29. rész: I knew you were trouble

* Zayn szemszöge *

A buliban jelenlévők közül szinte mindenki egy emberként bámult Harryre, miután megcsókolta azt a bizonyos lányt, aki valahonnan nagyon ismerős volt számomra. A legrosszabb az volt az egészben, hogy Grace is jelen volt. Ott állt, és láttam rajta, hogy mindjárt elsírja magát. Elképesztően mérges voltam Harryre, aki néhány másodpercig még csak fel sem fogta, hogy mi történt, és történik éppen. Jade és én kétségbeesetten összenéztünk, majd visszafojtott lélegzettel vártuk azt, hogy történjen valami. Azonban még egy percig semmi sem történt, mind csak álltunk, a levegőben pedig harapni lehetett volna a feszültséget. 

Az többi jelenlévő - akik nem voltak nagyon közeli ismerősök - egy idő után megunták, hogy semmi izgalmas nem történik, mint például csajbunyó, kiabálás és elrohanás, vagy ilyesmik, tehát felszívódtak. Szóval a társaság nagy része szétszéledt, mi viszont még mindig ott álltunk, és vártuk, hogy valaki mondjon valamit. 

- Hogy lehettem ennyire hülye? - suttogta maga elé Grace, majd vett egy mély levegőt, és felemelte tekintetét. - Most is seggrészeg vagy Harry, ugye? - nevetett fel keserűen, majd keservesen megrázta fejét. 

Erre a válasz egy határozott igen volt. Harryt régen láttam ennyire részegnek. Volt egy olyan érzésem, hogy a cseppet sem józan barátomnak igazából fogalma sincs róla, hogy pontosan mi történik, csak nagy vonalakban tudja felfogni az eseményeket. 

Láttam Grace-en, hogy mindjárt elsírja magát. A szemei már könnyesek voltak, és nem akart előttünk összeroppanni, ezért egy hirtelen mozdulattal megfordult, majd elviharzott. 

Harry csak értetlenül forgatta a fejét, miközben erősen gondolkodott, meg mutogatott valamit. Én csak megforgattam szemeimet, majd egy hirtelen elhatározással úgy döntöttem, hogy Grace után megyek. 

Utat törtem magamnak a táncoló vendégek között, majd kiléptem a bejárati ajtón, és hirtelen megcsapott a hideg, nyirkos levegő. Összehúztam magamon fekete bőrdzsekimet, majd elnéztem a távolba, és tekintetemmel Grace-t kezdtem el keresni. Néhány másodperc múlva meg is pillantottam, azonban ő már az utca túloldalán járt. Sietős léptekkel utánasiettem, és közben azon járt az agyam, hogy Harry most igazából egy kiadós pofont, vagy valami még erősebbet érdemelne. Ha barátnőd van, akkor részegen sem engedheted meg magadnak, hogy más lányokat csókolgass. Vagy ne legyél együtt senkivel, ha ennyire vágysz a kalandra. Minden lány megérdemli, hogy jól bánjanak vele, és tisztán játsszák a játékot.
Nagyon sajnáltam Grace-t. Ő egy olyan lány, aki  még az átlagosnál is törékenyebb. Ezt annak ellenére is tudom, hogy valójában annyira nem is ismerem. Az utóbbi időben Harry a tenyerén hordozta. Persze, köztük is voltak nézeteltérések, de mostanában az egész szerelmük egy rózsaszín köd volt. Lehet, hogy Grace mostanság az egész világot így látta - nem csak a Harryvel kapcsolatos dolgokat -, és talán pont ezért most még inkább összetört.
Mikor sikerült  utolérnem a lányt, azonnal megragadtam vállát, majd magam felé fordítottam.
- Hé, Grace - mondtam zihálva, majd mélyen szemeibe néztem. - Várj. Minden rendben?
- Ezt most komolyan kérdezed? - nevetett fel keserűen, miközben még mindig könnyezett. Éreztem a cinizmust a hangjában, de erre most meg is volt az oka, hiszen az imént feltett kérdésem nagyon ostoba volt.
- Igazad van, ez a kérdés elég meggondolatlan volt - ismertem el. - Üljünk le - biccentettem egy pad felé, mely az utca egyik eldugott részén volt elhelyezve.
Nem akartam, hogy a sajtó a mi kis beszélgetésünkön csámcsogjon majd, hiszen tudjuk hogy milyen lehetetlen dolgokat tudnak összekombinálni és feltételezni.
- Sajnálom, hogy ez az egész szituáció újra megtörtént veled... - kezdtem bele zavartan. Tudtam, hogy egyszer, még az egész kapcsolatuk kezdetekor történt egy ehhez kísértetiesen hasonló eset.
- Annyira ostobának érzem magam - mondta szipogva, majd letörölte arcáról könnyeit. - Hogy lehettem annyira naiv, hogy ezt újra hagytam megtörténni?
- Grace, ez nem csak a te hibád...
- Az a vicces, hogy ez leginkább az én hibám - mosolyodott el szomorúan. - Butaság lenne csak Harryt okolni. Csak tudod, mostanában úgy érzem, hogy minden kicsúszik a kezeim közül... A családom konkrétan romokban hever. Én egy érzelmi roncs vagyok, és nem tudom normálisan kezelni a kapcsolatomat. Illetve valószínűleg most már csak múltbeli kapcsolatomat. Az én hibám is, hogy Harrynek mindig valami, vagyis valaki újra van szüksége. Csak azt bánom, hogy nem vettem észre hamarabb.
- Mármint mit? - kérdeztem fürkésző tekintettel.
- Hogy én nem vagyok elég neki.
- Grace, te hajlamos vagy mindig csak magadban keresni a hibát, és bebeszélni magadnak, hogy nem vagy elég jó. És ez nem helyes.
- Tudom - rántotta meg vállát könnyezve, majd kezeit kezdte el tördelni. - Mostanában annyi pofont kapok az élettől... Balról is, jobbról is... Érted mire gondolok, ugye?
- Értem. De néha csalódnunk kell ahhoz, hogy tanulni tudjunk a múltból, és később erősebbek legyünk - nyúltam oda kezéhez, majd abszolút baráti szándékkal megszorítottam azt.
Szomorúan elmosolyodott, majd könnyes szemekkel bólintott egyet. Láttam rajta, hogy mérhetetlenül csalódott volt. A dolgok egész tragédiát idéző hangulatát viszont még az is fokozta, hogy neki nem csak Harryvel kapcsolatban hevert most romokban az élete, és ezt ő maga is kifejtette. Az apja miatt eleve össze volt törve, ez viszont most még inkább elkeserítette.
Láttam, hogy kezében szorongatja a H-betűs nyakláncot, ezért kérdőn ránéztem.
- Mik a terveid ezzel? - mutattam rá az ékszerre.
- Én sem tudom - rázta meg fejét elkeseredett mosollyal arcán, majd megvonta vállát. - Ebben a pillanatban semmit sem tudok. Csak azt, hogy mostanában minden túl tökéletes volt. Túl tökéletes volt ez az egész kapcsolat ahhoz, hogy igaz legyen. És be is igazolódott, hogy tökéletes nem létezik. Előbb-utóbb ennek az érzése úgyis elveszik... Így vagy úgy, de az élettől kapsz egy pofont, ami visszahoz a valóságba.
- Értem miről beszélsz - biccentettem egyetértve.
Láttam Grace-en, hogy jelenleg ő maga sincs tisztában azzal, mit érez. Szomorúságot, becsapottságot és bizonytalanságot láttam a szemében, amit nézni is szívszorító volt.
- Figyelj, szerintem most menj haza, és próbálj meg rendet tenni a fejedben - tanácsoltam. - Ne törődj most semmivel, csak azzal, hogy magadban tisztázni tudd a dolgokat.
Miközben beszéltem, észrevettem, hogy Grace végig átbámul a vállam felett, aminek sejtettem is az okát.
- Talán van mögöttem valami érdekes? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Nem. Csak tudod... - Itt tartott egy rövid szünetet, és felsóhajtott. - Abban reménykedtem, hogy Harry talán utánam jön, bocsánatot kér, és tudod... Úgy lesz, mint azokban a filmekben - mosolyodott el ismét abban a melankolikus hangulatban.
- Sejtettem, hogy erről van szó. Csak sajnos az a baj, hogy Harry jelen pillanatban állati részeg. Olyannyira, hogy szerintem azt sem tudja ki ő és mit keres abban a házban, ami mellesleg a sajátja. Biztos vagyok benne, hogy józanon nem tett volna ilyet...
- De ha szeret valaki, az részegen is szeret, nem? - suttogta, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Jade-re gondoltam, miután Grace ezt megkérdezte. Nekem nem számít, hogy éppen mennyit ittam. Bárhol is legyek, bármilyen állapotban; tudom, hogy egyetlen lány van, akit szeretek. És az Jade.
- Na jó, azt hiszem tényleg hazamegyek, mielőtt ismét belelovalom magam az érzésekbe, és megint zokogni kezdek - vett erőt magán, majd felállt, és vett egy mély levegőt.
Követtem példáját, majd óvatosan megveregettem vállát.
- Fel a fejjel. Tudom, hogy ezt most könnyebb mondani, mint csinálni, de próbáld meg, oké? - kérdeztem komolyan.
- Oké - motyogta, majd bólintott egyet.
- Hazatalálsz?
- Megoldom - mosolyodott el halványan, azonban szemei még mindig könnyesek és vörösek voltak. 
- Rendben. Aztán vigyázz magadra - búcsúztam el tőle, majd intettem egyet, és elindultam vissza a házba.
Kissé nehéz szívvel hagytam magára Grace-t, mivel most annyira elkeseredettnek tűnt. És valószínűleg nem csak annak tűnt, hanem az is volt. Emiatt most szívem szerint laposra vertem volna Harryt, de mivel ő az egyik legjobb barátom, ezt nem tehettem meg.


Mikor visszaértem a házba, azonnal részeg barátomat kezdtem el keresni, így nem túl finom módon utat törtem magamnak a tömegben. Rögtön tudtam, hogy valahol ott lehet, ahol egy rakás ember nagy kört alkotva áll. Odatolakodtam, majd átnéztem egy magas srác válla fölött, és azonnal megláttam Harryt, aki szétterülve feküdt egy asztalon. Igazán bizarr látványt nyújtott...
- Mondd csak, te normális vagy? - kérdeztem meg tőle kissé ingerülten.
- Csak... Hagyjatok meghalni - kiabálta kábán, majd fejét beleverte az asztalba.
Néhányan felnevettek a részeg Harryt látva, amit most őszintén szólva nem is csodáltam, mivel már mondhatni, hogy nevetségesen ittas volt.
- Ennyit tudsz mondani? Gratulálok... - szólalt meg Eleanor, aki szintén jelen volt a bulin, de nem nagyon beszélgettem vele, mert ő inkább Louisval volt elfoglalva.
Úgy tűnt, hogy Harrynek jelen pillanatban fogalma sincs arról, mekkora seggfej volt, pedig igazán ráfért volna egy kis fejmosás.
- Ez most komoly, Harry. Hogy lehetsz ekkora seggfej? - kérdezte idegesen Jade, mire halványan rámosolyogtam. Szeretem a határozottságát és a keménységét. Ezzel képes valamiféle tekintélyt parancsolni magának.
Ő azonban nem mosolygott vissza rám... Nem értettem a dolog okát. Néhány másodpercig csak hűvösen állta pillantásom, majd megforgatva szemeit elkapta rólam tekintetét. Furcsa volt ez a reakció... Nagyon furcsa.
- Ennyi? Csak itt fetrengsz a saját hányásodban, és nem is teszel semmit? - szólalt meg ismét Jade, majd felvonta szemöldökét. - Tudod, pontosan ezért illetek ti ennyire össze Grace-szel. Mindketten taplók vagytok - tette hozzá, majd karba tett kezekkel elsétált.
Ezt a megszólalást már nem csak én, hanem a többiek sem tudták mire vélni, ezért értetlen tekintettel néztek rá ingerült barátnőmre, aki úgy döntött, hogy itt hagy minket.
Harry halálosan értelmes tekintettel felállt, majd ránk mutatott.
- Na idefigyeljetek! Elegem van abból, hogy mindig mindenki akar egy darabot belőlem, értitek? Mindenki! Hagyjatok engem békén! - kelt ki magából. Egyébként nem nagyon lehetett komolyan venni, amikor totálisan részeg volt, inkább csak nevetséges volt a kiborulása.
Idegesen - és eléggé andalogva - elsétált, majd kilépett az ajtón, és becsapta azt maga mögött. Éreztem, hogy ebből az egészből még nagy botrány lesz.
Viszont ami Harrynél most sokkal jobban érdekelt, az Jade viselkedése volt. Nem értettem, hogy miért nézett rám olyan szemrehányóan, és hogy miért mondta azt a Grace-es dolgot.
Egyre többen leléptek a katasztrófába torkollott partinkról, így már könnyebben megtaláltam Jade-et, aki eléggé piromániás hatást keltett, mivel két öngyújtóval játszott egyszerre. Viszont szomorúnak tűnt. Az egy dolog, hogy soha nem mosolyog, de ez nála még korántsem jelenti mindig azt, hogy rosszkedvű. Most viszont lerítt róla, hogy tényleg nincs feldobódva.
Óvatos léptekkel odasétáltam hozzá, majd szótlanul leültem mellé. Néhány másodpercig csak bámultam rá, és azt vártam, hogy szóljon valamit, de nem tette.
- Valami baj van? - kérdeztem halkan, majd közelebb hajoltam hozzá.
- Ha lenne egy kis eszed, magadtól is rájönnél, hogy igen, van - fogta rövidre válaszát.
- Most mi rosszat tettem? - értetlenkedtem.
- Zayn, te most szórakozol velem? - fordult felém ingerülten. - De tudod mit? Én nem fogom neked elmondani. Gyertek rá magatoktól - pattant fel hirtelen, majd leporolta nadrágját és elsétált.
Kidülledt szemekkel bámultam magam elé. Sok mindent nem értettem a mondanivalójából. Például azt, hogy miért beszélt többesszámban. Ezen az estén mindenki megtébolyult?

* April szemszöge *

Sosem voltam az a nagy partiállat, mint mostanában a fiatalok nagy része. A sulis programokon is csak ültem a lelátón, és figyeltem a nagymenőket, akik egész este rázták magukat a "jobbnál jobb" diszkózenékre. Talán ez a népszerűtlenségem oka... Na mindegy, ebben az érzésben legalább tudok osztozni Grace-szel. Lehet, hogy ezért vagyunk ennyire jó barátok. Ebből a tényből kifolyólag ezúttal sem mentem el Harry állítólag eget rengetően jónak ígérkező partijára. Helyette itthon gubbasztottam, teát ittam és filmet néztem apával. Valami romantikus vígjátékot néztünk, azonban ő elaludt rajta. Később közölte velem, hogy soha többet nem választhatok én filmet, mivel ilyen nyálas borzadályokat ő nem hajlandó megnézni. Hát, ő nem egy érző lélek, ezt meg kell hagyni. Összességében nem is bántam meg, hogy nem mentem el, csak azt sajnáltam, hogy Niall nem volt itt velem. Miután viszont másnap meghallottam a legújabb pletykákat Grace-szel és Harryvel kapcsolatban, nagyon felidegesítettem magam. Grace a legjobb barátnőm, és a legjobbat akarom neki. Eddig pedig abban a hitben éltem, hogy a legjobbat Harry testesíti meg. Nos, a történtek sajnos azt bizonyítják, hogy hatalmasat tévedtem. Azok után, hogy a családomban is rengeteg problémát okozott ez a megcsalástéma, az átlagembernél is jobban elítélem ezt a dolgot. Olyan dühös voltam Harryre, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni. Komolyan, néha már úgy viselkedek a Grace-szel kapcsolatos dolgokban, mintha a nővére lennék. 

Tudtam, hogy hol keressem Harryt, mivel nyilván ki volt dőlve a tegnap este után, így csak otthon lehetett. Délelőtt, amilyen gyorsan csak lehetett összekészültem, majd mielőtt még elindultam volna a nyírjuk-ki-Harryt nevezetű akciómra, bekaptam egy csokis fánkot. Már éppen kislisszoltam volna a bejárati ajtón, amikor a nappaliból hirtelen utánam szólt apa. 

- Hova, hova ilyen sietősen kisasszony? - nézett át újságja felett számon kérő tekintettel. 

- Öhm, el kell intéznem valamit - dadogtam. 

- Remélem nem elszökni készülsz azzal a Niall gyerekkel - mondta összeszűkült szemekkel. 

- De, persze apa... Niall itt áll az utcánkban egy igazi luxusautóban, a hátsó ülésen pedig ott hever egy kirabolt bank pénztartalma, és csak arra vár, hogy megszökhessen velem Amerikába, ahol majd Las Vegasban elkaszinózzuk az összes lopott pénzünket - válaszoltam gúnyosan, apa azonban cseppet sem értékelte a - szerintem abszolút jó - humoromat. 

- Nagyon vicces vagy... - mormolta. - Komolyan, hová mész?

- Harryt akarom helyretenni. Majd a részleteket később elmesélem... Mehetnék már? - toporogtam türelmetlenül. 

- Na jó, menj - forgatta meg szemeit, majd ismét az újságra szegezte tekintetét. 

- Oké, mentem bankot rabolni - intettem vigyorogva, majd kiléptem a nyirkos, reggeli levegőre.

Apa sosem tudja értékelni az eget rengetően fantasztikus humoromat... Pedig már azt tervezgettem, hogy egy stand-up comedy műsorral fogok meggazdagodni. Lehet, hogy ezt az álmot el kell dobjam magamtól?

A metrón ülve végig azon agyaltam, hogy vajon miképpen tudnám a legjobban levezetni határtalan dühömet Harryn. Inkább testi, vagy lelki fájdalmat okozzak neki? Ilyen és ehhez hasonló ördögi gondolatok keringtek a fejemben, ennek eredményeképpen pedig majdnem fennmaradtam a metrón. 

Miután ismét kiértem a hűvös levegőre, teljesen lelombozódtam, mert elkezdett esni az eső, nálam pedig természetesen nem volt sem esernyő, sem vízálló kabát. A nagy sietségben el is felejtettem számításba venni az esőt, ezért bőrig áztam, mire odaértem Harry kacsalábon forgó palotájához. Minden egyes alkalommal, mikor itt járok, megállapítom, hogy Harry semmit nem spórolt ennek a háznak a megvételénél. Beképzelt sznob... 

Idegesen és csurom vizesen becsöngettem, majd vártam, hogy valaki végre ajtót nyisson. Mikor már majdnem elkezdtem toporzékolni, Louis végre beengedett, és hatalmas, kárörvendő vigyorral arcán méregetni kezdett. 

- Ó, szia April - köszöntött még mindig azzal az irritáló vigyorral. 

- Nem hozzád jöttem Louis, nincs kedvem beszélgetni - törtem utat magamnak, majd levettem fejemről a kapucnimat. Hát, nem sokat használt, ugyanis így is tiszta víz volt a hajam. Ha tudom, hogy ez a kis zivatar egy komplett fürdéssel ér fel, legközelebb hajmosás helyett inkább kiállok az esőre, apa szerint amúgy is spórolni kell a vízzel. 

- Értem én, de eléggé... Csapzott vagy. 

- Ne tegyél rám gonosz megjegyzéseket, oké? - néztem rá összeszűkült szemekkel. 

- Oké, de szerintem nézz előbb tükörbe, mert Niall is itt van, és szerintem te sem akarod, hogy így lásson - válaszolta, majd elkezdett hangosan röhögni. 

- Mekkora egy tapló vagy, Louis Tomlinson! - kiabáltam rá, majd rosszallóan megráztam fejem. - Miről beszélsz? - kérdeztem értetlenül, majd megfordultam, és belenéztem a tükörbe, hogy megtudjam, mi ilyen oltári vicces rajtam. 

Hát, Louisnak igaza volt... Tényleg borzasztóan festettem. Mivel odakint nem csak esett, hanem a szél is elképesztő sebességgel fújt, a hajam valami érthetetlen módon az égnek állt - azon kívül hogy vizes is volt -, a szemfestékem teljesen lefolyt, az alapozóm meg foltokban volt az arcomon. 

- Hmm... Talán igazad van - szűrtem ki fogaim között, majd elkezdtem lelapítani a hajam. - El tudnék jutni úgy a fürdőszobába, hogy Niall-lel ne fussak össze? - kérdeztem suttogva.

- Már láttalak, és szerintem így is mesésen nézel ki - szólt ki a konyhából Niall, mire arcom olyan vörös lett, mint a paradicsom. Szóval nem sikerült elkerülnöm a megsemmisítő leégést. Viszont amit mondott, az elképesztően jólesett. Szerinte még így is szép vagyok? 

Odasétáltam a konyhába, ahol Niall éppen szendvicset evett (micsoda véletlen), és amikor meglátott, azonnal elmosolyodott.

- Te tényleg szeretsz engem - suttogtam meghatott mosollyal arcomon. 

- Erre még csak most jöttél rá? - vigyorodott el, ezzel a beszólással pedig totálisan elvágta a dél-amerikai szappanoperába illő hangulatot.

Oké, talán nem ez volt a legromantikusabb, amit mondani tudott, de akkor is hihetetlenül boldog voltam, hogy nem kell kételkednem, mert Niall tényleg szeret. Úgy, ahogy vagyok. 

Mosolyogva odasétáltam hozzá, majd átkulcsoltam kezeim nyakán, odahajoltam arcához és hosszan megcsókoltam. 

- De hé, nem hozzád jöttem, ne tereld el a figyelmem - mondtam vigyorogva, miután elhúzódtunk egymástól, mire felsóhajtott.

- Jaj... Akkor azt hiszem már tudom kihez jöttél - vakarta meg fejét.

- Igen, jól gondolod, Harryhez. Hol van? 

- Fent, a szobájában. Totál ki van ütve, szerintem jelenleg azt sem tudja magáról, hogy kicsoda - rázta meg fejét rosszallóan, majd belekortyolt italába. 

- Na, azt garantálni tudom, hogy én majd magához térítem - tettem csípőre kezeimet, majd elindultam az emelet felé, hogy megkeressem Harryt. 

A lépcsőn felfelé menet találkoztam Zaynnel, aki erősen depressziós hangulatban volt, de annyira nem vagyunk jóban, hogy az élet nagy dolgairól beszélgessünk együtt, így egy köszönéssel lezártam a témát. 

Mikor beléptem Harry meglehetősen tágas szobájába, azonnal felfordult a gyomrom, ugyanis olyan tömény alkoholszag volt odabent, hogy majdnem elhánytam magam. 

- Istenem, mi történt veled? - sóhajtottam fel, majd odaléptem az ágyon elterülő Harryhez. 

- April? - kapta fel fejét értetlenül, majd egy hirtelen mozdulattal felpattant, melybe kissé beleszédült. - Végre valaki, akivel tudok normálisan beszélni. Figyelj, nem tudom miért jöttél ide, de mondanom kell valamit...

- Ó, előbb én - mosolyogtam rá látszólag ártatlanul, mire felráncolt homlokkal rám nézett. 

Ideje sem volt felfogni mi történik, mivel egy elképesztően gyors mozdulattal lekevertem neki egy hatalmas pofont. 

- Egy seggfej vagy! - kiabáltam ingerülten. - Undorító módon kihasználtad Grace-t! 

- Hé! Nem használtam ki! Én szeretem őt!

- Szereted? - nevettem fel gúnyosan. - Még hogy szereted? Ha szeretnéd, nem csókolóznál más lányokkal mindenféle béna bulin. Még csak eszedbe sem jutna más csajra nézni vagy flörtölni bárkivel is. Grace viszont szeret téged és mindent megtenne érted, de ha ez nem kölcsönös, akkor inkább hagyd őt békén, hogy találhasson valakit, aki megbecsüli! 

Láttam Harryn, hogy erősen elgondolkodott azon, amit mondtam. És igazam volt, valahol mélyen pedig ezt ő is tudta, csak nem akarta beismerni magának.

- Az a furcsa, hogy én azt hittem te más vagy... - folytattam, majd a padlóra szegeztem tekintetem. Át tudtam érezni Grace helyzetét, még úgy is, hogy azt sem tudtam jelenleg milyen állapotban van. És Harry tényleg másnak tűnt. Olyannak, aki a tenyerén hordozza Grace-t, és soha, még csak eszébe sem jutna más lányra nézni. Az pedig teljesen mindegy, hogy józanul vagy részegen. 

- Az is vagyok! - védte magát. 

- A tetteid nem erről árulkodnak. Mondd, hogy voltál képes még egyszer eljátszani ugyanezt a dolgot vele? De tudod mit? Nem kell válaszolnod. Majd én, és akik szeretik még Grace-t, gondoskodnak róla, hogy többet ezt ne tudd megtenni.

Nem éreztem úgy, hogy lenne még mondanivalóm neki, így megfordultam, majd kisétáltam a szobából, és lesiettem a lépcsőn. 

A srácok odalent éppen egymás hegyén-hátán nézték a tévét, ahol valami focimeccs ment, őket látva pedig halkan kuncogni kezdtem, majd odaléptem hozzájuk, és leültem Niall ölébe. 

- Ó, szia - nézett rám vigyorogva, majd nyomott egy puszit arcomra. - Sikerült elintézned, amit akartál? - kérdezte halkan. 

- Igen... Eléggé kemény voltam vele, úgyhogy most lehet, hogy szüksége lenne rátok - húztam félre számat. 

- Értem - bólintott komoran, azonban a következő pillanatban megenyhültek arcvonásai. - Ma egy mozi? 

- Ma nem lehet - mosolyodtam el halványan, mivel jólesett, hogy velem szeretett volna programot csinálni. - Átmegyek Grace-hez, azt hiszem neki meg most rám lesz szüksége. 

- Ez rendes tőled Borzoska - utalt a kócos, szanaszét álló hajamra mire nevetve oldalba löktem, majd megcsókoltam.  

Szívesen mentem volna Niall társaságában moziba, azonban most kötelességemnek éreztem, hogy a legjobb barátnőm mellett legyek. 

Éppen ezért bementem egy szupermarketbe, ahol összevásároltam minden lehetséges egészségtelen ételt és üdítőt, és vettem egy nagy tortát is, mivel elképesztően jól nézett ki. Szerintem a boltban néhányan hajléktalannak néztek a hajam meg az elázott ruháim miatt, de nem nagyon törődtem mások véleményével, csak célirányosan megvettem mindent, amiben cukor, zsír és szénhidrát van. 

Az idő végre egy kicsit derűsebb lett, azonban félő volt, hogy kapok majd egy csúnya tüdőgyulladást, mivel ázottan mászkáltam a hideg levegőn. 

Mikor végre eljutottam Grace-ék lakásához, megkönnyebbülten csöngettem be, majd vártam, hogy valaki felvegye a kaputelefont. 

- Te mit keresel itt? - szólalt meg egy barátságtalan hang, így azonnal kitaláltam, hogy ez csakis Jade lehet.

- Szia Jade... Grace-hez jöttem. 

- Szuper, mentsd meg a napot... - sipákolta idegesítő hangon, majd egy sóhaj kíséretében beengedett a lépcsőházba.

Mire felsétáltam arra az emeletre, ahol ők laktak, teljesen kifulladtam, ezért egy pillanatra megálltam, és vártam, hogy a pulzusom újra normális tempót vegyen fel. Nem vagyok jó kondiban, az egyszer biztos.

Bekopogtam, ezúttal azonban Lola nyitott ajtót. 

- Szia - mosolygott rám kedvesen, majd betessékelt. 

- Szia Lola - viszonoztam mosolyát, majd lerúgtam lábaimról szegecses bakancsomat, és lehámoztam magamról nedves dzsekimet. - Rátehetném a kabátom a szárítóra? Kissé megáztam - nevettem fel kínosan. 

- Persze! - bólintott, majd elvette az említett ruhadarabot, és rátette a szárítóra. - Gyanítom, hogy Grace-hez jöttél. 

- Igen. 

- Nehéz éjszakán van túl... Valamikor hajnali három körül átjött zokogva a szobámba, és elmesélt mindent. A szemei totálisan feldagadtak, az orra pedig bedugult. Tehát nincs valami fényesen. De biztosan örülni fog neked - mosolyodott el halványan. 

- Remélem. Hoztam egy rakás egészségtelen kaját, az talán majd jobb kedvre deríti - emeltem meg a két nagy zacskót, majd megráztam őket. 

- Viccelsz? Grace-t semmi nem vidítja fel könnyebben, mint a kaja - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. Ez igaz. 

Elindultam Grace szobája felé, útközben pedig összefutottam Jade-del, aki nagyon feldúltnak tűnt. Valami nem tetszett itt nekem... Jade és Zayn is rosszkedvű... Mindenki szakítani akar mostanság? 

Tapasztalatból tudom, hogy amikor Jade feldúlt, jobb inkább elkerülni, így inkább nem szálltam rá, csak elslisszoltam mellette. Ez a lány ijesztő. De attól még kedvelem, csak mégis van benne valami, amitől az ember remegni kezd a félelemtől, ha ránéz. Megtaníthatná nekem is, hogy hogyan kell ennyire rémisztőnek lenni. Tőlem bezzeg senki sem fél... Ma is csak azért menekültek el tőlem az emberek a szupermarketben, mert az hitték, hogy egy redvás hajléktalan vagyok.

Vettem egy mély levegőt, majd a zacskókkal teli kezemmel bekopogtam az ajtón. 

- Ki az? - szólt ki Grace kedvetlenül.

- April vagyok. Bejöhetek? 

- April? Persze, gyere - Hallottam a hangján, hogy meglepődött, azonban valamiféle apró örömöt is ki tudtam szűrni a hanghordozásából. 

Mikor benyitottam, olyan látvány tárult elém, amilyenre számítottam. Mindenütt rongyosra használt zsepik hevertek, Grace pedig egy kinyúlt pólóban és egy melegítőnadrágban ült az ágyán. 

- Szia - suttogtam szomorú mosollyal arcomon. 

- Szia April - válaszolta elcsukló hangon, majd a másodperc töredéke alatt kitört belőle a zokogás. 

Letettem a kajával teli zacskókat az íróasztalára, majd leültem mellé az ágyra, és szorosan átöleltem. 

- Shh, nyugi - nyugtatgattam. - Minden rendben lesz.

- Annyira ostoba voltam - nevetett fel gúnyosan, miközben még mindig könnyeivel küszködött. - Elhittem neki mindent... Hogy lehetek ennyire naiv? 

Grace tényleg naiv, ez tény. De ebben az esetben a helyében én is az lettem volna. 

- Ez nem a te hibád, de ezt te is tudod - mondtam, majd végigsimítottam hosszú, sötétbarna haján. - Harryvel beszéltél azóta? - kérdeztem kíváncsian. 

- Reggel hívott egyszer, de nem vettem fel - rántotta meg vállát csalódottan, majd odanyúlt az éjjeliszekrényhez egy zsebkendőért, és megtörölte vele könnyes szemeit. 

- Jól tetted. Most... Össze vagy zavarodva, ami teljesen érthető. Ki kell tisztulniuk a gondolatoknak az okos kis kobakodban - kocogtattam meg fejét, mire egészen halványan elmosolyodott. 

Néhány percig csak ültünk, és bámultunk magunk elé, mivel nem nagyon tudtunk mit mondani, azonban a végén már kezdett idegesítővé és kínossá válni a csönd, úgyhogy hirtelen megtörtem. 

- Tudod mit hoztam? Egy csomó finom kaját - vigyorodtam el. 

- Tényleg, akartam is kérdezni, hogy mik vannak abban a két nagy zacskóban - nevetett fel, a hangja pedig elég vicces volt a bedugult orra miatt. 

Felpattantam, majd odaléptem a zacskókhoz, aztán a tartalmukat kiszórtam az ágyra. Tényleg nem fogtam vissza magam a vásárlásnál... Volt ott oreo keksz, csoki, chips, muffin és még csokis süti is. Ezek mellé vettem tejszínhabot is meg mindenféle édes önteteket. Üdítőként kóla szolgált nekünk, a nagy meglepetés pedig a hatalmas torta volt, amit úgy éreztem, hogy nem hagyhatom ott a boltban. 

- Te aztán nem fogtad vissza magad, April - nevetett fel jólesően Grace, majd átölelt. 

Azonnal rávetettük magunkat a kajára, előtte azonban még bekapcsoltuk a laptopot, amin beállítottunk egy csomó vidám számot. Az egész nagyon vicces volt, ugyanis mindenbe belekóstoltunk, a tortát pedig hol kézzel, hol pedig villával ettük, amikor meg szünetet tartottunk a kajálásban, akkor körbetáncoltuk a szobát, miközben Taylor Swift 22 című dala üvöltött a számítógépből. 

Mire nagyjából sikerült mindent elpusztítanunk, teljesen kidőltünk, és meglepetten konstatáltuk, hogy már be is esteledett. Éreztük, hogy ez egy olyan este lesz, amikor nem nagyon fogunk aludni, és hazamenni már nem akartam, úgyhogy Grace megszánt egy aranyos kis pizsamával, amiben kedvemre ugrándozhattam. 

Délelőtt Grace-nek még volt pár mélypontja, amikor egyik pillanatról a másikra elsírta magát, azonban a nap végére már egészen feldobódott, és sikerült egy kicsit pozitívabb belátásra bírnom. Büszke voltam magamra, hogy ilyen jó munkát végeztem, és Grace-re is, amiért ennyire erős lány. 

* Grace szemszöge *

Kétségtelenül tinédzserkorom egyik legnehezebb éjszakáján voltam túl. Mostanában minden olyan simán ment köztem és Harry között... Érezhettem volna, hogy ez a hirtelen jött - talán túlságosan is felhőtlen - boldogság előbb-utóbb valamilyen módon véget ér. Az életembe ezzel az estével végérvényesen is visszaköltöztek régi jó barátaim, a szomorúság, a csalódottság és a bizonytalanság. Olyan sokat sírtam, hogy feldagadtak a szemeim, az orrom pedig annyira bedugult, mintha egy maratoni megfázással sikerült volna megbetegíteni magam. Világéletemben az volt az egyik legnagyobb hibám, hogy naiv voltam. Ebbe a hibába most is beleestem, és tessék... Ez lett a vége. Azt hittem, hogy Harry annyira szeret engem, amennyire én őt, és mostanság a tettei is abszolút erről árulkodtak. Azonban ami most történt, mindent átértékelt.

Hihetetlenül el voltam keseredve, és soha nem éreztem még ennyire csalódottnak magam. Ráadásul Harry pont egy olyan csajt talált meg, akivel egy évfolyamra járunk, aki mellesleg fogalmam sincs, hogy hogyan keveredett oda abba a buliba, de ez már legyen az ő dolga. Rossz az, amikor az ember nem tudja eldönteni, hogy inkább szomorú, vagy bosszús. Jelen helyzetben én sem tudtam dönteni. Azonban amikor April megérkezett, rávilágított egy csomó mindenre. Többek között például arra, hogy azzal teszem a legjobbat magamnak, ha szerzek a lelkemnek egy kis örömöt, és kitombolom magamból mindazt, ami a szívemet nyomja. 

Egyértelmű, hogy szerelmes vagyok Harrybe. Már nagyon régóta ez a helyzet áll fenn. Kiszeretni belőle pedig nem fog egy csapásra menni. De azok után, amit tett, talán kénytelen leszek megpróbálni. Ebben az egészben az a gondolat rémisztett meg a leginkább, hogy mennyi mindent átéltünk már együtt, és valahogy sikerült mindig egymásra találnunk. Viszont ez most valahogy más volt... Valami olyan érzés kerített hatalmába, hogy ez itt most egy meghatározó időszak vége, amin tovább kell lépni, és szép emlékként visszagondolni rá. Ez így egészen könnyűnek tűnik, azonban az egyetlen bibi az volt, hogy még én sem tudtam, pontosan mit akarok. Tovább lépni, és magam mögött hagyni Harryt, vagy megbocsájtani, mert valahol a lelkem mélyén mindig is tudni fogom, hogy mi összetartozunk. Talán April emiatt is mondta, hogy ki kell tisztulniuk a gondolatoknak, mivel csak ezután tudom eldönteni, hogy mit akarok. 

Ennek szellemében csak próbáltam jól érezni magam Aprillel, és még mindig finoman fogalmazva telezabálni magam. A körülményekhez képest régen nevettem ilyen sokat. Egész nap ettünk, ittunk, ugráltunk a szobámban, kiparodizáltuk Harryt, és elhatároztuk, hogy nem fogunk ma este aludni. 

Valamikor éjfél körül egy hirtelen elhatározással arra jutottunk, hogy megint enni fogunk, ezért kisettenkedtünk a konyhába, majd csináltunk magunknak mogyoróvajas szendvicseket. Mindketten amerikaiak vagyunk, szóval mi gyakorlatilag ezen nőttünk fel. 

Konkrétan halálra ijedtünk, amikor Jade hirtelen felbukkant a sötétségben, mivel erősen hajazott Samara Morganre.

- Te mit csinálsz, Jade? - kérdeztem, amikor újra normális tempóban kezdett el verni a szívem.

- Mi közöd hozzá? - kérdezett vissza szemtelenül, majd összefonta maga előtt karjait. 

- Most mi rosszat tettem? 

- Érdekes, Zayn ugyanezt kérdezte... Milyen furcsa, hogy egyikőtök sem tudja, mi a bajom... Ti most komolyan ennyire hülyének néztek? - emelte fel kissé hangját, mire Aprillel értetlenül összenéztünk. 

- Tényleg fogalmam sincs miről hadoválsz itt össze-vissza... 

- Oké. De ha ti így játszotok, akkor én is - válaszolta eszelős vigyorral arcán, ebben a pillanatban pedig valaki csöngetett. Lövésem sem volt arról, hogy ki akar éjfélkor átjönni hozzánk. 

Jade sietősen elment az ajtóhoz, majd amikor visszatért Kyle-lal az oldalán, teljesen ledöbbentem. Mikor akar ez a fazon már végre eltűnni az életünkből? 

- Ez meg mit keres itt? - kérdezte April cseppet sem barátságosan. 

- Igen, erre én is szeretnék választ kapni - bólogattam egyetértően, majd beleharaptam mogyoróvajas szendvicsembe, és számon kérő tekintettel Jade-re néztem. 

- Egyszerűen undorító, hogy Harry amint faképnél hagy - mivel nyilván túl unalmas voltál neki -, te azonnal ráveted magad Zaynre. Így hát, ha már őt úgy is elveszed tőlem, én kihasználom a lehetőséget, hogy Kyle-lal lehessek - válaszolta felszegett állal.

A mondata második felét már nem is hallottam, ugyanis teljesen ledöbbentem az elsőnél. Egyrészt azért lepődtem meg ennyire, mert Jade még sosem mondott nekem ennyire sértő dolgot. Szerinte unalmas voltam Harrynek? Vajon végig így gondolta? Elképesztő súly nehezedett a mellkasomra a fájdalomtól, melyet nővérem szavai okoztak nekem. Másrészt meg mi van?! Hogy vetném én rá magam Zaynre? Soha, egy pillanatra sem merült fel bennem még csak a gondolat sem, hogy Zaynre többként nézzek, mint barát. Fogalmam sem volt, hogy Jade honnan vette ezeket a hülyeségeket. Ennek a Kyle gyereknek meg már a jelenléte is felbosszantott. 

- Te normális vagy? Mégis honnan a fészkes fenéből szedtél te ilyen marhaságokat? - kérdeztem döbbenten. 

- És még le is tagadod... Szép testvér vagy, mondhatom. De tudod mit? Nem érdekelsz. Sem te, sem pedig Zayn. Csináljatok amit akartok. Én most megyek, és bulizok egyet Kyle társaságában - mondta higgadtan, majd belekarolt a nagyképű hólyagba, akiről lesütött, hogy milyen büszke magára, amiért sikerült újra behálóznia Jade-et.

Miután ők ketten elhagyták a lakást, üres tekintettel kezdtem el bámulni magam elé. 

- Hű... A ti családotokban élni izgisebb lehet, mint egy szappanoperában - motyogta April, mire akaratlanul is elmosolyodtam. 

- Na látod, ebben igazad van - nevettem fel, ezzel megpróbálva elfedni a fájdalmat, melyet Jade szavai okoztak nekem. 

- Jade teljesen meghibbant. Ne is törődj vele. Mi viszont... - Itt tartott egy kis szünetet, és titokzatosan elmosolyodott. 

- Na ki vele, mit tervezel - vigyorodtam el. 

- Elmehetnénk bulizni. 

- Bulizni? - kérdeztem meglepetten. 

- Igen. Na mit szólsz? 

- Fura ezt pont a te szádból hallani, aki sosem jár partizni - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Sosem késő megváltozni, nem igaz? - lökött oldalba vidáman. - Mostanában mindketten túl antiszociálisak voltunk. Ezen változtatnunk kell. Naaaaa - nyújtotta el az "a" betűt. - Kérlek!

Hangosan felsóhajtottam, majd mosolyogva ránéztem. 

- Rendben. 

- Ez az! - ugrott fel örömében, majd rám csimpaszkodott. - Választunk valami jó kis rucit, és már mehetünk is! 

April teljesen belelkesült, és ami azt illeti, egy kicsit még én is. Viszont Jade szavai szüntelenül visszajátszódtak a fejemben, amikre nem volt jó visszagondolni. Mit értett a Zaynes dolog alatt? És miért vágott a fejemhez ilyen bántó dolgokat? April látta rajtam, hogy sokszor nagyon elgondolkodok, azonban tudta, hogy most jobb, ha inkább nem firtatjuk a témát. 

Ő talált a szekrényemben egy mályvaszínű, elegáns koktélruhát, amiben az a vicces, hogy én nem is tudtam - egészen idáig - a létezéséről. Annyira megtetszett neki az említett darab, hogy nekiadtam, amiért elképesztően hálás volt nekem. Mivel a bakancsa nem passzolt ehhez a ruhához, kölcsönkért egy magassarkút Lolától, aki örömmel állt a rendelkezésére.

Én a kedvenc fehér ruhámat vettem fel, amihez rendszerint mindig virágos csatokat tűzök a hajamba, és így történt ez most is. Én azonban nem preferálom a magassarkúkat, így inkább a kedvenc balerinacipőmnél maradtam. Miután mindketten útra készen álltunk, elhatároztuk, hogy elindulunk. Anyu tudott a történtekről, de mivel állítása szerint a felnőttkor küszöbén állok, ezért jobbnak találta, ha most kitombolom magam a barátaimmal, ő pedig később fog nekem lelkifröccsöt adni. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen bele fog egyezni ebbe a bulizásdologba, ezért már a szökést is számításba vettem, azonban erre szerencsére nem kellett sort kerítenünk.

Az azonban fel sem merült bennem, hogy inni fogok, vagy bármi ilyesmi, és hála Istennek Aprilben sem, mindketten csak egy szolid kis táncikálást terveztünk. 

Sikerült is egy klubot találnunk, ahol egy csomóan voltak, de ez nem jelentett számunkra akadályt, ugyanis jó volt a zene és fulladásig azért még nem volt megtömve, nekünk pedig ezek voltak az elsődleges szempontok.

Fogalmam sem volt, hogy mi történt velem hirtelen, azonban a szorongásomat és a gátlásosságomat mintha egy pillanat alatt elvágták volna. Teljesen felszabadultam, és úgy táncoltam, mintha semmi rossz élmény nem ért volna mostanában, és csak hagytam, hogy magával ragadjon a pillanat.

April is remekül érezte magát, azonban ő nem táncolt másokkal, csak velem. Hozzám viszont odajött egy nagyon jóképű, magas, barna hajú srác azzal a szándékkal, hogy táncolni fog velem. Ez így is történt, én pedig remekül éreztem magam. Már teljesen bele voltam feledkezve a zenébe, mikor April hirtelen elkezdte rángatni vállam, jelezve, hogy nézzek arra, amerre ő mutat. Abbahagytam az önfeledt ugrálást, majd elnéztem arra, amerre April utasított. 

Harry, Liam, Niall, Louis és Zayn álltak tőlünk néhány méterre, a felbukkanásukkal pedig még jobban felrázták az eddig is pörgős bulit. Én azonban csak Harryt tudtam bámulni. Ezen az estén még a szokásosnál is helyesebb volt, göndör fürtjei el voltak tűrve az arcából, és valami elegáns inget viselt. Nem volt berúgva, teljesen józan volt, és tudtam, hogy ő is engem néz. Az agyam folyamatosan azt hajtogatta, hogy megcsalt, egy seggfej volt, ezért nem szabadna még csak rá sem néznem, a szívem viszont őrülten kalapált, és azt suttogta, hogy "Grace, ő az igazi, akármit is tesz". Már a látványától is majdnem sírva fakadtam, ugyanis ennek következtében felszabadult bennem a csalódottság, a szomorúság, és annak az érzése, hogy bármit tesz, én még így is rohadtul szeretem őt.

Persze ezek a csodás véletlenek is mindig jelen vannak az életemben... Hát melyik klubba jönnének bulizni, ha nem abba, ahol mi éppen Aprillel táncolunk?

- Jaj... Most mit tegyek? - kérdetem Apriltől, aki azonban ekkorra már teljesen felszívódott mellőlem. 

Zavartan kezdtem el körbenézni, végül pedig meg is találtam elkóborolt barátnőmet, aki lázas beszélgetést folytatott a DJ-vel, majd elkezdett felém integetni, jelezve, hogy menjek oda. 

Értetlenül odasétáltam hozzájuk, majd köszönésképpen biccentettem egyet a srácnak, aki a zenét csinálta. 

- Remélem élvezitek a partit, srácok - szólalt meg mikrofonjába a DJ. - Ez a kedves lány itt mellettem Grace, aki most el fogja nektek énekelni Taylor Swift I knew you were trouble című dalát.

- Hogy mit? Én? Hohó, biztos hogy nem! - kezdtem el hevesen tiltakozni. 

- De a barátnőd mondta, hogy szeretnél énekelni, méghozzá ezt a dalt - sandított April felé, mire én összeszűkült szemekkel ránéztem. 

- Apriiiiil - nyújtottam el az "i" betűt, majd kelletlenül felsóhajtottam. - Nekem ez az éneklésdolog még nem megy annyira simán, hogy csak úgy felugorjak a színpadra, aztán letoljak egy számot - néztem rá kétségbeesetten. 

- Tudom, tudom... De itt van Harry. Itt van ez a dal. Tökéletesen leírja a helyzetedet. Ragadd meg az alkalmat, és üzenj így neki! - fogta meg vállam, majd bátorítóan rám nézett. 

Egy pillanatra elgondolkodtam. Átgondoltam April szavait, és el kellett ismerjem; igaza van. Most kell a sarkamra állnom. Ha nem most, mikor máskor? Nem maradhatok örökké a szende kislány, aki a szobájában zokogva csinál végig egy ilyen szakítást, és nem védi meg magát soha az életben. Nem mellesleg pedig ha ilyen visszahúzódó és görcsös maradok, akkor soha az életben nem lehetek énekesnő. Pedig ez az álmom. Ezek a pillanatok pedig pont tökéletesek voltak arra, hogy elkezdjem én irányítani a saját sorsomat, és azzá váljak, aki mindig is lenni akartam. Egy erős, magabiztos lány, aki nem féli megmutatni a világnak, hogy ki is ő valójában. 

- Na jó, igazad van. Add oda azt a mikrofont - kaptam ki a srác kezéből, majd vettem egy mély lélegzetet, és felléptem a kis emelvényre, amely színpadként szolgált a klubban. 

- Heló - köszöntem zavartan az engem bámuló embereknek, majd Harryre szegeztem tekintetem, aki kíváncsian vizslatott engem. - Nos, akkor én most eléneklem Taylor Swifttől az I knew you were trouble című dalt - folytattam határozottan, majd intettem a DJ-nek - akiről kiderült, hogy másodállásban gitárművész -, hogy kezdhet játszani. 

Mikor elkezdtem énekelni, tekintetem azonnal Harryre szegeztem, és a dal végéig másra nem is néztem. 

"Once upon time
A few mistakes ago
I was in your sights
You got me alone
You found me
You found me
You found me
I guess you didn't care
And I guess I liked that
And when I fell hard
You took a step back
Without me, without me, without me
And he's long gone
When he's next to me
And I realize the blame is on me
Cause I knew you were trouble when you walked in
So shame on me now
Flew me to places I'd never been
Till you put me down oh
I knew you were trouble when you walked in
So shame on me now
Flew me to places I'd never been
Now I'm lying on the cold hard ground
Oh, oh, trouble, trouble, trouble
Oh, oh, trouble, trouble, trouble..."

Éreztem, hogy ennek a dalnak az eléneklésével ezen az estén valami megváltozott. Nem csak Harryvel, hanem az egész életemmel kapcsolatban. Ezen az estén a lány, aki annyira határozatlan volt, aki nem merte felvállalni magát, eltűnt. Végérvényesen. Már nem éreztem többé, hogy félek. Már meg mertem mutatni a világnak, hogy ki vagyok.