tekintettel anya. De ez nem biztos hogy jó szó rá. Nem fürkészőnek éreztem, hanem olyannak, mintha egy vallatószobában lennénk. - Köszönjük - biccentett anya.
- Oké, azt hiszem én akkor megyek is - fogta rövidre, majd elköszönt tőlünk. - Viszlát Mrs. Harris. Szia Grace, majd beszélünk - intett egy sejtelmes mosollyal arcán, melyet azonnal viszonoztam.

Egy hatalmas, merengő, azonban elégedett sóhajjal csuktam be magam mögött az ajtót. Hihetetlen hogy harminc perc leforgása alatt minden rendbe jött, aminek rendbe kellett jönnie. Eddigi életemben még soha nem éreztem ennyire boldognak magam. Bizonyára ez folyamatos mosolygásomon is meglátszott, ami anyának azonnal szemet szúrt.
- Nocsak, nocsak... Mitől vagyunk ennyire kivirulva? - kérdezte anya, miközben én a kanapén ültem, és csak halvány mosollyal arcomon meredtem magam elé.
Nem akartam kivesézni, hogy azért vagyok ennyire boldog, mert megtudtam hogy akit szeretek, ugyanígy érez irántam, nem akartam elemezni hogy milyen fantasztikus érzés volt mikor megcsókolt, ezért inkább csak kitaláltam valami ezerszer egyszerűbb választ.
- Csak szimplán jókedvem van - rántottam meg vállam mosolyogva.
- Hát jó... - gondolkodott el, majd felállt a fotelből, és bement a konyhába, hogy készítsen magának egy szendvicset. Nos, mi ilyen mindig éhes család vagyunk. Ha éjjel fél tizenkettő van, az sem számít, ha megkívánunk valamit, gondolkodás nélkül megesszük.
Beandalogtam szobámba, majd levetettem magam az ágyamra, és gondolkodni kezdtem. Illetve igazából csak bámultam ki a fejemből, miközben úgy vigyorogtam, mint a vadalma. Végül úgy döntöttem hasznossá teszem magam, ezért kezembe kaptam az Interjú a vámpírral című művet, és olvasni kezdtem.
Majdnem elbóbiskoltam fölötte - ami természetesen nem a könyv, hanem az én kimerültségem hibája -, mikor kintről ajtócsapódásra kaptam fel fejem. Valaki nyilvánvalóan megérkezett.
Feltápászkodtam az ágyról, majd kimentem a nappaliba, ahová éppen Jade andalgott be, merengő mosollyal  arcán. A tökéletes szerelmes lány illúzióját erőteljes cigiszaga és beszámíthatatlan állapota rombolta le. De hát ő Jade, mi mást várunk tőle?
- Jade, te ittál? - ráncoltam fel homlokom.
- Csak egy icipicit - mutogatott hüvelyk- és mutatóujjával, majd levetette magát a kanapéra.
- Anya kiborul ha ezt megtudja - ráztam meg fejem rosszallóan. - Nem beszélve arról hogy egy életre eltilt Zayn-től - Miután ezt kimondtam, rájöttem hogy Jade Zayn nélkül is eléggé balhés természet, de ez a rossz fiú még egy lapáttal rátett a dologra.
- De nem kell megtudnia - váltott egy pillanatra komolyabb hangvételre, azonban merengő tekintetét másodperceken belül újra felvette.
Nem volt nagyon berúgva, de mondjuk úgy hogy eléggé becsiccsentett.
- Ó, és Zayn - nézett el vágyakozó mosollyal a távolba. - Azt hiszem kezdek egyre jobban beleszeretni - rázta meg fejét.
- De Jade, ez nem helyes! - csattantam fel. - Zayn-nek barátnője van - rajzoltam a "barátnő" szót a levegőbe. - És szereti őt. Én csak téged akarlak óvni, érted?
- Mondhatsz akármit, én akkor is szeretem.
- Jaj ne - dőltem hátra a fotelben, majd hangosan felsóhajtottam. - A végén egyedül maradsz, ő meg éli tovább a boldog életét nélküled - vázoltam fel neki kertelés nélkül a tényeket.
- Muszáj ennyire őszintének lenni?
- Te is mindig ezt teszed - néztem rá értetlenül. - De mindegy, hagyjuk is, holnapra úgyis csak emlékfoszlányok fognak beugrani ebből a beszélgetésből - legyintettem kezemmel, majd felálltam, és elindultam a szobám felé. - Holnap megbeszéljük - fordultam egy pillanatra hátra, majd visszamentem a szobába, lefeküdtem ágyamra, félretettem könyvemet, és pillanatok alatt álomba szenderültem.


Ébresztőórám csörgésére ébredtem, amely olyannyira megrémisztett hogy hirtelen ülésbe tornásztam fel magam, majd félig csukott szemmel megdörzsöltem szemeimet, és beletúrtam szanaszét álló hajamba.
Felkeltem az ágyból, majd odabotorkáltam a szekrényemhez, és kivettem belőle egy világosbarna kötött pulcsit, melyet egy színben hozzá passzoló sállal párosítottam.
A fürdőben igyekeztem rekordidő alatt elkészülni, majd átrohantam a konyhába, hogy magamhoz vegyek némi táplálékot. Levetettem magam egy székre, és tányéromra tettem egy pirítóst, melyet vastagon megkentem dzsemmel.
Mikor Jade is megérkezett köreinkbe, lesütött róla hogy mennyire másnapos.
- Neked meg mitől van ilyen ábrázatod? - állt meg nővérem előtt csípőre tett kezekkel anya.
- Nem tudom, de azt igen hogy szétrobban a fejem - huppant le mellém, majd ivott néhány korty narancslevet.
- Azt hiszed nem tudom, hogy tegnap mikor értél haza? - emelte fel kissé hangját anya. - Jade Harris, kicsit sem szégyelled magad?
- Nem hiszem hogy égbekiáltó bűnt követtem el - nézett maga elé értetlenül, majd megmasszírozta sajgó halántékát.
- Én viszont nagyon is azt hiszem. Biztosan megoldható lesz, hogy segíts a könyvtárban ma délután.
- Mi? Anya, nem tarthatsz ott a suliban! - szólalt meg Jade idegesen.
- Dehogynem, kisasszony! És jobb lesz ha nem beszélsz vissza, mert a végén még súlyosabb büntetésben lesz részed!
Mindannyian csendben, lehajtott fejjel bámultunk magunk elé, csupán az evőeszközök csörgését lehetett hallani. Mindig ilyen csönd van, ha anya ideges lesz. Nála nagyon nehéz kihúzni a gyufát, mivel nagyon türelmes, de ha egyszer valamit elszúrsz, utána napokig bűnhődsz miatta. És azt hiszem ez abszolút korrekt dolog, bár nekem nem szoktak ilyen jellegű problémáim lenni. Én és Lola vagyunk a mindig megbízható, jó gyerekek, mellettünk meg ott van a balhés négyes, Jade-del az élen.
Arcomról a reggeli fáradtság ellenére sem lehetett levakarni az ezerwattos mosolyt, mivel minden gondolatom Harry körül forgott, ami ezúttal csak jó lehetett. Végre nem kellett gyötörnöm magam miatta, csak arra kellett gondolnom, hogy jelen pillanatban minden rendben, és most csak ez számít. Semmi más.

A suli előtt éppen Carter ácsorgott egy könyvvel kezében, én pedig leváltam testvéreimtől, majd mosolyogva odasétáltam hozzá.
- Jó reggelt - köszöntem, majd odaálltam mellé, és én is elővettem könyvem, azonban még nem kezdtem el olvasni.
- Neked is - nézett fel rám egy pillanatra, majd újra a sorokat kezdte el pásztázni. - Mi a nagy jókedv oka?
- Ennyire látszik rajtam? - nevettem fel zavartan, majd fellapoztam könyvemet, és én is elmélyültem a sorokban, azonban fél füllel Carter-t hallgattam.
- Ezer kilométerről is észrevenni hogy mennyire virulsz - mosolyodott el halványan. - Csak nincs köze ennek Harry-hez?
- Gondolatolvasó vagy - válaszoltam mosolyogva, azonban szemem egy pillanatra sem vettem le a könyvről. - Azt hiszem most... Most minden rendben.
Erre már nem válaszolt, csak helyeslően biccentett egyet, ezután pedig a jelzőcsengőig esetlenül álldogáltunk egymás mellett, miközben könyvünk sorait tanulmányoztuk.


A lehangoló iskolanap végén April a suli előtt várt minket, miközben fél fülével zenét hallgatott. Fogadni mertem volna rá hogy Muse szólt a zenelejátszójában, mivel mióta barátok vagyunk, azt is megtudtam róla, hogy ő a világ legnagyobb Muse rajongója.
Mikor észrevett minket, hevesen integetni kezdett, majd odasétált hozzánk, és átölelt.
- Sziasztok - köszönt vigyorogva.
- Szia - intett Carter, én pedig követtem példáját.
Jó érzéssel töltött el, hogy két ember között én vagyok az összekötő kapocs. Ugyanis ha én nem vagyok, April és Carter soha nem ismerik meg egymást, viszont nekem köszönhetően mondhatni, már-már ők is barátok lettek. Így lettünk mi hárman elválaszthatatlan barátok.
Éppen mondani akartam valamit, mikor a suliból Jade viharzott ki, de olyan sietősen vette lépteit, hogy szinte elsuhant mellettünk.
- Neked nem kellene a könyvtárban lenned, és pakolnod? - szóltam utána, mire megpördült tengelye körül, és visszafordult hozzánk.
- Éppen a könyvtáros elől menekülök - forgatta meg szemeit, majd gyanakvóan körbenézett. - Komolyan azt hiszi hogy erre fogom fecsérelni a délutánom? Na de én léptem, mielőtt észrevesz - fogta rövidre, majd köszönés nélkül elrohant, néhány perc múlva pedig már teljesen eltűnt egyre homályosodó alakja a tömegben.
- Fura tesód van - szólalt meg fintorogva April. - De bírom.
Én csak halványan elmosolyodtam, majd elgondolkodtam.
- Amúgy mi újság? - kérdezte, majd kabátja zsebébe helyezte kezeit.
- Én megvagyok - vonta meg vállát Carter.
- Én most... Szuperül vagyok - mosolyodtam el ismét, majd elnéztem a távolba.
- Később mesélned kell - biccentett sejtelmes mosollyal arcán April, majd elindultunk a közeli Starbucks felé, ahol eredetileg csak egy forró lattét akartam venni, hogy felmelegítsen, de aki ismer, az tudja hogy ilyen helyekről kaja nélkül úgysem tudok távozni. Így végül a forró italhoz társult egy triplacsokis keksz is, amiért ugyan egy vagyont fizettem, de nem bántam, mert mennyei volt.
A sütit úgy döntöttem tartogatom otthonra, így a hazafelé vezető út alatt csak a lattét ittam meg, miközben April sztorizgatásait hallgattam, melyek mind a közelmúltban történt Muse koncertről szóltak.
- És ott álltam az első sorban... Értitek ezt? Vissza akarok menni - nyavalygott. Én azonban türelmesen végighallgattam, és annak ellenére hogy nem igazán rajongom ezért a bandáért, minden mondata után helyeslően bólogattam. Carter csak fel-felsóhajtott néha, vagy szegezett felénk egy "kit érdekel?" pillantást, mivel őt az ilyen eszmecserék inkább untatják, mintsem hogy lázba hoznák. De ettől függetlenül mindketten nagyon szeretjük őt.
- Miután kitomboltátok - illetve April kitombolta magát -, beszélhetünk valami kevésbé értelmetlen témáról? - kérdezte cinikusan, miközben felpillantott könyvéből.
- Elnézést mogorva uraság - dünnyögte April, én pedig jólesően felnevettem.
Boldog voltam. Tényleg. Hiszen miért is ne lett volna okom rá? Van két fantasztikus barátom, és ez már önmagában elképesztő számomra, hiszen régebben nem voltak olyan emberek a családomon kívül, akikre bármikor számíthattam volna. A másik dolog, ami okot adott a boldogságomra pedig az volt, hogy minden rendeződni látszott Harry-vel, akibe kezdtem egyre jobban beleesni. Talán mégsem olyan ijesztő dolog a szerelem? És bizonyára nem kell mindig szívfájdalommal járnia. Abban a pillanatban ez teljesen igaznak tűnt.
Meghívtam magamhoz April-t és Carter-t, otthon pedig elfogyasztottam a sütimet, amit anya nem nézett jó szemmel, mivel csokitortát csinált, és neheztelt rám amiért nem abból ettem. Vagyis csak azt hitte. A süti után még két szelet torta is belém fért, és örültem hogy nem hagytam ki, mert elképesztően finom volt. Csoda hogy még nem vagyok akkora, mint egy ház? Igen.
Miközben én és Carter tanulni próbáltunk, April unottan kapcsolgatta a tévét, amiben jelenleg egyetlen nézhető műsor sem ment. Végül aztán ráakadtunk egy állatos műsorra, ahol a legcsíntalanabb jószágok vicces rosszalkodásait mutatták be. Ez engem is lekötött, ahogy April-t is, Georgi pedig - aki később csatlakozott társaságunkhoz - egyenesen oda volt hogy mennyire nagyon cukik ezek az állatok. A kedvence egy kiskutya lett, aki rendszeresen eszi a szemetet, és a gazdája néha a szemeteskosárban találja meg.
Hirtelen Jade baktatott ki a szobájából, mobiljával kezében, majd köszönés nélkül felénk fordult. 
- Ma találkozom a srácokkal. Náluk leszünk. Neked van kedved jönni? - kérdezte unottan.
Jade találkozik a fiúkkal? Én már az első mondatnál elakadtam, nemhogy válaszolni tudtam volna az utánakövetkező kérdésére. A világ legnagyobb One Direction-ellenes csoportjának élén tudom Jade-et elképzelni... Megtébolyult a világ?
- Persze, miért ne - mosolyodtam el halványan, majd bólintottam egyet. - Vihetném April-t és Carter-t is? - jutottak eszembe barátaim. Azért mégiscsak bunkóság lett volna őket nem hívni, mikor ott gubbasztanak mellettem. April hálálkodva rám pillantott, Carter pedig unottan megforgatta szemeit, majd ismét belemerült egy egyenletbe.
- Azt mondták igen - válaszolta nyersen Jade, majd odafordult Georgi-hoz és Megan-höz, akik azzal kezdték nyaggatni, hogy őket miért nem hívták. Végül egy kis sírással kiharcolták maguknak hogy ők is eltölthessenek egy délutánt imádatuk tárgyaival. Ők ketten a család érzelmi manipulátorai.
Izgatott voltam hogy végre láthatom Harry-t, annak ellenére, hogy egy napja sincs hogy utoljára találkoztunk. Lehet hogy mindez nyálasan hangzik, de ez tényleg ilyen érzés. És nem tudok tenni ellene. A pillangók a gyomromban ösztönösen repdesni kezdenek, mikor meglátom, vagy ha egyáltalán rá gondolok.
Azt sem tudtam mit fogunk egyáltalán csinálni velük, de nem is nagyon érdekelt. Egyrészt mert Harry jelenléte nélkül belülről már természetellenesen szenvedtem, másrészt pedig April régóta szeretné a fiúkat megismerni, és ez egy remek lehetőség lehet neki. Viszont a Jade-Zayn dolog még mindig borzasztóan aggasztott. Láttam az egész ügy végkimenetelét, amiből csak egy darabokra tört szív fog maradni, melynek a birtoklója természetesen Jade.
Izgatottan bújtam bele keki színű dzsekimbe, miközben vártam hogy a többiek is elkészüljenek. Elmondhatatlanul szerettem volna már átölelni Harry-t, és tűkön ültem, arra várva hogy elinduljunk. A biztonság kedvéért becsúsztattam egy könyvet is válltáskámba, mivel én azt az elvet vallom hogy mindig legyen nálunk olvasnivaló.
Csendben baktattam April és Megan mellett, akik azt tárgyalták meg éppen, hogy Zayn és Niall milyen helyesek. Én csak halványan elmosolyodtam, majd bele-belehallgattam beszélgetésükbe.
- És mi van most pontosan Harry-vel? - fordult felém kérdő tekintettel April.
- Hát, most minden rendeződni látszik - sütöttem le szemeimet, Megan-nek és neki pedig csak egy "húú" hagyta el száját. - Csak... Nem is tudom. Még mindig nem értem miért pont én - néztem magam elé bizonytalanul.
- Hogy érted? - kérdezték egyszerre.
- Hát úgy, hogy én annyira... Átlagos vagyok. Érte meg a fél világ odavan. És igazából nem csak arról van szó, hogy átlagos vagyok. Az még nem lenne olyan nagy baj. Csakhogy én még csak menő sem vagyok. Még az iskolában sem örvendhetek nagy népszerűségnek. Született nyomi vagyok - Oké, a nyomi talán túlzás, de akkor jól hangzott ezt mondani a dolog túldramatizálása érdekében.
- Ezt csak te gondolod így - rázta meg fejét Megan.
- Látod? Te is pontosan abban a tévhitben élsz, amiben rajtad kívül még úgy ötmillió lány ezen a világon - kezdett bele April. - Miszerint a fiúk csak a modellalkatú, "tökéletes" lányokra buknak, akiknek olyan rövid a szoknyájuk, hogy lassan már fel sem kellene venniük, és minden buliban leisszák magukat sárga földig, aztán részegen táncolnak hajnalig. Ez talán az éretlen, nulla értelmi szintű kisfiúknak bejön, azonban egy férfinak nem. Mivel ők sokkal inkább értékelik az olyan kincseket, mint te vagy. Ha meg arra a Shay-re, vagy Isten tudja kire illenek az előbb felsoroltak, akkor meg csak gratulálni tudok - April bátorítómonológja megtette a hatását, mivel valamennyire elszálltak a mindig, mindenbe belerontó kételyeim.
- Ebben egyetértek - vetette oda Jade. - Shay egy modell. Na és? Gratulálok neki, sok tehetség kell ahhoz, hogy elnyílt ajkakkal, bambán bámuljon a kamerába. És egyébként is... Azért istenítik, mert kegyes volt hozzá a természet? Semmi mást nem mutatott fel, csak sétálgatott a "tökéletes" testével a kifutókon. Igazságtalan hogy az ilyenek híresek lehetnek. És mint már mondtam, a barátnődnek igaza van. Te értékes vagy - Jade-nek hivatalosan is van szíve! Talán amikor szerelmes, az valamennyire jó hatással van rá. Időről időre egyre kedvesebb. Azonban tudom hogy ő ezt az illúziót képes könnyen lerombolni.
Jólestek azok a dolgok, amiket mondtak, mivel öntöttek belém egy kis lelket, ami nagyon rám fért, mivel azt hiszem néha talán túlságosan is alábecsülöm magam, és túl sokat aggodalmaskodom.

Mikor megérkeztünk Harry-ékhez, Niall egy szendviccsel kezében nyitott ajtót.
- Ú, Niall élőben még helyesebb - súgta a fülembe April, én pedig elmosolyodtam.
- Szia Grace - ölelt át Niall, majd a számára még idegen April-t kezdte el méregetni.
- Ó, szia - köszönt a lánynak, aki vigyorogva biccentett egyet. - Niall vagyok - nyújtotta felé kezét.
- Tudom - nevetett fel April hangosan. - Én April vagyok, Grace barátnője - mondta mosolyogva.
Már az első perctől fogva élvezték egymás társaságát, ezért magukra hagytam őket, majd köszönve a többi fiúnak szememmel elkezdtem Harry-t keresni, és hamarosan meg is találtam az említett személyt, aki a falnak támaszkodva, zsebre tett kezekkel bámult engem. Hogy lehet az, hogy mindig helyesebb, mint amilyenre emlékszem? Képes minden egyes nap újabb és újabb meglepetésekkel elhalmozni.
Szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy annak hangja minden mást elnyomott, és csak erre tudtam koncentrálni. Mosolyogva ellökte magát a faltól, majd mikor odaért hozzám, megragadta derekam, közelebb húzott magához, és ráérősen megcsókolt. Amit akkor érzek, mikor megcsókol, szavakkal egyszerűen nem is lehet kifejezni. Illetve elég nehéz. Egy biztos: a pillangók mostantól hivatalosan is beköltöztek a hasamba, és fogalmam sincs mikor fognak távozni onnan. Talán soha.
Néhány jelenlévő ismerős először furcsán nézett ránk, mivel még nem voltak beavatva, aztán nyugtázták annyival a dolgot, hogy "biztos megint együtt vannak". Tehát összességében annyira nem lepte meg őket a dolog, csupán Georgi roskadt teljesen magába, akinek minden reménye elszállt a Harry-vel való közös jövővel kapcsolatban.
- Hiányoztam? - suttogta, majd mélyen szemembe nézett.
- Eléggé - haraptam ajkamba, majd elmosolyodva lesütöttem szemeimet.
Miután elengedte derekamat, megragadta kezem, és az egyik kanapé felé kezdett el húzni. Lehuppant, majd - még mielőtt mellé ültem volna le - egy határozott mozdulattal ölébe húzott.
Én kissé elpirultam, majd elmosolyodtam. Harry némán fürkészte arcomat, miközben arcán egy halvány mosoly bujkált. Nem hiszem hogy amilyen tempóban vert akkor a szívem, az normális lenne. A pillangókról nem is beszélve...
- Szeretlek - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám, tekintetét ajkaimra szegezte, ezután pedig ismét szemeimbe nézett, és lassan megcsókolt. Én kezeimet nyaka köré fontam, még övéi végig derekamon pihentek.
Azt hiszem ezen a napon estem bele teljesen, és menthetetlenül Harry Styles-ba. Eddig is szerettem, de ettől a naptól kezdve már annyira beleszerettem, hogy képtelenségnek tartottam valaha kiszeretni belőle. És őszintén szólva nem is fáradoztam ezen.
Hirtelen felcsillantak szemeim, mikor egy rakás muffin-t pillantottam meg, melyek tetején étvágygerjesztő fehér krém volt.
- Muffin - mondtam csodálkozva a távolba meredve, mire Harry felnevetett. - Hozok magamnak, oké?
- Menj csak - biccentett vigyorogva.
Magamhoz vettem egy muffin-t, melyet olyan csodálattal néztem, mintha egy gyémántot tartanék a kezemben. Á, kicsit sem vagyok ételfüggő. Kezdek olyan lenni, mint Niall! Vagy talán mindig is olyan voltam? Nos, azt hiszem a második lehetőség tűnik igaznak.
Egy muffin-nal kezemben visszasétáltam Harry-hez, majd lehuppantam mellé.
- Finom? - kérdezte visszafojtott nevetéssel, miközben engem figyelt.
- Nagyon finom! De mi olyan vicces? - kérdeztem tettetett felháborodással, azonban én is mosolyogtam. - Néha nekem is kell ennem... - Ezt úgy mondtam ki, mintha annyit koplalnék. Talán egy másik univerzumban...
- Most őszintén Grace... Te mikor nem eszel? - tört ki belőle a nevetés, én pedig ugyanezt tettem. Előtte is rengetegszer megmutattam már hogy mennyit bírok enni. És hogy mennyiszer.
- Jól van na - biggyesztettem lefelé ajkaimat, mire Harry szorosan magához húzott, és fél karjával átölelt.
- De én pont így szeretlek - nyomott egy puszit fejemre, engem pedig ismét olyan boldogság töltött el, hogy majd kicsattantam örömömben. Vagyis csak a fejemben csattantam ki, mivel valójában csak nyugodtan, magamba szívva Harry illatát, ültem mellette, miközben fejem vállára hajtottam, és úgy hallgattam a többiek sztorizgatását. Mellettem lévő táskámból kilógott a könyvem, melyet még mindig nem sikerült befejeznem, de ez csak az időhiány miatt volt.
- Nem akarsz olvasni? - suttogta fülembe. Bizonyára látta hogy figyelem a könyvet, és tudja hogy nekem az olvasás a szenvedélyem, ami sokkal jobban le tud kötni, mint a többiek vicces kis történeteit hallgatni.
Az is mérhetetlenül jólesett, hogy nem akar megváltoztatni. És azt hiszem nekem egy ilyen fiúra van szükségem. Aki nem akarja hogy kevesebbet olvassak, és csináljak sokkal trendibb dolgokat, aki nem akarja hogy kevesebbet egyek, mert nem feltétlenül szeretné hogy modellalkatom legyen... Ő úgy szeret, ahogy vagyok, és azt hiszem ennél többet nem is akarhatnék.
Mosolyogva elővettem könyvem, majd fellapoztam és olvasni kezdtem, miközben Harry még mindig gyengéden magához ölelve ült mellettem, és beszélgetett a többiekkel, vagy engem nézett, ezt pedig anélkül is tudtam, hogy felnéztem volna. És őszintén szólva egyáltalán nem zavart.

* Jade szemszöge *

Egyszerűen elegem van abból hogy Grace folyton mondogatja nekem a hülye dumáit Zayn-ről, meg arról hogy össze fog törni a szívem... Az ő élete? Nem. És ne akarjon megóvni. Hiszen ismer, tudja hogy engem nem lehet befolyásolni. Annak ellenére sem, hogy ezúttal tudtam, mennyire veszélyes rám nézve, ha beleszeretek Zayn-be. Hiszen barátnője van, aki ráadásul híres. Engem azonban ez sem érdekel. És Zayn viselkedése sem arról árulkodik, hogy közömbös lennék számára. Elhívott moziba, elhívott hozzájuk, de nem... Mi csak barátok vagyunk. Tényleg így lenne? Nos, az ő részéről lehetséges, az enyémről viszont abszolút nem. Még soha nem voltam ezelőtt szerelmes, fogalmam sincs, hogy hogyan kell a fiúk érzelmi világán kiigazodni.

Éppen April sétált oda hozzám, mire hangosan felsóhajtottam. Néha kifejezetten utálok kommunikálni az emberekkel, és ezt előszeretettel a tudtukra is adom. 

- Nézd Harry-t és Grace-t - mutatott feléjük.

Grace éppen egy könyvet olvasott, Harry pedig mellette ülve, csodálattal fürkészte testvérem arcát, olyan tekintettel, melyet még én magam is alig láttam azelőtt. Azzal az őszinte, hihetetlen bámulattal figyelte. Én vagyok a világ legnyersebb embere, és őszintén szólva ki nem állhatom Harry-t, azonban magamnak is el kellett ismernem, hogy ahogy a húgomat nézi, az elképesztő. Látszik rajta hogy szereti, és soha nem akarja elveszíteni. És hogy minden mozdulatát ellenállhatatlannak találja. 

- Én is szeretném hogy egyszer valaki így nézzen rám - zökkentett vissza a valóságba elmélkedésemből April, mire értetlenül megráztam fejem. Egyre érzelmesebb vagyok! Nem tesz jót nekem ez a sok szerelem... 

- Hát, az tény, hogy olyan... Olyan, mintha a szemével képes lenne őt védelmezni - szólaltam meg hirtelen, majd merengve a távolba néztem. Azért valamennyire tartanom kellett magam ahhoz, hogy ne valami nagyon nyálas dumát toljak le, ezt a "szemmel védelmezős" dumát pedig nem találtam annyira érzelgősnek. Inkább titokzatosnak. Oké, ez egy kicsit úgy hangzott, mintha vámpír lenne, de hát hatásvadász vagyok, ez jó dumának tűnt, annak ellenére hogy tudtommal Harry nem vámpír. Bár, amennyiszer ez a gyerek képes bamba és élettelen képet vágni, simán el tudom képzelni hogy vérszívó. Na jó, lehetséges hogy túl sok Alkonyatot nézek.

Hirtelen valaki hátulról megragadta derekamat, majd átölelt, mire halványan elmosolyodtam. Már az illatából rá tudtam jönni, hogy ki bújt hozzám. 

Mikor odafordultam Zayn-hez, fürkésző tekintetével találtam szemben magam. Néhány másodperc múlva azonban hangosan felnevetett, mikor szemei a pólómra tévedtek, mely egy "I hate Grace" feliratot hordoz magán.

- Ez most komoly? - mutatott hangosan nevetve a ruhadarab felé, én pedig megrántva vállamat bólintottam egyet.

Előszeretettel viselem ezt a pólót, de ez az "utálom Grace-t" csak egy felszínes dolog. Én az "utálom a világot" elv szerint élek, a hozzáállásom meg olyan minden mindegy alapon működik. Azonban Gracie-t egyáltalán nem utálom. Sőt... Igazából a testvéreim közül őt és Andrew-t szeretem a legjobban. Ennek pedig az az oka, hogy Grace mindig ott van mellettem, amikor éppen valami hülyeségre készülök, és ez azt hiszem fordítva is működök. Igaz, hogy néha tudatomon kívül teszem meg az ilyen dolgokat, de ettől függetlenül ott vagyok vele és támogatom, ha kell. Viszont ha már "utálom a világot", akkor Grace-t is "utálom". Ezért szereztem be ezt a vicces kis pólót. Meg azért néha kifejezetten mókás piszkálni szerencsétlent. 

- Amúgy mi újság? - kérdeztem, miközben mereven álltam tekintetét. 

- Megvagyok - rántotta meg vállát. - És veled?

- Hát, ha már így megkérdezted, ma egész nap fájt a fejem, éhes vagyok, idegesít ez a Carter gyerek, de amúgy csak a szokásos - hadartam unottan, mire felnevetett. 

- Ez olyan Jade-es válasz volt - vigyorgott rám, majd elkezdett bökdösni.
Felvontam szemöldököm, majd úgy gondoltam belemegyek a játékba, és én is beleböktem az oldalába. 

Ezt így folytattuk, a végén pedig már Zayn szorosan magához ölelt, mivel nem engedte hogy megmozduljak, erősen magához szorított, miközben én próbáltam magam kiszabadítani kezei közül. Az egész helyzet nagyon vicces volt, de ugyanakkor bizalmas is, mivel magához ölelt. De álljunk csak meg! Neki van barátnője. Akkor miért szédít itt engem? Bármennyire is vagyok lelketlen, azt nem hagyhatom hogy mindkettőnkkel játsszon! Jó, persze a saját lelkivilágom fontosabb, de azért két lányt szédíteni! Anya elég sokszor belénk sulykolta, hogy mennyire erkölcstelen dolog egy olyan fiúval kezdeni, akinek van barátnője... De talán egy kicsit egyszerűbb lenne a dolog, ha Zayn nem mutatna ilyen jellegű érdeklődést irántam. Így még csak azt sem mondhatom, hogy csak én akarok vele lenni. Valami azt súgja nekem, hogy ez fordítva is működik valamennyire.

Mikor ott ült mellettem, és szorosan magához ölelt, hirtelen elfogott egy rossz érzés. Velem játszadozik, ez biztos. De ne tegye! Nem vagyok én egy baba, akit kedvére rángathat, amíg meg nem érkezik a barátnője, mert akkor bizonyára eldob magától. 

Mikor Zayn hirtelen elengedett, és Liam-mel kezdett el beszélgetni, én felálltam a kanapéról, és elindultam a bejárati ajtó felé. Nem akartam tovább ott maradni, és azon gondolkodni, hogy mi lehetne kettőnk között, ha Zayn-nek nem lenne barátnője. Kiviharzottam az ajtón, azonban ő utánam jött, és nem engedte egykönnyen, hogy elmenjek onnan. 

- Most meg mi történt? - szólt utánam Zayn, mire megfordultam. 

- Tudod mi történt? Az, hogy engem ne bökdöss, ne ölelgess és ne karolj át hátulról, mikor van barátnőd! Úgysem változik meg semmi, igaz? Szereted őt... Akkor ne játszadozz velem! - keltem ki magamból. 

- Jade, én... 

- Nem tudsz mit mondani, ugye? - sóhajtottam fel csalódottan. - De tudod mit? Nem is kell... Úgy sem lenne értelme. Menj vissza Perrie-hez, szeresd őt, ölelgesd őt, de velem... Velem ne szórakozz - néztem mélyen szemeibe, majd újra az utca felé fordultam, és minden szó nélkül elsétáltam. 

Ki tudja, talán belül vágytam arra, hogy utánam jöjjön. És ha egy filmben lennénk, ez bizonyára így is történt volna. De ez a valóság, ahol általában semmi nem úgy történik, ahogy szeretnénk. Szóval idegesen, de még inkább csalódottan indultam el hazafelé, és hogy személyiségemhez hű maradjak, útközben fellöktem egy-egy útban lévő járókelőt. 

* Grace szemszöge *

Sikerült végeznem a könyvvel, néha-néha pedig belehallgattam a többiek beszélgetésébe, Harry pedig közben végig ott ült mellettem, és engem átkarolva sztorizgatott a többiekkel. Miután elégedetten visszacsúsztattam a kiolvasott könyvet táskámba, mosolyogva felnéztem Harry-re. 

- Végeztél? - mosolygott rám. 

- Igen - bólintottam, majd odafordultam a többiekhez, hogy én is halljam a beszélgetést. 

Tekintetem azonban útközben megakadt Harry mellkasán, melyen a póló kissé le volt csúszva, ezért megpillantottam egy tetoválást, melynek csak a széléből láttam egy részletet. 

- Az milyen tetkó? - mutattam felé. 

- Ja, hogy az - nevetett fel. - Még nem is láttad?

- Nem - ráztam meg fejem, majd felvont szemöldökkel méregetni kezdtem. 

Kicsit lejjebb húzta a pólóját, így betekintést engedett izmos mellkasára. Tényleg izmos... Két madár volt rajta, egymással szemben. Nem vagyok a tetoválások híve, és magamon is meglepődtem, mikor kinyögtem válaszom. 

- Hmm... Jól néz ki - ismertem el, majd biccentettem egyet. 

- Köszönöm - nevetett fel zavartan, majd megigazította pólóját, közelebb húzott magához és nyomott egy puszit homlokomra. 

- És akkor L.A.-ben Harry nekiment az üvegajtónak, én meg szó szerint fetrengtem a röhögéstől - csíptem el egy foszlányt Niall sztorijából, mire felráncolt homlokkal ránéztem Harry-re. 

- Igaz ez? Tényleg nekimentél? - kérdeztem elfojtott nevetéssel. 

- Ja, csak azt elfelejtetted hozzátenni, hogy visszafelé menet te is nekimentél ugyanannak az ajtónak - tette hozzá szemtelen vigyorral az arcán Harry, mire mindenki felnevetett, Niall meg égett kicsit, azonban ezen ő is csak mosolyogni tudott. 

Hirtelen Louis pattant le mellém, majd vigyorogva rám nézett.

- Mondani akarsz valamit? - meredtem rá felvont szemöldökkel. 

- Fura haverod van - biccentett a teraszon fagyoskodó Carter-re, aki a korlátnak támaszkodva olvasott. 

- Hát, inkább a hidegben olvas, mintsem hogy veletek egy levegőt szívjon - nevettem fel, mire Harry is a mi beszélgetésünkre kezdett el figyelni. 

- Ő olyan stréber típus? - kérdezte Louis.

- Nem stréber! - csattantam fel. Na jó, egy kicsit talán tényleg az... De ez engem nem zavar. - Csak szereti a könyveket. Meg a tudományos dolgokat. 

- Szóval stréber - fejezte be, mire Harry-vel jól kiröhögtek.

- Hány éves is vagy te? Huszonegy? - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Karácsonykor leszek annyi - tette hozzá vigyorogva.

- Hát, ahhoz képest elég gyerekes vagy - mondtam cinikusan, mire Harry elmosolyodott, és nyomott egy puszit fejemre. 

Louis tettetett sértődöttséggel felállt, majd közölte velünk, hogy inkább telefonál a barátnőjével, mintsem hogy a mi undok társaságunkat kelljen továbbra is elviselnie.

Ahogy nem csak Harry-t, hanem az összes többi fiút is kezdtem egyre jobban megismerni, rádöbbentem hogy ők teljesen olyanok mint mi, mikor nincsenek körülöttük kamerák. Bár, ha megnézünk egy lazább interjút, ott is kiderül, hogy ők imádják szívatni és kiröhögni egymást. Csak amikor egymás közt vannak, ezt még felszabadultabban teszik. Annyira természetesen lazák, és azt hiszem nagyon félreismertem őket. Most már látom hogy valamennyire a Földön maradtak. Na jó, ismerjük el, egy kicsit nagyképűek, de ki ne lenne az, ha ennyire híres lenne, és mindennap lányok ezrei rohannának utána sikítozva?

Mindenki jól érezte magát, de azt hiszem Georgi és Megan voltak elájulva a legjobban, amiért egy házban lehetnek az imádottaikkal. Mindenhez hozzáértek, de legtöbbször a fiúk haját tapogatták. Szegényeknek elég bizarr volt a helyzet, de szerintem ők ezt már valamennyire megszokták. 

Zayn elég kedvetlenül bámult maga elé, ezért úgy döntöttem, megkérdezem mi baja. 

- Miért lógatod az orrod? - huppantam le mellé. 

- Á, hosszú történet - legyintett kezével. Hirtelen minden leesett, mikor nem találtam a közelében Jade-et. 

- Hol van Jade? - néztem körbe. 

- Hazament - rántotta meg vállát. 

- Összevesztetek? Vagy mi történt? - kíváncsiskodtam.

- Nem tudom nevezhető-e ez annak - motyogta. - Közölte velem hogy ne játszadozzak vele, mikor van barátnőm. Igazából nem nagyon értettem miről beszél, mivel én tényleg mindent csak barátilag teszek vele. Szeretem Perrie-t, és eszem ágában sincs egyikükkel sem játszani!

Aha... Szóval Zayn tényleg csak barátként tekint Jade-re, ami valljuk be, azért elég fura, mivel a gesztusai cseppet sem erről árulkodnak. Lehet, hogy ő így fejezi ki, ha barátként szeret valakit? Elég különös... 

Őszintén szólva nem lepődtem meg azon, amit mondott. A fiúk már csak ilyen kiszámíthatatlan, felfoghatatlan dolgokat csinálnak, és általában semmit sem értenek abból, amit a lányok éreznek vagy mondanak. 

- Te tudod mi a baja? - zökkentett vissza a valóságba, mikor megbökte vállamat. 

- Ja, igen, persze... - dadogtam. - Figyelj, majd én lerendezem. Ne is törődj vele - legyintettem kezemmel, majd megveregettem vállát, felálltam és visszamentem Harry-hez. Minek magyarázzam Zayn-nek, amit úgysem tud megérteni? Néha olyan ostobák tudnak lenni a fiúk... Hű, és ha mi így beszélünk róluk, mint gondolhatnak ők a lányok labilis lelkivilágáról? Inkább ne akarjuk megtudni... 

Már elég későre járt, ezért úgy döntöttünk magukra hagyjuk a fiúkat. Szépen sorban mindenki elköszönt mindenkitől, ez alól csupán Carter volt kivétel, aki minden szó nélkül kiviharzott a házból, és azt várta hogy mi mikor leszünk már hajlandók végre távozni. 

- Mit csinálsz holnap? - kérdezte Harry, majd megragadta derekam és közelebb húzott magához. 

- Hát... Ha a könyvolvasás, a téblábolás és a tanulás programnak számít, akkor azt... - Oké, most hivatalosan kimondtam magamról, hogy én vagyok a világ legunalmasabb embere. 

- Jó, akkor délben érted megyek - kacsintott rám vigyorogva. 

- Nocsak... És az hogy lehet, hogy a nagy Harry Styles-nak nincs programja? - kérdeztem nevetve. 

- Egy hónapban egyszer ilyen napok is akadnak... - mosolygott rám. - És azokat a napokat csak veled akarom tölteni - komolyodott el hangja, mire én mosolyogva lesütöttem szemeimet. 

Államnál fogva felemelte fejem, majd lehelt egy csókot ajkaimra, és elengedett karjai közül. 

Teljesen filmbe illő jelenet lett volna az egész, ha kifelé menet nem ütközök nkei majdnem az ajtófélfának, amin a többiek természetesen nagyon jót nevettek. Nekem inkább halál ciki volt, de ha belegondolok, azért tényleg elég nevetséges lehettem. 

Otthon, mikor hazaértünk, az első dolog ami mindannyiunknak feltűnt, hogy Jade szobájából elég érdekes hangok szűrődnek ki. Meglepni annyira nem lepett meg különösebben, mivel nála ez mindennapos.

Érdekes arccal odasétáltam a "kriptához", majd félve bekopogtam. 

- Jade, minden rendben? - szóltam be. 

- Hagyj békén, ha nem akarod hogy komoly bajod essen - mondta az ajtó túloldaláról, mire ösztönösen hátrahőköltem.

- Kérlek engedj be - motyogtam. 

Jade ritkán borul ki ennyire érzelmileg... Sőt, ha belegondolok, érzelmileg általában senki és semmi nem tudja kiborítani. Zayn nagyon különleges lehet a számára, ha ilyen dolgokat képes kiváltani belőle. 

Világfájdalmas arckifejezéssel és szikrázó szemekkel ajtót nyitott, majd beengedett a kínzókamrába, ahová általában senki nem nyer betekintést. Hát, mit ne mondjak, jobb volt amíg nem láttam a szobáját. Ezek után garantáltan rémálmok fognak gyötörni. 

Szemgolyók vannak üvegekbe téve, az íróasztala oldala pedig szögekkel van kidekorálva. Barátságos hely, azt meg kell hagyni. Viszont ami meglepett, az az volt, hogy volt egy képe az éjjeliszekrényén, melyen ő és a családja, vagyis mi szerepeltünk. Tipikus pillanatkép, Jade éppen Megan haját tépi, Georgi sikítozva ujjong, anya Jade-et próbálja leszedni a húgunkról, Andrew valamivel a szájában bámul unottan a kamerába, én éppen egy könyvet olvasok, Lola pedig szemét forgatva jelzi nemtetszését. Nem éppen meghitt a hangulata, de Jade világában ez annyit tesz, hogy szeret minket, és fontosak vagyunk neki. 

- Figyelj, tudom, még nehéz feldolgozni azt hogy van lelked - próbáltam humorizálni, Jade azonban egyáltalán nem volt ilyen vicces kedvében. Pedig szerintem jó poén volt. Éppen folytatni akartam monológomat, és leülni készültem a koromfekete bársonnyal beborított fotelbe, mikor Jade közbeszólt. 

- Én nem ülnék le oda - szólalt meg, én pedig felvont szemöldökkel ránéztem. - Ott boncoltam a legutóbb békát - folytatta, mire én fintorogva felpattantam. 

- Fúj - nyögtem ki, majd inkább az álldogálásnál döntöttem. - Na szóval... Folytathatom? 

- Ha nagyon muszáj - sóhajtott fel, majd kelletlenül megforgatta szemeit.

- Jó - bólintottam. - Elhiszem, hogy tetszik neked Zayn. 

- Az nem kifejezés - szólt közbe. 

- Oké... Akkor elhiszem, hogy szereted. De ő nem hiszem hogy így érez. Barátnak tekint, és én csak azért szeretném, hogy ezt tudd, mert félek hogy túlságosan belelovalod magad az érzelmekbe. 

- És azért jöttél, hogy ezt most elmond? Elárulom, hogy nem könnyítettél a helyzetemen - rázta meg fejét, majd legyintett egyet és levetette magát az ágyára. 

Unottan bedugta fülébe szegecsekkel díszített fülhallgatóját, majd tudomást sem véve rólam elkezdett valami alternatív zenét bömböltetni fülében. Fél percig zavartan toporogtam a szoba közepén, mire Jade megelégelte a téblábolásomat, és egy "mit keresel még itt?" pillantással kiküldött a helyiségből. 

Lehajtott fejjel kimentem, majd átsétáltam saját szobámba, melynek látványa Jade szobája után erősen megnyugtatott. A párizsi poszterek és az égősor a világos falamon kellemes érzést keltettek bennem, mivel Jade sötét - szinte fekete - fala, és a rajta lógó gyűrött, ijesztő plakátok korántsem voltak ennyire barátságosak. 

Hanyatt feküdtem ágyamon, majd a másnapról kezdtem el fantáziálni. Randi Harry-vel... Ez már önmagában is csak jó lehet.



Reggel kissé csapzottan ébredtem, a hajamat teljesen elfeküdtem, de nem nagyon tudtam ezzel törődni, mikor eszembe jutott, hogy ma vár rám egy randi azzal a fiúval, akibe totálisan és menthetetlenül bele vagyok esve.
Félig csukott szemmel kikászálódtam az ágyból, majd kisétáltam a konyhába, ahol drágalátos családom éppen reggelizett.
- Jó reggelt - dünnyögtem, majd beletúrtam hajamba.
Anya elém tett egy nagy tányér palacsintát, melynek láttán azonnal felfrissültem, és új erőre kaptam.
- Szóval ma is elmész, kisasszony? - állt meg előttem anya csípőre tett kezekkel.
- Igen - bólintottam. - És te bizonyára elengedsz, ugye? - néztem rá reménykedve.
- Na jó, igen. Bár erősen gondolkodtam rajta...
- Anya, ne engedd neki, hogy a férjemmel randizzon - szólt közben szipogva Georgi, mire mindenki felvont szemöldökkel kezdte el bámulni.
- Én nem randizom vele - emeltem fel hangom, majd félve anyára néztem.
- Remélem is - fürkészett anya, de végül annyiban hagyta a dolgot, és csak legyintett egyet.
Miután kényelmes tempóban megreggeliztem, elkezdtem kutatni valami vállalható ruha után. Sokáig kutakodtam a szekrényben, aminek végül kiderült, hogy nem is volt értelme. Tízmillió cuccot kivettem, végül mégis annál az egynél döntöttem, ami a tetején volt. Nem akartam túlságosan kicsípni magam egy szimpla randira, mivel gyanítottam, hogy Harry nem a királynő vacsorájára fog elvinni. Ezen szempontok alapján végül egy korallszínű kötött pulcsinál, egy sötétkék farmernél és egy tornacipőnél döntöttem.
Enyhe sminket leheltem magamra, hajamat kissé behullámosítottam, de ezenkívül külsőmnek nem tulajdonítottam különösebb hangsúlyt.
Egy chips-szel kezemben ültem a tévé előtt, és Lola társaságában éppen valami háborús dokumentumfilmet néztem, mikor csöngettek, én pedig felpattantam a kanapéról, leporoltam nadrágom, majd odasétáltam az ajtóhoz, és vadul dobogó szívvel kinyitottam.
Harry lazán, az ajtófélfának támaszkodva mosolygott vissza rám, mire lesütöttem szemeimet. Muszáj volt ezt a lépést meghoznom, mielőtt még kiderül, hogy érzelmileg mennyire képes befolyásolni.
- Szia - köszönt még mindig azzal a szemtelenül aranyos mosollyal arcán, majd nyomott egy puszit arcomra.
- Szia - mosolyogtam rá, majd arra lettem figyelmes, hogy átkarolja derekam, ezáltal pedig teljesen közel tudhat magához.
- Indulhatunk? - kérdezte, majd tekintetét az éppen tévéző Lolára szegezte. - Szia Lola - intett be neki.
- Szia - mosolyodott el nővérem halványan. - Vigyázz a húgomra!
- Meglesz - kacsintott rá Harry.
Mosolyogva felvettem bőrdzsekim, majd kinyitottam az ajtót, és elindultunk lefelé. Amint kiértünk az utcára, Harry ösztönösen elengedte kezem, majd fejére húzta kardigánja kapucniját. Megértettem, hogy mit miért tett, de azért némiképp mégis rossz érzést keltett bennem, hogy nem bújhatok hozzá és nem puszilhatom meg mások előtt. Mindenesetre próbáltam az összes rossz érzésemet elkergetni, és csak arra gondolni, hogy tökmindegy mások mit hisznek, mi Harry-vel tudjuk mit érzünk, és csak ez számít.
- És mit is csinálunk pontosan? - fordultam felé eszelős mosollyal, majd felvontam szemöldököm.
- Hát, tegnap említetted, hogy szeretnéd megnézni az Alkonyat utolsó részét - kezdett bele.
- Az már egy jó pont, hogy figyelsz a beszélgetéseink apró részleteire - szóltam közbe, mire a földet bámulva elmosolyodott.
Éppen folytattuk volna párbeszédünket, mikor egy rajongólány elénk lépett, és izgatott mosollyal arcán Harry felé fordult.
- Szia Harry - dadogta kezeit tördelve. - Csinálhatunk egy képet?
- Persze - bólintott kedves mosollyal arcán, majd odaállt a lány mellé, és belemosolyogtak a kamerába.
Én két méterrel távolabb figyeltem őket, miközben az szúrt szemet a legjobban, hogy Harry mennyire árasztja magából a kedvességét, mikor a rajongókkal beszél. Még meg is ölelte a lányt, és láttam a rajongó szemén, hogy majd' kiugrik a bőréből. Abszolút át tudtam érezni. Hihetetlen, hogy amúgy egy felfújt hólyag - de mostanra kiderült, hogy egy önzetlen és imádni való felfújt hólyag -, de a rajongók előtt ennek a legapróbb szikráját sem mutatja.
- Na mehetünk? - lépett mellém Harry.
- Igen - bólintottam, majd elindultunk, szorosan egymás mellett sétálva, azonban a kézfogást még mindig kerültük. - Szóval Alkonyat - tértem vissza a témához mosolyogva.
- Az - biccentett. - De azt azért nem tervezem, hogy sírjak is rajta - mondta, mire felnevettem.
- Nyugodj meg, én sem fogok - ráztam meg fejem határozottan.
Oké, ebben talán kicsit tévedtem... Na jó, borzasztóan nagyot tévedtem. A vége felé már voltak kétségbeejtő jelenetek, melyek láttán könnybe lábadt a szemem, azonban amikor a legutolsó jelenetekben visszajátszották Bella és Edward összes szerelmes pillanatát az első résztől kezdve, nem bírtam tovább, eltört a mécses, és Harry vállára borulva sírni kezdtem. Ő csak halk nevetéssel nyugtázta reakcióm, majd nyomott egy puszit fejemre, és fülembe súgta hogy "szóval nem fogsz sírni, ugye?", mire a lehető leghalkabban felnevettem, azonban minden igyekezetem ellenére is kaptam néhány ideges pisszegést a többi nézőtől.
Miután kiértünk a moziból, meglepődve tapasztaltam, hogy kopog a szemem az éhségtől, Harry-t azonban ez egyáltalán nem érte váratlanul.
- Számítottam erre a kis incidensre - mutatott nevetve korgó hasam felé, mire én is jólesően elnevettem magam.
Eredetileg pizzát akartunk enni, de mikor közölték velünk az étteremben, hogy nincs szabad hely, és még Harry bedobása sem jött be azzal kapcsolatban, hogy ki ő, szomorúan vettük tudomásul, hogy másik éttermet kell keresnünk. Végül rájöttünk, hogy a mexikói kaját igazából sokkal jobban kívánjuk, mint az olaszt, ezért beültünk egy viszonylag üres mexikói specialitásokat kínáló vendéglőbe.
Harry a kedvenc ételét, taco-t választott, én pedig valami mix-tálat, amin a lehető összes mexikói kaja rajta volt, és a méretére tekintettel Harry először furcsán is nézett rám.
- Le bírod ezt te majd gyűrni? - nézett rám kérdőn, majd felnevetett.
- Ismersz, nem? - ráncoltam fel homlokom, mire egyszerre nevettük el magunkat.
Mielőtt kihozták volna a rendelést, ajándékoztak nekünk egy-egy sombrerokalapot, melyet először nem tudtunk mire vélni, de végül mosolyogva elfogadtuk, és felvettük a vicces kis kiegészítőket.
Azon a napon bizonyossá vált számomra, hogy a mexikói ételeket nem lehet szépen enni, szóval mire sikerült legyűrnöm (oké, nem volt annyira nehéz) a tálat, már félig szószos volt mindkét kezem.
- Nem vagy megtelve egy kicsit? - kérdezte nevetve Harry, majd hátradőlt a székén.
- Hmm... Csak egy icipicit - mutogattam ujjaimmal, majd én is felnevettem. 
- Mondtam már, hogy szeretlek? - komolyodott el hangja, majd fürkésző tekintettel nézni kezdett.
- És én mondtam már? - kérdeztem mosolyogva.
- Mondtad, de akármennyiszer képes vagyok meghallgatni - húzódott féloldalas mosolyra szája, melynek köszönhetően látni lehetett szemtelenül aranyos gödröcskéit arcán. - Viszont nekem még azt is hozzá kell tennem, hogy úgy szeretlek, ahogy vagy. Így, hogy imádod a könyveket, és képes vagy akárhol elővenni őket. És még azt is imádom benned, hogy képes vagy egy nap alatt megenni fél Amerika élelmiszer szükségletét. És soha nem akarnálak megváltoztatni - mondta, mire én halványan elmosolyodtam, és minden erőmmel azon voltam, hogy örömömben ne sírjam el magam életem legszebb szerelmi vallomása után.
Azt hiszem minden kétségem elszállt, mikor Harry nem hagyott el tüstént, miután a vállára borulva sírtam egy nem is annyira tragikusan megható filmen, és miután megettem lőtte körülbelül tíz kilónak megfelelő mexikói kaját. Tényleg úgy szeret, ahogy vagyok, és soha nem akarna megváltoztatni. Kellene ennél több? Nem hiszem. Soha nem voltam még ennél boldogabb eddigi életemben.