16. rész: Szeretlek.

* Harry szemszöge *

Hirtelen fel sem fogtam hogy egy tévéadásban üzentem Grace-nek, méghozzá elég nyersen, és mindenképpen túl nyíltan. Tudtam hogy nem kellett volna a magánéletem minden részletét szinte az egész világ előtt kiteregetni, és lelkiekben fel kellett készülnöm Paul kemény szavaira, amiért ilyen meggondolatlan és gyerekes módon próbálok visszavágni Grace-nek, aki körül már így is túl nagy a felhajtás. Ó, arról nem is beszélve hogy kimondhatatlanul nagyot hazudtam. Még soha, senki miatt nem csináltam magamból ekkora balekot, de úgy tűnik Grace olyan dolgokat is kihoz belőlem, melyek mindeddig rejtve voltak előttem.

Viszont egy dologban biztos voltam. Annak ellenére hogy nem kellett volna egy amerikai interjúban ilyen nyíltan beszélnem zűrös szerelmi életemről, tudtam hogy mit miért mondtam. Most komolyan neki áll feljebb, amikor még csak egy csókot sem adott mielőtt elutaztam? Bár miért is adott volna? Nyilván nem jelentek neki semmit... Csak tudnám hogy akkor miért olyan nagy probléma, ha Shay-jel megyek bulizni, akivel csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy a partin találkoztunk, nem pedig együtt mentünk. Megőrjít ezzel a bizonytalansággal... Hol kellek neki, hol nem. Vagy soha nem is kellettem neki? Vagy mindig kellettem neki, és ez még mindig nem változott? Ha beszélne legalább egy kicsit is az érzéseiről, nem kellene ennyire bizonytalannak lennem vele kapcsolatban. 

Néha annyira nem jön ki jól, hogy ennyire szerelmes vagyok belé... Egy hatalmas idiótát csinálok magamból, miatta. És most úgy tűnik utál... Szóval szuper, mostanában minden összejött.

A műsor után idegesen pattantam be a kocsiba, amely visszavitt a hotelbe. Beletúrtam hajamba, majd kezeimet kezdtem el tördelni. Bizonyára meglátszott rajtam az idegesség, ezért a fiúk mind a négyen furán néztek rám. 

- Hazza, minden rendben? - nézett rám komolyan Liam.

- Olyan hülye voltam - hajtottam le fejem, majd cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni, amely ezúttal nagyon izgalmasnak tűnt. 

- Hát, lehet hogy ezt tényleg nem élő adásban kellett volna - vonta meg vállát Niall, majd elhúzta száját. 

Hát igen... Az igazi barátok nem kertelnek, hanem kimondják ha valamit elszúrtál. 

- Tudom, de Grace annyira felzaklatott! - fakadtam ki, majd kissé feljebb emelkedtem az ülésből, így már nem ültem teljesen, ezzel jelezve hogy mennyire ideges vagyok. - Ő nem tudja soha hogy mit akar! Az egyik pillanatban azt látom rajta hogy tényleg szerelmes belém, aztán egy szó nélkül lelép, és ezek után még ő van kiakadva hogy elmentem bulizni Shay-jel? Egyébként sem történt semmi kettőnk között - fejeztem be ezúttal már kissé nyugodtabb hangnemben, majd ismét visszaültem az ülésbe, és kissé hátradöntöttem fejem. 

Zayn éppen szólásra nyitotta száját, mikor az autó ajtaja kitárult, és Paul ült be mellénk, akinek már az arcáról is le lehetett olvasni hogy mennyire ideges rám, amiért ennyire hülye gyerek módjára viselkedek. 

- Mondd, mire volt jó a fél világ előtt üzengetni annak a lánynak? Nem lehetett volna ezt privát módon elintézni? Most biztosan mindenki azt fogja gondolni hogy te vagy a kegyetlen Harry Styles, aki élő adásban töri össze az ártatlan lányok szívét! Nekünk nem ezt a vonalat kell képviselnünk! A mi célközönségünk a tinilányok, akik elolvadnak már a látványotoktól is. Viszont annak érdekében hogy ez így is maradjon, neked normálisan kell viselkedned! - förmedt rám Paul, én pedig lehajtott fejjel hallgattam mondandóját. 

- Rendben, és tudom. Hülye voltam. Legközelebb okosabb leszek - rántottam mag vállam, az út végéig pedig egy szót sem szóltam. Ez meglepően ritka eset, mivel ha a fiúkkal össze vagyunk zárva, be sem áll a szánk. Egyikünknek sem. De engem a gondolataim most sokkal inkább lekötöttek, mint a srácokkal való baromkodás.

Este úgy döntöttem hogy elmegyek egy partiba, ahová egyébként is meg voltam hívva, csak néhány nappal ezelőtt még azt hittem nem lesz kedvem elmenni, de jelenleg arra volt a legnagyobb szükségem, hogy kikapcsoljak, és egy percig se gondoljak Grace-re, bár ez mindig nehéz feladatnak ígérkezik. És általában nem is sikerül.

Azt hiszem minden embernek vannak olyan pillanatai, amikor tényleg, egy fikarcnyit sem érdekli hogy mások mit gondolnak, vagy fognak gondolni, ha valamit megtesz. Az aznap esti partizásomon ilyen pillanatokat éltem át. Nem gondoltam semmire és senkire, és őszintén szólva nem is voltam beszámítható állapotban, amit később nem kicsit bántam meg. Ugyanis sok hülyeséget csináltam aznap este. Ezek közül a legnagyobb pedig az volt, hogy egy szőke, meglehetősen csinos lánnyal hagytam el a buli helyszínét, ami a lesben álló fotósoknak persze azonnal szemet szúrt. 

* Grace szemszöge *

Körülbelül egy éjszakába telt mire felfogtam hogy Harry élő adásban mondta ki, mennyire nem számítok neki. Természetesen ez okozott nekem egy álmatlan, forgolódásokkal teli estét, de ez még csak a legkevesebb volt a szenvedésből. 

Meghalnék azért hogy tudjam ő ugyanúgy érez-e mint én. De nagyon úgy tűnt hogy ez nem fog kiderülni, ugyanis - fogalmam sincs milyen okból -, de ő haragszik rám, mikor szerintem ez fordítva sokkal jogosabb. 

Eddigi életemben még soha nem szenvedtem és emésztettem magam ennyit valami miatt, mint most. Néha azt kívánom bárcsak újra a régi lennék, aki ha meglátja a Harry Styles-ot, csak szimplán azt mondja magában hogy "ez egy seggarc". Nem pedig azt hogy "ez egy seggarc, de mégis menthetetlenül szerelmes vagyok belé". Komolyan, lehetne ennél is bonyolultabb? Emlékszem amikor először találkoztunk... Mindig mosolyt csal az arcomra, amikor visszagondolok az ajtóval való fejbecsapásra, és arra hogy az első közös utunkon végig vitatkoztunk. Na meg arra hogy hányszor hívott tudálékosnak és zsémbesnek... És ez fordítva is működött, ugyanis én vagy ezerszer vágtam a fejéhez hogy milyen beképzelt, felfuvalkodott és nagyképű majom. Ezek mind olyan vicces és hihetetlen dolgok. Most meg itt fekszem az ágyamban, hajnali háromkor, álmatlanul, azért, mert ez a beképzelt, felfuvalkodott és nagyképű majom teljesen elrabolta a szívem, de pillanatok alatt össze is törte. 

Az álmatlan éjszakámnak köszönhetően csekélyke három órát aludtam, és ez az arcomon is meglátszott, ugyanis a szemeim körül olyan karikák éktelenkedtek, ami még engem is megrémisztett.

Gyorsan magamra kaptam egy kényelmes, vastag pulcsit, majd sietősen - már amennyire lehetett - emberi kinézetet varázsoltam magamnak. 

Mikor leültem az asztalhoz, reggeliző családtagjaim mellé, Jade elég érdekesen kezdett el méregetni. 

- Parancsolsz? - kérdeztem cinikusan, majd a dzsemes pirítósommal kezemben felé fordultam. 

- Szörnyen festesz - közölte egyszerűen, miközben mereven állta tekintetem. Éljen Jade és a őszinteség!
- Csak keveset aludtam - rántottam meg vállam, majd beleharaptam a pirítósba.
- Drágáim - szólalt meg anya, majd meghatódottan végignézett rajtunk. -, arra gondoltam, hogy ma délután tarthatnánk egy olyan anya-lánya - esetleg fia - nézett egy pillanatra Andrew-ra. - napot. Mit szóltok hozzá? - kérdezte izgatottan. - Süthetnénk sütit, beszélgethetnénk meg ilyenek. Biztosan nagyon klassz lenne!
- Hmm... Töltsek el egy délutánt azzal, hogy rózsaszín muffinokat sütögetek, miközben a húgaim ámuldozását hallgatom holmi tinibandáról meg az élet "komoly" dolgairól? Hadd gondolkodjam... Nem! - vágta rá gúnyosan Andrew, én pedig megforgattam szemeimet.
- Na és ti lányok? - fordult felénk kissé csalódottan, de ugyanakkor reménykedve is anyu.
- Sajnálom, de Andrew-val értek egyet - vonta meg vállát Jade. - Meg amúgy is ma van az állatkitömőklub havi gyűlése.
- Anyu, nekem ma az énekkarral van fellépésem - folytatta Megan.
- Nekem tanulnom kell a vizsgákra - húzta el száját Lola.
Már csak én és Georgi maradtunk, anya utolsó reményei gyanánt.
- A színjátszókörben már ezerrel gyakorlunk az adventi előadásokra, sajnálom - mentette ki magát Georgi is.
Mégsem lehettem olyan szívtelen, hogy előállok valami programmal és magára hagyom anyát, még akkor sem ha lett volna. De nem volt, így legalább nem kellett félnem hogy az egész délutánomat téblábolással fogom tölteni.
- Nekem nincs ma programon, szóval benne vagyok. Csinálhatunk anya-lánya programot - mondtam mosolyogva, anya pedig az örömtől majdnem egy könnycseppet is elmorzsolt.
- Szuper! - lelkendezett. - Sütünk sütit, beszélünk a fiúkról, és olyan nagyon jó lesz! - Anya komolyan úgy viselkedett mint egy tinilány, tényleg úgy éreztem mintha én lennék az idősebb és az érettebb. Bár ez az én családomban nem szokatlan érzés. Az esetek többségében én vagyok a család legkomolyabb tagja.

Anya lelkendezését "sajnálatos" módon nem tudtuk végignézni, mivel iskolába kellett mennünk. A suliban azon kívül hogy egy csapat végzős majdnem fellökött, semmi érdekes nem történt. Csak egy unalmas, szürke hétköznap. A szokásos.
Éppen az iskolából tartottam kifelé, mikor Carter-t pillantottam meg magam mellett, aki nagyon gyorsan rohant annak érdekében hogy utolérjen, ez pedig abból vált világossá számomra, hogy szegény úgy lihegett mint egy kutya, és térdére támaszkodva próbált újra egyenletesen levegőt venni.
- Kiabáltam is utánad, de úgy látszik nem hallottad - mondta szaggatottan, mikor még mindig próbálta visszanyerni normális pulzusát.
- Tényleg? Ne haragudj, kicsit elmerültem a gondolataimban - gondolkodtam el, majd fejemre húztam kötött sapkám. - Jössz velem? - biccentettem egyet fejemmel az iskola ajtaja felé.
- Igen - bólintott ezúttal már normális levegővételek kíséretében, majd fél vállára kapva hátizsákját elindult, én pedig összehúztam magamon dzsekimet, és követtem őt.
Úgy éreztem menten éhen halok, ezért úgy döntöttünk hogy megállunk az Oxford Street közelében lévő egyik subway-nél, és veszünk egy szendvicset. Én egy tonhalasnál döntöttem, Carter viszont végül csak egy Walkers chipset és egy csokis sütit vett. Ezekkel a finomságokkal indultunk el a nyüzsgő bevásárlóutcában, én pedig néha-néha bepillantottam a zsúfolásig teli boltokba, viszont Carter-re tekintettel egyikbe sem mentem be, hiszen tudom hogy a legtöbb fiúnak egy kínszenvedés, ha öt percet is el kell tölteniük egy ruhaüzletben. Főleg ha abban csak női ruhákat árulnak.
Éppen a metrómegálló felé tartottunk, mikor zsebemben hirtelen megcsörrent a mobilom. Nagy nehezen előhalásztam kabátom alól, majd rápillantottam a kijelzőre, amin csak egy ismeretlen szám szerepelt.
Felráncolt homlokkal fogadtam a hívást, majd beleszóltam.
- Igen?
- Szia Grace! Niall vagyok - hallottam meg az ír akcentussal beszélő fiú hangját a vonal túloldaláról, majd halványan elmosolyodtam.
- Szia Niall - mosolyodtam el, miközben egyik kezemben a telefont, másikban pedig a subway-es szendvicset szorongattam. Örültem hogy eszébe jutottam, annak ellenére hogy azt hittem talán soha többet nem beszélgetek majd vele.
- Figyelj, találtam valamit ami szerintem érdekelne - mondta, miközben én félig rá, félig pedig néhány mellettem elhaladó lányra figyeltem, akik olyanokat motyogtak hogy "ez az a csaj, aki kavart Harry-vel", meg hogy "tök átlagos, nem értem mit van úgy oda érte". Hát, nem voltak elég halkak, mivel mindent tisztán hallottam, és eléggé szíven ütött. Szóval a legtöbben ezt gondolják rólam. És valahol igazuk van. Én annyira egyszerű vagyok, hogy fogalmam sincs Harry-ben egyáltalán mit sikerült megmozgatnom. - Grace! - szólt bele élesen Niall a telefonba ismét, mivel nekem időközben elkalandoztak gondolataim a "kedves" lányok szavain, ezért nem válaszoltam.
- Jaj, itt vagyok, persze. Mit is mondtál? - ráztam meg fejem, majd igyekeztem csak rá figyelni.
- Azt mondtam az előbb, hogy találtam valamit ami érdekelhetne. Egy tehetségkutatót - Igazából még soha, csak el sem gondolkodtam ezen, mivel magamtól az életben nem mernék jelentkezni semmi ilyesmire, ezért nagyon meglepett amit mondott. - Nyugi, nem X-Factor - nevetett fel. - Csak egy szimpla tehetségkutató.
- Hát, én nem is tudom - sóhajtottam fel, majd fejemen lévő bordó kötött sapkámat kezdtem el igazgatni.
- Ne csináld már Grace, annyira tehetséges vagy! - szólalt meg kissé felháborodottan, mire én halványan elmosolyodtam. Lehet hogy egy fővel nőni fog a "Grace barátai" lista?
- Ez kedves tőled, tényleg - kezdtem bele. - De nem hiszem hogy - akadtam meg hirtelen, mikor egy feltehetőleg kínai nő majdnem fellökött. - mernék egy ilyenre jelentkezni - folytattam, majd szomorúan megrántottam vállam.
- Figyelj, azért gondold át - utasított komolyan, én pedig annak ellenére hogy nem láthatta, hevesen bólogatni kezdtem.
- Persze, és köszönöm. Hogy hívtál, meg úgy általában mindent.
- Ugyan, ez semmiség. Tudod, egy barátért mindent - Hallottam hangján hogy mosolyog, miközben ezt kimondta. Szóval tényleg egy új barátra leltem Niall személyében.
- Igen - mosolyodtam el.
- Amúgy most megint Londonban vagyunk, valamikor összefuthatnánk, ha már ez az okos Styles nem képes éretten viselkedni - mondta kissé lenézően, mire én őszintén, de egyben keserűen is felnevettem.
- Mindenképpen - válaszoltam vigyorogva.
- Jut eszembe - szólalt meg ismét, mielőtt letehettem volna. - Ma én, Zayn és Jade moziba megyünk - Szerintem hirtelen a hajam tövéig felszaladt a szemöldököm, mikor kimondta Jade nevét.
- Várj csak! Azt mondtad Jade? Mármint a testvérem? - bámultam magam elé értetlenül. Szerintem a világon nincs olyan ember, aki jobban utálná a One Direction-t, mint a nővérem. Akkor mégis miért megy velük moziba?
- Aha - válaszolta lazán. - Zayn-nel beszélték meg hogy elmennek. Tök jó haverok lettek. Engem meg csak úgy elhívtak, fogalmam sincs miért.
- De Zayn-nek Perrie Edwards nem a barátnője? - ráncoltam fel homlokom. Rosszat sejtettem.
- De, és az is marad - nevetett fel kínosan. - Grace, Zayn és a tesód csak egy baráti mozira mennek!
- Aha, oké, persze - bólogattam még mindig értetlenül. Ja, Zayn számára biztos baráti... De azok után hogy nemrég a testvérem ódákat zengett a rossz fiúról, erősen megkérdőjeleztem hogy Jade részéről ez mennyire "baráti". - Jó, végül is miért ne? Elmegyek - mosolyodtam el. Amíg Harry-vel nem kell találkoznom - mivel nincs szükségem rá hogy még jobban felkavarjon, és most amúgy is gyűlöl -, addig szívesen elmegyek velük bárhová. - Akkor szia - köszöntem el még mindig mosolyogva.
- Este hétkor értetek megyünk. Szia - mondta ő is ugyanilyen vidám hangnemben, majd bontotta a vonalat.

- Csak nem az a szőke ír gyerek volt? - kérdezte Carter, miután visszacsúsztattam zsebembe telefonom.
- Nocsak, milyen jól informált vagy - szegeztem rá tekintetem vigyorogva.
- Csak az akcentusa miatt jegyeztem meg - legyintett, majd megvonta vállát.
Én csak mosolyogva megráztam fejem, majd beleharaptam áhított szendvicsembe.
Csendben, mindketten olvasva utaztunk a metrón, miközben nekem természetesen kicsit elkalandoztak gondolataim, de az Interjú a vámpírral zseniális, tényleg nagyon lekötött. Hát, vicces látványt nyújthatunk én és Carter, miközben mindketten magunkba roskadva ülünk egymás mellett, és nem is szólunk semmit, ennek ellenére mégis élvezzük egymás társaságát.
Egy hatalmas sóhaj kíséretében léptem be lakásunk bejárati ajtaján, mivel tudtam hogy anyuval most következik egy roppant izgalmas program, "csajos délután" címszóval. Imádom az anyukámat, tényleg, de ezek a kis programok általában soha nem úgy sülnek el, ahogy azt anya elképzeli.
- Szia anyu - köszöntem be, majd lerúgtam magamról tornacipőm, és besétáltam a nappaliba, ezután pedig a konyha felé vettem az irányt, ahol anya már nagyban előkészítette a cupcake-ekhez való dolgokat.
- Szia kicsim - hajolt oda hozzám, majd adott egy puszit fejemre. - Milyen napod volt?
- Elment - vontam meg vállam, majd megkóstoltam az egyik tálba kiöntött krémet, ami meglehetősen ízletes volt.
- Ennyi? - vonta fel szemöldökét, majd tekintetét ismét a kis muffinos papírokra szegezte.
- Igen - nyugtattam meg, miszerint semmit sem hallgatok el előle, egyszerűen csak unalmas napom volt, de Carter-rel amúgy jól éreztem magam. - Egyébként, Niall-ék elhívtak moziba. Elmehetek velük?
- Itt hagysz? - biggyesztette lefelé ajkait.
- Dehogyis anyu, csak este megyünk - ráztam meg fejem mosolyogva, majd megsimogattam vállát.
- Ó - csillantak fel szemei. - Ez esetben elmehetsz. Ezek a fiúcskák úgyis olyan szimpatikusak - mosolyodott el, én pedig egyetértően bólogattam.
Hihetetlen mennyire megváltozott a véleményem róluk csekély másfél hónap leforgás alatt. Ebbe tényleg fura volt belegondolni. Régebben attól is felfordult a gyomrom, ha rájuk gondoltam, most meg már tulajdonképpen barátja láttam az egyiküknek, a legnagyképűbb, legirritálóbb tagba pedig beleszerettem. Igen, az élet néha elég érdekes fordulatokat hoz.
- Harry is megy? - nézett rám komolyan anya.
- Nem tudok róla - vontam meg vállam. - Legalábbis nagyon remélem hogy nem - folytattam, majd felugrottam a konyhapultra, és onnan kóstolgattam tovább a krémeket.
- Hányadán álltok ti tulajdonképpen? - tette le a habverőt kezéből, majd csípőre tett kezekkel felém fordult.
- Fogalmam sincs - sóhajtottam fel. - Elég valószínű hogy utál, mivel te is láttad hogy a fél világ előtt mondta ki mennyire nem jelentek neki semmit...
- Sokszor mondunk dolgokat amiket nem is gondolunk komolyan - csóválta meg fejét rosszallóan. - Na de te mit érzel?
- Azt hiszem túl sok mindent - bámultam magam elé üres tekintettel.
- Kicsim, én csak félek hogy ő nem jó választás - helyezte vállamra kezét. - Félek hogy összetöri a szíved. És őszintén remélem hogy ez még nem történt meg - nézett mélyen szemeimbe.
Ha belegondolok, sajnos már nem egyszer megtörtént. Én pedig folyton folyvást bedőlök neki. Igaza volt anyunak, távol kellett tartanom magam tőle. Milyen jó is lenne ha ez egy csettintésre menne...
Ahhoz képest hogy mennyire unalmasnak képzeltem ezt az anya-lánya délutánt, nagyon jól éreztem magam. Többé kevésbé kiöntöttem a szívem anyának, aki ugyanezt tette, csak neki a regéi apáról szóltak. Nem tudott továbblépni. Valahogyan sejtettem hogy ez nem fog egyhamar összejönni. Ráadásul vészesen közeleg az esküvő is, mi pedig megismerjük azt a nőt, akivel apa össze akarja kötni az életét.
Összességében tehát nagyon jó délutánom volt, este pedig várt rám még egy mozi is, egy eléggé vegyes társasággal.
Miután anyával megsütöttük a cupcake-eket - és ettünk is párat belőle -, elindultam a szobámba, hogy keressek magamnak valami vállalhatóbb, kevésbé gyűrött ruhát. Azonban amikor a folyosón sétáltam, hirtelen megakadt a tekintetem Jade-en, akit még soha nem láttam ennyire csinosnak. A csinost persze a saját stílusához híven értem, hiszen nem egy fenékig érő koktélruha volt rajta, de nagyon frankón kisminkelte magát, fekete magas derekú sortja, hozzá passzoló AC/DC-s pólója és keki színű vékony dzsekije pedig remekül állt rajta.
- Nocsak, nocsak... Minek a tiszteletére csípted így ki magad? Vagy mondjam inkább hogy kinek? - vontam fel szemöldököm, majd csípőre tett kezekkel megálltam előtte.
- Miről beszélsz? - tárta szét karjait tettetett értetlenséggel, mire én rosszallóan megcsóváltam fejem.
- Szerintem köze van ehhez egy bizonyos Zayn nevű fiúnak. Jól gondolom?
- Gondolj amit csak akarsz - vetette oda közömbösen, majd beletúrt élénkvörös hajába, és idegesen elviharzott mellettem.
Aha, pontosan jól gondoltam. De éreztem hogy rossz vége lesz annak, ha Jade nagyon belelovalja magát az érzésekbe. Zayn-nek van egy gyönyörű, híres barátnője, akit valószínűleg esze ágában sem lenne elhagyni. Jade pedig kezd egyre szerelmesebb lenni, ez pedig a végén nem fog jól elsülni, ebben biztos vagyok.

A szekrényemet sikeresen teljesen feltúrtam, de azt hiszem valamennyire megérte, mert találtam egy egész normális kinézetű kötött pulcsit és egy sötétkék farmert, amiket fel is vettem, hajamat pedig gyorsan átfésültem, ezért mindezek után már alkalmasnak találtam magam egy mozizásra. Éppen hogy kisétáltam a nappaliba, már csöngettek is, Niall pedig felszaladt értünk, és mosolyogva üdvözölt minket, meg persze anyát.
- Zayn-t hol hagytad? - mosolyogtam Niall-re, aki hirtelen az ablak felé mutatott.
Jade-del mindketten kinéztünk, ahol a rossz fiú éppen a házfalnak támaszkodva cigizett, Jade arcáról pedig tisztán le tudtam olvasni a gondolatait. Körülbelül ilyenek lehettek: "Hogy lehet még egy ilyen káros dolgot is ennyire szexin csinálni?" vagy "Ezzel a minden szabályt megszegő, rossz fiús viselkedéssel teljesen magába bolondított". Tudtam hogy ennek a nagy szerelemnek hamarosan szomorú vége lesz... Rossz előérzeteim voltak.
- Kicsim, vigyázzatok magatokra, és azért ne maradjatok éjfélnél tovább. Ezzel pedig lehet hogy még sokat is mondtam - Hát igen, anyának köszönhetően rendesen beégtünk. Egy tizenhét és egy lassan tizennyolc éves lánynak ilyeneket mondani, ráadásul egy fiú előtt, nem éppen a legkellemesebb helyzet. 
Kínosan bólintottunk, majd magamra kaptam farmerdzsekim és bordó kötött sapkámat, ezután pedig indultunk is lefelé.
- Amúgy, tulajdonképpen mit is nézünk meg? - fordultam Niall felé.
- Jade és Zayn választották, valami zombiapokalipszis áll a történet középpontjában - válaszolta, majd megvonta vállát.
- Ó, remek - dünnyögtem magam elé. Én inkább az a típus vagyok, aki szívesebben nézi meg a Bridget Jones naplóját, vagy egy modern Rómeó és Júlia történetet, mint valami öldöklésről szóló, agykiszívós zombifilmet. Nos, Jade pont az ellentétem, szóval várható volt hogy nem A boldogság sosem jár egyedül című francia romantikus filmet akarja majd megnézni, az én legnagyobb bánatomra.
Amint kiértünk az utcára, egy intéssel üdvözöltem Zayn-t, Jade pedig kissé félőn, de megölelte.
- Nem tetszik ez nekem - mormoltam zsebre tett kezekkel, mire Niall furcsa tekintettel felém fordult.
- Paranoiás vagy - csóválta meg fejét, majd azt kezdte el figyelni, ahogyan a hűvös levegőben kifújt lehelete szinte füstösnek tűnik.
Éppen szólásra nyitottam számat, mikor hirtelen megállt bennem a lélegzetem is. Mikor oldalra fordítottam fejem, a felénk lépkedő alakot kezdtem el figyelni, aki több volt mint ismerős. Ettől féltem... Harry sétált komótosan felénk, egy szemtelen vigyorral arcán, miközben kezeit barna dzsekije kezében pihentette, mely alatt egy világoskék inget viselt, néha pedig intézett felém egy-egy lopott pillantást. Arcáról nem nagyon tudtam leolvasni semmilyen érzést, ezt a feladatot pedig az is nagyban megnehezítette, hogy a szívem olyan ütemben kalapált, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból. Szinte semmire sem tudtam figyelni, csak a fülemben lüktető vér egyenletes mozgását hallgattam, erre pedig még rátett egy lapáttal izzadó tenyerem is.
- Ez meg mit keres itt? - nyögtem ki hirtelen, Niall-nek szegezve a kérdést, még mielőtt Harry hallótávolságon belül jutott volna.
- Neki is kedve volt eljönni - rántotta meg vállát. - Miért, tán zavar? - húzódott szája szélére egy szemtelen mosoly.
- Hát, őszintén szólva eléggé feszélyez a jelenléte - mormoltam orrom alatt, majd lesütöttem szemeimet, mikor odalépett a társaságunkba.
- Sziasztok - nézett a többiekre mosolyogva, azonban mikor tekintete rám tévedt, arca azonnal elkomorodott, és cseppet sem tűnt kedvesnek.
A levegő megfagyott, mindenkire áthatott a köztünk lévő feszültség, ami eléggé megbélyegezte a hangulatot. Én egy szót sem szóltam, csak lehajtott fejjel rugdostam egy követ, ami éppen az utamba került.
Aha, szóval ennyire utál. Remek... Azt hittem nem ennyire súlyos a helyzet, de ezek szerint igen. De rendben, ha ő így játszik, akkor én is.
Mikor odaértünk a mozihoz, a rajongók azonnal megrohamozták őket, néhányan pedig megkérdezték hogy hol hagyták Liam-et és Louis-t, amin még én is elmosolyodtam. Harry éppen egy lánnyal pózolt egy fotó erejéig, mikor véletlenül - vagy talán abszolút direkt - rám tévedt tekintete, és egy pillanatig megbánóan és talán vágyakozva nézett rám, aminek láttán szívem ismét vadul zakatolni kezdett, a világ pedig egy pillanat alatt megfordult körülöttem. Mondjuk több idő nem is volt rá, mivel a következő másodpercben Zayn nevetve lökte meg barátja karját, aki azonnal elkapta rólam tekintetét.
Amíg a fiúk jegyet vettek, mi az elpocsékolt idő és a feltűnőség ellenében elmentünk popcornért, meg innivalóért. Nem szerettük volna hogy a rajongók intézzenek felénk néhány gyilkos pillantást, amiért kedvenceikkel mozizhatunk, nem mellesleg engem már a legtöbbjük úgyis jól ismer, és a fanatikus Harry rajongók nagy része valószínűleg nem nézné jó szemmel ha Harry körül legyeskednék.
Vettem magamnak egy közepes kólát és egy Ben&Jerry's jégkrémet, amit tudtam hogy minél hamarabb be kell lakmározzam, mielőtt teljesen elolvad.
A fiúk megvették a jegyeket, én pedig tartva a távolságot Harry-től, szorosan Niall mellett sétáltam.
Nem igazán volt kedvem megnézni egy ilyen zombis filmet, ráadásul a társaság egyik tagja kifejezetten zavart, úgyhogy tudtam hogy egyszerűen "mesés" lesz ez a program.
Zayn levetődött a legbelső székre, Jade Zayn mellé, Niall Jade mellé, Harry pedig Niall mellé.
Én amolyan "ez most komoly?" nézéssel meredtem rájuk, mivel jelen pillanatban nagyon nem akartam Harry közelében lenni.
- Bocsi - húzta félre száját Niall, majd széttárta karjait, aztán szemtelenül elmosolyodott.
Duzzogva levetettem magam Harry mellé, majd kerülve tekintetét felbontottam a jégkrémet, és enni kezdtem. Ó, hogy milyen jók is azok a pillanatok, amikor csak a te kanalad csörgését lehet hallani a moziban, mindenki más pedig néma csöndben ül.
- Mit művelsz? - fordult felém hirtelen Harry egy halvány mosollyal arcán.
- Eszem, ha esetleg nem lenne elég nyilvánvaló - válaszoltam cinikusan. - Amúgy nocsak, szóra méltattál? - szólaltam meg ironikusan, mire azonnal lefagyott a mosoly arcáról.
- Vicces vagy - dünnyögte. - Mondjuk azok után hogy csak úgy elküldtél, és annyit mondtál hogy jó utat, nem tudom mit vársz tőlem - tette hozzá suttogva, bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Ó, szóval ezért is én vagyok a hibás?
- Shh - szólt oda Niall mérgesen, mellette pedig Jade szegezett felénk egy gyilkos pillantást, ezzel jelezve, hogyha nem fogjuk be, akkor annak csúnya vége lesz.
Éppen mondani akartam valamit, amikor tekintetem a mozivászonra tévedt, ahol a zombik már nagyban szívták ki az emberek agyát. Kellemes látvány volt, de tényleg. Már-már szívmelengető...
A film már vagy több mint egy órája ment, én pedig mérhetetlenül csalódott voltam hogy ennyi volt Harry-vel a nagy beszélgetésünk. Képzelem miket gondolhat rólam, ha ennyire bunkón viselkedik velem...
Odanyúltam a kólámhoz, amiben már csak egy-egy korty volt, és emiatt az italt szörnyen hangosan szürcsölni kezdtem. Egy zombis filmben végig sikítoznak meg üvöltöznek, de persze amikor én ultraerős hangerővel szürcsölni kezdek, az életben maradt szerelmesek éppen halkan sétálnak a kihalt naplementében. Komolyan kezdem azt gondolni hogy csak én lehetek ennyire szerencsétlen. Az némileg megnyugtatott hogy Niall is eszik, így nem éreztem azt hogy csak én tömöm magamba a korlátlan mennyiségű fagyit meg popcorn-t, amit unalmamban Jade-től csórtam el.
A mögöttem ülő hirtelen egy adag kukoricát dobott a fejemnek, mire én értetlenül hátrafordultam.
- Az egész film alatt zörögtél a kanaladdal meg az italoddal. Megtennéd hogy most már nyugton maradsz? - mordult rám a mögöttem ülő férfi mérgesen, tinédzserkorú fia pedig hevesen bólogatott.
- Oké, oké... Bocsánat - emeltem fel kezeimet védekezésképpen, majd csalódottan visszafordultam és belesüppedtem a székbe.
Mikor egy pillanatra összeakadt a tekintetem Harry-ével, láttam rajta hogy nagyon vigyorog, ami elképesztően jól állt neki. Ismét feléledtek a pillangók a gyomromban, amik néhány napig szunnyadhattak, azonban most megint minden felborult bennem.
Zavartan kaptam el fejem, majd elgondolkodtam. Miért csinálja ezt folyton velem? És én mit csinálok egyáltalán? Egy interjúban - ugyan burkoltan -, de közölte hogy mennyire elege van belőlem, most meg itt ülünk egy moziban egymás mellett, és én majd' megőrülök érte. Életemben nem viselkedtem még ennyire hülyén... Ha ezt teszi velem a szerelem, akkor talán jobb ha távol tartom magam ettől az érzéstől.

Hálát adtam az égnek hogy nem kell több rohangáló, nyögdécselő zombit bámulnom, és végre vége van ennek a borzalmas filmnek. Zayn és Jade be voltak zsongva, hogy milyen izgi volt, Niall csak annyit mondott hogy elment, Harry-nek láthatóan egészen máshol jártak a gondolatai, én pedig csak elképedve ecseteltem hogy milyen borzasztó volt.
- Hé, mi úgy döntöttünk Jade-del hogy elmegyünk bulizni. Velünk tartotok? - mosolygott ránk féloldalasan Zayn.
- Én megyek - mondta Niall, majd odalépett Zayn mellé.
- Én most inkább kihagyom - motyogtam, majd fejemre húztam sapkám. - Viszont megtenné valaki hogy hazakísér? A zombis filmre meg a sötétre tekintettel nem szívesen bolyongnék most egyedül az utcán - húztam félre számat, majd könyörgően néztem a fiúkra.
- Harry biztosan örömmel hazakísér - kúszott Niall arcára egy kaján vigyor, én pedig megszólalását egy "ezzel még számolunk" pillantással nyugtáztam.
- Ha nagyon muszáj - rántotta meg vállát. Szóval ilyen nagy teher neki? Akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.
- Hogyha ilyen nagy teher, hagyd csak - szólaltam meg cinikusan, majd kihívóan ránéztem.
- Ami azt illeti, igen - válaszolta, én pedig kissé elképedtem nyers válaszától.
Aha, szóval így állunk... Lopva rám mosolyog az összes adandó alkalommal, aztán meg benyögi hogy nincs kedve hozzám. Mégis mit művelünk?
- Szörnyen gyerekesek vagytok - tette hozzá szokásos bunkó stílusában Jade, Zayn pedig a földet bámulva bólogatott.
- Oké, rendben - sóhajtott fel Harry. - Hazakísérem. Akkor sziasztok, és jó partizást - biccentett Harry, majd kezével jelzett hogy induljunk.
Szörnyen kínos volt egymás mellett lépkedni, és egy szót sem szólni. Pedig annyi mindent mondtam volna. Kezdve attól hogy mennyire megbántott, de ennek ellenére én mégis szeretem, és ezt a nagy jelentőséggel bíró szót már régóta ki akarom mondani neki, csak sok mindentől féltem, ezért nem tettem meg. Szóval a fejemben már szépen megvolt a hosszú monológom, csak kimondani nem tudtam. Talán ezért van olyan kevés ember, aki kedvel. Mindenki a nagyszájú, dumás emberek társaságát keresi, nem egy olyat, mint aki én vagyok. Nem vagyok éppen a szavak embere, az egyszer biztos...
Hosszú hallgatás után hirtelen Harry törte meg a csendet.
- Elárulnád hogy most akkor mi van? - állt meg hirtelen, majd széttárta karjait, mire én is megtorpantam, és felé fordultam.
- Mondd el te, hogy mi van - néztem rá értetlenül, magyarázatot várva.
- Arra számítottam hogy majd esetleg valami normális módon elbúcsúzol tőlem. Vagy esetleg végighallgatsz, amikor mondani akarok valamit - fúrta mélyen tekintetét enyémbe.
- Szerinted én nem arra számítottam hogy elbúcsúzz tőlem, vagy esetleg elmondd amit akkor mondani akartál, mikor Louis ránk tört? - kérdeztem még mindig mereven állva tekintetét.
- De könyörgöm Grace, a telefonban végig sem hallgattál! - nevetett fel keserűen, majd reménytelenül megrázta fejét.
- Meg ne próbálj engem hibáztatni! - szólaltam meg fenyegetően. - Te nélkülem is jól éled az életedet. Bulizgatsz Shay-jel, aztán még azt sem bánod ha ő eljön és elújságolja az együtt töltött időtök összes részletét! Nem mellesleg pedig még a fél világ előtt közlöd is hogy mennyire nem érdekellek - fakadtam ki. - Mit vársz? Hogy loholjak utánad, mikor mindketten tudjuk hogy nekem soha nem lenne esélyem nálad? - szöktek könnyekbe szemeim, de még mindig nem vettem le róla fájdalmas tekintetem.
- Nem lenne esélyed? Még hogy nem lenne esélyed? - ismételte meg első mondatát, majd ismét ironikusan felnevetett. - Tőled kaptam a legtöbb kikosarazást és elutasítást eddigi életemben, és akkor még neked ne lenne esélyed? - emelte fel kissé hangját, én azonban nem észleltem semmit a külvilágból, mivel az előbbi mondata visszhangzott fejemben.
Azt mondta tőlem kapta az eddigi legtöbb kikosarazást és elutasítást? Ez igaz lenne? Szóval mégiscsak jelentek neki valamit? Talán szeret engem?
- Hogy mondtad? - szólaltam meg hirtelen remegő hangon.
- Jól hallottad. Folyton elutasítasz, pedig én mindig próbálom elmondani neked hogy... Szeretlek - suttogta, én pedig abban a pillanatban éreztem azt hogy menten elájulok.
Azon az estén mondta nekem először Harry Styles, hogy szeret engem.
Leblokkolva, de ugyanannyira boldogan álltam előtte, a meglepettségtől pedig egy szó sem jött ki a torkomon.
Hirtelen arra lettem figyelmes hogy közelebb lép hozzám, kezét végigsimítja arcomon, és mélyen a szemeimbe néz. Semmit nem tudtam mondani, csak elnyíltak ajkaim, de nem szólaltam meg. Ő is csak némán fürkészte tekintetem, majd még közelebb hajolt hozzám. Olyannyira, hogy leheletét már arcomon éreztem. Tekintetét ajkaimra szegezte, majd felnézett szemembe, ezek után ismét a számra pillantott, majd vissza a szemembe. Tenyerével végigsimított arcomon, de nem vette le onnan, így húzott még jobban magához. Én lassan lehunytam szemeimet, majd éreztem hogy ajkai enyémekre tapadnak. Ez volt eddigi életem legjobb csókja. Átkulcsoltam kezeim nyakán majd beletúrtam hajába, miközben ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Újra közel éreztem magamhoz, és soha többé nem akartam hogy ennél távolabb kerüljön tőlem.